2018. szeptember 17., hétfő

Quo vadis, Europa?

Magyar nézőpontból úgy tűnik, Orbán Viktor sikerrel tematizálta a jövő tavaszi európai választást: a migrációról fog szólni. Nálunk és a régióban legalábbis.
Nyugati nézőpontból viszont akár úgy is tűnhet, hogy a közép- és keleteurópaiak meggárgyultak: nem lehet velük értelmesen beszélni jogállamról, demokrációról, mert mindenről egy önkényesen, hajánál fogva előrántott álprobléma, a migráció jut eszükbe.
Mi lesz ebből jövőre?
A svéd választási eredményekből kiindulva nem várható földcsuszamlás, nyugaton továbbra sem fogadják el, hogy a migráció legyen az egyetlen meghatározó motívum.
Keletebbre pedig ezután sem fogadják el, hogy ne a migráció legyen az egyetlen hívószó. Vagyis várhatóan mélyül a nyugat és kelet közötti árok, talán közhangulati szakadékká válik.
Közben azonban Európa – az eltérő történelmi háttér és az ezzel is összefüggésbe hozható ideológiai különbségek dacára – fizikailag egységessé vált. Akinek jobban fekszik a francia vagy a holland belpolitika, szabadon átköltözhet. Akinek a mi régiónk közlevegője esik jobban, az meg ide jöhet.
Ha a magyar közhangulat nem változik, a választási eredmény borítékolható, és még többen érezhetik úgy, hogy „el kell innen menni”. Más EU-államokban pedig egyre többen érezhetik úgy, hogy „ide kell jönni”.
Az USA-ban megfigyelhető, hogy az „A” oldali többségű államokba egyre több „A” oldali vándorol, mert ott érzi igazán jól magát, a „B” oldalra dőlő államokban pedig egyre több „B” oldali él, és virul. A liberálisok Kalifornia felé veszik az irányt, a konzervatívok pedig Massachusetts felé vándorolnak.
Hasonló folyamat játszódhat le Európában is, talán ennek az első lépése lesz a jövő tavaszi európai parlamenti választás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése