2023. május 1., hétfő

Budaházy... kegyelmet?

Technikailag eljárási kegyelmet kapott Budaházy György a köztársasági elnöktől. Tartalmilag azonban nem azt kapott, hiszen 2002-től kezdve leülte, amit ellene fel tudtak hozni. A baloldal őrjöng, még Ferenc pápa arcáról is eltűnt a magyarországi látogatás során elvárható lelkesedés, az egyházfő feltűnően fásult-komorrá vált.
Budaházy elkövetési lajstroma bizony hosszú: Molotov-koktélos támadások pártirodák ellen, egy baloldali miniszter megfélemlítése, egy baloldali tévés megveretése, politikai merényletek tervezése, melegrendezvények megzavarása - ennek keretében indult ellene 2009-ben a máig tartó, és a köztársasági elnök által csupán felfüggesztett eljárás.
Az elkövetés háttere politikai: Budaházy radikális tiltakozásba kezdett az őszödi beszéd nyomán, így akarta kikényszeríteni a hazugságon kapott kormány távozását. A baloldali tévés megveretését pedig épp annyira tagadja, amennyire a tévés azt, hogy felügyelő bizottsági tagként részt vett volna a hirhedt olajszőkítési ügyekben (szerinte csak ráhamisították a nevét a vonatkozó dokumentumokra). Összességében: Budaházy az ancienne régime tagjai ellen akciózott megengedhetetlen eszközökkel, és ezért le is ülte a büntetést (csak 2009 óta 2 évet töltött börtönben, 4-et házi őrizetben, és további 8-at a függőben lévő eljárás árnyékában, lakhelyelhagyási tilalomban, előzetesben, stb.). Ennél kevesebbet ülnek manapság gyilkosságért, nemi erőszakért meg pláne.
Kik elégedetlenek a Budaházy elleni eljárás felfüggesztésével? Olyanok, akik szerint a baloldal ellen fellépni tényleges életfogytiglant érne...
Továbbá olyanok, akik maguk is radikális eszköztárat alkalmaznak... a baloldalon.
Számos baloldali bagoly huhogja most nagyfejűnek a jobboldali verebet: Lenin-fiúk színlelnek aggódást a hazafiú miatt.
Emlékeztetőül, Budaházy nem kapott hétköznapi értelemben vett kegyelmet, a legutóbbi körben kiszabott további 6 év büntetése (mínusz az előzetes) változatlanul érvényben van, csupán próbaidőre bocsátotta a köztársasági elnök, határozottan ösztönözve őt a mintapolgári magatartásra. Elég egy rossz megmozdulás, és újra börtönben találja magát. Ha ezt Ferenc végiggondolja, talán újra felderül az arca.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése