Faith arguments Part 6

21:42 - Lennox: Evolution depends on a fine-tuned universe, which raises important questions about the origin of the universe - evolution doesn't deal with that. (D agrees.) Nor does it deal with the origin of life. (D agrees.) The notion that things must go from simple to complex seems to be D's faith. (D disagrees - simple things going complex need an explanation, and the explanation is there in biology.)

The point of evolution is that the outcome is a given, i.e. the ones that survive are the ones that survive: the universe is not necessarily fine-tuned, it just happens to be the place where the ones that survive survive, as opposed to all other known places, where organisms as we know them don't survive. However, L has a point in that we have no particular reason to think that things typically go from simple to complex, or that things need to be explained, or that they can be explained. The need to understand and explain is derived from the belief in the Jewish/Christian God and the Order of Creation. As an atheist, once you accept that the ones that survive survive for no ultimate reason, you may just as well accept that things are the way they are for no ultimate reason, and when they change, that just happens for no ultimate reason. Assuming the need and possibility to understand, atheists are holding on to a concept of reality that follows from the Judeo-Christian tradition, but doesn't follow from atheism.

22:38 - Lennox: Life has a digital database, a language of its own, and there is no language without a mind. D as an atheist must reject that. (D agrees - while there is a mind behind human language, DNA is not a human language.) DNA is very sophisticated, and the cell is a very sophisticated information processor. Should L believe that this information processing came about by natural processes without a mind? (D concurs.) L finds that impossible to believe as a mathematician. (D calls this 'the argument from personal incredulity'.)

Bad news for L, DNA can, in principle, work in an analogue way, base triplets coding for amino acids, which are joined in order to make specific proteins. Once the first DNA was in place, its evolution could proceed without a mind in the background. The rub lies in how DNA came into existence, as it does not tend to crop up on its own.

24:11 - 24:35 Lennox: You can reverse that and say D's belief comes from personal credulity. (D disagrees.) D believes that rationality comes from irrationality, and mind comes from matter. L finds that the Biblical explanation (in the beginning was the word, i.e. logos) makes perfect sense.

Again, L has a point: there seems to be faith on either side of the debate. Irrationality -> rationality is an unexplained quantum leap. However, the logos is more of a solution through definition than a reassuring solution, since it contradicts our experience of the world. (As does eternal matter.)

Faith arguments Part 5

19:05 - Lennox: D argues that things go from the simple to the complex, God, by definition, is more complex than the thing one is explaining, so He has got to be explained. (D agrees.)

The simple -> complex approach is intuitive, but not necessarily correct at its extreme: having eternal matter in place is not simpler than having an eternal God. You cannot explain either, and if you're willing to accept either as a given, God will explain the rest, while matter won't.

19:43 - Dawkins: When you drop a stone, it falls to the ground, and you as a scientist will explain that by gravity. You wouldn't dream of saying, "God must be pushing it down". That is, in effect, what L is saying about evolution. (L disagrees.) We understand evolution even better than gravity.

We don't know the origin of gravity any better than the origin of God, so D's point gives a false impression. Also, L will tell you that God is not normally supposed to interfere with gravity, He's seen as the Creator, rather than the supplanter, of gravity. Gravity vs God is a false dichotomy.

20:09 - Lennox: D opposes science and God as explanations. Newton didn't say, now that he's discovered gravity, he doesn't need God. God is an explicator as an agent, not as a mechanism. The more sophisticated a mechanism is, the more it points toward an agent.

Newton's unshaken faith in God is only a point of interest, not an argument. The Christian God is an agent, but the deist God is not, or not all the time. How sophisticated a mechanism is is very much in the eye of the beholder. Therefore, sophistication is not a strong argument in God's favour.

20:55 - 21:37 Dawkins: You do get rid of an agent, if the agent is superfluous to the explanation. You're watching a car avoiding obstacles on the road, there is an agent, i.e. a driver. But we don't need an agent for biology/gravity. Newton was a theist, because he lived in the 17th century, when everbody was. An agent is a gratuitous grafting-on of something you don't need.

D has a point here: if you can explain a phenomenon by a mechanism, you don't (and shouldn't) use God as an explicator. However, nothing is explained in its entirety until its origin has been explained, i.e. God can only be left out of the processes we have mechanical explanations for. Note that the process of the simplest forms of life coming into existence does not have a mechanical explanation - so obviously, you can't leave God out of it. At most, you can will God out, but that doesn't necessarily make the idea true.

Faith arguments Part 4

16:03 - 18:30 Lennox: D says there is the impression of design in evolution, but Darwin shows there is none. Simon Conway Morris says evolutionary pathways navigate through an informational hyperspace with phenomenal precision, so there is the impression of design at that level, too. The mechanism does not account for the origin of life at all, and the fact that evolution is so clever is evidence that there is a rational mind behind it.
Dawkins: The point of Darwinian natural selection is that there is no design, no foresight. It is a blind process, the ones that survive survive. With hindsight, we can see they have genes that make them survive. Simon Conway Morris and D share the idea that evolution homes in on particular outcomes, i.e. marsupials from Australia uncannily resemble non-marsupial animals. Natural selection is a blind, mechanical, automatic force. It works without guidance, and there is no need for it to be guided.

Lennox is losing this part of the debate: every mechanism that works effectively may give the impression of design or guidance, but that doesn't necessarily make the impression true.

18:31 - 19:03 Lennox: Evolution could be guided, does D completely shut that out? For example, L's watch is blind and mechanical, but it has been designed. Evolution is so sophisticated that it suggests there is a rational mind behind it. (D disagrees.)

Lennox continues to lose ground. His watch example demonstrates the opposite of his point: just by observing the watch, it is impossible to tell whether it has or has not been designed. Pebbles rounded by a river may give the impression that the entire river mechanism has been designed to produce rounded pebbles, but in fact, if you throw in pieces of glass or bricks, they will be rounded over time in just the same blind and mechanical way - which, crucially, says nothing about the origin of water or any other component of the mechanism. Evolution can be blind and mechanical all right, but it would be a fallacy to extend the blindness hypothesis without further thought to the origin of the first organism(s). Consider the title of Darwin's book: it's On The Origin of Species, and not On The Origin of Life. Darwin precisely delimited the scope of his theory, and so should we.

Faith arguments Part 3

14:50 - 16:00 Lennox: If thoughts are reducible to physical and chemical processes, how do they serve truth?
Dawkins: Truth is what happens in the real world; a brain recognizes truth at whatever level is appropriate for survival; when you see a rock, you don't go charging into it, because you die. If you jumped over a cliff, you'd die - that's truth. Natural selection favours a brain in any animal that recognizes truth and acts upon it.

Dawkins equates truth with what you need for survival. That doesn't explain researchers wondering how distant galaxies were formed, or as it were, any baseline research. The fact that some people insist on baseline reserach suggests that the quest to ponder/understand is not reducible to physical and chemical processes. Worse for Dawkins: survival info is processed at lightning speed in the ancient part of the brain, while the quest to understand takes place more slowly, in the more recently evolved part i.e. different location and different kind of process. Intuiting what happens if you bump into a rock is very different from seeming to 'understand' the structure or history of that rock. D could argue, though, that truth is merely an illusion/intuition of 'beyond-survival-understanding' in our neo-cortex: animals without a neo-cortex can have no thoughts beyond survival, while those with a neo-cortex (mammals and primates in particular) may have some - using reverse logic based on the fact that we humans have a large neo-cortex filled with at-leisure beyond-survival thoughts.

Lennox: Some fellow-humans do quite well telling lies.
Dawkins: That's a separate point. (Lennox agrees.)

It's not a separate point: if truth equalled whatever was needed for survival at some appropriate level, telling lies (saying things you intuit to be 'untrue') would not be a moral problem. You could not convince people to invest in a Ponzi scheme disguised as a once-in-a-lifetime opportunity, because their super-duper survival brain would recognize a Ponzi scheme and know how it works, right? It would be OK to tell them you didn't steal their money, because statements about the presence/absence of excess funds would have practically no truth value in evolutionary terms. (The victims would have to prove in court how and to what extent the extra money they invested and lost would have furthered their evolutionary success...) It is obvious that the concept of 'truth' is more complex and goes way beyond raw evolution. It has to do with interpersonal relationships and transactions, and lies are reprehensible mostly when they are seen as manifestations of intra-species predatory (human on human, as opposed to human on animal, or human reputational) behaviour. Dawkins would do well to consider the sophistication of the society he lives in and is talking to, while Lennox would do well to not pass this up as a separate point. Can physical-chemical processes produce minds that produce rules that punish tax evasion as severely as manslaughter (or even more severely)? It is difficult to see how, to say the least. Truth seems to begin where the direct evolutionary considerations of the individual end, so looking around in the animal kingdom (as kind of reflecting our evolutionary past) doesn't help here.

Faith arguments Part 2

10:25 - 12:43 Dawkins: For centuries, it seemed preposterous to suggest, given the magnificence of living creatures, that they are the result of a freak accident. Then along came Darwin and postulated evolution by natural selection, which is between design and a freak accident. The cosmos has yet to have its Darwin, to explain how the laws of physics came into existence. It's not helpful to postulate a Creator, because a Creator, too, needs to be explained. It's difficult enough to understand how simple things like matter and energy came into existence, but it's much more difficult to explain even a deist God, not to mention a more complex God who hates sin and gets himself born of a virgin.

Dawkins dodges the question on rational intelligibility. Instead, he misinterprets Darwin's model. Darwin postulated how already existing simple organisms became more complex through natural selection. He did not offer a theory on how the first replicating organisms came into existence. Modern speculations suggest a freak accident (or a series thereof), as opposed to creation, but fail to provide any evidence. Whether matter and energy are simpler to grasp than God depends on your grasp. As does whether the world as we know it is simpler to understand with eternal matter or with an eternal God. The fundamental issue is that either eternal matter or an eternal God is vastly different from the human experience (i.e. that things are born/created, and they perish/change eventually). Constant matter and a constant God both challenge our experience of how things are and how things behave. The challenge is not addressed in merit by postulating that matter/God needs no origin by definition; that's just an attempt to define the problem away. And the inconvenient question looms large: can eternal matter somehow render the universe (i.e. itself) rationally intelligible, and if we assume so, then how?

12:44 - 14:20 Lennox: Darwin said nothing about the origin of life or the origin of the universe. Atheists say our thoughts are the result of a mindless, unguided process - what does that have to do with truth? Steven Pinker suggests evolution has to do with reproductive success and nothing with truth. John Gray argues that evolution ultimately undermines the assumption that we can give credence to what we think. Thus, atheism undermines the assumption of rationality.

How the unintelligent processes of evolution can lead to intelligent thoughts that tell us anything 'true' about reality outside the evolutionary framework is a valid problem.

14:21 - 14:47 Dawkins: It is absurd to suggest that - because our minds are produced by brains and brains evolved by natural selection - that undermines our ability to understand the world. Brains are good at surviving, and they are surviving in the world.

So, successfully replicating bacteria understand the world? There is an important distinction between information that helps you survive and information that helps you understand the larger context (plus you need to be able to process that information). The former serves reproductive success, the latter is the stuff of philosophy. Proof that there is a distinction: philosophers are seen as inept at surviving; survival is practical, intuitive, and philosophy is anything but.

Faith arguments Part 1

In 2017, renowned atheist-geneticist Richard Dawkins and Christian-mathematician John Lennox had an instructional debate (https://www.youtube.com/watch?v=OVEuQg_Mglw) at Oxford on whether science has 'buried' God. They invoke arguments that more of us should be using, miss points we should not be missing, and warp their logic in ways we may find useful to note for future reference. This series will catalogue God (counter)arguments and fallacies based on the debate in the link, with commentary/dos and don'ts*.

6:59 - 8:25 Dawkins: Has science buried which God? A reasonable, though personally unacceptable, case could be made for the deist God that created the laws of physics and mathematics. But Lennox as a scientist believes that Jesus turned water into wine and walked on water, and also believes in a petty concept of God who had himself killed to rid the world, this small speck of dust in the vast universe, of sin and so that he could forgive himself. This is profoundly unscientific and small-minded.

The words 'petty' and 'small-minded' are conspicuously unscientific. Dawkins' use of these words suggests an emotional, as opposed to level-headed scientific, approach to the subject. His irony about God ridding the world of sin and forgiving himself borders on being a straw man (i.e. an intentionally inaccurate description), and suggests that he responds highly emotionally to the notion of 'sin' (i.e. just hates the idea).

8:25 - 10:30 Lennox: Dawkins believes the universe is a freak accident with no mind behind it, yet he sits there with one of the best minds in the world. God becoming human and Jesus dying on the cross is the opposite of petty, and atheists do not deal with the problem of humans alienating from God (because they'd have to believe in God to do so). Both D and L believe the world is rationally intelligible, which makes sense if there's a rational Creator God behind it. How does Dawkins explain his assumption that the world is rationally intelligible?

No mind behind human minds? A pertinent question. Atheists don't deal with alienation from God - bad point, should be avoided. Why assume - without a rational God - that the world is rationally intelligible? There's the rub.

TBC

*Why in English, all of a sudden? To reach a broader audience on this broader subject. The language switch may occur more frequently, though, in future.

A laposföld mint aranybánya 8. rész

A társadalomátalakító laposföldhit mantrája, hogy minden elképzelhető rosszról a társadalom tehet, ezért forradalommal le kell rombolni, majd nulláról újraépíteni. Kerülted az iskolát? Erre valójában a társadalom késztetett. Nincs kedved dolgozni? A kizsákmányoló társadalom felelős, nem te.

Bűnözők között nőttél fel, és belőled is elkövető lett? A rasszista társadalom miatt van. Nem vállalsz gyermeket? Naná, ebbe a patriarchális elnyomó társadalomba?! Létszámpótló kultúridegenekkel számoltatod fel a közösségedet? Az ilyen társadalom megszűnést érdemel!

Jöjjön valami új, sosem látott, igazságos. A válasz minden gondodra: forradalom. TGM-et a könyvespolcra, Che Guavarát a pólóra, vörös csillagot a sapkádra, BLM-et az utcára, azt' hadd szóljon! Olyan társadalmi igazság lesz itt, hogy kő kövön nem marad.

Kényelmes érvelés, leszakadt rétegekben népszerű is, ilyesmi vezetett anno a kommunizmushoz. Álljunk meg egy pillanatra, hogy felelevenítsük a hidegháború tanulságát: bármilyen vonzónak is tűnhetett a kommunizmus egyes nézőpontokból, egy ideig, társadalmi szinten óriási kudarc lett, semmi pénzért nem akarunk újra feléje "haladni".

Nyugaton azért lelkesít némileg a társadalomátalakító laposföld-mantra, mert nincs közvetlen tapasztalat a kommunizmus mint "válasz" minőségéről. A volt szocialista országokban viszont még él az emléke, még nem múlt el a többségi védettség. Legyünk optimisták, a nyugati embernek van magához való esze, nem kell elmennie a sikátor végéig, hogy tábla nélkül is összerakja: ez zsákutca.

A társadalomátalakító laposföldhitből így lesz szavazatcunami a konzervatív oldal számára. Ellenzékből szidva-szponzorálnád a konzikat? Ha ez neked jó, hosszú távra, akkor maradj csak laposföldhívő!

- vége -

A laposföld mint aranybánya 7. rész

A jövedelemkülönbségek megoldandóságába vetett laposföldhit abból indul ki, hogy jövedelemkülönbségeknek alapvetően nem szabadna létezniük; hogy a vezérigazgató többet keres a portásnál, és a többletet nem kobozzák el tőle, az alkalmi nagyvonalúság, nem precedens; hogy egy vállalkozó sokszorta többet keres az alkalmazottaiknál, az már tűrhetetlen anomália, a beteg társadalmak sajátossága - véli a laposföldhívő.

Egy feltételezett ősközösségben közel azonos jövedelmek lehettek (természetben szerzett létminimum), attól kezdve a különbségek egyre nőnek és nőnek és nőnek és nőnek. Kivéve a kommunizmus címszóval előadott tömeggyilkos közjátékot, amely megpóbált visszafelé haladni az általános nincstelenségbe, míg bele nem bukott. Minél hatékonyabban állítjuk elő a javakat, minél több géppel, minél automatizáltabban, minél több know-how-val dolgozunk, annál nagyobb lesz az erőáttételünk, és ezáltal az egyéni rátermettségi előny hozadéka. Ez probléma lenne? Mivel csak visszaszegényítéssel "oldható meg", abból pedig nem kérünk még egyszer, a jövedelemkülönbségeket nem célszerű problémának tekintenünk.

Ha Péter gazda gépesít, és nagy szaktudással termeszt, sokszorta eredményesebb lehet Pál gazdánál. Erre nem azt mondjuk, hogy Péterrel probléma van, vagy hogy a társadalommal van gond, amiért hagyja Pétert eredményesen gazdálkodni: ellenkezőleg, Pált biztatjuk, hogy tanuljon Pétertől, kövesse a jó példát! Ilyen konstruktívan kellene látnunk a gazdaság egészében elért jövedelmi előnyöket.

Ha az lenne az általános megközelítés, hogy tanuljunk a rátermettektől, iparkodjunk mi is, akkor nem jelennének meg évente ezerszámra a növekvő jövedelemkülönbségeken siránkozó újságcikkek, nem lenne szinte teljes értelmiségi konszenzus arról, hogy az egyébként ősidők óta tartó trend tavalyi és idei folytatódása tragikusan borzasztó, nem lehetne közgazdasági Nobel-díjat kapni a jövedelemkülönbségek csökkentéséről írt tanulmányokért, viszont nagyobb jólétben élnénk mindannyian. Fontoljuk meg, hogy Péter gazda látványos sikere nem teszi Pál gazdát szegényebbé, éppen ellenkezőleg: utat mutat számára a nagyobb jólét felé.

A választói többség nem az irigykedésre, hanem a jólétnövelésre szavaz, így a jövedelemkülönbségi laposföldhit is aranybánya a konzervatívok számára.

A laposföld mint aranybánya 6. rész

A mélyszegénységbe vetett laposföldhit alaptétele, hogy az úgynevezett mélyszegénységről és ellen mindenki tehet, kivéve a "mély"szegényeket; az emberiség szégyellje magát, a "mély"szegények meg büszkén követeljék a segélyt. A fogalom zavarosságára utal, hogy angolul hatféleképpen (extreme /abject / deep, stb.) szegénységként fut, miközben a tartalma legalább háromféle: 1. 1996-os szinten napi egy dollár alatti jövedelemből élők (tekintet nélkül a lakóhelyre jellemző megélhetési költségekre); 2. ivóvízzel, orvossal, iskolával ellátatlanok (mindegy, miért, pl. az Északi-sarkon); 3. kultúrdeficitesek (akár magasabb jövedelem mellett, és tekintet nélkül az okokra). A mélyszegénység kb.: "hű-de" szegénység, kollektív lelkiismeret-furdaltató szociális dzsoli kártya.

Tapasztalataink szerint ki-ki bizonyos részben felelős a saját léthelyzetéért, többé-kevésbé tudatosan hozza meg az aktuális állapotához vezető életdöntéseket. Nincs olyan ember, legyen bár szegény vagy jómódú, akinek a helyzetéről csakis mindenki más tehet, ő meg egyáltalán nem. Egy okunk máris van tehát kidobni a "mély"szegénység haszontalan fogalmát az ablakon.

A másik ok, hogy csak a társadalom által megoldandó problémákról célszerű társadalmi problémaként beszélni, és a "mély"szegénység nem ilyen: az egyén hozhat praktikusabb életdöntéseket, a közössége ösztönözheti őt erre, de nem tudja - illetve demokráciában nem akarja - az egyént jobb döntésekre kényszeríteni. Építhet (többnyire már épített is) iskolát a "mély"szegény környékre, de nem járhat bele tanulni az egyén helyett. Telepíthet (többnyire telepített is) üzemet a "mély"szegény munkaerő közelébe, de nem tanulhat helyette szakmát, és nem mehet helyette dolgozni. Végső soron a motiváció formál sorsot. A "mély"szegénység mint egyénenként kezelendő probléma pedig nem indokol társadalmi lelkiismeret-furdalást. Figyeljük meg, hogy a "mély"szegénység leghangosabb emlegetői egyben a szakképzés leghangosabb ellenzői is - mintha megoldás helyett a problémához ragaszkodnának.

A harmadik ok, hogy ha - vérző szívű szociális érzékenységből vagy más megfontolásból - nem dobjuk ki a "mély"szegénység fogalmát az ablakon, akkor ezt a választók teszik meg. Többségük szerint ki-ki a saját szerencséjének kovácsa, azaz igenis felel a sorsáért: ha rosszul megy neki, arról fő szabályként nem mindenki más tehet; az adóból finanszírozott segélyek célja nem lehet, hogy egyesek tartósan dagonyázzanak a "mély"-ben, míg a szorgalmas kettesek szégyellik magukat.

E választói preferenciával elszántan, ideológiai megfontolásból szembemenni laposföldhit, egyben aranybánya a konzervatív oldal számára.

A laposföld mint aranybánya 5. rész

A genderhit, azaz a nemi szerepek társadalmiságába vetett laposföldhit origója, hogy a női - férfi szerepeket a társadalom konstruálta, tehát szabadon alakíthatók, úgynevezett "haladó" társadalmi elképzelések szerint; a nemek és szerepek fejbéli döntés alapján oda-vissza átjárhatók, tetszés szerint váltogathatók.

Ha azonban utánaolvasunk, néhány perc alatt kiderül, hogy az állatvilágban ivari dimorfizmus (nemi kétalakúság) van, vagyis a nőstények és hímek mérete, színe, stb. jelentősen eltér, és hogy ez hosszú-hosszú evolúciós folyamat eredménye. A nőstények/hímek viselkedése évmilliókon át különbözött, e szerint alakult a testük. Az állatvilág nemi szerepeit értelemszerűen nem a társadalom konstruálta, mai állapotuk fokozatosan alakult ki az evolúció során. A hímek jellemzően a spermáikat igyekeznek terjeszteni, a nőstények pedig sokkal nagyobb energiabefektetéssel utódokat tojnak/szülnek és gondoznak.

Ennek megfelelően, a hím jellemzően a spermaterjesztésre ideális (azaz: szuperszexi) nőstényt keres, a nőstény pedig jellemzően az utódgondozáshoz ideális (azaz: szuperellátó, szupervédelmező) hímet. A háttérben nincs társadalmi nyomás, csak túlélési ösztön.

Ha friss szemmel körülnézünk az embervilágban, hasonló dimorfizmust és viselkedésbeli eltérést látunk. Csodálkozzunk rá, hogy nahát: a fajfenntartás terén meglehetősen hasonlítunk az állatvilágra. Tehát nem túl valószínű, hogy a nemi szerep jelentős mértékben társadalmi lenne. Az meg, hogy csupán vagy főleg társadalmi konstrukció, egyenesen kizárt.

Fontoljuk meg az időarányokat: a nagymajmokhoz képest kb. 7 millió éve fejlődünk külön úton. Ami jellemzően emberi, az legalább 7 millió év során formálódott (valójában sokkal hosszabban, de egyszerűsítünk a gender javára). Társadalomnak nevezhető embercsoportok kb. 12 ezer éve léteznek. Számszerűen, a magatartásunk és szereposztásunk az idő min. 99,983%-ában társadalom nélkül alakult, és max. 0,017%-ban társadalmi keretek között. Ezt figyelembe véve észszerű tétel-e, hogy a nemi szerepeket a társadalom alakította ki, és különösebb következmények nélkül átalakíthatók?

Tovább rontja a genderhívők helyzetét, hogy a kevésbé iskolázottak viselkedése kevésbé "haladó", azaz dimorfabb (kontrasztosabban szuperszexi vs. szuperellátó).

Minél kevesebb osztályt végzett egy férfi, annál valószínűbb, hogy az állatvilággal szinte megegyező, nyílt és direkt jelzésekkel keres "csajt" (izompóló, menő autó: fitt vagyok, és jó ellátó leszek abból, amiből ezt a kocsit vettem); minél kevesebb osztályt végzett egy nő, annál valószínűbb, hogy az izompólós-autós "csávók" felé küld nyílt jeleket (vérvörös ajkak, feneket kidomborító ruha, mély dekoltázs: nézzétek, milyen fogamzó- és szülőképes vagyok). A két nem között erős a kontraszt.

Ki kényszeríti őket, hogy így viselkedjenek? Hát, nem az idősebb generációk nyomása, az inkább gyengítené a kontrasztot, finomítaná a jelzéseket a maga élettapasztalatával (a szülők és nagyszülők sok rosszul sikerült párkapcsolatot láttak már "csávók" és "csajok" között). A kevésbé iskolázottak a társadalommal szemben a biológiájuknak engedelmeskednek. Az iskolázottabbak megtanulnak kifinomultan együttműködni az ösztöneikkel: kevésbé nyilvánvalóan (de célcsoportjuk számára érhetően) jelzik, hogy szexik ill. jó ellátók. Ha a nemi szerepeket a társadalmi elvárások kostruálnák "igazságtalanná", akkor az ősi ösztönökre hagyatkozás az elvi igazságosság (csökkenő dimorfizmus) felé, míg a társadalmi szabályok hosszas tanulmányozása az igazságtalanság (növekvő dimorfizmus) felé mutatna - ám épp fordítva történik.

Térjünk ki röviden a szerzett házasság problémakörére: valóban igazságtalan egymáshoz nem vonzódó embereket vagyoni/kasztbéli szempontok szerint összeboronálni, és ha a genderhitűek ez ellen lépnének fel, nyugaton rájuk szavazna a többség. Csak a probléma nem nyugati. A kollektivista hagyományokhoz ragaszkodó társadalmakra jellemző. És a genderaktivisták sem ez ellen lépnek fel, hanem az individualista társadalmak párkapcsolatait zilálják szét kísérleti jelleggel. Ezért nem számíthatnak nyugaton - demokratikus médiaviszonyok mellett - többségre.

A fentiekből következően a (nyugati) társadalom nem forrása, hanem csillapítója a nemi szerepek evolúciósan kialakult különbözőségének. Gondolatkísérlet keretében megfordíthatók-e a nemi szerepek (legyen a férfi csettintésre szuperszexi, a nő meg szuperellátó)? Nem fordíthatók meg, mert szükségszerű, hogy az legyen a szexi, aki az utódokat a világra hozza (nagyobb energiát fordít a fajfenntartásra, kevesebb marad ellátásra; nélküle az utódok nem születnének meg), és az az ellátó, aki nem hoz világra utódot (kevesebb energiát fordít fajfenntartásra, ezt kompenzálja ellátással; nélküle az utódok nem lennének ellátva). A nemi szerepeket tehát a fajfenntartásra fordított energia különbsége betonozza be, az meg, hogy ki nemzi, illetve ki hozza világra az utódokat, biológiailag kötött.

Felesleges ezen keseregni, mert egyrészt, az adottságainkat elfogadva és megszeretve hozhatjuk ki a legtöbbet magunkból, másrészt, ha megnézzük, mit spekulálnak egyes kutatók a "társadalom előtti" (pleisztocénbeli) nemi szerepekről, kiderül, hogy hiába keresnénk ott az aranykort.

Elégedettebbé tehetők a párkapcsolatban élők? Úgy biztos nem, hogy kivívjuk: a férfiak többet járhassanak fodrászhoz, a nők meg többet motorozni. A szexi vs. ellátó alapkülönbséget és a társadalom fenntarthatóságát tiszteletben tartva valószínűleg növelhető a párkapcsolati elégedettség, ehhez azonban több kell a laposföldhitű aktivizmusnál. Utóbbi csak átcsorgatja a szavazatokat a konzervatív oldalra.

A laposföld mint aranybánya 4. rész

A határon túliak, tágabb értelemben a nemzetek elpárolgásába vetett laposföldhit fő tétele, hogy az államhatárok és az etnikaiak úgysem esnek egybe, ezért nincs más lehetőségük, mint felszívódni, fokozatosan elveszíteni a megosztó, konfliktusgerjesztő szerepüket. A rendelkezésre álló adatok szerint viszont e hittétel nem vonzó a választójoggal rendelkező emberek többsége számára. Magyarországon különösen nem, hiszen az állam- és etnikai határok különbözőségéről e tájon a határon túl rekedtekkel érzett közösség jut a választók eszébe.

A száz évvel ezelőtti trauma kétféle alapreakciót váltott ki: nem kell a határon túliakkal foglalkozni, legyenek csak jó román, szlovák, szerb, ukrán, stb. állampolgárok, és ne magyarkodjanak - a nemzetek ideje amúgy is lejárt; illetve a határon túli magyarok a testvéreink, kulturális közösségben vagyunk velük, kötelességünk kiállni a nyelvhasználati, oktatási és egyéb jogaikért.

Az első választípus, a nemzetek ellégiesedésébe helyezett remény laposföldhit, mivel semmi sem támasztja alá, sőt minden adat az ellenkező irányba mutat: a világ továbbra is államokra van felosztva, minden államnak van domináns etnikuma (vagy ennek hiányában polgárháborúval esik szét domináns etnikumok szerint), minden etnikumnak saját nyelve és kultúrája van, amikre büszke, és amikkel esze ágában sincs beolvadni pl. földrésznyi méretű egységbe.

Vannak ugyan nagy közvetítő nyelvek, mint az angol, de ezek nem veszik át az anyanyelv helyét. A nagy írók az anyanyelvükön alkotják meg nagy műveiket, azokon keresztül tudják megszólítani az emberiséget.

A választók meggyőzhetetlenek arról, hogy éterben lebegő, etnikum, nyelv, kultúra nélküli falanszterrészecskék lennének - másként tudják, és a szerint szavaznak. Az egész világon lúzer ötlet tehát a nemzet ellégiesedésére építeni politikai programot, a nemzeti oldal mindenütt fölényben van (pontosabban: lenne, ha nem volna a posztdemokráciákban médiahegemónia), esetünkben pedig az önmagunkkal határosság olyan szintű fölényhez juttatja a nemzeti oldalt, amit még a médiahegemónia sem tudna (nem tudott anno) kiegyenlíteni. Nota bene: a határok elpárolgásánál valószínűbb a sokféle határon túliak jogainak egyre eredményesebb védelme világméretekben.

A nemzetek elleni laposföldhit szavazatbonanza a nemzeti oldal számára világszerte, de különösen Magyarországon.

A laposföld mint aranybánya 3. rész

Mi lenne, ha moralizáló lángossütők kitalálnák, hogy a lángost erkölcsi kötelesség ecetbe áztatni, fokhagymás tejföllel bekenni pedig aljasság? Az ecetes lángossal tönkremennének, a fokhagymás tejfölössel pedig vagyonokat keresnének a nem moralizálók. Ám mi lenne, ha a moralizáló lángossütők médiafölénnyel erősítenék a pozíciójukat? Csak az ecetbe áztatott lángost hirdetnék mindenütt, a többit pedig "érintethetetlen" páriaként kerülnék.

Mi lenne, ha a művészek is felsorakoznának, és minden filmben, minden színdarabban, minden sikerkönyvben ecetes lángost majszolnának a jók, a tejfölös lángos pedig a gonoszok undorító moslékaként jelenne meg? Az aljas rasszista bűnöző pl. két vérnőszés között benyomna egyet, a koncentrációs tábor parancsnoka népirtás közepette két pofára tömné, a korrupt politikusok hátterében felsejlene a tejfölös lángos árnya.

Felemás helyzet alakulna ki: a közönség továbbra is a tejfölöset kívánná, de az érzelmi nyomásra reagálva elkezdene úgy tenni, mint ha az ecetes lenne a kedvence. Ecetes mozgalmak alakulnának, "én is ecetes vagyok" fészbuk csoportokon tolnák az "igét", a tejfölös lángos gyérülő kedvelőit pedig kiszorítanák a közéletből, a művészetből, az egyetemekről...

Vegyük észre, hogy ez történt/történik a nyugati posztdemokratikus társadalmakban. A többséggel szemben moralizáló politikusok mellé felsorakoztak a médiainfluenszerek, a művészek, a tudósok, szinte "mindenki, aki számít", és olyan látszatot teremtettek, mint ha a többségnek szégyellnie kellene magát a spontán véleménye miatt, illetve a miatt, hogy a véleménye szerint szavaz. Az eredmény elgondolkodtató: a nyugati ember ma úgy véli, hogy a saját érdekei/kultúrája/társadalma/jövője ellenében szavazni az egyetlen lehetőség, hogy az önfelszámolásnak nincs érdemi alternatívája.

Ebbe a véleményhegemón helyzetbe "rondít bele" a stigmatizált "populizmus" a maga szemtelen ajánlatával: tejfölös lángost szeretnél ecetes helyett? Tőlünk azt kapsz, mivel demokráciában azt is szabad. Az ecetes lángosnak csápolni laposföldhit, nyerd vissza a józan eszed, szavazz ránk.

A laposföld mint aranybánya 2. rész

Elsőként tisztázzuk, mit keresnek a többséggel szembemenő erkölcsi megfontolások a politikában. Attól kezdve, hogy a választójog általános, a viszonyok pedig többé-kevésbé demokratikusak, tulajdonképpen semmit. A többség akarata többé-kevésbé az erkölcsileg helyes álláspont is egyben, és amilyen mértékben esetleg eltér az erkölcsi ideáltól, azt ellensúlyozza, hogy a többség akaratával tudatosan szembemenve kormányozni is erkölcstelen, így valamiféle vélt erkölcsi magaslatról lenézve átverni a népet definíció szerint nem lehet erkölcsösebb, mint élére állni a többség preferenciáinak, és óvatosan menedzselni őket.

Az erkölcs közpolitikai redundanciája viszonylag új helyzet, hiszen a rabszolgatartó, feudális, rendi, gyarmati, apartheid, röviden: predemokratikus társadalmakban igenis helyénvaló volt erkölcsi alapon változást sürgetni, követelni.

A földesurak azonban sosem szavaztatták meg a birtokrendszert a jobbágyokkal, ahogy a rabszolgartók sem voksoltatták a rabszolgákat. Ha megtették volna, megszűnt volna az erkölcsi megfontolások létjogosultsága.

Ismerjük fel, hogy egyrészt, a hidegháborúval vége minden ideológiai vitának, kapitalizmus van és marad, punktum; másrészt, a modern demokráciákban - legyenek illiberálisak vagy akár féldemokratikusak - minden nagykorú polgár szavazhat, így okafogyottá vált a többséggel szemben moralizálni, entellektüelkedni. Akiben leküzdhetetlen az ez irányú hajlam, prédikálás illetve a többség le"paraszt"ozása helyett alapítson pártot, és demokratikus vitában igyekezzen elnyerni a többség szimpátiáját.

Ha pedig a moralizálásnak semmi keresnivalója a modern kb.-demokráciákban, akkor a többségi preferenciákkal szemben megfogalmazott "erkölcsi" álláspont szükségképpen aranybányaként kiaknázható "laposföld" területté válik, azaz a moralizáló politikai alakulat mögül kihátrálnak a választók, átpártolnak oda, ahol tiszteletben tartják a preferenciáikat.

A laposföld mint aranybánya 1. rész

Mi a közös Soros Györgyben és Orbán Viktorban? Az, ahogy mindketten profitlehetőséget látnak az irracionalitásban, és nem haboznak kihasználni: SGy azért tudta anno milliárdos haszonnal "bedönteni" az angol fontot, mert észrevette, hogy a brit kormány, mesterségesen és észszerűtlenül, a piaci fölött akarja tartani a nemzeti valuta árfolyamát, és kész erre óriási összegeket áldozni - praktikusan átcsorgatva azokat SGy számlájára. OV pedig azért ennyire sikeres ilyen hosszan, mert feltérképezte az ideológiai "laposföld" területeket, amelyeken az ellenzék makacsul tagadja a valóságot, és kész erre óriási szavazatszámokat áldozni - praktikusan felduzzasztva velük OV politikai számláját.

Séma: kifigyeled, hol megy szembe ellenfeled a piaccal/választókkal, dacosan állítva, hogy a "föld lapos", és e területeken kezdeményezel térképészeti versenyt. Nem kérdés, hogy a piac/választók erejére támaszkodva ki nyer.

Tanulság: ne légy tartósan irracionális, vagy ha már az vagy, légy egyben fukar, és ne áldozz a laposföld modelledre komoly összegeket / rengeteg szavazatot; a pénzügyi/politikai szabad piac kikényszeríti a szereplőkből a racionális magatartást. (Demokrácia = a politikai ideák szabad piaca.)

SGy óta a világ összes kormánya ötször is meggondolja, hogy érdemes-e a nemzeti valutája árfolyamát eltéríteni a piacitól; OV óta a világ összes politikai tényezője kezd rájönni, hogy lúzer ötlet a választói preferenciák ellenében politizálni.

A laposföldhitű politizálás három okból is kiszolgáltatott helyzetbe hoz, folyamatos ziccereket, játszma- és mérkőzéslabdákat ajándékozva az ellenfélnek: 1. az ideológia kiszámíthatóvá tesz, mint ökröt a következetessége; 2. érzéketlenít a veszteségre, ami ideológiai szempontból szükséges sőt nemes "áldozat"-ként értelmeződik; 3. az irracionalitás pedig vesztessé tesz, mert a döntésekről, ha egy ponton alaposabban el kell rajtuk gondolkodni, kiderül, hogy indokolhatatlanok. (A következetes ökörről pontosan tudni lehet, hol lesz x időpontban; az egyenes mozgással járó veszteséget nemes áldozatnak érzi; és ha indokolni kell a vesztes magatartását, ennyit tud felhozni: "büszkén vállalom, én egy ilyen ökör vagyok, legközelebb is így csinálom, mert csak".)

A pénzügyi laposföldhit könnyen belátható, egymás mellé teszed a piaci árfolyamot meg az ideológiai elképzelésedet, és számszerűen látszik, milyen messze vannak egymástól. A politikai laposföldhit nehezebben ismerhető fel, mert az ideológiai szemellenző gyengénlátóvá tesz: ha egymás mellé teszed a gulyáslevest meg a szójapörköltet, kevésbé számszerű, hogy melyikkel fogsz veszíteni és miért. Ezért is tanulságos lajtstromozni az aranybányaként kiaknázható politikai "laposföld" területeket. (folyt. köv.)

Politika = háború?

Kötter Tamás szerző (görög elképzelések és Machiavelli alapján) arra jutott, hogy a politika háború.

A politika és a háború között ugyanakkor számos fontos különbség van, amelyek miatt jó okunk van elkerülni, hogy egyenlőségjel kerüljön közéjük.

Többet mond a politika természetéről, hogy harcot mímelő színjáték, egyfajta Vitéz László az Ördög ellen előadás, ahol a közönség szavazza meg, ki kicsoda. A résztvevők mindegyike állítja, hogy ő a jó vitéz, ellenfele(i) a lepofozandó rossz(ak). A néző szimpátialapon dönti el, kinek drukkol.

Miben nem hasonlít a politika a háborúra: 1. élet-halál helyett közpénzre megy; 2. a képzett katona stratégiát követ, és nem lő csípőből mindenre, mint pl. az aktuális ellenzék; 3. hadifoglyok helyett korrupción kapott bűnbakok vannak; 4. a cél nem a tartós győzelem, hanem a közönség szimpátiájának megőrzése, a szurkolótábor egyben tartása; 5. míg a háborúba gyakran bevonódnak civilek, a politikai elit összezár a civilek ellen.

Miért célszerű elkerülni, hogy a politika túl háborús jelleget öltsön: 1. a háború a józan észt felfüggesztő parancsuralomért kiált, demokráciában épp a józan ész uralmára törekszünk; 2. a háború erőszakot, nyomort és szenvedést hoz, míg a politikától békés jólétet várunk; 3. a háború tengernyi közpénz elherdálásával jár, a politikában viszont a közpénzek optimális felhasználását szorgalmazzuk.

A fentiek miatt lehetőleg ne vetítsünk háborús modellt a politikára, ne éljük bele magunkat túlzottan Vitéz László és az Ördög előadásába.

Mi a baloldali?

Minek nevezhetjük értelmesen azt, aki baloldalinak tartja magát, miközben minimális köze van (vagy sincs) a hidegháború előtti baloldalisághoz? Azaz: nem akarja Che Guavara mai megfelelőjét miniszterelnöknek, nem államosítana semmit, sőt inkább privatizálna néhány állami vállalatot; adókat emelne ugyan, de riadtan visszatáncolna az adók okozta gazdasági zsugorodást látva; a mélyszegényeken más pénzéből segítene, a sajátjából egy fillért sem szánva erre - és mindenkor készenlétben tartana több magyarázatot is, hogy miért nem hoznak eredményt a szép elvei (100 év erre nem elég, akadályoztak a másként gondolkodók, a "segítettek" nem értették meg az elgondolást, nem volt kedvező az uborka görbülete, mindig rosszkor esett az eső/sütött a nap, stb.).

Az ilyen baloldali valójában nem baloldali berendezkedést, hanem emberarcú kapitalizmust vágyik építeni, "emberarc" címszóval lila ködös ideált álmodik; tündérmesét, amelyben az oroszlán repülve legeli a falevelet, a gödölye pedig önfeledten úszkál a farkasokkal teli tengerben. És csodálkozik (nem a gödölye, a baloldali), hogy nincs hatása. Hogy csak fújja a szirénénekét, a hajósok meg nem ugranak fejest a vízbe.

A "baloldali" ember nem népszerű, mert konstrukciós hibákat követel a nélküle egész jól működő gépezetbe: az Audi úgy menjen jól, hogy ne menjen sokszorta jobban a többi autónál, mert az már "igazságtalan". Aki tanul, nehogy már boldoguljon - még megsértődik, aki nem volt hajlandó tanulni. Aki szorgalmasan dolgozik, nehogy sokkal többet keressen a kevésbé szorgalmasoknál, mert ez... [dühös blablabla].

A baloldali koncepció történelmi vereséget szenvedett a hidegháborúban. Kiderült, hogy működésképtelen. Hogy (a tömeggyilkosságok után) szegénységhez és társadalmi összeomláshoz vezet. A magát baloldalinak tartó ember egyszerűen elfeledte frissíteni a világról szóló adatbázisát. Ideje, hogy betöltse az agyába a rendelkezésre álló tapasztalati tényeket, és működőképes koncepciót keressen magának. Például azt, hogy saját vállalkozása tisztességes hasznából finanszírozza a hobbijait.

Civilizációs minimum vs. micsoda?

A 24.hu toxikus interjú"kérdése" Prőhle Gergelyhez sokat elárul a mai közviszonyokról: "Ha jobb és bal megegyezne a nemzeti és a civilizációs minimumról, a szél nem jutna levegőhöz."

E kijelentés szerint két közéleti oldal van: az egyiken hiányzik a nemzeti minimum, a másikon hiányzik a civilizációs minimum; vagy esetleg mindkét oldalon hiányzik a civilizációs minimum, ami ha meglenne, nem hadakoznának olyan vehemensen. Egyik értelmezés sem vezet elfogadható eredményre, hiszen egy demokrácia a lényegéből adódóan rendelkezik a civilizációs minimummal, ami tehát nem hiányozhat mindkét oldalon, így a kérdéspótló állítás butaság.

Az a (valószínűbb) lehetőség sem jobb, miszerint a nemzeti oldalon hiányozna a civilizációs minimum: a demokratikus viták egyik álláspontja sem civilizálatlan. A civilizálatlanság a demokratikus keretből való kilépéssel kezdődne - de vegyük észre, hogy nem kezdődik.

Aki szerint Mo. nem demokrácia, fontolja meg, hogy mihez (pl. a Trump-letiltó USA-hoz) képest? És vegye észre, hogy ha mi nem vagyunk demokrácia, akkor a világon egyetlen ország sem az.

A nyugati demokráciák mai helyzete hideg polgárháború, a szájkaratézó felek zászlajára ez van írva: "Isten, család, nemzet" és "Egyén, szabadság, szivárvány". Azért háborúznak verbálisan, mert egyik oldalon sincs stabil többség: négyévente vagy 45-55% az eredmény, vagy 55-45, és ez nyugtalanítja a feleket, szeretnének - akár különböző trükkökkel - végre tartós fölénybe kerülni.

Az újságíró, aki rendszeresen feltűnik a konzervatív közmédiában a bal-lib oldalt képviselve, az idézett toxikus állítással kimutatta a foga fehérjét: civilizálatlanságnak tartja a demokrácián belüli másként gondolkodásnak azt a fajtáját, ami nem a sajátja. Az övé nyilván szabad, független, üdvözlendő, míg a tőle eltérő civilizálatlan, agymosott, lenézendő. E látszatkeltés az egyik trükk, amivel a bal-lib oldal igyekszik tartós fölényt elérni - ne dőljünk be neki, ahogy persze a többi elmetrükknek se, akármelyik oldalról adagolják.

Két kirúgás, egy elmélkedés

Az úgy kezdődött, hogy... Gulácsi Péter kiállt a szivárványcsaládok mellett, amiért sok lájkot kapott Németországban, keveset itthon. Hrutka János kiállt mellette, rövidesen kirúgták a konzervatív sportcsatornától, ahol műsorvezetett. Petry Zsolt nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy nem érti, miért provokál Gulácsi, és egyébként az európai morális züllés jele a bevándorláspolitika - ezért kirúgták a Hertha Berlintől, ahol edzősködött. Mi ebből a tanulság?

1. A politizáló celebsusztert könnyű fejbe somni a kaptafájával, és erre szemlátomást erős a késztetés Európa szerte. Tehát akkor politizáljon a celebsuszter, ha vállalja ezt a veszélyt, ellenkező esetben jobban jár, ha csendben suszterkedik.

2. A német és a magyar belpolitika között - az előjelen kívül - annyi a különbség, hogy ott büszkén vállalják a politikai okból történő kirúgást, mintha dicsőség lenne. Pedig ott sem az, illetve nem kéne annak lennie.

3. Minden erkölcsi berendezkedés számára kihívás, ha valaki másként gondolkodik. Még nagyobb kihívás, ha celebként ezt ország-világ előtt el is mondja. Szemlátomást sehol Európában nem kezelik elegánsan az ilyet, pedig úgy kellene.

4. Aquinoi Szt. Tamás vezette le, hogy minden ember erkölcsi univerzalizmusra törekszik, a saját szabályait vetítené ki a megyéje, országa, kontinense... és a legtávolabbi galaxisok lakóira. Érdemes szembenézni ezzel a belső késztetéssel, azután vagy felvállalni (nagybetűs Jó mindenkinek, amit mi Annak tartunk), vagy ellenállni neki (kisbetűs jó, amit én annak tartok, fő szabályként nem bántok mást, mert szerinte más a jó/Jó). Mindkét álláspont hiteles, noha egy végső sakkmeccsben egymással összeegyeztethetetlen. A társadalmi együttélés (sokszínű demokrácia) lényege, hogy miközben meggyőződésünk szerint nyilvánvalóan mi vagyunk a "világos" térfélen, nem visszük mattig a végső sakkpartit.

5. Logikus, hogy a megengedőbb álláspont (a család bármi lehet) kénytelen korlátozni a korlátozó álláspontot (a család heteró monogám), különben versenyhátrányba kerül. A korlátozó álláspontot vallók viszont érvényesen kritizálják a megengedőt, hogy valójában az is korlátozó. Paradox önellentmondás, ha belegondolunk, ami felvállalással tehető némileg hitelessé: általában megengedő vagyok, csak a korlátozás hegemóniáját nem engedem meg.

6. A hidegháború utáni győztes demokráciák rosszul élik meg a külső ellenség hiányát: nekiestek a belső másként gondolkodásnak, azt gyepálják ellenségként. Ezzel leamortizálják magukat, leépítik a közbizalmat. Abba kellene hagyni, és elfogadni, hogy van másként gondolkodás, aminek hangja is van, ami megszólalási lehetőséget követel magának, mégpedig egzisztenciális következmények nélkül. A végtelenül naiv és unpraktikus Bibó Istvánnak ebben az egyben igaza volt: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a másként gondolkodástól.

Tehát: akkor se bántsd a szerinted "rútul" gondolkodó kiskacsát, ha tízezer százalékig biztos vagy a gondolataid hattyúságában. Ha tényleg hattyú vagy, akkor érveid is vannak, azokkal érvényesülj.

A nemváltás nem váltás - Kanada gendercenzúrája fogyasztóvédelmi és demokráciadeficit

A lányság börtönéből szabadulni vágyó kanadai 14 éves és elszántan tiltakozó apja bírósági ügyét többféleképpen tálalja a - nem véletlenül - kis számban elérhető forrás, ezért első körben rakjuk össze a tényeket: egy Surrey-ben (Brit Kolumbia, Kanada) élő 12 éves lány LMBT felvilágosító filmet lát az iskolában, amelyből rájön, hogy fiúaggyal* él lánytestben. Elhatározza, hogy nemet változtat, és 13 évesen, az iskolán keresztül, kéri az ehhez javasolt hormonkezelést. A szülei épp válófélben vannak, ez köti le a figyelmüket, az iskola pedig nem értesíti őket (nincs szükség a beleegyezésükre), így csak a gyerek 14 éves korában szembesülnek a folyamatban lévő kezeléssel. Az apa tiltakozik, le akarja állíttatni a hormonkúrát. A lány kitart az elhatározása mellett. Az apa bírósághoz fordul, nem adnak neki igazat. Fellebbez, ott is veszít. A bíróság a - szerinte most már - fiú érdekében letiltja a médiabeszámolókat (ezért kevés a témáról olvasható anyag), kötelezi az apát, hogy fiúnak tekintse a gyermekét, és akként is kezelje, ellenkező esetben családon belüli erőszakot követ el, annak büntetőjogi következményeivel**.

Minden részvevőnek van némi igazsága a maga szemszögéből: a lány->fiú kitart a döntése mellett, és miért ne? Az apa szerint egy 14 éves kamasz nem tudja felmérni, miről dönt a "nemváltással", így felelős apaként a törvények által kijelölt végső határig elmegy, hogy megakadályozza a gyerek életét potenciálisan megkeserítő tévedést. A bíróság szerint a fiúnak jogában áll önállóan meghozni a nemváltoztató döntést, az apa pedig akkor jár el helyesen, ha megérti és támogatja. A médiabeszámolók a fiú magánéletéhez fűződő jogát, illetve az érzékenységét sértenék, ezért vannak letiltva. A magyar nyelvű cikkek a "lám, kötelezővé tették" optikával közelítik meg a témát.

Mindenkinek van némi igazsága, ám senkinek sincs teljesen igaza: a lány->fiú nem mérte fel, hogy valójában lány->lény lesz. A lányságát lefojthatja, de a fiúságot ténylegesen nem éri el, megreked egy köztes, valószínűleg kevéssé boldogító állapotban. Az apa nem vette észre a fogyasztóvédelmi érvet, hogy tudniillik, a nemváltás nem váltás, mindössze a születés szerinti nem legátlását garantálja, azon túl semmit. A bíróság ellentmondásosan véli, hogy a 14 éves a sorsdöntő identitásügyében dacolhat a szülői észszerűséggel, ám a döntésből eredő médiafigyelmet már nem képes elhordozni, és hogy ez indokolja a demokrácia (a véleménynyilvánítás szabadsága) jelentős korlátozását. A magyar beszámolók tévesen sugallják, hogy a szülők lennének nemváltásra kötelezve, de jól látják, hogy hallgatásra és beleegyezésre vannak ítélve, ilyen értelemben "kötelezővé tették" számukra a helyzettel való néma együttélést.

Ha egy lány számítógépes játékban vált fiú avatarra, és ezt ellenzik a szülei, bíróságot is igénybe véve, az nem észszerű, valóban sérti a döntési autonómiát. Egyébként is, a döntés nem jár lényeges hátránnyal. Ha egy lány az életet nézi számítógépes játéknak, és úgy véli, hogy eredményesen fiúvá válhat, az már veszélyes döntés, a szülők indokoltan tiltakoznak, a bíróságnak pedig mérlegelnie kell, hogy joga van-e egy kiskorúnak az életet számítógépes játékkal keverve erősen vitatható döntést hozni, és hogy a konkrét körülmények között ki képviseli a kamasz jól megfontolt érdekét: saját maga, a szülei, vagy esetleg egy jogi fórum.

Látunk különbséget a között, hogy "Nem tetszik az orrod? Szépíttesd meg!" és a között, hogy "Nem tetszik az orrod? Vágasd le!"? Melyik döntésbe szeretnénk kívülről beleszólni?

A hatósági korlátozások indokoltságának mércéje a célszerűség, eredményesség és arányosság: az adott intézkedéssel vélhetően elérhető-e a kitűzött cél, ténylegesen eléri-e, és közben nem jár-e aránytalan jogsérelemmel. A médiabeszámolókat letiltó bíróság átlépett egy veszélyes határt: a közvéleménynek joga van értesülni a lényeges hírekről, és ha ettől megfosztják, az valamilyen értelemben diktatúra - a nemváltást propagálók véleménydiktatúrája -, potenciálisan aránytalan jogsérelem. Ha egy ponton kiderül a nemváltás mint szolgáltatási ígéret megtévesztő volta, a bíróság cinkos lesz a szélhámosságban, és kártérítési felelősséggel tartozik majd.

A nemváltás nem váltás, ezért teheti tönkre valakinek az életét. Csapdahelyzet, hogy egyrészt logikusan serdülőkorban a legeredményesebb a hormonkezelés, így korán kell dönteni, másrészt egy serdülő ezt a döntést aligha képes érdemben megfontoltan meghozni, hiszen nem tudja, mi mihez vezet, és az milyen érzés lesz. A szülei sem képesek helyette dönteni, mert végül is, nem az ő életükről van szó. Jöhet kor, amelyben a nemváltás teljes és tényleges tud lenni, mert lesz rá alkalmas technika. Egy ilyen korban nem lesz észszerű szembeszállni a gyerekkel, ahogy az apa teszi. Ám most nem ilyen korban élünk, így az apa felelősen cselekszik, a gyereknek pedig demokratikusan együtt kell élnie a tettlegességig nem fajuló szülői ellenvéleménnyel. A sajtóban is fontos erről beszámolni, hogy a közvélemény tájékozott legyen.

"Az élet nem számítógépes játék, ahol tetszésed szerint avatart váltasz" problémakör fogyasztóvédelmi ügyként kezelhető: a szolgáltató azt ígéri, hogy néhány lépésben, néhány év alatt eredményesen avatart válthatsz, azonban ez nem következik be, mert a kezelések nem alkalmasak rá. A fogyasztóvédelmi hatóságnak kellene megvizsgálnia, mi a "nemváltás" eredménye, és komoly pénzbüntetések kiszabását követően eltiltani a csalókat a tevékenységtől.

E konkrét korban, amelyben élünk, célszerű a legtöbb biológiai adottságunkat - így a nemit is - elfogadni, és lélekben összehangolódni vele. Ez ha nem is garantálja a boldogságot, többet nyújt belőle, mint a megtévesztő marketinggel árult hormonkezelés***. - x -

*A genderaktivisták szerint a nemi szerep társadalmi konstrukció, biológiai alap nélkül. A "fiúagy" viszont biológiai megalapozottságra utal, ami pikáns ellentmondás: a nemi szerep, ha akarom, társadalmi, ha akarom, biológiai?

**A családon belüli erőszaknak pontosan melyik fajtája "lányom"-nak szólítani a magát fiúnak tartó, de biológiailag mégis inkább leány gyermeket? Mennyire ártalmas ez, és hány év börtön jár érte?

***A "gender change" (nemváltás) alternatívájaként használt "gender transition" (nemi átmenet) kifejezés kimondva-kimondatlanul figyelmeztet a veszélyre: olyan folyóba ugrasz, aminek a partjára már nem térhetsz vissza, a másik partját meg nem éred el soha.

Baloldali-e vagy?

Ha nem vetted észre az 1990 körüli globális bukást, nem tűnt fel Che vállalhatatlansága, a vörös csillag tömeggyilkos imázsa, ha kebeldöngetve harcolsz a kizsákmányolás ellen (bármi legyen is az), liften küldenéd le szorgalmas embertársaid adóját a 'mély'-szegényekhez, mert büszkén ragaszkodol hozzá, hogy, akár az egész világ ellenében, baloldali vagy, neked való az alábbi kérdőív, amelyből megtudhatod, hogy dehogy. Valami bizonyára vagy, a válaszaid fényében, de arra nem illik a 'baloldali' jelző.

1. Ellenzed a szabad vállalkozást és a belőle származó jövedelem döntő részének megtartását?

2. Akinek vállalkozása van, szerinted szükségszerűen 'kizsákmányol' másokat - és amennyiben igen, akkor, jobban belegondolva, mégis csak ellenzed a szabad vállalkozást?

3. Államosítanád a vállalatokat, és ha igen, központilag működtetnéd őket?

4. Gondod van azzal, hogy a többet teljesítő dolgozó arányosan többet keres?

5. Az egykulcsos adóval az a problémád, hogy a többet kereső arányosan többet adózik?

6. Felháborít, hogy a boldogulás útja a szorgalmas tanulás és munka?

7. Szerinted a mélyszegénységből (bármi legyen is az) más út vezet kifelé, mint a szorgalmas tanulás és munka?

8. Felháborít, hogy a szorgalmas tanuláson és munkán kívül üzleti érzékkel, kreativitással, sőt szerencsével is lehet boldogulni - azt kívánod, hogy ne lehessen?

9. A jólét tortáját olyan áron is egyenlőbben szeletelnéd, hogy kisebb lesz a torta, és aki most viszonylag kis szeletet kap, annak a mainál is kisebb jut belőle - más szóval, az irigység jegyében mindenkit elszegényítenél?

10. Aki nem akar az ideológiád mentén elszegényedni, automatikusan ellenséged, úgynevezett "fasiszta" (bármit jelentsen ez)?

Ha bármelyik kérdésre "igen" választ adtál, okkal nevezed magad (olyan arányban) baloldalinak, és remélhetőleg belátod, mekkora gáz így gondolkodni. Ha minden kérdésre "nem"-mel válaszoltál, akkor semmi észszerű okod nincs magadat baloldalinak nevezni. Egy következő posztból kiderül, mi lenne a megfelelő jelző.

A baloldal anakróniája - nem csoda, hogy... büszkén... áll

Tegyük fel, 1990 táján világméretű győzelmet arat a kommunizmus. Az eredmény: ma mindenhol kommunizmus van, azt védi a karhatalom, azt képviseli a többség a parlamentben, azt érvelik meg a médiában, azt támogatja a közvélemény, egyes országokban kétharmaddal.

Képzeljük el, milyen lenne ilyen háttérben jobboldalinak lenni, a kapitalizmus áldásait bizonygatni, antikommunista berendezkedést szorgalmazni. Imázshalál. Önégetés. Eszetlenség. Őrület. Halljuk a kézenfekvő ellenérveket: figyi, a kommunizmus szerinted véletlenül győzött az egész világon? Ha lenne - halovány, embrionális - értelme a kapitalizmusnak, nem az győzött volna az ideák szabad versenyében?

Térjünk vissza a valóságba: 1990 táján világméretű győzelmet aratott a kapitalizmus. Ha lenne halovány, embrionális értelme a kommunizmusnak, nem az győzött volna? Mi a különbség a baloldaliság és a kommunizmus között? A végiggoldoltság. A baloldali gondolkodás elkerülhetetlenül kommunizmushoz vezet. A baloldali, aki megáll félúton, az pont félig gondolta végig, mit akar.

Vizsgáljuk meg a baloldaliság anakronizmusát (feloldhatatlan ellentmondásosságát) Berze Márton friss írásának fényében. A szerző szerint "Nincs globalizációkritikus, antikapitalista, szociális ügyekre fókuszáló, ökológiai szemléletű, a társadalmi igazságtalanságokat politikája gyújtópontjába álló politikai erő Magyarországon. Nincs olyan párt vagy országos lefedettséggel rendelkező mozgalom, amely hatékonyan lenne képes megszervezni a rendszerváltás veszteseit, a mélyszegénységben élőket, a prekariátust, a marginalizált társadalmi csoportokat, a leszakadó alsó középosztályt és a rendszerkritikus értelmiségi csoportokat." Nem csoda, hiszen a baloldaliság 1990 körül végképp elbukott, örökre talajtalanná vált. Nézzük pontonként.

1. "Nincs globalizációkritikus" ... "politikai erő".
- De van: a nemzeti jobboldal. A nemzetköziséget mantrázó baloldal hogy tudna globalizációkritikus lenni? Önmagát lehúzva a vécén.

2. "Nincs" ... "antikapitalista" ... "politikai erő".
- Csoda? 1990 után? Szénnel hajtott autó sincs. Volt ilyen ötlet, csak alulmaradt az alternatívákkal szemben.

3. "Nincs" ... "szociális ügyekre fókuszáló" ... "politikai erő".
- Nincsenek fókuszképes szociális ügyek. Ha lennének, politikai profitot hozna rájuk fókuszálni, és lennének rájuk fókuszáló erők. A baloldal majd' meggebed profitábilis ügyeket keresve... és nem talál.

4. "Nincs" ... "ökológiai szemléletű" ... "politikai erő".
- Van, a zöldek. Akik egyébként szintén a kommunizmus felé tendálnak, csak negyed- és félút között állnak meg.

5. "Nincs" ... "a társadalmi igazságtalanságokat politikája gyújtópontjába álló politikai erő".
- Nincsenek profitábilisan gyújtópontba állítható igazságtalanságok, a kapitalizmus minden igazságtalanság kezelésére alkalmasabb a kommunizmusnál. A kommunizmus a lehető legigazságosabb társadalmat ígérte... azután tönkrement, összeomlott. Csoda, hogy azóta nincs hitele?

6. Nincs, aki hatékonyan megszervezze "a rendszerváltás veszteseit, a mélyszegénységben élőket, a prekariátust, a marginalizált társadalmi csoportokat, a leszakadó alsó középosztályt és a rendszerkritikus értelmiségi csoportokat".
- De van, a jobboldal. Az utolsó csoportot kivéve, mert a rendszerkritikus értelmiségi csoportok alkotják a baloldal gerincét, és egyben derékhadát. 30 évvel a bukás után. Ideje lenne levonni a tanulságot.

Baloldalinak tartod magad? A "bukás" szó melyik részét nem értetted meg 30 év alatt?

Szabad sajtót, Szabad Európát?

Márki-Zay Péter lelkes kampányposztja új Szabad Európát sürget, mert szerinte nálunk nincs sajtószabadság. A tények azonban nem ezt mutatják: kormányellenes/ellenzékpárti hírek olvashatók ugyanis itt és itt és itt, meg itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt, stb. Márki-Zaynak elgurult? Oké, hogy egy politikus igyekezzen követőket toborozni. Oké, hogy ehhez lelkesítő üzenetek, a valóságra húzott kreatív kampánynarratívák kellenek... nos, igazából nem kellenek, de bal-libéknél fixa idea, hogy kellenek. Csakhogy egy nyilvánvalóan tényellenes narratíva nem alkalmas táborépítésre, mert visszaüt, és a tábor leépül, illetve nem épül fel.

A politika - többek között - a működőképes lelkesítő narratívák megtalálásának művészete. Más szóval, a nem nyilvánvalóan tényellenes narratívák alkalmazásának művészete.

Márki-Zay jobban tenné, ha a valósággal kevésbé feltűnően szembemenő kampányállítások farigcsálására összpontosítana. (Meg a közjóra - tehetjük hozzá jogos elvárásként -, de a közjó felé vezető út első lépéseként legalább a tényszerűségre.) Nálunk konkrétan szabad a sajtó, a gondolkodás és a véleménynyilvánítás, míg a fejlett világ többi országában bal-lib hír- és véleményhegemónia korlátozza a tájékozódást/gondolkodást/véleménynyilvánítást. Nem nálunk törlik és tiltják le a vélemények egyik pólusát, hanem a fejlett világban! És ott sem Márki-Zay pólusát cenzúrázzák, éppen ellenkezőleg: az övét ezerötszázzal nyomatják vízcsapon, lefolyón, esőcsatornán, továbbá minden testnyíláson és agysejten át. Márki-Zay szlogenje ezért, ha valamilyen megfontolásból sarkosan akarnánk fogalmazni, legfeljebb így lenne értelmes: sajtószabad Európát, szabad Amerikát! Magyarországnak meg önpelenkázó ellenzéket.

Összegző gondolatok

Mármint, Lánczi Andrástól. Ajánlott elolvasni ezt a beszélgetést vele. Mélyinterjú és mély interjú is egyben, több napi elmélkedésre elegendő gondolatanyaggal.

Tartsunk pár perc szünetet itt, míg elolvassuk azt ott. Az alábbi írás ugyanis derivatív, belőle származtatott. Jó lenne (rövid idő alatt jóléti ugrást eredményezne), ha Lánczi András szintjén folyna a közgondolkodás.

Mindössze három tekintetben egészíteném ki.

1. A gazdaság nem csupán modern machiavellizmusként értelmezhető: konstruktívabb jólétteremtő gépezetként értelmezni. A gazdaság a jóléti együttműködés csodálatos kerete, azonban odafigyelést igényel. Nagy betonkeverő géphez hasonlít: remek dolog, ha észszerűen használjuk (stabil helyre állítjuk, megfelelő arányban teszünk bele sódert, cementet, vizet), de nem fektethetjük az ágyukba, nem állíthatjuk fel a porcelánboltban, stb., mert nem önműködő fétis. A gazdaság használata közben gondolkodni is kell (ami evidencia lenne, ha az lenne...).

2. A technika nem feltétlenül öli meg a gondolkodást: a kenyérsütő gép feleslegessé tette, mégsem ölte meg a hagyományos kovászolást, hanem izgalmas értelmiségi hobbivá emelte. A technika világában is népszerű értelmiségi "feladat" marad a gondolkodás.

3. A liberálisok nem lesznek kommunisták attól, hogy nem minden irányba maradéktalanul liberálisak, mert a kirekesztők kirekesztése megérvelhető. A demokrácia megszüntetésére törekvő pártokat kizárni a parlamentből összeegyeztethető a liberalizmussal és a demokratasággal is, csak kontraproduktív (a nyílt vita gyengíti őket, míg a föld alá kényszerítés erősítené). A Trumpot letiltó közösségi oldalakkal zéró gond lenne, ha a nekik szimpatikus ügyek felelőtlen figuráit is letiltanák, vagy (ami még jobb) ha mindkét irányban megelégednének a posztokra montírozott figyelmeztető feliratokkal. Az USA vagy eléri, hogy a technológiai óriáscégek szenvtelen technokrataként működjenek, vagy hozzánk hasonlóan, ott is kiépül egy alternatív infrastruktúra.

Adottságaink elfogadása, vagy szélmalomharc?

Klasszikus útmutatás: tudjuk elfogadni, ami megváltoztathatatlan, hogy maradjon erőnk változtatni azon, ami megváltoztatható, és legyen eszünk megállapítani, mi melyik kategóriába tartozik.

Jordan Peterson és Slavoj Žižek hosszú, ám tanulságos vitáját nézve feltűnhet, mennyire hiányzik ez a bölcsesség Žižek oldalán: az ideje nagy részében olyan dolgokon lamentál, amiken - a lelke mélyén alighanem tudja, hogy - nem tud változtatni sem ő, sem más, így nem marad energiája azzal foglalkozni, amin esetleg tudna változtatni. Hamletként magát beszéli le a cselekvésről. A közönség talán okul a negatív példából. Az alábbiakban néhány megváltoztathatatlan jelenséggel foglalkozunk röviden, melyeket elfogadva cselekvőképesek maradunk a megváltoztatható jelenségek terén.

1. Hierarchia: Peterson érvelése szerint már a rákokban (200 millió éve) megjelent a hierarchia hormonális leképeződése, és azóta velünk van. Tehát nem emberi csinálmány, hanem sokkal ősibb adottság, így nem szüntethető meg. A hierarchia ellen harcoló ember valójában egyféle hierarchia helyett egy másféle hierarchia felépítésével foglalkozik, azaz végső soron hiába fárad. A hierarchia szintjeinek száma csökkenthető bizonyos mértékben, például úgy, hogy nem vezetünk be önkényesen újabb szinteket, és érdemhez kötjük az adott szinthez tartozást.

2. Hatalom: ahol egynél több ember van jelen, ott - ezer arccal és formában - megjelenik a hatalom is. A mindenféle hatalom leépítéséért folytatott küzdelem hiábavaló. Az értelmes hozzáállás elfogadni, hogy hatalom mindenkor lesz valakinél, és azt szorgalmazni, hogy lehetőség szerint jóra használja a hatalmat, illetve hogy a hatalmon lévők rendszeresen cserélődjenek.

3. Kizsákmányolás: ha komolyan elgondolkodunk a "kizsákmányolás" jelentésén, már a vadat oldalról kerítő farkas is "kizsákmányolja" azt a társát, amelyik a leterítés "tényleges" munkáját végzi. Minden szerepdifferenciáló együttműködés érvényteleníthető "kizsákmányolás" felkiáltással, ami abszurd eredményhez vezet. Ha sikerülne megszüntetni a "kizsákmányolást", vele szűnne a szakosodott együttműködés is. Célszerű elfogadni, hogy a különböző szerepekkel járó, eredményes együttműködés a jólét alapja, és nem holmi mélyen húzódó igazságtalanság. Változtatni az osztozkodás arányain lehet, pl. Rawls "tudatlanság fátyla" módszerével.

4. Nemi adottságaink: az emberek döntő többsége határozott biológiai nemmel születik. Van ritka kivétel, de az általános szabályt ebből levezetni olyan, mint a gombhoz szabni a kabátot. A biológiai nem adottságkénti elfogadása rengeteg fájdalomtól, csalódástól és boldogtalanságtól kíméli meg a bizonytalankodókat (lásd: a nemváltoztatás végső reménytelensége). A WC-k hímvesszős és nem-hímvesszős (férfi - női) kategóriára osztása nem csak egyszerűbb és praktikusabb, hanem még igazságosabb is, mint az ezen túlmutató differenciálás (lásd: transznők a női WC-ben problémakör). Ezzel nem foglalunk állást a nemi irányultság bonyolult témájában, csupán elfogadjuk a biológiai realitást, hogy akárhányfélének érzik magukat fejben az emberek, jellemzően kétféle anatómiai megoldással vizelnek.

5. Abortusz: a nem kívántan terhes nő ösztönös rémülete és szabadulási törekvése biológiai adottság, ami ellen drasztikus tiltással küzdeni hiábavaló, csak a tiltott abortuszok számát növeli. Amin változtathatunk, az a gyermekvállalás megítélése és az életválságok akut kezelése - minél jobban sikerül, annál kevesebb lesz az abortusz, és annál pozitívabb a gyermekvállalásról kialakult kép.

6. Elnyomás: a politikai elnyomás egyetlen formája szüntethető meg, a tömegeket felháborító mértékben durva diktatúra. A többi formája lassú, fokozatos fejlődéssel alakulhat át demokráciává, ha az érintettek akarják. Nem hasznos kívülről forradalomra hergelni a demokráciától vonakodó népet, mert a zűrzavar és vérontás után egy alternatív diktatúra jön létre. Szintén nem hasznos többek között a családot patriarchális elnyomó rendszerként látni, mert mire megszűnne benne az "elnyomás", megszűnne a gyermekvállalás is, és vele a társadalom. Értelmesebb szerepdifferenciáló együttműködésként tekinteni a családra, és az adott kor elvárásainak megfelelő arányokat szorgalmazni az együttműködéssel járó javak/teendők elosztásában. Praktikusan: a szülés és a csecsemőnevelés a feleség feladata marad (biológiai adottság), de amit közben a férj keres, abból nagyobb rész kellene, hogy jusson a feleségnek, a csecsemőkorból kinőtt gyerekek körüli feladatokból pedig nagyobb rész a férjnek - ezen lehet, és hasznos is, változtatni; jó eséllyel ez lesz a családok válságából kivezető út.

7. Egyenlőtlenség: legfeljebb az absztrakt rendszereink némelyikében (pl. igazságszolgáltatás) szüntethető meg, míg a szellemi adottságok terén, vonzerőben, zenei hallásban, kézügyességben, labdaérzékben, stb. mindenkor megmarad. Érvényes probléma ugyanakkor, hogy a jó családi háttérből érkezőknél folyamatosan vizsgálják és fejlesztik az adottságokat, a kevésbé jó háttérből érkezőkben pedig gyakran elsorvad a tehetség. Érdemben ezen lehet változtatni: folyamatos tehetségkutatást és -fejlesztést kell végezni a hátrányos helyzetű gyermekek körében, hogy kiderüljön, miben jók, és a maximumot hozzák ki magukból.

8. Döntéseink természetes következményei: ha keveset tanulok, keveset fogok tudni, kevésbé jól fizetett állásom lesz; ha takarítóférfi leszek, kevesebbet keresek óránként, mint a főmérnökasszony; ha kerülöm a munkát, egyáltalán nem fogok keresni; ha leugrok a hídról, vízbe esek; ha megcsalom a párom, tönkremegy a kapcsolatom; ha cigarettázok, krónikus betegségeim lesznek; ha nem vállalok gyermeket, nem lesz gyermekem, és így tovább. E következmények ellen küzdeni nem csak értelmetlen, hanem túl költséges is. Értelmesen a kiinduló döntéseken lehet változtatni, gyermekkortól tudatosítva az egyénben, hogy ahová eljut az élete során, az túlnyomórészt a saját döntéseinek természetes következményeiből adódik össze.

Az intro- vs. extrovertált személyiségtípushoz hasonlóan, az adottságok elfogadása terén is két alaptípus különböztethető meg: 1. az egyik a megváltoztathatatlan körül kering, mint Don Quijote a szélmalom körül, és ebben ki is merül, ürügyként használja a nemcselekvésre; 2. a másik igyekszik változtatni a megváltoztathatón. Van ugyan alapvető hajlamunk, de az nem determinál, így jelentős részben mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozzon.

TTT-vel a normális közéletért

A Támogatás, Tűrés, Tiltás (TTT) hármas kategóriarendszere alkalmas arra, hogy békésen vitázóvá tegye, és jóléttel töltse meg a hétköznapjainkat.

Ha egy-egy közéleti mozgalom/irányzat a TTT jegyében fogalmazza meg magát, értői és észszerű ellenzői számosan, harcosai és ellenségei viszont kevesen lesznek.

Ezt illusztrálják az alábbi példák, a sor folytatható.

1. Heteró monogám családmodell: Támogatott a modellel egyező magatartás; Tűrt a kisebb-nagyobb eltérés (szeretőtartástól az ereszcsatornán menekülő biszex gruppenig); Tiltott a pedofília és a poligámia. Az eltérések az eltérésük mértékében magukat rekesztik ki az ideálból, a többség részéről tolerálva vannak.

2. Hazafiasság: Támogatott a haza konstruktív szolgálata; Tűrt a kisebb-nagyobb eltérés (himnusz-neménekléstől a folyamatos nemzetbírálatig); Tiltott a haza területi egysége elleni tevékenység és a kémkedés. Az eltérések magukat rekesztik ki a hazafiasság köréből, a többség nem hazaárulózza őket.

3. Kereszténység: Támogatott a keresztény hit őszinte életre váltására törekvés (nem azonos a templomba járással, de összefügg vele); Tűrt a túlbuzgástól a politeizmuson át az ateizmusig minden világnézet; Tiltott az erőszakos térítés és a másként gondolkodók megfélemlítése. (A békésen vállalt keresztény identitás önmagában nem számít megfélemlítésnek, és a túlbuzgó magát rekeszti ki.)

4. Baloldaliság: Támogatott az elesettek és rászorulók segítése; Tűrt a részvétlenség és a "rászorulók" bírálata; Tiltott az adócsalás. A részvétlen magát rekeszti ki a baloldali ideálból.

5. Bal-liberalizmus: Támogatott az általánosan megengedő, együttérző attitűd; Tűrt az ennél korlátozóbb/részvétlenebb hozzáállás; Tiltott a korlátozó hozzáállás erőszakos kötelezővé tétele. A korlátozó attitűdű ill. részvétlen ember magát rekeszti ki a bal-liberális ideálból.

6. Ateizmus: Támogatott az Isten nélküli békés kiteljesedésre törekvés; Tűrt ugyanez Istennel vagy istenekkel; Tiltott a kötelező világnézet erőszakos bevezetése. A természetfeletti hittel rendelkező ember magát rekeszti ki az ateista ideálból (az ateizmus felvállalása önmagában nem minősül megfélemlítésnek).

7. Tetszőleges további irányzat: a hetedik te magad légy.

A TTT rendszer előnye, hogy tágul a tolerancia és szűkül az ellenségkép. Egy-egy irányzatnak (jövőkép-projektnek) nem annyira harcos aktivistái és ellenségei, mint a praktikummal érvelő támogatói és ellenzői lesznek. Az irányzat ellenzői nem minősülnek gazembernek (fasisztának/hazaárulónak), a vita arra összpontosul, hogy az irányzat praktikus-e, növeli-e a jólétet, és a pró-kontra érvek úgy foglalhatók össze, hogy igen, növeli, ill. nem növeli a jólétet. Mindenki a számára szimpatikus irányzat melletti higgadt érvelésre érezheti ösztönözve magát, a döntő érv a praktikum és a jólét.

Aki harcos hétköznapokra vágyik, folyamatosan veszélyeztetett jóléttel és sokszínűséggel, az persze maradhat a hagyományos felfogásnál is.

A TTT modell egyelőre nincs részletesen kidolgozva, megoldandó például, hogy az ideáltól való mekkora eltérés mit indokolhat, mit nem, és miért.

Mi lett az amerikai "adu ász"-ból?

A trump szó adut jelent, a leköszönő Trump elnök azonban átment betlilapba: addig bizonygatta, hogy vesztesen is nyert, míg mellékbüntetésként Georgia állam két szenátori helyét is elvesztette, így a demokraták nem csak elnökkel, hanem képviselőházi és szenátusi többséggel is rendelkeznek. Ezt "a Donald"-nak köszönhetik, ahogy a republikánusok is, ám hálanyilvánítás egyik irányból sem várható.

Betliadunak tanulmányoznia kellett volna a magyar előzményeket, hogy ne zakózzon ekkorát: ha Őszödi Fletó 2006-ban lemond, a baloldal ma fej-fej mellett állna a kormánypárttal, mert megőrzi a választók szemében a renoméját. Mire, nagy későn, kvázi-lemondott, a renomé hosszú időre elveszett, e hitelvesztés utóhatásaitól szenved azóta is az ellenzék bal fele.

A Capitolium ostroma óta Trump végképp teherré vált a konzervatívok számára, hajósüllyesztésen kívül másra nem alkalmas.

Ha csendben, diplomatikusan építik le, a teher rajtuk marad, és lehúzza őket a tengerfenékre, jó hosszú időre. Egyetlen esélyük, hogy nagy ívben, látványosan szabadulnak meg tőle. Lesz-e ehhez nagyobb bátorságuk, mint anno az őszödi fletistáknak? Sőt, mint ma...

Az a bizsergetően izgalmas helyzet alakult ki, hogy - a történelemben először - Magyarország 14 évvel megelőzte az USA-t, mintával és tanulsággal szolgál a szabadság és a demokrácia polgárháború felé gravitáló hazájának.

Hogyan kommenteljünk - általában, és konkrétan itt

A magyar kommentkultúra látszólag nem túl magas, tapasztalataim szerint pl. az amerikai kommentkultúrához képest. Az amerikai utca embere egyszerűen gondolkodik, A-ból megpróbál eljutni B-be, minél rövidebben, és nem tart közben városnézést, idegenvezetéssel. Viszont a kommenteket durván szűrik, így a termés alja nem jelenik meg. Nem magyarázzák ezt részletesen, legfeljebb egy fórum indulásakor megjegyzik, hogy az adminisztrátor moderál - ami nem tetszik neki, az nem megy át, vagy törlődik, indokolás nélkül. Így aztán valójában csak annyit mondhatunk, hogy a magyar kommenttermés zöme nem túl magas színvonalú. Ha úgy szűrnénk, ahogy amerikai fórumokon szokás, a zöm eltűnne, és nem lamentálnánk a színvonalon. (Tapasztalat: egy számomra érdekes, egyetlen ember által szerkesztett közügyi blogra beküldtem kb. 20 - szerintem - konstruktív észrevételt, ebből 2 jelent meg, és válasz nélkül maradt; a blogszerző nem vette a fáradtságot.) Ne feledjük, arról az Amerikáról beszélünk, ahol a szólásszabadságba belefér kiírni egy sajtótájékoztatón, hogy "Hülye kérdésekre nem válaszolunk" (Stupid questions won't be answered), és azután unszimpatikus kérdés elhangzásakor válasz helyett felmutatni ezt a táblát.

A Kádár-rezsim után mi kényesebbek vagyunk a szólásszabadságra és a válaszadás kötelezettségére. Viszont, épp a Kádár-rezsim véleménymonopóliuma alapján, erősebb bennünk a kizárólagossági igény: egy amerikai hozzászokott, hogy bármit is mond, a világ a szokott módon forog tovább; mi elvárnánk, hogy a véleményünk párközpontibizottsági orákulumként megállítsa a világot, és a világ attól kezdve a megfellebbezhetetlen álláspontunk szerint forogjon tovább. Azaz, bármit szabadjon elmondanunk, arra kötelező legyen tételesen válaszolni, és a véleményünk azonnal szilárduljon valósággá, különben megsértődünk, kiábrándulunk, kiszállunk. Tíz-húsz-harminc év alatt hozzá fogunk szokni, hogy mindenki fújja a magáét, radikális következmények nélkül, és ennek ellenére nem ábrándul ki, hanem elkezdi meglátni ebben a rendszerszintű értéket.

Hazai kommentelői tapasztalataim: sok helyen nincs kommentlehetőség, az egyik ilyen közéleti portálon legalább a - szerintem - erősen elfogult cikkszerző e-mail címe meg volt adva, elküldtem neki az észszerűnek vélt, visszafogott észrevételeimet, válaszra sem méltatott. Egy hitéleti portál szerzője megírta nekem a szabályait: ízlése szerint fog néha átengedni tőlem egy-egy kommentet, ha az teljesen releváns, konstruktív, és nem hoz szóba egy konkrét, a blogszerző szemében vörös posztó témát; a többi kommentem felszívódik a kiberűrben. A közéleti portálok szabadabban kommentálható csoportjáról meg az derül ki, hogy egy-egy külföldi alapítvány finanszírozza őket a maga eszméinek terjesztése érdekében, vagy egy magánszemély álarca mögé bújó agytröszt álblogol rajta propagandacéllal. Vagyis, kommentálhatsz, amit akarsz, egy hamis látszatra.

Ez a blog más: a szerző valódi, finanszírozás nincs, közhaszonfejlesztés van.

Ennek megfelelő a kommentlehetőség is, két körben azt kommentálsz, a poszt témájához némileg kapcsolódva, amit csak akarsz (max. a poszt - 1 karakter összterjedelemben), utána pedig az megy át, ami szerintem fejleszti a közhasznot, ami értéket ad. Érdemes az első két kommentben frappánsan kifejteni minden ellenérvet, előhozakodni a "K.O." munícióval, az alternatív látásmód összes részletével, mert később erre már nem lesz mód. A két komment lehetőségével az tud igazán élni, aki maga is képes (lenne) megírni egy posztot az adott témáról - és nem keveredik a rajtvonalnál egzisztenciális vitába a "közjó", "közérdek", "közhaszon" fogalmakkal.

A közéleti fórumok között tudtommal egyedülálló módon, e poszt alatt megnyitom a dühöngő-edzőtermet. A kommentálási lehetőség (szinte) végtelen (de ezzel nem lehet visszaélni), igyekszem szakszerű választ és szerkesztési tanácsokat adni. Az első: tégy rendet a fejedben, írj néhány saját posztot, amire büszke vagy, akár az asztalfiók számára, mielőtt ide öntenéd a strukturálatlan gondolataidat. Ha úgy érzed, már vannak általános elveid, szabályaid, amiket magadra nézve is kötelezőnek tartasz, kezdődhet az edzés.

Kinek van "joga" házasságra, gyerekre?

Egymilliárd dolláros kérdés: az azonos nemű pároknak van-e joguk (egymással) összeházasodni, és gyereket örökbe fogadni? Más szemszögből, hátrányos megkülönböztetés-e, ha kifejezetten azért nem tehetik meg ezt, mert azonos neműek?

Formálisan: minden felnőtt köthet heteroszexuális házasságot (biológiai férfi biológiai nővel, b. nő b. férfival), e téren nincs hátrányos megkülönböztetés. Gyereket pedig senkinek sincs joga örökbe fogadni: ez egy szigorú feltételrendszerhez kötött, az örökbeadó belátása szerint irányított lehetőség, amely a gyermek érdekeit helyezi előtérbe, és amiből a nem monogám heteró párkapcsolatban élők magukat rekesztik ki - e téren szintén nincs hátrányos megkülönböztetés. De dolgozzunk meg tisztességesen az egymilliárd dollárért, a forma után vizsgáljuk meg a tartalmat is.

Az emberi jogok rendszere nyugati találmány (az individuum védi velük magát a társadalom túlkapásaitól), keleten a kollektivista gondolkodás jellemző (a közösség érdekei szabják meg az egyén lehetőségeit). A nyugati civilizáció szinte minden téren nyerésben van, mert az egyén imád kiteljesedni. Családon belül is. Csakhogy a család köztes kategória: két (különböző biológiai nemű) felnőtt ember monogám párkapcsolatából kinövő társadalmi egység, amelyben magát a párkapcsolatot is ápolni, gondozni kell, mint egy kényes szobanövényt. A (heteró) család embert próbáló, az egyéni jogokat legfeljebb közvetetten kiteljesítő feladat mesterhármas funkcióval: 1. a házaspár részleges önfeladással elért kiteljesedése; 2. gyermekek világra hozatala; és 3. kiteljesítő felnevelése.

A családalapításból következő nehézségek kivonatos listája: gyerekpelenkázás, éjszakai felkelés, szabadidőhiány, intimitáshiány, többfelé oszló jövedelem, ritkább utazás, szerényebb nyaralás és autó, annak is a hátsó ülésébe dörzsölt karamellás csoki (soha nem jön ki), szülői értekezletek, zsúrok, edzések, kamaszkori indulatok, generációs szakadék, kapunyitási pánik, viták menyekkel és vejekkel (vagyonról, az unokák neveléséről), a hormonálisan átalakuló házastárs elviselése, a saját öregedés megélése (kapuzárási pánik), "ezekre áldoztam a fiatalságomat" felismerések - a boldogság futó, köztes pillanataival, amelyeknél ugyanakkor nincs nagyobb és igazibb boldogság az életben.

Ha a Vidám Park pénztáránál állsz, és nem engednek be, mert nem vagy heteró, érthető, hogy dühöngsz. Ha a szénbánya bejáratánál nem engednek be (tizenhat tonnát raksz, és mennyi a bér?!), mert nem vállalod, pároddal együtt, a szénfejtést, kevésbé érthető, hogy mi a gondod. A házasság kemény heteró szénfejtéssel megközelíthető Vidám Park, amelybe az útvonal vállalásával minden felnőtt bejuthat.

Dolgozzunk meg a maradék félmilliárd dollárunkért is: ki fogadhat örökbe gyereket? Aki vállalja, hogy felnövekedésének természetes (monogám heteró párkapcsolati) hátteréhez a lehető legközelebb álló körülményeket biztosítja számára, azaz biológiai anyja és apja helyett örökbefogadó anyja és apja lesz. Az örökbeadó feladata és felelőssége ezt előzetesen megvizsgálni, majd folyamatosan ellenőrizni.

Ha bemész egy játékboltba, vennél egy játéknyuszit, és nem adnak, mert nem vagy heteró, érthetően dühöngsz, követelsz, tüntetsz. Igazad is lesz. Ha bemész egy kisállat kereskedésbe, vennél egy igazi nyuszit, és nem adnak, mert nem vállalod a jóllétéhez szükséges feladatokat (élőlényről van szó, amelynek szükségletei vannak), nem érthető, mit dühöngsz, és örülj, hogy megúsztad az állatvédelmi eljárást, állatkínzásért akár a börtönt. Ha bemész egy gyerekboltba... Ott neked nem jogaid, hanem kötelességeid és feladataid lesznek. Vállalnod kell, hogy a biológiai szénbányász házaspár helyett örökbefogadó vájárpár lesztek a (monogám heteró) társaddal. Hogy napi tizenhat tonnát raktok, tizenhúsz évig, nem kérdve, mennyi a bér. Nem vállalod? Vagy vállalod, mégse kapsz gyereket, mert... csak? (Valahogy nem jó a kémia, nem jöttök be egymásnak.) Önkritika és belátás kérdése, hogy érdemes-e a jogaidra hivatkozva indulatoskodni, vagy bölcsebb felismerni, hogy az örökbefogadás középpontjában nem a te önkiteljesedésed, hanem a gyermek önkiteljesedése áll.

Ezzel megkerestük az egymilliárd dollárunkat, sőt, nagyon szerény árképzéssel dolgoztunk. A problémakör megértése és megfelelő kezelése ugyanis sok ezermilliárdot ér a társadalmainknak.

Természetesen másként is láthatjuk a házasságot: papíron létező, haszontalan, értéktelen, üres formaságnak, ami egyfelől mindenkinek jár (tehát fontos), másfelől senkinek sem használ (tehát nem fontos)... Az emberi szabadság része, hogy akár így is szemlélhetjük, kockáztatva, hogy a kiüresítés esetleg nem hoz, hanem elvisz sok ezermillárdot.