2019. október 27., vasárnap

Etikai alapvetés 3. rész

Észszerűnek tűnik preferenciáinkat az alapvető emberi jogokból és az "általános emberi tisztesség"-ből levezetni: tartsuk tiszteletben az életet, a testi épséget, a testi-lelki szabadságot, a magántulajdont, a boldogságra törekvést, és legyünk együttérzők, szolidárisak embertársainkkal. Mint minden elvet, a fentiek érvényét is a lehetséges ütközésekkel és határhelyzetekkel tudjuk tesztelni.
A visszaeső gyilkos élete nyilvánvalóan ütközik a jövendőbeli áldozata életével: vagy az egyiket választjuk, vagy a másikat, nincs középút. A nem kívánt terhességgel élő anya boldogság utáni vágya is ütközik a magzata életével; ha könnyedén össze tudnánk őket egyeztetni, nem lenne abortuszvita. Ha belegondolunk, a magántulajdon sérthetetlensége is ütközik az állami adóztatással, csak persze nem szoktunk belegondolni. A szolidaritás elve pedig sűrűn ütközik az "általánosan elvárható magatartás" elvével, például amikor a segélyért folyamodó úgy került nehéz helyzetbe, hogy egyszerűen nincs kedve dolgozni, vagy felelőtlenül költi el a jövedelmét. Társadalmi szinten, a szolidarítás a teljesítményalapú boldogulás elvével ütközik, amennyiben mások kemény munkával szerzett javait azért kellene elkérni (elvenni), hogy kisegítsük a munkára / célszerű életvitelre önhibájukból nem hajlandókat. (Igaz, hogy nem minden esetben a hajlandóság hiányzik, de most az elvek ütközését eredményező határhelyzeteket vizsgáljuk.)
Belátható, hogy önmagában a fenti elvek egyike sem alkalmas társadalmaink irányítására. Alkalmas-e erre az elvek hierarchiába rendezése, azaz fontossági sorrendjük megállapítása? A puding próbája az evés: ha sikerül őket működőképes hierarchiába állítani, és ezáltal minden előadódó, sőt elképzelhető, helyzetet kezelni, akkor valószínűleg igen. Mi legyen a legfontosabb preferencia?
1. Tiszteljük az emberi életet.
2. Tiszteljük a szabadságot.
3. Tiszteljük a magántulajdont.
4. Tiszteljük a boldogság keresését.
5. Legyünk szolidárisak a szükséget szenvedőkkel.
Ez az értékhierarchia valamelyest csökkenti az ütközések számát, de csak amennyiben különböző szintű értékek között alakul ki konfliktus: gyilkos és áldozat, tolvaj és tulajdonos között viszont azonos fontosságú értékek ütköznek. Ezért kénytelenek vagyunk kivételekkel árnyalni, és így tenni működőképessé az értékhierarchiát, az alábbiak szerint.
1. Tiszteljük az emberi életet, kivéve az életet visszaesően nem tisztelők életét.
2. Tiszteljük a szabadságot, kivéve a szabályokat súlyosan megszegők szabadságát.
3. Tiszteljük a magántulajdont, kivéve a magántulajdont nem tisztelők magántulajdonát.
4. Tiszteljük a boldogságkeresést, kivéve, ha az mások életének, szabadságának, magántulajdonának elvételével járna.
5. Legyünk szolidárisak, ameddig a megsegített életét mentjük, és őt munkavégző helyzetbe hozzuk – de itt érjen véget a szolidaritás, a többi múljon az egyéni teljesítményen.
6. Kövessük nyomon, mi lesz az elvekből a gyakorlatban, és ennek alapján értékeljünk.
A fenti szabályok mindegyikéről köteteket lehetne írni (és írnak is), az etikai alapvetéshez azonban talán elegendő lesz egyenként megvizsgálni őket a következő posztokban.
Ennek keretében kitérünk majd olyan jól hangzó, ám a gyakorlatban nehezen preferálható jogokra is, mint az "emberi méltóság", a "jó oktatáshoz" vagy épp a "kultúrához" való jog.

1 megjegyzés:

  1. Fast Approval, Simple & Easy to Apply
    DR JAMES ERIC LENDER with Installment Loan
    Personal Loan
    Business Loan
    Loan Consolidation
    Approved loan in few hours
    Online Fund transfer services

    Please contact our financial advisor.
    Call us : 8929509036
    Whatsapp : 918929509036
    https://wa.me/918929509036
    Email financialserviceoffer876@gmail.com

    VálaszTörlés