Jézus világméretű meritokráciát tanított?

Röviden: igen. E merész, és sokakat talán megdöbbentő állítás természetesen részletes levezetésre támaszkodik, íme.

A judaizmus szerint a Messiás egy meritokrata földi uralkodó. Nem csak a Messiás ilyen, hanem a judaizmus összes uralkodója meritokrataként (a feladatra méltóként) kezdi, mielőtt lezüllik: bálványimádó, részrehajló, igazságtalan, stb. lesz. Isten ezért eltávolítja, és új meritokrata uralkodót nevez ki, akit egy szózatnak engedelmeskedő judaista látnok hirtelen mozdulattal leönt olajjal, szakkifejezéssel „felken". A messiás héber szó, „felkent"-et jelent. A felkent görögül krisztosz. Messiás = Krisztosz. Jézus (a) Krisztus = Jézus, a Messiás. Amikor tehát azt állítom, hogy Jézus világméretű meritokráciát tanított, nem újdonságot mondok, hanem ugyanazt állítom, amit a judaizmus mindig is feltételezett a majdani messiásról.

A  messiásügyben való tisztánlátást erősen nehezíti, hogy Jézust csak a judaisták egyik fele fogadta el Messiásnak, a másik fele álmessiásnak tartja a mai napig. Az első fél a Messiás nevében megtérítette a gójokat, így alakult ki a keresztény (Messiás-követő) közösség. A másik fél kiátkozta a szerinte álmessiást követő eretnekeket, és a mai napig várja az igazit, aki az elképzelések szerint földi meritokrata uralkodó lesz.

Reménytelennek tűnik, hogy én egy személyben lezárjam az évezredes vitát, e helyett csak felvetem, hogy amennyiben Jézus világméretű meritokráciát tanított, akkor ez közös nevezőt teremt a két típusú judaista felfogás között. Akik szerint Jézus álmessiás volt, azok a földi győzelmet hiányolják nála: ki kellett volna űznie a római megszállókat, világméretű győzelmet kellett volna aratnia, és egy igazságos világrendet kellett volna bevezetnie, amelyben a judaisták uralkodnak a gójok (a „nemzetek" vagyis pogányok) felett. Ma is ez a judaista jövőkép. Kétségtelen, hogy rövid távon Jézus nem űzte ki a rómaiakat, ugyanakkor ma nincsenek Izraelben sem római, sem egyéb megszállók, vagyis nem egyértelmű, hogy Jézus áttételesen nem teljesítette ezt az elvárást. Az sem egyértelmű, hogy a judaisták vezetésével nem alakult volna ki egy új világrend, ugyanis a mai judaisták meggyőződése, hogy jó úton haladnak ezen állapot felé. A legnyomósabb érv Jézus mint Messiás elutasítására, hogy „ha eddig nem fogadtuk el, most miért fogadnánk el". Ez pedig nem más, mint a jól ismert „nagymama érv" (argumentum ad antiquitatem), az unokák jellegzetes érvelési hibája.

A judaizmus Messiás-követő (keresztény) ága számára természetesen nem kötelező elfogadni, hogy Jézus valóban világméretű meritokráciát tanított volna, ám ebből egy nehezen védhető, ellentmondásos álláspont adódik. Rendben, hogy Jézus nem aratott földi győzelmet - mondja egy keresztény -, de attól még Messiás. Rendben, hogy nem űzte ki a rómaiakat, de továbbra is Messiás. Rendben, hogy nem hozott létre judaista vezetés mellett új világrendet, de még ettől is Messiás. Csakhogy ha Jézus egyetlen judaista elvárást sem teljesített, akkor pontosan mitől, mire hivatkozva Messiás? A „messiás" ez esetben kiüresedett, indokolatlanul használt szó, görögre is indokolatlan fordítani, tehát Jézus nem a Krisztus, hanem valaki/valami más. Nagy tudós? Ha földi értelemben nem az, akkor nem lehet. Nagy tanító? Ha földi értelemben nem az, akkor aligha. Szimpatikus ember? Ennél többet szeretnénk. Vagy egy új Isten? Ennél meg kevesebbet állítunk. Célszerű szembenézni a helyzettel: vagy elfogadjuk, hogy Jézus gyakorlatilag az Ószövetség értelmében vett Messiás (meritokrata földi világuralkodó), vagy indokolatlanul nevezzük Messiásnak, és ha görög szóval Krisztusnak hívjuk, azzal nem oldjuk fel, csak szőnyeg alá söpörjük az ellentmondást.

Az iméntiektől függetlenül, jó emberi szokás szerint, a judaisták nyugodtan mondhatják, hogy Jézus ugyan minden messiási elvárást teljesít, mégsem a Messiás, mert... csak. A keresztények is nyugodtan mondhatják, hogy Jézus ugyan egyetlen ószövetségi messiási elvárást sem teljesít, mégis ő a Messiás, mert... csak. Vagy mondhatják egybehangzóan, hogy Jézus világméretű meritokráciát tanított, ettől Ő a Messiás.

A kétféle messiásfelfogás közös nevezője tökéletes megoldást kínál: egyrészt Jézus nem pontosan úgy jött el, ahogy azt várták, de elérte a várt eredményt. Egy kivétellel: a meritokrata vezetés nem születési, hanem érdemalapú, ami egy vérvonalban gondolkodó ókori judaistának meglepő lehetett, de egy igazságos világrendben gondolkodó mai embernek természetes. Hogyan lehetne a születés meghatározó, kiváltságra és vezetésre jogosító érdem? Sehogy. Hogyan lehetne igazságos egy születés szerint kivételező Isten? Semmilyen módon. Abszurd ókori feltételezés, hogy Isten bárkivel kivételezne. Messiás-követő oldalról pedig annyiban kell pontosítani a Jézusról az évszázadok során kialakult képet, hogy „az én országom nem e világból való" csak az ókorra vonatkozó állítás. Hosszú távon a Messiás Jézus nagyon is e világi uralkodó, aki a hatalmát az értékrendjét valló emberek által gyakorolja. Ez a hatalom nem zsarnoki, hanem meritokrata, azaz érdemalapú. A vezető mindenki szolgája. A meritokrata hatalomgyakorlás önkéntességet, belső meggyőződést és erőszakmentességet feltételez, másképp nem meritokrácia. Úgy gondolom, hogy a kérdés ezzel kellően ki van fejtve, de mivel a „Jézus világméretű meritokráciát tanított" állítás sokkolja a közvéleményt, hozzáfűzök még néhány kiegészítő érvet.

1. Ha ésszerűen állítjuk, hogy Isten elküldte a Fiát a világba, akkor valószínűleg fontos üzenettel küldte. Az, hogy a földön szenvedni kell, nem fontos üzenet, nem is újdonság, mert a buddhisták és a sztoikusok 2500 éve hirdetik. A szenvedés az örömhír ellenkezője. Nem logikus, hogy Jézus egy közismert negatív feltevést megerősíteni jött volna a világba. Annál logikusabb, hogy Jézus az ellenkezőjét közölni jött közénk, vagyis hogy a követői földi jólétben és boldogságban, igazságos meritokráciában fognak élni. Ez már valódi örömhír.

2. Jézusnak a szenvedésről szóló szavai és tanításai a messiási modell első fázisára vonatkoznak, amíg a Messiás-követés az egész világon ismertté válik, amíg el nem éri a kritikus tömeget. Ma már mindenki értesült, elértük a kritikus tömeget. Más szabályrendszerre van szükség, amelyet a messiási jövőkép alapján nekünk kell kikövetkeztetnünk, hasznosítva a talentumainkat. Vége a szenvedésközpontú első fázisnak. Pozitívan gondolkodva rájöhetünk, hogy egy világméretű meritokráciában hogyan valósul meg a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" elv. Már nem a javak mechanikus megosztását és az ebből adódó globális szegénységet jelenti, hanem a teljesítmény szerinti gyarapodást. Ebből lesz a világméretű jólét, amely pontosan egybeesik a Messiással kapcsolatos ószövetségi elvárással.

3. Hogyan győzhetnénk meg egy negatívan gondolkodó keresztényt a fentiekről? Ahogy egy pesszimistát arról, hogy egy láda almából ne mindig a legrosszabbat egye meg. Legyen optimista, gondolkodjon pozitívan, egye mindig a legjobb almáját, és máris egészen más színben fogja látni a világot, miközben ugyanazokat az almákat eszi. Minden negatív kijelentés könnyedén igazzá tehető: ha azt mondom, hogy biciklizni lehetetlenség, és nagyokat esve be is mutatom, akkor igazzá tettem a negatív világképemet, legalábbis a magam számára. Ha azt mondom, hogy a tőzsdén nem lehet pénzt keresni, sorozatos veszteségekkel igazzá tehetem ezt az állítást, de rosszul járok vele. Ha azt mondom, hogy a kereszténység nem jár világi előnnyel, negatív magatartással ez is bemutatható - ám minek, ha nem szükséges, és főleg, ha van jobb alternatíva? Jelesül az, hogy Jézus, a judaista Messiás világméretű meritokráciát tanított, mert Isten ezzel az örömhírrel küldte a világba.