Ez a rövid írás a személyes véleményemet tükrözi, idővel talán sokak álláspontjává válik.
A hagyományos társadalmakban nem volt gond a gyermekvállalással, annál több gond volt a gyermekek és a szülők, elsősorban az anyák, életben maradásával. Magas volt a csecsemőhalandóság, a gyermekkori betegségekből adódó halál, és mindennapos jelenség volt, hogy szülés közben meghal az anya. Ezekben a társadalmakban logikus volt, hogy miközben a populáció döntő többsége evolúciós sikerre törekszik, egy kisebbség imádkozik ezért, főállásban Isten segítségéért könyörög a kockázatos vállalkozáshoz.
A papok és apácák/szerzetesek cölibátusa természetes és logikus volt, áttételesen a társadalom jólétét szolgálta. Nem csak a keresztény világban, ahol ehhez bonyolult istenakarati ideológia kapcsolódott, hanem például a buddhista világban is, ahol nem használtak ilyen indokolást – lássuk be, hogy az újjászületés-szenvedés örök köréből való kiszállás mások bennmaradása/szenvedése érdekében nem túlzottan logikus. Ésszerű ideológiával vagy anélkül, az evolúciósan produktív életstratégiát remekül kiegészítette a szaporodásmentes, ám mások evolúciós sikerét támogató életstratégia. Ösztönös és logikus lépés, ha egy tízgyerekes családból egy-két gyerek papnak/apácának/szerzetesnek áll.
A világ fejletlen részén ma is ez a helyzet, a fejlett országok azonban lassan elnéptelenednek, elöregszenek. A papi/apácai/szerzetesi életstratégia ezekben az országokban nem szolgálja a társadalom jólétét. Természetes, hogy Nigériában sokan fogadnak cölibátust, ahogy az is természetes, hogy Magyarországon egyre kevesebben, és hogy közülük is egyre kevesebben tartják be.
Ebben az összefüggésben értelmezhetők az egyházi pedofil esetek: a cölibátust fogadottak érzik, hogy valami nincs rendben az életstratégiájukkal, fészkelődik bennük a szaporodhatnék. Mivel a helyzetük – és elsősorban a saját adott szavuk – gátolja őket az ösztön normális formában történő kiélésében, vagy elfojtásban élnek, vagy átcsúsznak az abnormalitásba. Minden tiszteletem a kevés „kiugróé", aki az élethazugság helyett az evolúciósan sikeres párkapcsolatot választja.
Ha végigvisszük a logikát, az jön ki belőle, hogy elöregedő társadalmakban helytelen a papi/szerzetesi/cölibátus, annál helyesebb a szexuális ösztönök proszociális formában történő megélése. A populáció stresszhelyzetbe került, minden leányra és legényre szükség van. Mivel az isteni akarat mindenkor a társadalom jólétére irányul, a klérus boldog házasélete az egyéni kiteljesedést, a populáció evolúciós sikerét, egyben a felsőbb akaratot is megtestesítheti. Mindenki kövesse a belső hangot, akár megszegve a valódi elhívatással ellentétes fogadalmát. Így nem csak mi fogunk jólétben élni, hanem az unokáink is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése