2017. május 1., hétfő

Nem a vallással van baj – az ideológiai gondolkodással

Fixa entellektüel ideává vált, hogy a vallással mint olyannal baj van: állítólag vakhitűvé tesz, fanatizmusra, gyilkolásra késztet, konfliktust gerjeszt és fokoz – mondják a vallás ellenfelei. Akik ma jóval vakhitűbbek, fanatikusabbak, gyilkolásra készebbek és konfliktuskeresőbbek, mint a szelíd, jó szándékú vallásos emberek.
A három ábrahámi vallás között vannak komoly nézetkülönbségek és feszültségek, sőt az egyes felekezetek között is, ám azok egész jól kezelhetők a történelmileg kialakult kereteken és határokon belül. A látszólag nem vallási ideológiák ellenben tizedannyi idő alatt legalább tízszer annyi embert öltek meg, mint az összes úgynevezett vallás. A „vallástalan” (világi) ideológiák veszélyessége gyors fejszámolás alapján minimum százszoros.
Több tízezer oldalt írtak már a „vallás ártalmairól”, a transzcendens hiten alapuló vallások azonban élnek és virulnak, megszüntethetetlenek és elfojthatatlanok. A transzcendens felé nyitottság az evolúció formálta, alapvető emberi tulajdonság. Egyre feltűnőbb, hogy nem a vallással mint olyannal van baj. A „vallás” szó nem írja le a probléma lényegét. Ám akkor mégis mivel van gond? Az ideológiai gondolkodással.
Az ideológiai gondolkodás lényege, hogy az elv többet ér a konkrét emberi jólétnél. Az ideológiai gondolkodásnak számtalan fajtája van, kezdve az ártatlannak látszó Kanttal, aki megöletné a legjobb barátját egy baltás gyilkossal azon elv kedvéért, hogy „ne hazudj”.
Ideológiai gondolkodás, amikor az 1930-as évek bal-lib értelmisége bizonygatja, hogy ötmillió ukrán „ellátási gondok” miatt hal éhen a nagy Szovjetunióban, és hogy a kommunizmus ettől még nem tömeggyilkos rendszer. Pedig szemlátomást az, csak egy vakhitű fanatikus nem hajlandó ezzel szembenézni.
Ideológiai gondolkodás, amikor a bal-lib értelmiség szurkol az arab tavasznak, és nem veszi észre, hogy a Kadhafi utáni Líbiában rabszolgapiac nyílik. A vakhitű bal-lib értelmiség semmibe veszi az emberi jólétet, miközben éjt nappallá téve emberiességről papol. A bal-liberális értékrend gonosz vallásként viselkedik, intoleránsabb a tényleges transzcendens vallásoknál.
Ideológiai gondolkodás, amikor 2017-ben a baloldal bizonygatja, hogy Venezuelában milyen jó a szociális helyzet. (Baloldali kormány van hatalmon.) Sokat javult a szegénység. Hombre, az utcán lőnek az ellenzékre! Ez nem fáj neked? Csak egy ideológiai idióta, egy gátlástalan fanatikus nevezi ezt jó szociális helyzetnek. Mégis, milyen lenne a rossz szociális helyzet?
Paradox módon, a szép hangzású „minden vallás” egyenlő elv is gyilkosan szélsőséges ideológiának bizonyul a mai Európában. Csak egy fanatikus bal-liberális nem néz szembe azzal, hogy az erővel/manipulációval egymás mellé tolt vallási közösségek között kezelhetetlen konfliktusok alakulnak ki. A keresztények demokráciát/meritokráciát akarnak, a judaisták apartheid dominanciát, a muszlimok meg világméretű kalifátust építenek egy párhuzamos társadalomban. Csak egy ideológiavezérelt bal-liberális tartja ezeket az ég-és-föld különbségű strukturális elképzeléseket egyenlőnek (érts: egyformán tévesnek, alacsonyabb rendűnek) és egy egységes államba begyömöszölhetőnek.
Az ideológiai gondolkodásra jellemző, hogy az elv fontosabb az ember jóléténél, sőt életénél: aki nem illik az elméleti képbe, az gond nélkül elpusztítható, nem fáj nekünk, nem sírunk érte, úgy kell neki, miért nem volt kompatibilis az ideológiával?!
Ha azok ellen a problémák ellen szeretnénk tenni, amiket eddig a vallásra fogtak, felejtsük el az ideológiai gondolkodást, és törődjünk az emberek tényleges jólétével. Nem a vallásos hitet kell visszaszorítani, hanem az ideológiai gondolkodást. A tanszcendens végtelen szeretet felé nyitó ember ugyanis emberségesebben viselkedik a transzcendens szeretettől dacosan elzárkózónál.

20 megjegyzés:

  1. "A tanszcendens végtelen szeretet felé nyitó ember ugyanis emberségesebben viselkedik a transzcendens szeretettől dacosan elzárkózónál."

    A végkövetkeztetés tiszta és megáll ... tetszik is nékünk ... (csak nem a VL-specifikus levezetésből jön ...)

    (Az viszont egy nyitott -LA-specifikus :) - kérdés, hogy miképpen jön össze az "emberségesebb viselkedés" a megelőző posztokban lesajnált együttérzés nélkül ...)

    Ja, mielőtt elfelejteném! Még egy nyitott kérdés: "a transzcendens szeretet felé nyitó ember" feltétlenül vallásos?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kérdéseidet.
      - Az együttérzés nem a magánéletben van lesajnálva, hanem a közéletben. Ott is csak azért, hogy jobb és emberségesebb megoldások szülessenek, mint amiket az együttérzés-demagógia elő tudna állítani. Philippa Foot dilemmáit nem lehet együttérzéssel megoldani. Jézus az egyénnel való kapcsolatában rendkívül együttérző, a közéleti működésében láthatjuk machiavellistának a globális jóléti terve keretében – ha képesek és hajlandók vagyunk meglátni ezt az oldalát, és tényleges tuti-frankó-kóser judaista Messiásként tekinteni rá.

      - A transzcendens szeretet felé nyitott ember szükségképpen vallásos, hiszen nem gondolhatja komolyan, hogy majd ő mondja meg szinkretista módon a transzcendens szeretetnek, hogy milyen legyen. Ez nem kívánságműsor, nem „szedd magadnak össze a hitvilágodat” mozgalom. A transzcendens szeretetre nyitott ember elfogadja, hogy van egy felette álló, jó szándékú erő, és alkalmazkodik hozzá. Tiszteli azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyekből intuitíve tapasztalhatóan és kritikai gondolkodással is ellenőrizhetően szeretet árad. Ettől lesz emberséges. A felső erő ugyanis az egész emberiségre kiterjedő szeretetteljes megoldásokra ösztönzi, amelyek globális jóléthez vezetnek.

      Törlés
    2. helló
      Egyszerű és megbízható hitel ajánlat
      Minden pénzügyi igényét a pénzügyi szervezet támogatások több rövid távú és hosszú saját hitelek kezdve 3000 euró 10.000000 euró valaki komoly, megbízható és becsületes ki akar-hoz kap a hitel. Az én-m kamatláb 2-4 %, attól függően, hogy a kölcsönzött összeg. Több mint 1-35 éve lehet fizetni. Szervezetünk nem egy bank, és nem kér sokat a dokumentumok. Tehát, ha szüksége van egy kölcsön nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk további információt a feltételeinket. Kérjük lépjen velünk kapcsolatba
      E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

      E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

      köszönöm

      Törlés
  2. A transzcendens szeretet és az együttérzés egy egymástól elválaszthatatlan alapprogram aspektusai az emberi faj egészséges egyedeinél.

    - mondja Lillanyó, "uff" üzemmódban :)

    A nem szocio-/pszichopata közéleti szereplő, a jó értelemben vett politikus (szociophil) jobbára elveszíti magánszemély-ségét, tevékenységét non-stop a köz-ért, az "együtt-ért" érzésével végzi ... kellene, hogy végezze. Valamiféle küldetéstudatból vagy szent elhivatottságból mindenképpen. Magán-státuszának felfüggesztésével számára "magán" és a "köz" közötti határ elmosódik, a magán együttérzését valamiképp kiterjeszti a közre. Máshogy nincs is értelme a munkájának. Olyan súlyos döntéshelyzetekben, amikből az átlagember visítva menekülne éppen a transzcendentális szeretet kommunikációs csatornáján át kap válaszokat, mert egy bizonyos léptéken túl a döntési tényezők számossága már lehetetlenné teszi a "személyes" döntéshozatalt. Valaki azt mondta: "a világ vezetőinek, a politikusoknak szenteknek kéne lenniük" (Legalább olyasféleképp, mint Jose Mujica)

    A megélhetési politikus nyilván más kategória. Jobb esetben legalább nem csinál kárt, a skála végén pedig a szociopaták állnak a maguk hideg zsenialitásával - valóban az együttérzés és a transzcendens szeretet teljes hiányával, de megjátszásának akár színészmesterségszintű tudásával. Persze láttunk már pszichopatákat is a pályán ... nem éppen a 'jólét felé kormányozták a köz hajóját...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a helyzet, hogy minden politikus minimum szociopata – ez a machiavellista döntéshozó személyiségprofilja. A jó politikus pedig borderline pszichopata, és ez nem hogy nem baj, hanem ez a természetes, a döntései velejárója. Aki nem pszichopatoid döntéseket hoz, az nem alkalmas politikusnak.

      Hogy jön ez össze az együttérzéssel? Könnyen: magasabb szinten akarja a jót, mint a magánember.

      Példa: mi a különbség a magánember és a számvevőszéki auditor költségszemlélete között? A magánember rémülten felvisít, ha egymilliós költséget lát a számlái között. Az auditor meg legyint, és tízmillió felett kezd némileg izgulni, de tizmilliárdtól sem jön zavarba. Ez a nagyságrendi különbség jelenik meg a magánember és a politikus szemlélete között. Ez a nagyságrendi különbség képeződik le (tévesen) abban az aggályban, hogy a politikusok esetleg pszichopatoidok. Így van, csak ez nem aggasztó, hanem természetes, szakmai ártalom.

      Törlés
  3. A szociopata három fő ismérve ugye: „nem szeret, nem szorong, nem tanul” ...
    Fentiek közül max a "nem szorong"-ot engedném meg a "jó" politikusnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha esetleg én írtam volna ilyet, akkor pontosítandó. Szerintem a pszichopatára írtam ezt a három ismérvet.

      A politikus pszichopatoid(ként jelenik meg a magánember szemszögéből). Ami nem azonos a magánemberi szinten mozgó pszichopatával. Az igazi pszichopata öt percig sem megbízható, így még szervezett bűnözésre sem jó, ezért magányos elkövető.

      A pszichopatoid személyiségprofil lényege, hogy hidegen kiszámított, cinikusan mérlegel, továbbá hogy jól tudja előadni magát. Amikor lelkesen hallgatod, nem jössz rá, hogy pszichopatoid. Megjegyzem, a jó mentős és beleseti sebész is pszichopatoid, különben nem bírná a gyűrődést. A munkakörből adódó pszichopatoidság nem keverendő a „csak úgy”, hobbiból pszichopata beteggel.

      Viszont minden jó politikussal rendszeresen előfordul, hogy átesik a borderline túloldalára, és ott zavarba jön, mint az elmegyógyász, aki hirtelen normális zseninek látja az általa kezelt bolondot, magát meg abnormális bolondnak. Na, ezt kell olyan jól megfizetni, veszélyességi pótlékkal.

      Törlés
  4. Asszem most illenék ide a Jólét című """versem""" : D - már amennyiben bolondos dolgokról beszélgetünk. Csak az engedélyeddel osztom meg, mert ez a blog ihlette ...

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. helló
      Egyszerű és megbízható hitel ajánlat
      Minden pénzügyi igényét a pénzügyi szervezet támogatások több rövid távú és hosszú saját hitelek kezdve 3000 euró 10.000000 euró valaki komoly, megbízható és becsületes ki akar-hoz kap a hitel. Az én-m kamatláb 2-4 %, attól függően, hogy a kölcsönzött összeg. Több mint 1-35 éve lehet fizetni. Szervezetünk nem egy bank, és nem kér sokat a dokumentumok. Tehát, ha szüksége van egy kölcsön nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk további információt a feltételeinket. Kérjük lépjen velünk kapcsolatba
      E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

      E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

      köszönöm

      Törlés
  6. helló
    Egyszerű és megbízható hitel ajánlat
    Minden pénzügyi igényét a pénzügyi szervezet támogatások több rövid távú és hosszú saját hitelek kezdve 3000 euró 10.000000 euró valaki komoly, megbízható és becsületes ki akar-hoz kap a hitel. Az én-m kamatláb 2-4 %, attól függően, hogy a kölcsönzött összeg. Több mint 1-35 éve lehet fizetni. Szervezetünk nem egy bank, és nem kér sokat a dokumentumok. Tehát, ha szüksége van egy kölcsön nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk további információt a feltételeinket. Kérjük lépjen velünk kapcsolatba
    E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

    E-mail: junkerclaudiahannelore@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  7. Vannak pénzügyi nehézségei? Kell egy kölcsön? elenanino0007@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Hitel az egyes gyors és megbízható

    Helló Mr / Mrs
    Ez az üzenet magánszemélyek, vagy mindegyik
    akiknek szüksége van egy adott kölcsön újjáépítésére
    az életüket, akkor kölcsönt keres vagy feléled
    vagy egy projekt megvalósításához vagy vásárolni
    egy lakást, de betiltották a bankot vagy a rekordot
    elutasítva a banknál.
    Különös vagyok, aki kölcsönöket kölcsönöz az egyének között
    kamatemelésem 2% lehet, hogy kapcsolatba léphet velem: mariakovac841@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. kölcsönök kölcsönzése az egyének között komoly és gyors 72 órán belül

    Olyan egyének csoportja vagyunk, akiknek a
    a tőke, amelyet a magánszemélyek közötti hitelek nyújtására használnak
    a pénzügyi nehézségekkel küzdő embereknek és képesek visszafizetni a hitelfelvétel összegét.
    kölcsönzési feltételeink egyszerűek és jól definiáltak, hitelünk 5 000 euróról 20 000 000 euróra emelkedik
    2% -os diszkontrátával és a határidők a költségvetés szerint kerülnek meghatározásra.
    ha érdekel, vagy ha van projektje, akkor lépjen kapcsolatba velünk
    ez az e-mail: mariakovac841@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Hitelajánlat sürgős egyén között

    Az egyedi ajánlatok 5,000 € és 15,200,000 € közötti összegű kölcsön kölcsönöket tartalmaznak
    a kamatláb 2% - ban visszafizetendő 2 és 30 év között
    Ésszerű feltételek, ha az ajánlatom érdekli, hogy leginkább kapcsolatba lépjen velem
    gyorsan beszélni a módozatokról és
    dokumentumokat.
    E-mail: mariakovac841@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Gyors pénzhamisítás ajánlat súlyos egyének között

    Helló Mrs. / Mr
    Nekem van olyan tőke, amelyet rövid és hosszú távon különleges hitelek nyújtására fognak felhasználni, 5000 és 12 500 000 euró között, bármilyen súlyos személy számára, aki ezt a kölcsönt akarja. 2% kamat az évben a megadott összegnek köszönhetően, mert különösen nem akarom megsérteni a törvényt az uzsora. Három vagy húsz évig maximálisan visszafizetheti a megadott összeget. az Öntől függ, hogy havi fizetésekre számíthat. Csak egy hiteles kézzel írott adósság-elismerést, és néhány darabot is meg kell adnom. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: mariakovac841@gmail.com
    PS: nem súlyos emberek tartózkodnak

    VálaszTörlés
  12. Súlyos kölcsönök magánszemélyek között

    Helló
    Egy nemzetközi pénzügyi intézmény titkára vagyok. Minden pénzügyi szükségletedért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba. Kölcsönöket kínálunk az 5.000-től 10.000.000 euróig minden olyan komoly ember számára, aki időben visszafizethet. Ha érdekel, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk: mariakovac841@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    VálaszTörlés
  14. Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com ) Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    VálaszTörlés