Gombot az életre?

Nigel Warburtön (ejtsd: várbörtön) A filozófia rövid története című remek könyvét olvasva azon töprengek, hogy vajon lehet-e gombot varrni az Életre. Vagyis megtalálni azt az egyetlen tudományos és cáfolhatatlan modellt, amely helytől, kortól és egyéni karaktertől függetlenül irányadó minden helyzetre.

A filozófia története mintha arra mutatna, hogy nincs ilyen modell, vagy legalábbis senki sem találta még meg, pedig volt rá pár ezer évünk. Szókratész látszólag a kérdésekkel molyolt, Platón az ideákkal, Arisztotelész az érzékelhető valósággal, Ágoston a rossz eredetével, Aquinoi Tamás az istenbizonyítékokkal, Machiavelli a hatalom megtartásával, Hobbes az állam szabályaival, Descartes a biztos kiindulóponttal, stb. Ha a valóság ennyire különböző szeletei emelkedtek ki a különböző gondolkodók számára, akkor a valóság leírhatatlanul sokszínű, és talán épp ez a lényege?

Mi van, ha - ókori hasonlattal élve - minden filozófus egy közös elefánt különböző testrészeit tapogatva általánosít a maga tapasztalatából, miközben vak az összképre? Ha esetleg így van, hogyan bizonyítható? Csakis úgy, hogy valaki egyszer hitelesen leírja az elefánt egészét.

Az elefánt egészének leírhatóságára utaló jel, hogy az említett filozófusokról csak az utókor vél egyszavas fixa ideákat: a műveik komplex látásmódot, az Élet egészének befogadására irányuló holisztikus törekvést mutatnak. Szókratész nem volt a kérdések megszállottja, Platón nem csak az ideákról gondolkodott, stb. Minden filozófus holisztikusan elmélkedett a számára adódó élettapasztalatok alapján, csak mivel nem jutott egyetemes következtetésekre, a késői századok lusta elméi címszavakban emlékeznek rá.

Warburton könyve izgalmas és elgondolkodtató olvasmány, a címszavak mellé filozófusonként legalább még egy címszót sorakoztat fel, és ez nem kevés. Meghozza a kedvet az elefánt holisztikus leírásához.

Indulásnak mindjárt egy gondolatkísérlet: ha 1+1=2, és ez cáfolhatatlan, következik-e belőle bármi helytől, időtől és személyiségtípustól függetlenül?