A jövő etikája 1. rész

Eltelt némi idő a bevezető 0. rész óta, az aktuálpolitikai ügyek tárgyalása után most már célszerű folytatni a jövő etikai szabályzatával kapcsolatos töprengést.

Bármiféle etikával, erkölcsi szabályzattal kapcsolatban elvárás, hogy
1. a döntő többség azonosulni tudjon vele;
2. a döntő többség különösebb erőfeszítés nélkül be tudja tartani;
3. a döntő többség számára egyénileg boldog, kiteljesedett életet eredményezzen;
4. az adott társadalom számára is jólétet, sikert, boldogságot hozzon;
5. a szabályok betartása érdekében ne legyen szükség nagy erkölcsi nyomásra, gyakori moralizálásra, prédikálásra;
6. a sorból kilógó keveseket ne kelljen drákói szigorral, embertelen módon büntetni;
7. a szabályok a lehető legegyszerűbbek, továbbá érthetőek legyenek;
8. a szabályok rendszerszinten következetesek legyenek;
9. egységes mérce valósuljon meg;
10. az etika gyakorlati működtetése feleljen meg az intuitív vagy népi igazságérzetnek.

Egyik elvárást sem könnyű teljesíteni, de az utolsó pontnál máris döntő nehézségbe ütközünk: egymással ellentétes intuitív igazságfelfogások léteznek, és ezek nem békíthetők össze egy szabályzat keretein belül. Egyesek egyenlő eredményeket igényelnek, tekintet nélkül képességre, szorgalomra, érdemekre - számukra a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése és minden különbség megszüntetése tűnik igazságosnak (jó eséllyel a kevésbé szorgalmasok gondolják így, de nem kizárólag ők). Kettesek ellenben jól tűrik a különbségeket, ha azok arányosak a képességekkel, szorgalommal, érdemekkel - szerintük az alapjövedelem igazságtalan ötlet, teljesítmény arányában boldogulni pedig maximálisan igazságos (nem nehéz kitalálni, hogy többnyire az ambiciózusak gondolkodnak így).

Nyilvánvaló, hogy e kétféle igazságosságelvárás nem teljesülhet egyetlen szabályzatban. Akár az egyik, akár a másik felfogás válik dominánssá, tömegek lesznek elégedetlenek és boldogtalanok.

Hogyan kezelhető ez az ellentmondásos helyzet? Kiderül a következő részből.