Az al-Sabáb iszlám terrormozgalom kenyai támadása nyomán az emberiség két logikai útvonalon keresheti a megoldást. 1. Felejtsük el az összes vallást, legyünk szekurális (világi) demokráciák, és így védjük meg magunkat a minden vallásból potenciálisan kialakuló szélsőség terrorjától. 2. Legyünk jobb, összetartóbb keresztények/hinduk/muszlimok stb., így védjük meg magunkat az aktuálisan fenyegető terrortól. Érdemes mindkét útvonalat őszintén, következetesen végigjárni.
1. Felejtsük el az összes vallást, legyünk világi demokráciák
Jól hangzik, de nehezen kivitelezhető, mert jobban belegondolva mi lenne a „világi" demokrácia? Egy olyan társadalmi berendezkedés, amelynek közéletében egyetlen vallásnak sincs helye. Ilyen társadalmi berendezkedés nincs. Ahol a vasárnap a heti szünnap, ott kereszténység van. Ahol a szombat, ott judaizmus. Ahol a péntek, ott iszlám. Egy világi berendezkedésű országban a szünnapnak hétfő és csütörtök közé kellene esnie, ám ilyen ország nincs. Ami ténylegesen létezik, az néhány fejlett nyugati keresztény ország, ahol a kereszténység közéleti szerepe fokozatosan csökken, de soha nem érheti el a nullát. Egyszerűen azért, mert a tíz parancsolat is judaista-keresztény örökség, és a tíz parancsolatról egyetlen adóhivatal, egyetlen rendőrség, egyetlen közvélemény sem szeretne lemondani. Amit mi „világi"-nak nevezünk, az a csendes keresztény többség értékrendjén alapul. Attól tűnik világinak, hogy egy 1-10-ig terjedő skálán a keresztények 1-4-es fokozatban adnak hangot a kereszténységüknek. Megelégszenek azzal, hogy a mindennapok szolid polgári keresztény értékrendjében érvényesülnek, nem kiabálják szüntelen, hogy Jehova/Jézus követői, nem kenik imádkozva a vajas kenyeret, nem hordanak magukkal imaszőnyeget, nem tekernek magukra imaszíjat, öltözékben sem különböztetik meg magukat a nem hívőktől. Csak a választások eredménye tájékoztat arról, hogy - teljesítményorientált jobb- vagy szolidáris baloldali formában - újra és újra a csendes keresztény többség akarata érvényesül egy fejlett nyugati ország vezetésében. Első hallásra furcsának tűnhet, hogy a karácsonyfát a közterekről kitiltó bal-liberális oldal (is) keresztény lenne, de Törökországhoz, Indiához, Izraelhez, Észak-Koreához, Kínához vagy Szaúd-Arábiához képest határozottan keresztény. Ha lenne valódi világiság, akkor reménykedhetnénk az említett országok világivá válásában, és hogy ez lesz a közös nevező. Ebben két okból sem reménykedhetünk: a „világi" Kína ugyanolyan mértékben különbözne Európától, mint jelenleg, csak a különbségek vallási-kulturális jellege nyers birodalmi érdekek formáját öltené, ezért ugyanannyira nem találnánk a közös nevezőt, mint ma. Egy „világi" Szaúd-Arábia muszlim módra lenne világi, a világisága nem tükrözné azt az értékrendet, amit a mi keresztény világiságunk, tehát a mi szempontunkból nem lenne „világi". Ennél nagyobb probléma, hogy a keresztény hátterű országokon kívül egyetlen kultúra sem akar „világi"-vá válni. Egy hindu vagy egy muszlim 1-10-es skálán 5-10 közé teszi a vallása szerepét, szemben a keresztények visszafogott 1-4-es hozzáállásával. Én például 4-es fokozatba sorolom magam, és ezzel nyugati értelemben már „nagyon" kereszténynek számítok. Egy nagyon muszlim/hindu viszont 9-10-es fokozatba sorolja magát, és hitetlennek tartja a 4-es fokozatot. Ilyen okból nem alakulhat ki közöttünk értelmes párbeszéd a világiságról. Számomra természetes, hogy egy hindu/muszlim téríthet a világomban, beszélhet a vallása és kultúrája nagyszerűségéről. Egy hindu/muszlim számára természetes, hogy én nem beszélhetek a kereszténység nagyszerűségéről, mert akkor el kell menekülnöm, vagy meg kell halnom. Miféle világiságról tudnánk ilyen háttérben ép eszűen társalogni? Miféle világiságot építhetnénk így egy „sokszínű" Európában? Ami nekünk esetleg világinak tűnik (1-2), azt a muszlimok (5-10) a világméretű kalifátus előszobájának tekintik, és már készülnek is a hatalomátvételre. Akinek nem tetszik a 3-as fokozatú kereszténység, az vajon mit szól majd egy 8-as fokozatú „mérsékelt" iszlámhoz?
2. Legyünk jobb/összetartóbb keresztények/muszlimok/hinduk
Ez külön országokban, külön kultúrákban élést jelent. Ki-ki boldoguljon a saját kultúrájában. Aki bízik az iszlám sikerében, az érvényesüljön az iszlám világban. Akinek a hinduizmus jelenti a testi-lelki jólétet, az keressen jól és boldoguljon a hinduista keretek között. Ha kilép a kultúrájából, ne számítson rá, hogy egy befogadó keresztény országban majd olyan nagy hindu/muszlim lehet, mint ha otthon maradt volna. Ezt az ellentmondást beutazás előtt kell tisztázni. Nyilvánvaló, hogy ha egy angol Spanyolországba megy nyaralni, ott nem számíthat fantasztikus angol ételekre, helyettük a spanyol konyha remekeit fogja fogyasztani. Ha neki az angol konyha a kiteljesedés, akkor teljesedjen ki a hazájában. Aki a keresztény világba készül, számítson rá, hogy ott a kereszténység miatt van jólét és „világi" demokrácia, készüljön erre lélekben, és ehhez tartsa magát. Vagy hosszú távon kereszténnyé válik, vagy nem fogja ott jól érezni magát, ahogy egyetlen ép eszű keresztény sem véli, hogy ha a jó kereset reményében Katarba megy dolgozni, akkor ott több száz évig, sok generáción keresztül nagy és egyre nagyobb keresztény maradhat. Ez nem fog sikerülni, és nem valamiféle kozmikus igazságtalanság okán, hanem mert ez a dolgok természetes menete. Az összetartóbbá váló kultúrák képesek megvédeni magukat a fundamentalista terrorizmustól, mert az iszlám szélsőség nem egy távoli keresztény kultúrát támad, hanem a közeli sokszínűséget irtja. A közeli sokszínűség oka a tévesen értelmezett „világi" kereszténység. A globalizáció miatt a kultúrák egymásba csúsznak, a határok elmosódnak, az iszlám szélsőségesek ezeket a határokat igyekeznek a maguk borzalmas, embertelen eszközeivel visszaállítani. (A megtámadott kenyai egyetemen keresztények képeztek muszlimokat, ez volt a szélsőségesek gondja. Akár tetszik, akár nem, bizony hosszú időre sikerült elvenniük a muszlimok kedvét attól, hogy keresztény egyetemre járjanak, és a keresztények kedvét is attól, hogy muszlimokat oktassanak.) Jobb megoldás önként visszaállítani a kultúrák világos határát, mint rövidesen kényszerből megtenni azt. Ha visszatérünk az összetartó kultúrákhoz, az iszlám szélsőségeseknek nem lesz okuk támadni, legfeljebb az övéiket irthatják, akik ennek fényében elgondolkodhatnak a saját értékrendjük érvényén. A Jézus által tanított keresztény meritokrácia helyett világméretű kalifátust akarnak? Próbálják ki kísérleti projektként az al-Sabábbal, a Boko Harammal, az Iszlám Állammal, és csak ha beválik, akkor akarják terjeszteni. Mivel más típusú szélsőség egyelőre nincs a világban, a többi elvi variáción majd akkor gondolkodjunk, amikor legalább potenciálisan gyakorlativá válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése