2014. december 9., kedd

A fasizmus és a kommunizmus logikája

A fasizmus nem jöhetett volna létre kommunizmus nélkül. A szó eredete az olasz fascia (vesszőnyaláb), vagyis polgári összefogást jelent.

Mi ellen? Hát a kommunizmus ellen. Az I. világháborúban elszegényedett tömegek forradalmi hangulatba kerültek, és Oroszországban sikerrel át is vették az irányítást. Ez ellen akartak összefogással védekezni a fasiszták.

A fasizmus tömegbázisa az egzisztenciát vesztett, illetve a megélhetéséért aggódó kispolgár (alsó középosztály), amely összefog az alsó osztály ("csőcselék") hatalomátvétele ellen. Mussolini és Hitler hatalomra kerülését megelőzte a háború okozta nyomor, a gazdasági világválság (bűnös: a pénzarisztokrácia) és a kommunisták által elkövetett tömeges népirtás (5 millió ukrán holokausztja az 1930-as évek elején, amiről a kommunista értelmiség cinkosan hallgatott).

Ha ezek nem esnek egybe, nincs fasizmus, legalábbis nem tudja átvenni a hatalmat. Ezért teljesen felesleges a fasizmus/szélsőjobb ellen folytatott l'art pour l'art harc. Ha összeállnak a kiváltó okok (háború, szegénység, csőcselék, kommunista népirtás), a szélsőjobb elkerülhetetlenül hatalomra jut. Ha nem állnak össze az okok, akkor meg esélye sincs hatalomra jutni. Következésképp, aki nem akar fasizmust, az a kiváltó okok ellen (háború, szegénység, csőcselék, népirtó kommunizmus) ellen küzdjön.

A társadalmi csoportokat tekintve, a fasizmus az alsó középosztály válasza az alsó osztály hatalomátvételére. Mivel az alsó osztályt az értelmiség segítette hatalomra, természetes az alsó középosztály értelmiségellenessége. A kommunista értelmiség mindenki ellen fordította az alsó osztályt, válaszul az alsó középosztály igyekezett megsemmisíteni a kommunista értelmiséget. A többi történelem. Hogy ne ismétlődjön: a középosztálynak nem válság hatására, hanem időben kell felzárkóztatnia az alsó osztályt, továbbá időben kell ellenőrzés alá vonnia a kommunista értelmiséget és a pénzarisztokráciát, így a szélsőjobbot helyzetbe hozó szélsőséges körülmények nem alakulhatnak ki.

Szólj hozzá.

4 megjegyzés:

  1. Ha az alsó osztály felemelése a megoldás, akkor miért csak a baloldal, illetve annak is a szélső része küzd ezért. Vajon megőrizhetjük a jobboldal dominanciáját, ha baloldali célokat tűz ki maga elé? Szerintem nem. És ezért a jobboldal sosem fog az alsó osztály felemeléséért küzdeni. Eszébe sincs. Ha te mégis ezt szeretnéd, akkor körül kéne nézned a baloldalon és onnan választani egy brigádot, akikkel együtt küzdesz a célodért

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miből gondolod, hogy a baloldal küzd az alsó osztály felemeléséért? Ha eredményesen küzdene, már rég nem lenne alsó osztály. Legalábbis megér egy perc töprengést, hogy mi lehet az alsó osztály tartósságának az oka. Pl. újratermelődik? Alsó osztálybelinek lenni nem egyszerűen hierarchiabeli-jövedelmi helyzet, hanem szubkultúra, tanulatlanság, műveletlenség, erőszakosság, önpusztítás és beletörődés is. Ilyen helyzetből pedig csak alulról és felülről egyszerre dolgozva lehetne kijönni, valószínűleg ezért bizonyul makacsnak a szubkulturális réteg. Ahogy én látom, a baloldal semmivel sem igyekszik jobban, mint bárki más, pl. a jobboldal. Más a baloldali retorika, de nem más az eredmény.

      A meritokráciának egyébként nincs irányultsága, a baloldal és a jobboldal módszereit helyzetfüggően váltogathatja, mikor melyik használ.

      Törlés
    2. A baloldalnak az a része, amelyik az alsó osztályok felemelését tűzte ki célul, nem szereplője a magyar politikai életnek :)

      Törlés
    3. Ha a baloldal képes lenne felemelni az alsó osztályokat bárhol a világon, akkor kellene látnunk olyan helyeket, ahol az alsó osztályok egészen vékonyak, és ez az ottani baloldalnak köszönhető.

      Ismereteim szerint az USA alsó osztályai a legvékonyabbak a világon, és az ottani "baloldal" (Demokrata Párt) nem baloldal, nem is hívja magát annak. Kérdés az is, hogy a vékony alsó osztályok valójában a Demokrata vagy a Republikánus Párt miatt ilyen vékonyak, esetleg a két párt együttműködése miatt, azaz a miatt, hogy ketten közösen kiszorítják a vérző szívű baloldali demagógiát a közéletből, és ésszerű gyakorlati eredményekre törekednek öntevékeny egyének számára. Alsó osztálybeliként nem kapsz ingyen ebédet, sőt rájössz, hogy nincs helyed, mert kilógsz az egész amerikai társadalomból, és e feletti felháborodásodban önerőből felemelkedsz a középosztályba?

      Törlés