2020. október 19., hétfő

LMBTQi... Tiltani - TŰRNI - Támogatni?

A "Meseország mindenkié" című kötetre adott reakciókat elsősorban az mozgatja, hogy nincs feldolgozva a közbeszédben a három T, azaz a Tiltás - Tűrés - Támogatás rendszere. A módszertant Aczél EndreGyörgy (köszönet K.Gy-nek a korrekcióért), a Kádár-korszak kultúrpolitikusa tette hirhedtté, mert jó művek betiltására és szerzőik elhallgattatására használta - ezért keveset foglalkozunk azzal, hogy maga a módszertan jó, és egy toleráns társadalom számára megkerülhetetlen.
A két szélső T, a tiltás és a támogatás magáért beszél. A középső T, a tűrés (tolerálás) azonban bővebben elemzendő. Ha megértjük, mit jelent a tűrés, nem kapunk gutaütést a Meseország mindenkié kötettől, de a meghatottságtól sem fakadunk sírva. Egy jelenséget tűrni ugyanis annyit jelent, hogy nem fojtjuk el, és nem segítjük elő, hagyjuk a maga spontán módján létezni, enyhe helytelenítés mellett, amíg jobb megoldásunk nem lesz. Amit tűrünk, az egyfajta szükséges vagy kiirthatatlan rossz. Belátjuk, hogy volt, van, lesz, és egyelőre megszüntethetetlen, mert küzdeni ellene többet árt, mint használ. Ám attól, hogy tűrjük, nem válik jóvá, még elfogadottá sem, a szemünkben.
Példák: tűrjük az alulfizetett egészségügyben a hálapénzt (talán már nem sokáig, de ehhez drasztikus béremelés kell); tűrjük a mérsékelt alkoholfogyasztást (próbálták már betiltani, nem jött be); tűrjük a kis mértékű cigarettafüstöt (a szabadban, ahol már nem reális hisztizni ellene); tűrjük a fiatalok szemtelenségét, az idősek lassúságát, az autók mérsékelt olajfogyasztását, a burkolás csempehulladékát, a villanyszereléskor lehulló drótvégeket, a parkban eldobott almacsutkát, a kutyakaka felszedésére használt műanyag zacskót, a jelentéktelen értékre elkövetett lopási kísérletet, a kiskorúak házasságkötését, vagy épp a prostitúció örök leleménnyel rejtőzködő formáit. A tűrés hátterében mindig ott a megfontolás, hogy ha - egy új vívmánynak köszönhetően - a csempének nem lesz szükségszerűen hulladéka, attól kezdve nem fogjuk tűrni, csak addig, átmenetileg.
Az LMBTQi... jelenségkörről minden szakember (és úgy általában, mindenki) elismeri így vagy úgy, akár csak sorok között, hogy kedvezőbb (egyszerűbb, kényelmesebb, boldogítóbb) lenne, ha ki-ki a biológiai nemével azonosulna agyban, és az ahhoz evolúciósan kapcsolódó magatartásban érezné magát kiteljesedettnek - de mivel ez egyes esetekben láthatóan nincs így, az atipikus magatartást ne büntessük, ne tiltsuk, ne ítéljük el. Ne is helytelesítsük? Vegyük észre, hogy ez utóbbi már túlmutat a tűrésen. Érzékenyítsünk rá? Ez is kilóg a tűrés kategóriájából. Legyünk rá büszkék? Egy tűrt magatartásra? Ez logikailag abszurd.
A fentiekből következik, hogy a meleg felvonulás, a melegségre érzékenyítés, a melegügyi aktivizmus, a melegmozgalom-alapítás, a melegség elfogadott opcióvá tétele, a melegházasság engedélyezése mind-mind túlterjeszkedik a tolerancián, így nem csak indokolatlan, hanem érthető módon vált ki ellenreakciót. Képzeljük el, hány sodrófával várnák odahaza a "büszke alkoholfogyasztók" menetének résztvevőit.
Az atipikus szexualitás tűrt formái bővebb elemzést, tüzetesebb vizsgálatot érdemelnek, ez a poszt a tűrés (tolerancia) megértésére és határainak kijelölésére tért ki.

39 megjegyzés:

  1. Szia Laci! Korrekció: Aczél György a politikus, akit említesz. Adalék a témához, hogy Ferenc Pápa támogatja az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatát, mivel ők is Isten gyermekei, és joguk van családban élni, ezért rájuk is ki kell terjedjenek a vonatkozó törvények. Ezzel Ferenc túllépett a tűrés határain, és szerintem olyan folyamatot indított el, amelynek a következményei szerintem beláthatatlanok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gyuri! Tényleg György, és nem Endre, nagyon köszi. Nehéz feldolgozni a tűrés kategóriát, mert egyfajta párhuzamos társadalmat engedélyez, amihez nem vagyunk szokva. Aquinoi Tamás dolgozta ki, hogy az ember ösztönösen univerzális erkölcsben gondolkodik, ezért a tűrés kontraintuitív számára: ki a Támogatás, ki a Tiltás felé szökne belőle az egyértelműség felé. De a Tűrés lényege az egyértelműsítéstől való tartózkodás, hosszú távon is. Ferenc próbál egyszerre Jó és népszerű maradni, és ezért akár észszerűtlen árat is vállal. Egy ponton szerintem el kell majd döntenie, hogy melyik a fontosabb.

      Törlés
    2. Hogy merre halad a meleg folyam? Evolúciósan semerre. Tudományosan is billeg már. Pár éve emlékszem, a könnyű drog ellen szót emelni olyan alapon, hogy a kemény drog előszobája, és agyi elváltozásokat okoz, nagyon népszerűtlen, őskövületi, kvázi-fasiszta álláspont volt a "haladók" szemében. Mára tudományosan elfogadottá vált, hogy tényleg jelentős agyi elváltozásokat okoz, pár év múlva a hajdani népszerűsítői már alig emlékeznek majd, mi mindennek lehordták az ellentábort. Így lesz ez a meleg folyam szószólóival is.

      Törlés
    3. Sokadszor: evolúcióról teljes populáció esetén lehet beszélni, és eddig egy populáció se halt ki azért, mert a populáció egy része nem szaporodik. Egy csomó fajnál csak az alfa nőstény szaporodik. A katolikus papok és apácák cölibátusa evolúciósan hova halad? Sehova; a papok és az apácák szaporodó populációból toboroznak, nem alkotnak külön populációt. A melegek se.

      Törlés
  2. Ferenc ezt nem fogja visszavonni, viszont ezzel a "body blow"-val elindult az Egyház szétverése felé. Ha ebből egyházszakadás kerekedne, egészséges következménynek tekinteném. Várható, hogy a hívők többségét felkavarja ez a megnyilatkozás. Sajnos nekik is dönteniük kell majd, hogy kit vagy mit kövessenek. Kíváncsian várom a visszhangokat.

    A Tűrés - a te okfejtéseden túl - nem erkölcsi álláspont, hanem jogi. És szerintem hasznos, mert - adott esetben - feloldja a jog és ez erkölcs közötti ellentmondást. Ha valami jogilag nem bűn, bár nemkívánatos, akkor nem tiltható és üldözhető, ellenben szabályozható, korlátozható, keretek közé szorítható (ld. dohányzás esete, jóllehet a dohányzásnak nem erkölcsi, hanem egészségügyi vonatkozása van), és - természetesen - szabadon el lehet tőle határolódnunk, mert utáljuk a füstöt. A gond valójában akkor támad, amikor a jog nem engedi, hogy elhatárolódjunk olyasmitől, amit erkölcsileg helytelenítünk, vagy akár csak simán nem akarunk, hanem azt kell választanunk (ld. elkülönített vécék lecserélése unisex vécékre, szemben mondjuk azzal, hogy az utóbbiak az előbbiek mellett harmadik opcióként megjelennek).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az élettársi kapcsolat talán inkább határeset: esetleg túlzás, de megszüntetni szintén az. Valószínűleg nem lesz belőle szakadás, mert elvi lehetőség marad, minimális igény mellett. (Pl.: a postagalamb tenyésztők is bejegyeztethetnék tán a lelki barátságukat, és jó kis balhé lenne ezen vitatkozni, de tök mindegy az eredmény, mert gyakorlati igény nem lesz rá.)
      A valódi tolerancia legfőbb ismérve a diszkomfort: egyeseknek még túl kevés, ami van, másoknak pedig már túl sok. Mindkét csoport húzná-tolná a helyzetet a maga javára, de nem tudja, és frusztrált. Erre lehet hosszú távon számítani. Úgy tűnik, ez a jóléti demokrácia ára.
      Példa: egyszerű eset két szomszéd között, ha előre megállapodnak, hol a kerítésvonal; bonyolult eset, ha egyikük minden éjjel arrébb tolná a kerítést, de ott a másik, aki ellenkező irányba tolja, és így alakul ki a dinamikus egyensúly. Na, ilyesmi lesz.

      Törlés
  3. A totalitárius kommunizmus lényegéből ered, hogy nem értékalapú, demokratikus normarendszert állít föl, hanem hatalmi szempontból dönti el, mit tiltson, tűrjön, támogasson (ráadásul történelmi tény, hogy a TTT-besorolás mindig ad hoc hatalmi döntések eredménye volt és változhatott). Teljesen logikus, hogy a fundamentalista politikai kereszténység is így jár el, azaz a kommunista hatalmi attitűdöt emeli keblére — nagyon furcsa módon a jézusi attitűd totális megtagadásával. Jézus a melegségről annyit mondott, hogy ne ítélj, és hogy szeresd felebarátodat mint tennagadat. A fundamentalista kereszténység totálisan képtelen lenne kezelni Jézust, aki azt mondta, hogy oszd szét a vagyonod, szemben a blog írójával, aki szerint se rendszerszintű igazságtalanság nincs Magyarországon, se mélyszegénység.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden TTT értékalapú, legfeljebb nem értünk egyet azokkal az értékekkel. Minden hatalom hivatkozik bizonyos értékekre, és a hatalom mint olyan nem probléma - attól lesz probléma, hogy helyzetjavítást ígér, közben elkövet vitatható cselekményeket, és esetleg nem teljesít.
      Minden totális ellenőrzésre törekvő rendszert az a félelem hajt, hogy ha nem irt ki rövid úton minden gyomot, hamarosan nem lesz fű, csak gyom. A keresztényekben ritkán, rövid időre támadt ilyen léptékű aggodalom, és akkor is hamar belátták, hogy ez a "gyomirtó" kör bizony nem jött be, fordítva sült el, és a jövőben kerülendő. Levonták a tanulságokat, régen nem foglalkoznak "gyomirtással" (több száz éve). Ha a konkurens világnézetek is hasonlóan elgondolkodnának a be nem vált módszereiken, egyáltalán nem lenne a világon totalitárius irányzat. No tote, no cry.
      Fontold meg: a kereszténység konkurensei próbálják eltüntetni a közéletből a kereszténységet, mert félnek tőle, a keveset is soknak tartják belőle, a keresztények viszont nem próbálják eltüntetni a közéletből az Istennel/megváltással kapcsolatos szkepszist, mert nem félnek tőle (annyira), sőt természetesnek tartják.
      A TTT rendszertől független, logikailag adódó kategorizálás.
      Jézus nem egyszerűen azt javasolta, hogy oszd szét a vagyonod, hanem egy konkrét kontextusban, egy konkrét, önmegváltásban gondolkodó embernek mondta, hogy számára erre lenne az előre - ráadásul tudva, hogy úgysem fogja bevállalni.
      A mélyszegénység fogalma hasonlít a "patriarchális elnyomásra", a "kizsákmányolásra" és az "uzsorakamatra" annyiban, hogy érzelmileg képesek vagyunk tartalmat képzelni mögéjük, de ebből nem tudunk észszerű gyakorlati cselekvést levezetni. A "mélyszegénység" elleni hosszú harc nem javította a "mélyszegények" helyzetét - az egyéni sorsfelelősséggel való szembesítés viszont javítja. A rossz helyzetben lévők szívesebben hallanak "mélyszegénységről", ez az önfelmentő narratíva másokra tolja a felelősségüket; addig sem kell változniuk, és persze nem is mennek előre, így a "mélyszegénység" narratíva kontraproduktív. Nem véletlen, hogy a "mélyszegénység felszámolását" mantrázó szervezetek nyomában ugyanakkora vagy még nagyobb tehetetlen kiszolgáltatottság marad.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Semmilyen hatalmat nem képviselek, nincs a kezemben hatalom, nem állok kapcsolatban semmiféle hatalommal. A "hatalmat" legfeljebb olyan értelemben veszem védelmembe, amilyenben a közigazgatást: mindig lesz, mert adottság, nem célszerű önmagában véve rossznak tekinteni. A tehetetlen kiszolgáltatottak helyzetén szívesen javítanék én is, az egyéni felelősség felvállalásában látom a megoldást.
      Plusz: Jézus megváltása a világot igazságosságpotenciálra emelte, ez alapvető felfogásbeli különbség ahhoz képest, aki szerint a világot harccal kell megszabadítani valamitől.

      Törlés
    2. Ezek szerint a keresztény/keresztyén vallás/hot valamelyik ága vagy a saját keresztény/keresztyén hited központi hatalma, azaz az Isten(ed) (mint hatalom) nevében írsz. A jézusi megváltás mindenki más számára ugyanolyan kedves mese csak, mint Számodra a világot tartó teknős vagy a posztban kigúnyolt pötty a krisnások homlokán, azaz nem releváns. Azaz köszönöm a választ, gondolom, nem tartod csúsztatásnak, hogy alapvetően az Általad vallásod/hited részeként tételezett Mindenhatót képviseled (ezt persze lehet cizellálni attól függően, mi az álláspontod a szabad akarattal, illetve mi a hozzáállásod az eltérő világnézetekkel kapcsolatban).

      Törlés
    3. "A jézusi megváltás mindenki más számára ugyanolyan kedves mese csak"
      - Ez talán még elviselne némi továbbgondolást. De kimerítettük a kommentkeretet, folyt. köv. esetleg egy másik poszt témájához kapcsolódva (tervezek ide vágó posztot, gyűjtöm a gondolatanyagot).

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  5. A tűrés esete a halászlével

    Imádom a halászlét, karácsonykor mindig azt eszem. Családtagjaim zöme nem szereti, olyannyira, hogy egyesek már a szagától (nekem illatától) is émelyegnek. Undorodnak tőle. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? Felajánlottam, hogy ha ennyire szenvednek, akkor elállok a karácsonyi halászléevéstől, vagy megeszem tőlük távoleső helyen. Mivel szeretnek, és nem akarják elvenni az örömöm, és a karácsonyi együttlétet sem szeretnék megbontani, ahogy én sem, vállalták, hogy kibírják azt a félórát, amíg a halászlé émelyítő szaga ott terjeng a konyhaasztalnál. Vagyis úgy döntöttek, hogy elszenvedik, azaz tűrik. Egy szavukba került volna, és nem eszem halászlét, vagy odébbmegyek vele.

    Ha esetleg nehéz lenne kitalálni, miről szól a történet: az elembétékú-viselkedésformák pontosan annyit érdemelnek, mint esetemben a halászléevés - legfeljebb jóindulatú, önkéntes tűrést a viszolygók részéről. Az elembétékúzással szemben a leggyakoribb kifogás egész egyszerűen az, hogy szinte minden ellenző számára szimplán undorító. Az ellenző ezen a ponton még nem hivatkozik a Bibliára, az erkölcsre, a természetellenességre, a gyermekrontásra stb. Az elembétékú-életmódot folytató személyektől elvárható, hogy ha másra nem is, a többi ember undorára tekintettel félrevonultan hódoljanak szenvedélyüknek, ahogy én is felajánlottam, hogy tekintettel leszek szeretteim halászlével szembeni viszolygására. Kihagytam valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még annyi, hogy kíváncsi lennék Calculus véleményére.

      Törlés
    2. Ez itt Calculus megfelelő helyre összefésült véleménye:
      Az LMBTQstb emberek nem azt szeretnék elérni, hogy az orrod előtt szexelhessenek, miközben te valójában inkább halászlevet ennél. Azt szeretnék, hogy a viszolygásoddal birkózz meg te; a Szentírás eligazít abban, hogy mit kell tenned: szeresd felebarátodat, ne ítélj, stb. Én is viszolygok például a melegpornótól, ezért nem nézem, de az a büdös életemben eszembe nem jutna, hogy a viszolygásom miatt olyan alkotmányt írjak, amelyik egy csomó embernek tök fölöslegesen megkeseríti az életét.
      Anyósom viszolygott attól, hogy meg kellett csókolnia a pap szőrös ujján a pecsétgyűrűt, de nem emlékszem, hogy azt mondta volna, hogy a pap természetellenes, vagy négy fal közt legyen pap, vagy ne neveljen gyereket. Amikor tehette, nem csókolta meg azt az ujjat (amúgy meg mekkora gáz már, hogy Jézus szolgálója ilyen földesúri allűrökkel alázza a hittanosokat...).
      A heteró emberektől is elvárható, hogy ne mások előtt gyakorolják a heteró életmódjukat. Nem is gyakran fordul elő, hogy előttem szexelnek. De mondjuk ha smárolnak, azért vagyok annyira értelmes, hogy nem teszek különbséget, hogy heterók smárolnak vagy melegek. Örülök, hogy smárolnak és nem arról posztolnak, hogy a melegek evolúciós zsákutcát jelentenek, és emiatt érezzék magukat szarul, szemben a cölib katolikus papokkal, akik nem evolúciós zsákutcák, ugye. Közlogika... se nem köz, se nem logika. (Olvasd el gyorsan, mert kimerült a kommentkeretem és törölve leszek.)
      Egyébként soha, de soha nem hallottam még nem-heteró embertől, hogy viszolyogna attól, hogy heterók smárolnak egymással. Attól viszolyog egy részük (töredékük), hogy ellenkező nemű emberrel szexeljenek, ennek megfelelően nem szexelnek ellenkező nemű emberrel és kész. De az egész “viszolygás”-dolog középkori szint: a “Nulla fides...” kezdetű diákdal arról szól, hogy ne higgy a púposnak, mert becsap. Viszolyogtak az emberek a fogyatékkal élőktől, mert biztos Isten büntetése volt rajtuk. Szerintem te is tudod kezelni a viszolygásod. De azért gondold át, hogy a te viszolygásod mégis mennyire fontos ahhoz képest, hogy egy pasi fölvehessen egy szoknyát és kimehessen az utcára anélkül, hogy megvernék. Van itt egy jó adag righteous aránytalanság.
      Nézd meg, mit csinált szerencsétlen Szájerrel, hogy a homofóbia kormányprogram lett, és ő maga írta meg a homofób egypárti pótalkotmányt. Az, hogy pasikkal szexel, számomra csak annyira viszolyogtató, hogy én nem vonzódom más férfiakhoz szexuálisan. Az viszont rohadt viszolyogtató, hogy a mentelmi jogával takarózik, amikor megszegte a gyülekezési tilalmat. A különbség: amit Szájer csinált, azzal baj van. Amit az LMBTQstb emberek alapvetően szeretnének, azzal nincs baj.

      Törlés
  6. Mindenki elismeri, hogy kedvezőbb lenne, ha mindenki a saját nemével azonosulna agyban... Ezeket a nagy ívű blablákat honnan szedi a szerző úr? Kedvezőbb lenne, ha mindenki azonosulna azzal, hogy az állam és az egyház szétválasztása fontos eleme a demokráciának, de van ez a blogger, aki szerint ez hülyeség, mert az a jó, ha minél több ember keresztény, minél több ember konzervatív, minél több ember heteró, és ha az ún. keresztény értékek (isteni törvények) érvényesülnek, akkor nem lesz szükség olyan hülyeségekre, mint pl. a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere vagy az állam és az egyház szétválasztása. Tiltsam, tűrjem vagy támogassam ezt a bloggert? Nos, megpróbálok kommunikálni vele. Eredmény: törli a kommentjeimet (nem tűr), és nem is kommunikál. Ti. nem az a célja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Calculus, bár bizonyos tekintetben találkozik a véleményünk, hiányolom az okfejtésedből azt, hogy megdícsérj azért, ahogy a "halászlé-parabolámban" viselkedem az engem illető viszolygást megtapasztalva. Fel sem tűnik neked, ahogy a történetben a többiek viszolygásához viszonyulok. Hiányolom, hogy elismerd az attitűdöm konstruktív voltát, ehelyett az érvelésedben a viszolygó többséget szólítod fel arra, hogy márpedig nyeljék le az undok varangyot, a varangyot pedig buzdítod, hogy gyömöszölje csak le magát a tőle undorodók torkán. Miért nem várható el az elembétékúzós személyektől, akiknek az általuk választott magatartásával szemben igen tetemes a viszolygás, az én attitűdöm, amelyről a példámban írok? Fontos: a viszolygás (undor) az alaphelyzet. Már ez önmagában elegendő szempont kellene, hogy legyen ahhoz, hogy az érintettek (a viszolyogtató szokású/magatartású személyek és a viszolygók) viszonya rendezhető legyen. A viszolygás (undor) nem morális kategória, pusztán elemi fiziológiai reakció. A Biblia sehol nem mondja, hogy ne undorodjak, mert máskülönben az ítélkezés bűnébe esek. Ez fals érvelés a részedről. Nem kell a Bibliához fordulnom ahhoz, hogy "helyesen" viszonyuljak az elembétékúzó személyek természetellenes viselkedéséhez. Eleve helyesen viszonyulok hozzájuk, mivel nem szándékom őket likvidálni vagy akár megfosztani őket a szokásaiktól. Tűröm (tolerálom) őket. Többet nem tudok, és nem akarok tenni értük, mert a természetellenes viselkedésüknek nem jár ennél több. Pusztán annyit várok tőlük, hogy "not in my backyard". Éppen ezt demonstrálom magamon a példámban. Magyarázd meg, kérlek, mi a kifogásod a példámban tanúsított viselkedésemmel szemben, és miért nem várható ugyanez el az elembétékúzós életmódú emberektől?

      Törlés
    2. Egyszerűsítsünk. Szereted a halászlevet (mint én a pacalt meg a pálpusztait). Tekintettel vagy BIZONYOS embereknek az ÉTELLEL szembeni viszolygására, ezért megoldod, hogy lehetőleg ne zavard őket a halászlével. De ha étteremben eszel halászlevet, bejön egy csapat vendég, meglátják, mit eszel, és azt mondják: “Undorító, miért nem eszik az ilyen otthon, a négy fal közt?” És ha mondjuk az emberek 90%-a viszolyog a halászlétől, akkor elfogadod-e, hogy nem fogadhatsz gyereket örökbe, mert szerencsétlennek halszagú lesz a ruhája és torzulni fog a személyisége? És elvárod-e, hogy amikor éppen nem eszel halászlevet, csak a 25. Szegedi Halászléfőző Verseny pólója van rajtad, akkor ne verjenek meg olyanok, akik viszolyognak az életmódodtól?

      Törlés
    3. Calculus, amikor válaszolsz valakinek, kérlek, használd a "válasz" lehetőséget, ne kezdj új kommentet. Így egyben lehet tartani a gondolatfolyamot.
      Egyébként, ha két kommentelő relevánsan együtt gondolkodik, mint most ti, annak örülök, és nem szándékozom korlátozni, amíg kezelhető szerkezetben maradtok. (Hogy mi meddig kezelhető, azt értelemszerűen én döntöm el, de igyekszem nagylelkű lenni.)
      György, a hasonlatokkal az a gond, hogy sosem teljesek, így mindig lesz bennük egy vagy több támadható részlet, ami ráadásul nem is feltétlenül passzol az alapügyre.

      Törlés
    4. Nem törekszem a teljességre a hasonlatommal, Laci, nyugodtan támadhatja bárki - a halászlé nyilvánvalóan nem feleltethető meg (egy az egyben) a melegségnek (és a többi viszolygást keltő természetellenességnek), de alkalmas arra, hogy az elembétékú emberektől szerintem elvárható méltányos attitűdöt - ami szerintem az alapügy - illusztrálja. Még mindig várom Calculustól, hogy mi a kifogása a példámban tanúsított viselkedésemmel szemben, és miért nem várható ugyanez el az elembétékúzós életmódú emberektől?

      Calculus, természetesen nem gondolom úgy, hogy az elembétékúzós életvitelt folytató embereket bármilyen módon bántani kellene, hiszen pártolom a tűrésüket, abba pedig nem fér bele semminemű erőszak, de ugyanúgy nem fér bele gyerekek örökbefogadása és nevelése sem, mivel eltévelyedett hajlamaik és ebből következően természetellenes viselkedési mintázataik miatt ez gyermekrontással ér fel. Egészséges önkritikát és szerénységet várok ezektől az emberektől és azt, hogy legyenek hálásak a többségnek, amiért megteszi nekik azt a szívességet, hogy tűrve vannak.

      Törlés
    5. A példáddal például az a baj, hogy a halászléevés egy étrendi választás, amely max világnézeti beágyazódású lehet: nálunk ugyan nem tabu a hal, de ha sertéspacalt ennél és attól viszolyogna a hithű zsidó vagy muszlim asztaltársad, akkor se lenne nagyobb bajod, mint hogy faképnél hagynak. De nem mondanák, hogy eltévelyedettek a hajlamaid, természetellenesek és gyerekrontással érnek fel. (A gyerekrontás tudtommal a gyerekkel szembeni szexuális abúzus; azok, akik gyerekkel szembeni szexuális abúzust követnek el, nyilván büntetendőek — de ha úgy érvelsz, hogy ha valaki gyereket nevel, és egyébként meleg, az már ÖNMAGÁBAN “gyerekrontással” ér fel, akkor Szájer pont ez a kategória: gyereket nevelt, és egyébként meleg volt.)

      Törlés
    6. Az “eltévelyedés” (mitől?) és a “természetellenesség” fogalmait az elmúlt évtizedben végigbeszéltük Vértessel is meg Veled is, még egy meleg kommentelő is beszállt, aki értelmesen elmondta a saját tapasztalatát: számára nem "életmódi választás" volt a melegség (ahogy nálad életmódi választás a halászlé fogyasztása). Akkor azzal szálltál ki, hogy megkérdezed a papodat. Fast forward X years — és most ugyanott tartunk, a beszélgetések, a tények semmit nem értek. (1) Az, hogy a heteroszexualitástól eltérő (1a) szexuális magatartás vagy (1b) szexuális orientáció “természetellenes” lenne, egyértelmű tévedés, ugyanis a természetben tömegesen megfigyelhető mind a kettő több száz fajnál, ideértve az embert és a főemlősrokonait is. Ha a “természetellenes” szót nem úgy értelmezed, hogy “a természetben nem fordul elő”, hanem úgy, hogy “sérti a természeti törvényeket”, az meg csak olyan trükk, mint amit Vértes húzott elő egy másik posztja alatt a minap: “magántulajdon nélkül nincs közösség”, mondta; én erre jeleztem, hogy az ősközösségi rendszerben a termelőerők nincsenek magántulajdonban; erre azt mondta, ott is megvan, hogy egy-egy egyén igényt formál valaminek a személyes kizárólagos használatára (pl. tökhéj-pénisztok), amiben Vértes a magántulajdon “elemi formáját” látja — azaz ha egy remeterák igényt formál egy csigaház kizárólagos használatának jogára, akkor a remeterákoknál is van “magántulajdon”, ami nélkül a remeterák-közösség nem létezne, ergo máris igaza van, de "egy példa" amúgy se cáfolja az alapgondolatát (?). Ugyanígy: ha a homoszexualitás természetes (a természetben tömeges), attól még sérti a "természeti törvényeket", amelyek kimondva/kimondatlanul isteni törvények, ergo a homoszexualitás (vallási alapon) természetellenes, úgyhogy igazad van (?). — Az nagyon kedves tőled, hogy nem eszel halászlevet olyan ember társaságában, aki viszolyog a haltól. Milyen gyakran fordul elő veled, hogy LMBTQstb. barátaid szexelnek a társaságodban? Nekem van jó néhány LMBTQstb. ismerősöm, eddig soha, egyik sem szexelt a jelenlétemben. Emiatt az a benyomásom, hogy a halászleves példád itt sántít: a rokonaid a halászlétől viszolyognak, nem tőled azért, mert tudják, hogy szereted a halászlevet. Ehhez képest Te nem a nem-heteró szextől viszolyogsz, hanem a nem-heteró emberektől: ha egy meleg pár soha nem szexel a személyes jelenlétedben, attól Te még “viszolyogsz” egy csomó más magatartásuktól (vagy nem?) és aggály nélkül szavazol a jogkorlátozásuk mellett a viszolygásod alapján (mert ugye az érveid, hogy a nem-heteró magatartás vagy orientáció “természetellenes” lenne, nem nagyon áll meg). Vértes arra jutott, Szájer melegségén “nevessünk egy jót”; nyilván viszolyog tőle (feltételezem, igaz, soha nem mondta, hogy viszolyogna a homoszexualitástól, csak azt, hogy evolúciós zsákutca), de Vértesnek az eszébe sem jutott (korr.: nem láttam, hogy írt volna róla), hogy Szájer 30 éves melegsége gyerekrontásnak minősülne; sőt, azt írja, a melegek számára is nyitva a heteró házasság lehetősége (párhuzam: a feleséged is ehet halászlevet, ha nem tetszik, éhen marad). Hm? -- Nem "kedvesség" tőled, hogy "megengeded" a feleségednek, hogy ha te halászlevet eszel, attól ő még rendelhet csirkebecsináltat, hanem alap. És hogy a feleséged hagy téged halászlevet enni, az is alap. Egyikőtök se korlátozza a másik emberi jogait.

      Törlés
    7. Calculus, bekapcsoltam az előzetes moderálást, ez némi átfutási időt jelent. Azt írtam korábban, hogy örülök a kommentelők együtt gondolkodásának, amíg kezelhető: a rám ill. szerintedi álláspontomra hivatkozás csak akkor fog átmenni, amikor kellően árnyaltnak és pontosnak találom (esetedben ritkán szoktam annak találni), így ha nem létfontosságú az együtt gondolkodáshoz, célszerű puritán módon kihagyni.

      Törlés
    8. Calculus, az eltévelyedés a természetestől és normálistól való aberrálódást jelenti. A hímtag természetes helye, természetes célja a befogadására előkészült hüvely. A rectumban a pénisz nem képes aktusra, csak mesterséges lubrikáció révén. Attól, hogy egy férfi egy másik férfi rectumáról, a másik férfi pedig a rektumába hatoló merev hímtagról fantaziál, majd ketten megegyeznek az aktusban, az aktus nem válik természetessé. Mindössze annyi történt, hogy ők ketten konszenzuálisan kiélik eltévelyedett (aberrált) vágyaikat. Tudniilik akármennyire felajzódnak is ettől a gondolattól, erre egyikük rectuma sem reagál, azaz nem készül elő (nem lubrikálja magát), tehát a vágy és az aktus ellenkezik a természettel. Át kell verniük a természetet mesterséges lubrikációval és egyéb segédeszközzel, és attól, hogy ezt mesterségesen meg tudják ismételni, és hogy többen is vannak, akik ezt rendszeresen megteszik, nem lesz a dolog se természetes, se normális. Annyi történik, hogy bizonyos körökben az emberek az aberrált hajlamaiknak hódolnak. Az elembétékúzós emberek is pontosan tudják magukról, hogy sehogy sem stimmel a dolog, konszenszus ide vagy oda. Mindez ugyanakkor eltűrhető bizonyos keretek között.

      ..."Te nem a nem-heteró szextől viszolyogsz, hanem a nem-heteró emberektől:..." Nem igaz. Olvasd vissza a kommentjeimet, kizárólag a viselkedésüket (aktusaikat) kérdőjelezem meg.


      "...ha egy meleg pár soha nem szexel a személyes jelenlétedben, attól Te még “viszolyogsz” egy csomó más magatartásuktól (vagy nem?) és aggály nélkül szavazol a jogkorlátozásuk mellett a viszolygásod alapján..." Így van. De, mint írtam, a fentiek eltűrhetők, ha az érintettek diszkréten megoldják, és nem igyekeznek az aberrációt a "természetben oly sokszínű szexualitás" jegyében "teljesen normálisként" letolni az egészséges többség és a gyerekek torkán, és nem akarnak "szivárvány családmodellt" állítani. Örülniük kellene, hogy nem kell rettegniük az üldözéstől, és hogy elembétékú szórakozóhelyekre járhatnak, ahol senki nem háborgatja őket a vágyaik kiélésében. Azt várom tőlük, hogy gyakoroljanak önkorlátozást.

      Törlés
    9. Gyuri! Ahhoz, hogy érdemben válaszoljak ITT, át kell hágnom a blogcenzor szabályait: vagy hosszabb lesz a válasz a posztnál, vagy egynél több kommentet kell írnom. A blogcenzor mindkét esetben törölni fog, ami azt jelenti, hogy fölöslegesen dolgoztam.

      Laci! Ha garantálod, hogy nem törlöd a Gyurinak szánt válaszomat se most, se a jövőben, akkor válaszolok neki itt. Ennek hiányában nem vagyok hajlandó fönntartani azt a látszatot, ami a többi posztod alatt kialakult: olyan elmésen vágtál vissza, hogy soha többet nem kommentáltam (azt meg senki nem tudja rajtam kívül, hogy csak kimoderálod minden kommentemet).

      Ha garantálod a kommentálási szabadságomat, akkor ezt a kommentet is jelenítsd meg.

      Törlés
    10. "Vértesnek az eszébe sem jutott (korr.: nem láttam, hogy írt volna róla), hogy Szájer 30 éves melegsége gyerekrontásnak minősülne"
      Calculus, nekem sem jutott eszembe, ami a Vértesnek sem. Szájer melegsége, sajtóból megismert cselekménye és botránya önmagában természetesen nem gyermekrontás. Azonban az, hogy elembétékúzós emberek ún. "szivárvány családban" gyerekeket kívánnak exponálni eltévelyedett életmódjuknak, már azzal ér fel.

      Törlés
    11. A kommentmoderálási elvem: két körben megjelenhetsz, akár értéket adsz, akár elvennél értéket, mert ennyi megjelenési lehetőség önmagában értéket ad.
      Ha úgy látom, hogy egy-egy további kommenteddel szintén értéket adsz, akkor az az egy is megjelenhet, ezt már esetenként döntöm el. A Györggyel folytatott vita hasznos lehet, az értékaadás jegyében, és ahhoz kötötten.

      Törlés
    12. Mindent szó szerint idézek, amit csak tudok.

      (1) Sz. "melegsége [...] természetesen nem gyermekrontás". De:
      (2) az, hogy "elembétékúzós emberek [...] gyerekeket kívánnak exponálni eltévelyedett életmódjuknak, már azzal ér fel."

      Sz. nem akarta a gyerekeit eltévelyedett életmódjának "exponálni", azaz "eltévelyedett" életmódján kívül még hazudott is.

      Sz. ügyének a feloldására VL javaslata: "... számos érv szól a mel[l]ett is, hogy botránkozás helyett inkább nevessünk egyet".

      Az LMBTQ+ emberek javarészt csak annyit szeretnének elérni, hogy ne kelljen hazudniuk (!!!) a világnak ahhoz, hogy békénhagyják őket.

      LMBTQ+: Nem fogom itt elmagyarázni, melyik betű mit jelent, ennek könnyű utánanézni. Ha utánanéztél volna, nem mondanál ennyire sommás ítéletet egy ennyire sokszínű csoportról. De példaképp: a "T" kategóriába eső transznemű embereknek a transzneműsége nem 'életmód' (!!!); ha valaki T és társadalmi nyomásra a külsőjének megfelelő (látszat!-)életmódot folytat (legalább nyilvánosan), ettől az életmódtól még T marad, azaz NEM az életmódja határozza meg a T-voltát. Ahogy Sz. se lett heteró a heteró (látszat!-) életmódjától.

      "Exponálás": a nem-nettó-heteró emberek egy része nem éli meg a nem-heteróságát, más része megéli (a zömük nem beszél Veled róla, mert valószínűleg levette régen, hogy mit gondolsz: "eltévelyedett"; velem beszélnek róla). 10-ből 9-nek (nagyjából) nettó heteró szülei voltak, és hiába voltak a heteró életvitelnek "exponálva", vagy nem lett belőlük nettó-heteró, vagy szenvednek, mint Sz. az ereszen. Az abúzusnak persze durvább formái is vannak: a melegek elektrosokkos kezelése, Turing gyógyszeres kasztrálása, satöbbi mind maradandó károkat okoznak (Turing 42 évesen halt meg, fölfoghatatlan, mit vesztettünk vele).

      Ha valaki "gyerekrontást" követ el, akkor MINDEGY, hogy heteró, cölibátusban élő katolikus pap, vagy LMBTQ+ ember.

      A "gyerekrontással ér fel" fogalmat nem tudom értelmezni: (1) "gyerekrontás" a BTK-ban sem szerepel tudomásom szerint évtizedek óta; Te sem definiálod; az "ér fel" meg végképp értelmezhetetlenné teszi. Sz. "természetesen" nem követ el gyerekrontást, az LMBTQi+ embereknek meg már az életmódja is automatikusan gyerekrontássa "ér fel" (akkor is, ha egyébként monogámak és nem hazudnak, stb.).

      Nem lenne rossz, ha megírnád, mi az EBBEN A KONTEXTUSBAN, hogy "gyerekrontás". Szerintem például ha egy gyerek úgy nő fel, hogy valamikor kiskamaszként rájön, hogy meleg, ennek ellenére SZ-t nevelnek belőle a szülei vagy a környezete, az bizony súlyos személyiségtorulással kár (lásd a mellékelt példát). Transzgyerekből titkolt transzgyereket faragni brutálisan önző agresszió, és a heteró szülőknek az a RETTEGÉSE motiválja, hogy Ti ELTÉVELYEDETTNEK fogjától bélyegezni a gyereket. (Ha akarod, összehozlak olyan szülőkkel, akik transz gyereket nevelnek, mert a beszélgetés mindig jó).

      Bírnám, Gyuri, ha Te döntenéd el, hogy "értéket ad" vagy "értéket vesz el" a kommentem, nem pedig Laci, mert Veled beszélgetek. És nem fogok sokáig itt maradni, ha tendenciózusan csak azok a kommentek törlődnek vagy nem jelennek meg eleve, amelyek kevésbé felelnek meg a blog szellemének.

      (3202 leütés; ezzel a mondattal együtt is rövidebb a 3204 leütéses posztnál.)

      Törlés
    13. Mindent szó szerint idézek, amit csak tudok.

      (1) Sz. "melegsége [...] természetesen nem gyermekrontás". De:
      (2) az, hogy "elembétékúzós emberek [...] gyerekeket kívánnak exponálni eltévelyedett életmódjuknak, már azzal ér fel."

      Sz. nem akarta a gyerekeit eltévelyedett életmódjának "exponálni", azaz "eltévelyedett" életmódján kívül még hazudott is.

      Sz. ügyének a feloldására VL javaslata: "... számos érv szól a mel[l]ett is, hogy botránkozás helyett inkább nevessünk egyet".

      Az LMBTQ+ emberek javarészt csak annyit szeretnének elérni, hogy ne kelljen hazudniuk (!!!) a világnak ahhoz, hogy békénhagyják őket.

      LMBTQ+: Nem fogom itt elmagyarázni, melyik betű mit jelent, ennek könnyű utánanézni. Ha utánanéztél volna, nem mondanál ennyire sommás ítéletet egy ennyire sokszínű csoportról. De példaképp: a "T" kategóriába eső transznemű embereknek a transzneműsége nem 'életmód' (!!!); ha valaki T és társadalmi nyomásra a külsőjének megfelelő (látszat!-)életmódot folytat (legalább nyilvánosan), ettől az életmódtól még T marad, azaz NEM az életmódja határozza meg a T-voltát. Ahogy Sz. se lett heteró a heteró (látszat!-) életmódjától.

      "Exponálás": a nem-nettó-heteró emberek egy része nem éli meg a nem-heteróságát, más része megéli (a zömük nem beszél Veled róla, mert valószínűleg levette régen, hogy mit gondolsz: "eltévelyedett"; velem beszélnek róla). 10-ből 9-nek (nagyjából) nettó heteró szülei voltak, és hiába voltak a heteró életvitelnek "exponálva", vagy nem lett belőlük nettó-heteró, vagy szenvednek, mint Sz. az ereszen. Az abúzusnak persze durvább formái is vannak: a melegek elektrosokkos kezelése, Turing gyógyszeres kasztrálása, satöbbi mind maradandó károkat okoznak (Turing 42 évesen halt meg, fölfoghatatlan, mit vesztettünk vele).

      Ha valaki "gyerekrontást" követ el, akkor MINDEGY, hogy heteró, cölibátusban élő katolikus pap, vagy LMBTQ+ ember.

      A "gyerekrontással ér fel" fogalmat nem tudom értelmezni: (1) "gyerekrontás" a BTK-ban sem szerepel tudomásom szerint évtizedek óta; Te sem definiálod; az "ér fel" meg végképp értelmezhetetlenné teszi. Sz. "természetesen" nem követ el gyerekrontást, az LMBTQi+ embereknek meg már az életmódja is automatikusan gyerekrontássa "ér fel" (akkor is, ha egyébként monogámak és nem hazudnak, stb.).

      Nem lenne rossz, ha megírnád, mi az EBBEN A KONTEXTUSBAN, hogy "gyerekrontás". Szerintem például ha egy gyerek úgy nő fel, hogy valamikor kiskamaszként rájön, hogy meleg, ennek ellenére SZ-t nevelnek belőle a szülei vagy a környezete, az bizony súlyos személyiségtorulással kár (lásd a mellékelt példát). Transzgyerekből titkolt transzgyereket faragni brutálisan önző agresszió, és a heteró szülőknek az a RETTEGÉSE motiválja, hogy Ti ELTÉVELYEDETTNEK fogjától bélyegezni a gyereket. (Ha akarod, összehozlak olyan szülőkkel, akik transz gyereket nevelnek, mert a beszélgetés mindig jó).

      Bírnám, Gyuri, ha Te döntenéd el, hogy "értéket ad" vagy "értéket vesz el" a kommentem, nem pedig Laci, mert Veled beszélgetek. És nem fogok sokáig itt maradni, ha tendenciózusan csak azok a kommentek törlődnek vagy nem jelennek meg eleve, amelyek kevésbé felelnek meg a blog szellemének.

      (3202 leütés; ezzel a mondattal együtt is rövidebb a 3204 leütéses posztnál.)

      Törlés
    14. Calculus: a felpanaszolt ügyek a tiltás idejéből valók. A tiltás jó ideje megszűnt, most tűrés van, sőt a nyugati országok liberális élbolyában már-már támogatás. Ha valaki ma elhallgatja a nemi identitását, arra nincs nyomósabb oka, mint hamis látszattal népszerűbbnek maradni, megfelelni a vélt csoportnyomásnak (ahogy egy Trump-szavazó is titkolhatja a preferenciáit, népszerűségre hajtva a másként szavazóknál, de egyébként minek, és ki ajánl rejtőzködést neki?). A tűrésből nem következik népszerűség, csak... nos, tűrés, és ez a lényeg, ennyi a cél. Feladat talán: az érintettekkel megértetni, hogy "ne hajts indokolatlan népszerűségre, azt nem tudjuk neked elintézni a tűrés keretében".
      "Bírnám, Gyuri, ha Te döntenéd el, hogy "értéket ad" vagy "értéket vesz el" a kommentem"
      - Meg a Gyula meg a' Ottó, a Tóth Ottó. György blogján nyilván György döntené el (és persze itt is elmondhatja a véleményét). Szerkeszthetsz saját blogot, ott te fogod eldönteni. Ötlet: a kommentjeidből összeállíthatnál egy önálló posztot, közzétehetnéd a blogodon, én kommentálnám (többek között) röviden és néhányszor, te pedig moderálhatnád saját belátásod szerint, akár 2121-ig hömpölyögtetve a kommentfolyamot. Nem tudsz kitalálni olyan szigorú szabályzatot, aminek én ne tudnék megfelelni, és közben leírni, ami számomra fontos. Ha belinkeled a posztot, alatta majd elmesélem saját kommentelői tapasztalataimat (rosszabbak, mint neked itt)

      Törlés
    15. Calculus, amit Turinggal tettek, aljasság és barbárság. Azonban ma ilyen atrocitásoktól nem kell tartaniuk a melegeknek, védi őket a törvény, és joggal. Ezen kívül saját szórakozóhelyeieken, törvényes összejöveteleiken szabadon kiélhetik a vágyaikat és szexuális szokásaikat. Megélhetik deviánsságukat (normától eltérőségüket - hogy miért deviánsak, fentebb kifejtettem, többet erről nem tudok mondani), senki nem akadályozza őket ebben, és nem bünteti őket emiatt, a nyugati (nyugatosodott) országokban biztosan nem. Ezt így valóban elfogadhatónak tartom, sőt akár támogatom. Ha így akarnak boldogok lenni, legyenek így, saját lelkiismeretükre. Nem kell hazudniuk a világnak. Azonban ennél több nem jár nekik. Hagyják békén ők a világot, az már békén hagyja őket. Az, hogy propagálják és modellként állítják az életmódjukat, sőt házasságot, örökbefogadást és családmodellt akarnak rá építeni, és mindennek jegyében büszkén parádéznak, még a hajlamaiknál is deviánsabb és aberráltabb.

      Lehet hogy a "gyermekrontás" nem jogi kategória, de lélektanilag létezik. Ha egy kiszolgáltatott gyereket (nem csak szexuális értelemben) abnormális, deviáns, káros stb. magatartásmintáknak teszel ki, azzal megrontod (a Biblia szerint "megbotránkoztatod"). Tehát egyetértek, amikor ezt írod "Ha valaki "gyerekrontást" követ el, akkor MINDEGY, hogy heteró, cölibátusban élő katolikus pap, vagy LMBTQ+ ember." Egyebek mellett egymást gyöngéden "szeretgető" azonos nemű (vagy az ábécé egyéb betűivel jelölt csoportba tartozó) emberek mintája sem kívánatos a gyerekek számára. Ahhoz, hogy ezt valaki kívánatosnak gondolja, nemcsak idiótának, hanem elvetemültnek kell lennie.

      "Sz. nem akarta a gyerekeit eltévelyedett életmódjának "exponálni", azaz "eltévelyedett" életmódján kívül még hazudott is." Ha ezzel valóban megkímélte a gyerekét, akkor nagyon jól tette, hogy hazudott. Ez a minimum, amit megtehetett. De ugye nem azt szeretnéd sugallani, hogy ő valójában magatehetetlen áldozat, akit csak úgy ide-oda dobált az élet? Nekem Sz. ügye nem az elembétékúzós emberek viszontagságait juttatja eszembe, hanem egy (majdnem) jól (valójában rosszul) kalkuláló érdekember bénázását. Azt, hogy az "ereszen szenvedett", kizárólag magának köszönheti, senki nem kényszerítette oda.

      Törlés
    16. Calculus, György: Hogyan ítéljük meg az "eresz"-kedő botrányhős gyermeknevelését? Ha most szeretne örökbe fogadni, azt én és György bizonyára nem támogatnánk, miközben a calculusi logikából az következne, hogy semmi gond? (Legfeljebb hogy eddig nem volt őszinte, de ha mostantól az, akkor no problemo a bi- és gruppen identitás, nem?)
      Az én és György logikájából val'szeg az is következik, hogy eddig is rossz hatást gyakorolt a gyerekeire - csakhogy biológiai gyereket ilyen alapon elvenni fehér hollós esetben szoktak, mert az elvétel akkora trauma, hogy többnyire nagyobb, mint amitől "megvéd". Tehát a nem monogám heteró környezetben nevelés káros (rögzítsük, hogy mindössze egyike a sok-sok lehetséges káros nevelési tényezőnek), de egészen extrém esetet kivéve nem intézkedési alap. Gyámhatósági elbeszélgetés indokolt az apukával. A calculusi logikából meg az következne, hogy eleve mindegy a nemi identitás, tehát eddig is legfeljebb a rejtőzködés volt a gond, mostantól meg már az sem áll fenn, szóval minden szép és kerek. Jól vélem, Calc? (Lehetőleg tömören, ne kelljen összegeznem a kommentet.)

      Törlés
    17. Laci, erről nincs információnk. "Jó" esetben közvetett kár érheti a gyerekét, hiszen az apja ország-világ előtt, méltóságon aluli körülmények között hülyét csinált magából, és ha egyéb módon nem is, ezzel közvetve bemocskolta a családját. Megeshet, hogy a társas életében ellehetetlenül, új barátokat kell találnia, nehezebben vagy egyáltalán nem talál párt magának (ha éppen már nincs neki), nehezebben veszik fel munkahelyekre, akárhol megfordul, az apjára asszociálnak, és ezt valahogy a tudtára adják, olyasmiről kell magyarázkodnia, amihez semmi köze stb. Ez sajnos reális következmény lehet. Én a helyében nevet változtatnék, de ha személyes adatokat kell megadnia, az anyja nevének is változnia kellene, hiszen ő is kiemelt közszereplő. Tulajdonképpen ha elhatárolódna az apjától, ez reális válasz lenne a részéről, és megérdemelné, hogy viszonylag kis áron jól kijöjjön a helyzetből.

      Törlés
    18. György, némi információnk azért van: egy családapa éveken át titokban biszex és gruppen életmódot folytat. Ez önmagában káros, ha a megközelítésünk szerint a gyerek körül a heteró monogámia lenne ideális. Ha nincs ilyen elvárásunk, akkor a biszex gruppen minta egyenrangú alternatíva, semmi probléma vele.
      Akkor keletkezik némi zavar, amikor a megengedőbb irányzat rákérdez, hogy "ezt most miért engeditek elvtelenül?" Lehetséges válasz: az elv érvényes, továbbra is a monogám heteró minta a Támogatott, a gyarló egyén pedig a Tűrt kategóriába került.

      Törlés
    19. "egy családapa éveken át titokban biszex és gruppen életmódot folytat". Ad abszurdum lehetséges, hogy példásan élte a monogám heteró családapa életét, és hermetikusan elzárta a családját a másik életétől. Lehet, bár nem életszerű, hogy valóban annyira titokban űzte a másik életét, hogy senki, aki körülötte élt és mozgott, semmit még csak nem is sejtett, és a kettős élete csak most pattant ki. Azzal, hogy jóhiszeműen megadjuk neki a kétely előnyét, nem nyilvánítjuk elfogadható alternatívának a biszex gruppen mintát. A rombolás, amit okozott, így is igen tetemes. Reméljük, hogy a lánya "csak" ennyit szenvedett el tőle, ez is épp elég lesz neki az élete további részében.

      Törlés
    20. "nem életszerű"
      - Tényleg nem. Következetesebbnek tűnik, hogy ha van egy (Támogatott) értékrendünk, akkor az legyen általánosan érvényes, a tőle való eltérés pedig - fokozattól függően - Tűrt vagy Tiltott. Ez világos beszédhez vezet. Monogám heteróság helyett biszex gruppenelni nem zaklatás (a gyermek nem vesz benne részt), hanem az ideálisnak tartott mintától való, Tűrt mértékű eltérés. Három fokozatban tér el: 1. nem heteró; 2. nem monogám; 3. és azon belül is minősített eset. Figyeljük meg, hogy 1-2 fokozatban meglehetősen sokan eltérnek az ideáltól, az ideált azonban a célszerűsége, és nem csupán a gyakorlati megéltsége minősíti. (Pl. az ember sokszor észszerűtlen, sőt kijelenthetjük, hogy egyetlen ember sem tud maradéktalanul észszerű lenni, mégis az marad a mércénk, hogy az ember igyekezzék a lehető legészszerűbben viselkedni.)
      A mintától való eltérés örökbefogadásra már alkalmatlanná tenné az illetőt, ha esetleg ilyenre készülne.

      Törlés
  7. Egyszerre kéred, hogy árnyaltan idézzelek, és hogy ne legyen hosszú a komment. Mostantól igyekszem szó szerint idézni Téged, linkkel. (Ezzel együtt nem értem, mit akarsz “kezelni” a kommenteken: a posztjaid nagy részét senki nem kommentálja, és ahol vannak kommentek, ott is egy, max két ember kommentál.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a kommentedet pedagógiai okból engedtem át, mert újabb állatorvosi ló:
      "Egyszerre kéred, hogy árnyaltan idézzelek, és hogy ne legyen hosszú a komment."
      1. Szavaiddal ellentétben, azt kértem, hogy amennyiben létfontosságú egy másik kommentelővel folytatott együtt gondolkodásodhoz, hogy hivatkozz rám, akkor olyan pontosan tedd, hogy azt én is pontosnak találjam, különben nem megy át a kommented. Ha ilyen alapvető - és egyszerű - álláspontra sem tudsz pontosan hivatkozni, beláthatod, hogy számodra, bónuszpályán, a rám hivatkozástól való tartózkodás a bölcs megoldás. Minden válasz legyen rövid és tömör, így számíthatsz rövid és tömör válaszra.
      2. Azt is kértem többször, hogy használd a "válasz" gombot, és ne nyiss új kommentet akkor, amikor az előzőre válaszolsz. Ezt többedszerre nem teszed meg, nem is magyarázod, hogy miért (pl. "bocs, nem találom a válasz gombot, nálam nem jelenik meg"). Hacsak nincs jó okod mellőzni a "válasz" gomb használatát, mostantól használd, kérlek, ha a kommentedet ezen a felületen szeretnéd megjelentetni. Értelemszerűen, mindig a kommentálni kívánt megjegyzés alatt megjelenő "válasz" gombot kell használni, nem másikat.

      Törlés