LMBTQi... Tiltani - TŰRNI - Támogatni?

A "Meseország mindenkié" című kötetre adott reakciókat elsősorban az mozgatja, hogy nincs feldolgozva a közbeszédben a három T, azaz a Tiltás - Tűrés - Támogatás rendszere. A módszertant Aczél EndreGyörgy (köszönet K.Gy-nek a korrekcióért), a Kádár-korszak kultúrpolitikusa tette hirhedtté, mert jó művek betiltására és szerzőik elhallgattatására használta - ezért keveset foglalkozunk azzal, hogy maga a módszertan jó, és egy toleráns társadalom számára megkerülhetetlen.

A két szélső T, a tiltás és a támogatás magáért beszél. A középső T, a tűrés (tolerálás) azonban bővebben elemzendő. Ha megértjük, mit jelent a tűrés, nem kapunk gutaütést a Meseország mindenkié kötettől, de a meghatottságtól sem fakadunk sírva. Egy jelenséget tűrni ugyanis annyit jelent, hogy nem fojtjuk el, és nem segítjük elő, hagyjuk a maga spontán módján létezni, enyhe helytelenítés mellett, amíg jobb megoldásunk nem lesz. Amit tűrünk, az egyfajta szükséges vagy kiirthatatlan rossz. Belátjuk, hogy volt, van, lesz, és egyelőre megszüntethetetlen, mert küzdeni ellene többet árt, mint használ. Ám attól, hogy tűrjük, nem válik jóvá, még elfogadottá sem, a szemünkben.

Példák: tűrjük az alulfizetett egészségügyben a hálapénzt (talán már nem sokáig, de ehhez drasztikus béremelés kell); tűrjük a mérsékelt alkoholfogyasztást (próbálták már betiltani, nem jött be); tűrjük a kis mértékű cigarettafüstöt (a szabadban, ahol már nem reális hisztizni ellene); tűrjük a fiatalok szemtelenségét, az idősek lassúságát, az autók mérsékelt olajfogyasztását, a burkolás csempehulladékát, a villanyszereléskor lehulló drótvégeket, a parkban eldobott almacsutkát, a kutyakaka felszedésére használt műanyag zacskót, a jelentéktelen értékre elkövetett lopási kísérletet, a kiskorúak házasságkötését, vagy épp a prostitúció örök leleménnyel rejtőzködő formáit. A tűrés hátterében mindig ott a megfontolás, hogy ha - egy új vívmánynak köszönhetően - a csempének nem lesz szükségszerűen hulladéka, attól kezdve nem fogjuk tűrni, csak addig, átmenetileg.

Az LMBTQi... jelenségkörről minden szakember (és úgy általában, mindenki) elismeri így vagy úgy, akár csak sorok között, hogy kedvezőbb (egyszerűbb, kényelmesebb, boldogítóbb) lenne, ha ki-ki a biológiai nemével azonosulna agyban, és az ahhoz evolúciósan kapcsolódó magatartásban érezné magát kiteljesedettnek - de mivel ez egyes esetekben láthatóan nincs így, az atipikus magatartást ne büntessük, ne tiltsuk, ne ítéljük el. Ne is helytelesítsük? Vegyük észre, hogy ez utóbbi már túlmutat a tűrésen. Érzékenyítsünk rá? Ez is kilóg a tűrés kategóriájából. Legyünk rá büszkék? Egy tűrt magatartásra? Ez logikailag abszurd.

A fentiekből következik, hogy a meleg felvonulás, a melegségre érzékenyítés, a melegügyi aktivizmus, a melegmozgalom-alapítás, a melegség elfogadott opcióvá tétele, a melegházasság engedélyezése mind-mind túlterjeszkedik a tolerancián, így nem csak indokolatlan, hanem érthető módon vált ki ellenreakciót. Képzeljük el, hány sodrófával várnák odahaza a "büszke alkoholfogyasztók" menetének résztvevőit.

Az atipikus szexualitás tűrt formái bővebb elemzést, tüzetesebb vizsgálatot érdemelnek, ez a poszt a tűrés (tolerancia) megértésére és határainak kijelölésére tért ki.

CEU - megy, jön, marad?

Tegnapi hír szerint nem írható elő, hogy egy nálunk külföldi diplomát osztó egyetemnek legyen valós külföldi háttere (és ne csak postafiókja), mert az ilyen jellegű korlátozás a szolgáltatás szabadságába ütközik.

Továbbgondolva: mondhatja a 18 karátos aranyat 24 karátosnak áruló ékszerész, hogy ő csak szabadon szolgáltat?

Vagy a dízelbotrányba keveredett VW, hogy kevésbé környezetbarátak bár az autói a deklaráltnál, ilyen alapon szankcionálni mégis jogellenes, ütközik a szolgáltatás szabadságával? Nehezen befogadható érv ez, legalábbis a naiv igazságérzet számára.

Fel van adva a lecke a kormánynak, amely máris nyilatkozott, hogy az ítéletet végre fogja hajtani: szembemegy-e a naiv igazságérzettel, vagy összeegyezteti valahogy az ítélet végrehajtásával?

Ehhez képest másodlagosnak látszik, hogy valójában a CEU el sem ment Budapestről a "lex Soros" elleni tiltakozásként? Egy ponton úgy tűnt, a CEU nem azonos a Central European University-vel, ami nem azonos a Közép-Európai Egyetemmel, hanem ezek különböző jogi entitások. Az egyik-másik Bécsbe költözött, a másik-harmadik maradt az V. kerület Nádor utcában, ahol azóta is zavartalanul működik. A honlap szerint viszont a három név ugyanazt takarja, egyfajta misztikus felsőoktatási Szentháromságként. Törheti a fejét az olvasó, hogy ha egy, akkor hogyan osztható, és a végső misztérium: visszajöhet, ami el sem ment?

A demokratikus minimumok lakmuszpróbája

Kétféle politikai minimumról szoktak beszélni: 1. liberális minimum; 2. nemzeti minimum. Az első a bal-liberális oldal vesszőparipája, a második a jobboldalé. Ugyanakkor, a szabadság szeretete általános egy demokráciában, ezért a jobboldal nyitottabb a liberális minimumra, mint a baloldal a nemzetire.

Pontos képet kapunk a demokrácia állapotáról és hangulatáról, ha megnézzük, mennyire érvényesül e két minimum. Nyugat-Európára jellemző, hogy a liberális minimum messzemenően érvényes, a nemzeti minimum pedig alig-alig, ugyanis kiszorulóban van. Az ok egyszerű: média össztűz és véleményvezéri kritika zúdul mindenre, ami "nemzeti", ezért nehéz felvállalni. A liberális minimum viszont piedesztálon áll, könnyű és trendi is azonosulni vele. A nemzeti értékek megfogalmazása eközben fokozatosan szellemi karanténba, sőt büntető törvénykönyvbe kerül, pl. gyűlöletbeszéd kategóriában.

A nyugati sajtó "konzervatív" termékeit olvasva feltűnik, hogy szinte ugyanazt írják, amit a bal-lib lapok, legfeljebb halk és óvatos kritikát fogalmaznak meg néha, sorok között, mintegy bocsánatot kérve, hogy tizedmilliméternyire el mernek térni a bal-lib kánontól.

Az " egységes szakmai sztenderdek" érvényesüléséről lenne szó? Sokkal inkább arról, hogy a konzervatív álláspont haldoklik a nyilvánosságban.

Jó példa erre a tömeges bevándorlás kérdése, ami a logika és a dolgok természete szerint homlokegyenest ellenkező álláspontokat kellene, hogy kiváltson bal- és jobboldalon. Ennek azonban nyoma sincs, az ellenvélemény automatikusan "szélsőség"-nek számít, és a btk határán billeg. A nyugati "demokráciák" értelmiségi, jogalkotói- és médianyomásra egészségtelenül és veszélyesen balra tolódtak. Az egyoldalúság nem csak az identitásukat, hanem a biztonságukat, a jól(l)étüket is fenyegeti. A fölénybe került baloldalt ez nem fogja vissza, közéleti hegemóniára tör. Célja, hogy a jobboldali vélemény mumusként vegetáljon a közbeszédben: lehessen vele riogatni, de győzni halovány esélye se legyen.

Ezt a balra tolódott mércét kényszerítenék "demokrácia" címszóval a nyugat-európai országok a volt szocialista országokra, amelyek azonban, az eltérő előzményeik miatt, a megszokottnál jobban ellenállnak. Nem rég dobták le magukról a baloldali igát, még abban az illúzióban leledzenek, hogy nemzeti vélemény is létezhet akár - és nem csupán vakcina elölt vírusaként. Újonnan visszaszerzett nemzeti identitásukat nem akarják mindjárt el is veszíteni, ezért meg merik fogalmazni a tömeges migrációval kapcsolatban azt az álláspontot, ami nyugaton pellengérre állításhoz vezet.

Befagyott konfliktus, állandósult nézeteltérés várható e téren: a nyugat-európai országok még éveken át balhegemónia-deficitet panaszolnak fel keleten, persze nem ezzel a kifejezéssel. A kelet-európai országok pedig válaszul balos elfogultságról, a "demokrácia" szóval való csalárd visszaélésről beszélnek majd.

Beteg demokrácia?

Jourova átláthatósági és jogállamisági biztos szerint a miénk bizony beteg. Horn Gábor szerint még csak nem is demokrácia. Vizsgáljuk meg következetesen, hogy vajon milyen alapon vélhetik így, és mitől változna meg a véleményük.

Egy szocialista időkből származó gondolatkísérlet szerint az osztályfőnök biztosítja az osztálynak a demokratikus döntés lehetőségét. Mondjuk, az osztálykirándulás helyszínéről. De mi van, ha az osztály "rosszul" dönt (nem oda kirándulna, ahová az osztályfőnök javasolja)? Ez esetben nyilván nem érti, mi a demokrácia - szól az osztályfőnök. Elmagyarázza hát, hogy mi lenne a "helyes", azaz "demokratikus" döntés. Ám mi van, ha az osztály ez után is rosszul dönt, megátalkodva a demokrácia félreértelmezésében? Kétféle végkifejlet lehetséges: ilyen eset nincs, mert az osztályfőnök addig ismétli, mi lenne a "demokratikus" döntés, míg meg nem értik; vagy ha erre nincs remény, az osztály bizony nem méltó a demokráciára - az osztályfőnök dönti el, hatalmi szóval, hogy hová kirándulnak.

Ez a gondolatkísérlet szépen bemutatja a baloldal gondolkodását az általa demokráciának nevezett valamiről. Van egy kiinduló prekoncepció, miszerint a baloldal jelöltjeire kell szavazni, mert ez a "helyes", a "demokratikus", a "jól megértett" helyzetből következő, egyetlen lehetséges döntés. De mi van, ha a választó nem így dönt? El kell neki magyarázni, mi lenne a "demokratikus", "jól megértett", stb. döntés. Mi lesz, ha számos magyarázat után sem érti, hová kéne tenni az ixeket? Ez esetben nem érett gondolkodású, nem méltó a demokráciára, illetve a rendszer, amelyben megeshet ilyen csúfság, nem "igazi" demokrácia. Deficites, rosszul működő, egyáltalán nem működő, stb.

Amikor azt halljuk, hogy a magyar ellenzék üzenete nem jut el a választókhoz, valójában az lenne az igény, hogy a baloldal üzenete ellenállhatatlan erővel formálja a választói többség álláspontját. Amíg ez nem következik be, addig nyilvánvalóan nincs "demokrácia". A panasz, hogy a magyar választó nincs olyan helyzetben, hogy önálló álláspontot alakíthatna ki, valójában azt takarja, hogy a magyar választó makacsul nem akarja belátni a baloldal univerzális igazát. Honnan tudhatjuk, hogy ez lenne a független, önálló álláspont? Onnan, hogy a baloldalnak mindig mindenben, tudományosan igaza van - ez teljesen nyilvánvaló, nem?

Ellenőrizzük, tényleg ilyen ordasan elfogult-e a baloldali gondolkodás a világról, a választásokról, a demokráciáról: ha novemberben Trumpot választják elnöknek, akkor az amerikai demokrácia súlyosan deficites lesz - a "demokraták" és a médiatöbbség szerint; ha Bident, akkor az ország egyik napról a másikra visszatért a demokratikus útra. Ám a "demokrácia" csak akkor jön tartósan rendbe, ha négy év múlva a republikánus jelöltnek már esélye sem lesz...

Ezzel szemben a valódi demokrácia lényege, hogy minimum két ellentétes álláspont megfogalmazódhat, mindkettő érvei elmondhatók, mindkét álláspont eljut a választók többségéhez, a választók ez után úgy szavaznak, ahogy nekik tetszik, és a több szavazatot kapott irányzat kerül kormányra, ahol ténylegesen át tudja ültetni a gyakorlatba a szándékait. Akár egyetért ezzel az önjelölt "osztályfőnök", akár nem. Mivel a mai Magyarországon ez megvalósul, hazánk bizony jól működő demokrácia.