Ezt a kérdést szegezi Gulyás Mártonnak egy transzaktivista, és rövid válasz helyett hosszú elemzést kap arról, hogyan lenne érdemes úgy beszélni a témáról, hogy annak eredményeként a transznemű emberek (is) méltósággal tudjanak élni a társadalomban. A kérdező egyszerű felvetéseire (gyűlöletbeszéd, miért kérdeznek egyáltalán más nézetűeket) pedig azzal érvel Gulyás, hogy az ellentétes dogmák érv nélküli egymásnak szegezése a demokrácia végét és a fizikai konfliktusok kezdetét jelenti.
A beszélgetés legalább két tanulsággal szolgál: 1. Gulyás árnyaltan gondolkodó, kulturáltan vitázó ember, ám ez nem jellemzi az általa képviselt tábor vitakultúráját; 2. a transznő témát tényleg érdemes körüljárni, és ennek apropóján a Gulyás által megemlített transzférfi témát is.
Abban nincs vita, hogy a transznő transznő-e (matematikai axióma, hogy 1 = 1): arról folyik a diskurzus, hogy következmények nélkül kihúzható-e a transznőből a transz- előtag, vagy fontos, megkülönböztető jelentéssel bír. A transznő szóban benne van, hogy az illető biológiai férfi, aki valamilyen értelemben nővé szeretett volna / szeretne válni, és szeretné, ha úgy tekintenék nőnek, hogy méltósággal tudjon élni a társadalomban.
Ha párhuzamokat keresünk, az előtagok soha nem húzhatók ki következmények nélkül (a lódarázs nem egyszerűen darázs, a nyestkutya nem csak kutya, és a káposztalepkéről sem jelenthetjük ki, hogy pont olyan, mint ha a káposzta- nem lenne a nevében). Az ember értelmes lényként úgy tagolja szavakra a valóságban tapasztalható jelenségeket, hogy ez praktikusan szolgálja a mindennapi életét: az eszkimók életében nagy szerepe van a hó halmazállapotának, a délebbre élők mindennapjaiban sokkal kisebb, ennek megfelelően az eszkimók sok szót használnak ilyen-olyan havakra, a délebbi népek meg egyet-kettőt. Tehát a szóösszetételek minden tagja fontos jelentéssel bír.
Nézzük az egyenlőség szempontjából: ahol a bőrszín jogi szempontból nem számít, ott jogi szövegben alapesetben nem szerepel, hogy egy illető fehér-fekete-vörös-barna-sárga bőrű-e, kivéve, ha pont e miatt érte hátrány vagy támadás, ám a magánéletben továbbra is az identitásának része ez az információ, és mások is bőrszínnel együtt beszélnek róla. Amikor vendégeket hívnak egy buliba, a fenotípus explicit vagy kódolt formában többnyire elhangzik, mert fontos a társasági életben, hogy valaki jó fej fekete-fehér-őslakos-arab-latin-ázsiai, stb.
A hátrányos megkülönböztetés szempontjából elgondolkodtató párhuzam a WC: Steven Pinker esszét írt arról, hogy akármilyen finomkodó elnevezést használunk a toalett funkcióra, az rövid idő elteltével mindig visszasüllyed arra a szintre, ahol a fekália és a vizelet megítélése van (t.i. WC = vizes gardrób; toalett = öltöző; budi = budoár = öltözőszoba). Tehát nem egyes szavakkal van valójában bajunk, hanem a hozzájuk kapcsolódó negatív érzelmeinkkel.
A transz- előtaghoz e logika szerint negatív érzelmek társulnak, és ez a kezelendő probléma! Ha maradnak a negatív érzelmek, akármilyen nyelvi újítást vezetünk be, hamarosan ahhoz is ugyanazok a negatív érzelmek kapcsolódnak, és marad minden a régiben. A változás útja tehát, hogy oldódjanak a transz- előtaggal kapcsolatos negatív érzelmek, és attól kezdve már senkit nem fog zavarni, hogy valaki transz- illetve hogy transzként említik. Csak reális cél ez?
Itt jön a képbe a transznő-transzférfi témakör: Gulyás megemlíti, hogy az egyszerű dogmatikai kérdés mindig így hangzik: "szerinted a transznő nő?" és soha nem így: "szerinted a transzférfi férfi?" Töprengjünk el a lehetséges okokon. A fő ok az eltérés iránya lehet. A transzférfi általában lefelé tér el a férfiátlagtól, tehát első látásra átlag alatti veszélyforrás, a transznő meg többnyire felfelé a női átlagtól, gyakran döbbenetes méretű, első látásra potenciálisan veszélyes fizikumú. Ezzel összhangban, a hírek mindig arról szólnak, hogy magát transznőnek kiadó férfi egy biológiai nőt erőszakolt meg a női mosdóban, és soha nem arról, hogy áltranszférfi férfival erőszakoskodott volna a férfi mosdóban. Továbbá, egy transzférfi nem tud igazságtalannak érzett módon atlétikai versenyt nyerni férfimezőnyben, ellenben egy transznő nagyon is képes erre női számban: alkatánál fogva "kenterbe" veri a mezőnyt. Alighanem ezzel függ össze, hogy a transzférfi önbevallott identitása kevésbé kérdőjeleződik meg a társadalomban, mint a transznőé, így aktivista szempontból nagyobb nyereség várható a "szerinted a transznő nő?" kérdéstől. (Azaz: a nagy többség szerint a transznő nem maradéktalanul azonos egy biológiai nővel, pláne nem a mosdóban és a sportban.)
Végül a lényegről: hogyan biztosítható a transznemű emberek méltóságteljes élete a társadalomban? Kétoldalú belátással, miszerint egyfelől vannak a biológiai nemükkel végletesen elégedetlen emberek, hadd legyenek ők is boldogok - másfelől azonban ha vaskerékkel születtél, bármit operálnak rád, rettentően zötyögsz majd az aszfalton, mindent felszaggatsz magad körül, felháborodást váltasz ki, amerre jársz, és nincs az a woke aktivista, aki képes lenne ezen változtatni.
A biológiai nem szerinti élettől eltérni szabad, ám az egyén mérlegelje előre és "árazza be" a várható következményeket. Technokratául: sokkal könnyebb a szoftvert optimalizálni a meglévő hardverre, mint fordítva, ezt ádáz vita nélkül be szoktuk látni; így már csak azt célszerű belátni, hogy a biológiai hardver a testünk, a szoftver a tudatunk.
Ha a testünket igazítgatjuk az önkényesen változó tudatunkhoz, az unpraktikus és sokba kerül, az egyéni döntések költségét pedig nem lehet egy az egyben társadalmasítani, ez hamarosan a gender élvonalában járó társadalmakban is egyértelmű lesz. Nota bene: a gender élvonalában járó társadalmak eleve kevésbé gondolták / gondolják, hogy az egyéni döntések költsége közösen viselendő, ez a feltevés inkább a posztkommunista társadalmakra jellemző, így szélsőnyugaton a vita inkább az egyéni szabadság végső határairól folyik, és nálunk, kelet-nyugaton kapott "akkor tehát hogyan szabjuk át ehhez az egész társadalmat" dimenziót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése