2015. április 6., hétfő

Az örömelv védelmében

Számtalan így-úgy keresztény fórumon vitába keveredtem már arról, hogy van-e Jézus követésének földi értelme és haszna. A vita hevében megannyiszor rám olvasták már, hogy földi értelmet/hasznot emlegetve nem is vagyok keresztény, nem értek valami alapvetőt az örömhírben, ismerjem meg az igazi Jézust, és így tovább. Ha az emberrel folyamatosan mindenki szembejön az autópályán, okkal támad fel benne a gyanú, hogy talán pont ő hajtott fel a rossz oldalon. Bennem is él e sanda gyanú, az alábbiakban megvizsgálom a lehetőséget, hogy én vagyok bolond, amikor ragaszkodom Jézus követésének földi értelméhez/hasznához.

Tegyük fel, hogy ez egy önkényes ötlet, semmi köze az örömhírhez. Ez esetben pontosan mi az öröm az örömhírben? Hogy vagy itt szenvedünk, a földön, vagy odaát, az örök életben. Elnézést, szerintem ez nem örömhír, sokkal inkább a buddhizmusból és a sztoicizmusból már Jézus előtt jóval ismert szenvedéselmélet. Első pillantásra mazochistáknak való, és attól tartok, második, harmadik, sokadik pillantásra is. Nem látok olyan érvet, amely a szenvedés szükségességéből valahogyan örömhírt tudna faragni.

Vegyünk egy gyakorlati példát: az ember hajlamos itt, a földön örömöt találni a szexben. Ha 500 mondást lel a Bibliában, amelyből szerinte következik, hogy a szex nem lehet örömforrás, mert az örök büntetéshez vezet, akkor nem talál majd örömöt a szexben? Ez nem túl valószínű. Próbálkozhat keményen, eltökélheti, hogy semmiképp sem fog neki jól esni, ám ha egy pillanatra nem figyel oda, máris megtörténhet a baj: bűnös élvezetre tesz szert, és retteghet az örök büntetéstől. Felmerül a kérdés, hogy a szexben lelt öröm szükségszerűen örök büntetéshez vezet? Akkor miért adta Isten azt az igen erős hajlamot, hogy a szex örömteli legyen? Egy olyan Isten, aki örömkereső hajlammal áldott meg bennünket, egyben átokká nyilvánította volna az örömöt? Ha igen, miféle isten ez, hol az igazságossága? Miből gondoljuk, hogy érdemes egy átokkal áldó, örömeinkkel verő Isten kegyét keresni?

Mi van, ha ilyen felemás isten csak a fejünkben van? Vagy létezik, de van felette igazságosabb Isten, és Ő a főnök? Mi van, ha makacsul félreértjük Istent, aki végtelenül jó, szerető és igazságos, következésképp nem csapdaként ajánlja nekünk a földi örömöt, hanem földi örömre teremtett bennünket? Mi van, ha ez Isten tanításának a lényege: a szabályait betartva leszünk igazán boldogok a földön és a mennyben is, a szabályait megszegve pedig sem a földön, sem a mennyben nem leszünk boldogok? Lám, már megint a többséggel szembe száguldok az autópályán, javíthatatlanul.

Teszek még egy kísérletet, hogy kiderüljön, én megyek-e a rossz oldalon: tételezzük fel, hogy Isten választásra kényszerít. Vagy a földön lehetünk boldogok, vagy a mennyben, mindkét helyen azonban nem, ez az emberi léthelyzet, c'est la vie. Oké, vettem az adást. Ezt a léthelyzetet azonban maga Isten hozta létre, és ha képes volt ilyen igazságtalannak tűnő felállást létrehozni, mi van, ha a túlvilágon majd kénes tűzzel és vasvillával jutalmaz? Ha már ilyen végtelenül ferde az igazságérzéke... Érdemes ilyen jutalomért teperni? Szerintem nem, ez ellen lázadni érdemes. Bizonyára sokak megrökönyödésére, még mindig nem látom be, miért kellene a földön szenvedni.

Még egy utolsó gondolatkísérlet: tegyük fel, magamat meggyőzöm, hogy a szex ne legyen öröm, mert... csak (összetákolok erre valami érvelést). Hány embertársamat sikerül majd meggyőznöm? Nem túl sokat, nagyjából annyit, ahány mazochista keresztény van jelenleg. És akit meggyőzök, annak mit használok, mit adok neki? Semmit, elveszem tőle a szex örömét. Miért tenném ezt? Szadista módon termeljem magam körül a mazochistákat? Mi lenne, ha az egész emberiséget mazochistává tenném? Akkor nagy lenne az én jutalmam? Mi van, ha Isten ezért nem jutalmaz, hanem esetleg büntet? Az emberiség örömét elvéve jót vagy rosszat tettem? Szerintem rosszat, ez esetben őszintén tartanék a büntetéstől. Vajon mit szeretne egy végtelenül szerető Isten: hogy szomorú keresztények éljenek a világon az isteni igazságtalanság memento mori-jaiként, vagy hogy vidám keresztények éljenek a földön a végtelenül jó, szerető és igazságos Isten jeleiként? Hogyan élhet sok-sok vidám, boldog keresztény a földön: szenvedéselv vagy örömelv szerint?

Hány ortorexiás (táplálkozásmániás) ujjongana, ha megtalálná azt az étrendet, amely egészséges ÉS finom? Bélszín: finom, de nem egészséges. Szójasajt: egészséges, de nem finom. Gyümölcsjoghurt: egészséges és finom, de nem lehet egy életen át csak azt enni. A kereszténység egészséges, finom, és egy életen át lehet csak azt fogyasztani. Nem kell választanunk az egészség (örök boldogság) és a finom íz (földi boldogság) között, mindkét előny egyszerre elérhető. Ez az örömhír, ezt közölni jött hozzánk a judaista Messiás, és ezért érdemes minden embernek Őt követni.

Következtetés: továbbra is úgy gondolom, hogy én megyek az autópálya jó oldalán, amikor a kereszténység földi értelmét, előnyét és örömét hangsúlyozom, és a sok keresztény, aki szembejön, rossz irányba halad a teremtés rendjében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése