Tippelj te is közjót

A kormány, főként a megyei autópálya-matricák bevezetése miatt, sokat vesztett a népszerűségéből, ám ez nem tette népszerűbbé az ellenzéket. 2010 óta nem ez az első eset, számos előző körben elmélkedtek már a politológusok, hogy vajon miért nem profitál az ellenzék, azaz a kormányból kiábrándulók miért nem állnak egy ellenzéki párt mellé.

Szerintem ennek a közjó felfogásában lévő különbség az oka. A kormány folyamatosan azt állítja, hogy a közjót képviseli, a támogatói szerint hol több, hol kevesebb sikerrel. Az ellenzék eközben egy szóval sem állítja, hogy a közjót képviselné, és a magukat ellenzékinek tartó elmékben nem tudatosul, hogy ezzel jó mélyre elássák a választási esélyeiket.

A közjóval kapcsolatban nem az a kérdés, hogy van-e, hanem hogy a KÖZhatalomért folyó vetélkedésben ki engedheti meg magának, hogy ne kezelje úgy a KÖZjót, mintha létezne. Mi más alapján lehetne eldönteni, ki vezessen egy közösséget, és ha van alternatív szempont, az mitől jobb a közjónál? Aki közjó nélkül akar hatalmat, az ennyit mond: „bízzátok rám a vezetést, bár nem hiszek abban, hogy ez jó lesz nektek". Nem túl ütős kampányüzenet.

A „közjó" kifejezést egy keresőprogramba beütve csupa jobbközépnek tűnő hivatkozás kerül elő. Érdemes kipróbálni. Mi lehet ennek az oka? Más szóval, mi a baloldal gondja a közjóval? Mi a liberalizmus gondja a közjóval? Mi a szélsőjobb gondja a közjóval?

A liberalizmussal kezdem, ezt látom a legegyszerűbb esetnek: a liberálisok az egyént hangsúlyozzák a közösséggel szemben. A közjó fogalma közösségi, akár az egyén kisebb-nagyobb mértékű elnyomására is alkalmas, ezért egy liberális zsigeri alapon irtózik tőle. Liberális felfogás szerint a közjó nem létezik, de ha esetleg létezne, akkor is az egyént kellene védeni az állítólagos, úgynevezett „közjó"-val szemben. (Ne menjünk bele abba, hogy ha nincs közjó, akkor minek a nevében lehet szembemenni a gyűlöletbeszéddel, a bevándorlásellenességgel, és általában az „előítéletekkel", ezt a logikai paradoxont végiggondolni legyen a liberálisok házi feladata.) A liberális felfogás itt és most nem igazán népszerű, nálunk 1-5% szavazatra számíthat, de a liberális pártok Európa összes országában a parlamenti küszöböt rágják, és egyre több országban alulról.

A szélsőjobb azért nem szereti a közjót, mert a kocsmai szinten, amelyen érvel, a közjó senkit nem érdekel. Nyers indulatok igen, összeesküvés-elméletek igen, ki velük igen, felkoncolni őket igen, közjó... a' meg mi, valami értelmiségi baromság? A szélsőjobb szavazói számára a közjó nem elvi vagy definíciós probléma, hanem gyakorlati nehézség, még nem volt alkalmuk elgondolkodni rajta. A közjóról való elmélkedés előnyös egy szélsőjobb „elme" számára, mert higgadtsághoz, és nagy valószínűséggel egy jobbközép párthoz vezet.

A végére hagytam a baloldalt, mert fájdalmas rejtély, hogy vajon miért nem szereti a közjó fogalmát. A baloldaliság lényege a másokkal való együttérzés, mások segítése, a szolidaritás. Mindez lehetetlen, azaz indokolhatatlan, a közjó valamiféle értelmezése nélkül. A magyar baloldal gyengeségének magyarázata, hogy a szerinte fontos célokat nem tudja, vagy nem akarja a közjó fényében megjeleníteni. Pedig ha egy cél fontos, akkor nyilván a közjót szolgálja? Ha nem, akkor miért és kinek lenne fontos? Az ellentmondás érzelmi-logikai okára nagyon kíváncsi vagyok, várom a magukat baloldalinak tartó olvasók kommentjeit.

Ne ragadjunk azonban le a hazai belpolitikánál, nézzük meg, hogy állunk világméretekben a közjó fogalmával. Ha angolul keresünk rá, úgy tűnhet, mintha a fogalom nem is létezne. A "common good" és a "public good" nem közjót jelent, hanem a közösség javait, a közös tulajdonban lévő vagyont/eszközöket. A közjó angolul utility (ejtsd: jutiliti), és közgazdasági fogalom. Magyarra közhaszonként fordíthatnánk vissza, ám ha tartalmilag alaposan megvizsgáljuk, kiderül, hogy a utility = közjó.

A utility szó az utilitarizmus alapja. Az utilitaristák közgazdászok voltak, megpróbálták kidolgozni a közjó matematikai képletét. Mivel ez nem sikerült, illetve áttekinthetetlenül bonyolulttá vált, felhagytak vele, és az utilitarizmus ezzel lendületet vesztett. A "nem sikerült" azt jelenti, hogy bár egy egyszerű játék utility szintje pontosan kiszámítható különböző forgatókönyvekre, tízmillió ember összetett játékainak utility szintjére nincs képlet. Hiába állítunk rá egy tudóscsoportot, nem tudjuk számszerűsíteni, hogy például a Fidesz programjának közjó értéke 3,5, az MSZP-é 4,2, az LMP-é 4,5 (a sorrend tetszőleges), és hogy kormányra kerülve ebből megvalósult, mondjuk, 1,6. Ebből arra következtethetnénk, hogy ami nem számszerűsíthető, az nincs, vagy „puha" adat, önkényes spekuláció, blöff, stb. Az ellenzék vagy ezt szokta mondani, amikor a Fidesz a közjóra hivatkozik, vagy azt, hogy közjó nincs ugyan, de a Fidesz rosszul képviseli.

A számokkal megoldhatatlan patthelyzetre a modern lélektan kínál megoldást: minden emberben ketyeg egy intuitív kalkulátor, amely meglehetősen pontosnak érzett eredményeket ad. A számológép készítője az evolúció. Ez a kalkulátor számítja ki egy teniszező fejében a labda röppályáját, egy pókerező fejében az esélyeket, egy zongoraművész fejében tíz ujj megfelelő ütemű és dinamikájú játékát, egy harcművész fejében az ellenfél mozdulatait és a rájuk reagáló ellenmozdulatokat. A kalkulátor gyakorlással tökéletesíthető, néhány év edzés után gyorsabban számol, mint egy szuperszámítógép. Elképesztő, hogy ez a képesség évezredek óta bennünk van, miközben papíron nem tudjuk levezetni, mi történik. Melyik teniszező tudná kiszámítani, és mennyi idő alatt, hogy egy megközelítőleg ismert erővel szervált labda hol ér földet, mekkorát pattan, és milyen paraméterekkel üthető vissza? Ám melyik gyakorlott teniszező ne tudná ezt a gyakorlatban, a másodperc tört része alatt?

A beépített kalkulációs képességünket használjuk akkor, amikor intuitív (ne szégyelljük: hasraütésszerű) állításokat teszünk a közjóról. Az idők során kialakul egy belső érzetünk arról, hogy egyik vagy másik párt programja, retorikája, kormányzása mennyiben szolgálja a közjót. Tippelünk, tapasztalunk, adatot gyűjtünk, értékelünk, tanulunk, újra tippelünk, újra tapasztalunk, és így tovább. Az intuíció begyakorolható, tökéletesíthető, bár arra nincs mód, hogy két egymással ütköző intuíció között bárki igazságot tegyen. Ha lenne, akkor egy tudóscsoportra bízhatnánk a közéleti vitákat, egyáltalán nem kellene mai értelemben politizálnunk. Közügyekkel foglalkozva, különböző témákat megvitatva tökéletesítjük a belső kalkulátorunkat, hogy egyre jobb, a közösségünk szempontjából hosszú távon egyre hasznosabb döntéseket hozzunk.

Aki nem hivatkozik a közjóra, óriási húzóerőtől fosztja meg magát. A lehetetlennel határos küldetést vállal, ha közjóra hivatkozás nélkül akar választást nyerni, azaz közhatalmat szerezni. Mondhatnánk, hogy ez bátor, hősies dolog, ám mivel a küldetés maga is egyfajta közösségi intuícióból táplálkozik, intuitíve elutasítani az intuíciót inkább önellentmondásnak tűnik.