2017. december 6., szerda

Az emberi léthelyzet 3. rész

A szenvedés szükségszerűsége
Miért van az életünkben kényelmetlenség, miért vagyunk néha betegek, éhesek, álmosak, fáradtak, csüggedtek, amikor – elvben – folyamatos boldogságban és elégedettségben is lebeghetnénk? A gyakorlatban erre nincs lehetőségünk, mégpedig evolúciós okból.
A személytelen evolúciós mechanika ugyanis a stressz segítségével készteti változásra a létformákat. Már az egysejtűben is megvolt az életben maradás, a szaporodás és az alkalmazkodás kódja, parancsa. Máskülönben az evolúció nem vezethetett volna a mai eredményre. Jelen helyzetünk csakis úgy állhatott elő, hogy az élőlények sok milliárd előző generációja mind-mind igyekezett életben maradni, szaporodni és alkalmazkodni. Aki nem igyekezett, az evolúciós zsákutcába futott, és utódai ma nincsenek közöttünk.
Logikailag szükségszerű, hogy akinek az utódai a jövőben velünk lesznek, az stressz közepette igyekezzen életben maradni, szaporodni, alkalmazkodni. Ha elfogadjuk ezt a léthelyzetet, logikailag elfogadtuk a szenvedést.
Mi a helyzet a betegségekkel? A betegség más élő szervezetek versengése a miénkkel a belső erőforrásainkért. Sok-sok tőlünk különböző létformával élünk együtt a világban, törvényszerű, hogy időnként konfliktusba kerüljünk velük: vírusok és baktériumok versengenek a szervezetünkkel, helyt kell állnunk a versenyben. Vigasztaló, hogy versenytársaink nem érdekeltek az elpusztításunkban, mindössze számukra kedvező mértékben igyekeznek legyengíteni minket. A halálosként induló vírusok sikeres utódai általában enyébb tüneteket okozóvá szelidülnek.
A túlélési stresszen kívül még két fontos oka van annak, hogy nem lehetünk egyfolytában boldogok: ez a boldogság megszűnésével járna. Ha nem lenne kevésbé boldog/elégedett állapotunk, nem lenne mihez viszonyítva értelmezni a boldogságot. Számítógépes példával: 0 nélkül értelmezhetetlen és haszontalan lenne az 1 állapot, semmire sem mennénk vele. Másrészt, ha öntudatlanul élnénk a jelen pillanatban, és nem emlékeznénk korábbi állapotainkra, sem boldognak, sem boldogtalannak nem tartanánk magunkat, egyszerűen csak lennénk, pillanatról pillanatra. Azzal, hogy emlékszünk néhány korábbi pillanatunkra, automatikusan kitesszük magunkat az összehasonlítás, és ezzel a boldogtalanság, kockázatának. Ki mondana le az emlékezetről csak azért, hogy ne tudjon összehasonlítani, és ezáltal szenvedést megélni?
A „szenvedés” teszi lehetővé, hogy az evolúcióval haladjunk, e nélkül kihullanánk az evolúciós rostán. Aki azt kérdezi, miért van a világban szenvedés, azt kérdezi, miért van evolúció, és miért haladunk vele.
Hogy miért van evolúció, az visszavezet a teremtés kérdéséhez: vagy elfogadjuk, hogy Isten teremtette az evolúció kiinduló szervezetét, egy átfogó Nagy Terv részeként, vagy elfogadjuk, hogy semmiféle válaszunk nincs erre a kérdésre. Hogy miért haladunk az evolúcióval, arra mechanikus a válasz: csak az evolúcióval sikeresen együtthaladók utódai vannak olyan helyzetben, hogy feltehetik ezt a kérdést, a többiek utódai nem léteznek. Minden generáció szabadon dönthet, hogy együtthalad-e az evolúcióval, de következő generáció csak az együtthaladást választókból lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése