Szokás őt tisztelettel, nagy filozófusként emlegetni. Meg a nácizmus megalapozójaként. Míg az előbbi vélekedés legfeljebb nehezen érthető költői nyelvezetének szólhat, utóbbi legalább félig helytálló. Nietzsche filozófusnak meglehetősen kicsi volt (ami, ha költőként akart volna érvényesülni, senkit nem zavarna), és a nácizmus mellett a kommunizmust is megalapozta, továbbá minden, a kisembert fogaskerékként vagy bezúzandó selejtként kezelő embertelen totalitarizmus szellemi atyja lett.
Úgy kezdődött, hogy elolvasta Schopenhauer A világ mint akarat és képzet című művét, amely minden levezetés nélkül, ex cathedra kijelenti, keleti mintára, hogy a világ lényege az akarat, és hagyományos értelemben vett valóság nem létezik. (Bármit is mutasson mikroszkóp, méterrúd, mérőműszer.) Második impulzusként Darwintól értesült, hogy a fajok (így a homo sapiens is) alighanem egyszerű élőlényekből, mechanikus véletlenek közvetkezményeként álltak elő és érték el mai formájukat.
Akarat -> természetes kiválasztódás. Ezen morfondírozott egy ideig, majd arra jutott, hogy a dolgok lényege a hatalomvágy és a gyengék kihullása a rostán, és hogy jól van ez így, sőt még elő is segíthető (pl. mert a faj nemesítését szolgálja). Ezen a ponton siklott ki az életműve.
Nietzsche szerint ha természetes kiválasztódás, akkor definíció szerint nincs Isten. Isten halott - állította elhíresült mondatában. (Nem merült fel benne, hogy az evolúció elindítása is lehet isteni tett.) Ha nincs Isten, akkor a kereszténység a maga érzelgős "szeretetével", "könyörületével", "kegyelmével", "megbocsátásával" csupán téveszme, hiszen a természet láthatóan nem kegyelmez. Legyen tehát az új etika alapja, hogy az erős akaratú nem érzelgősködik, igájába hajtja a gyengét. A könyörtelen szociál-darwinista szelektálógépet Emberfeletti embernek (Übermensch) nevezte. Ő már a Darwin által leírt nemesedési folyamat produktuma. A világot tehát nem a szegények, nem is a békességszerzők, hanem az Emberfeletti emberek fogják örökölni, akik a természetes szelekció során állnak elő és lesznek egyre gyorsabbak, erősebbek, könyörtelenebbek... (Nem jutott eszébe az sem, hogy a humánumot meghaladó Emberfeletti ember valójában emberalatti inkább.)
Hol döccen a logika? Ott, hogy az ember tapasztalható állapota ma és már több tízezer éve, hogy együttműködő, érzelmes, társas lény. Ha munkafeltevésként azt mondjuk, hogy véletlen folyamatok eredménye, akkor "véletlenül" érzelmes és nem könyörtelen. A különbség a bibliai teremtéstörténet és az evolúciós modell között nem az, hogy az egyik teljes badarság, a másik tudomány, hanem hogy az egyik egyetlen nagy lépéssel magyarázza érzelmességünk kialakulását (a szervetlenből való teremtéssel), míg a másik sok ezer-millió-milliárd kis lépéssel. Az eredmény azonban ugyanaz, mint azt némi ön- és emberismeretre szert téve tapasztaljuk. Következésképp, minden kor etikájának alapja, hogy az ember együttműködő, érzelmes, társas lény. Ez a "gyári" állapotunk, ebből kell kiindulni.
Az ötlet, hogy ha már a szervetlen világból származunk, magatartásunk is legyen szervetlen, szívünk mint a kő, nem csak a teremtés szemszögéből helytelen, hanem az evolúciós kis lépések során bekövetkezett minőségi változást is tagadja, tehát evolúciós megközelítésben is téves. Érdemes ezt végiggondolni a hitről folytatott vitákban: az evolúció nem érvényteleníti a teremtéstörténetet, hanem bonyolultabban, ezáltal nehezebben befogadhatóan adja elő. Nietzsche életműve az ékes bizonyíték, hogy evolúciós tudattal könnyebb embertelen téveszmékre jutni, mint teremtéstudattal.
A 20. század hirhedt diktátorai mind úgy vélték, hogy alattvalóik rezsimellenes tettekért sőt gondolatokért is szabadon kínozhatók, bebörtönözhetők, agyonverhetők, legyilkolhatók. Lelkiismeretük nem volt, vagy ha néha megszólalt, magasztos céljaikkal indokolták a tömeggyilkosságot. Valódi Übermenschek voltak nietzschei értelemben, csak aztán az emberiség úgy döntött, hogy nem jó ez így, az egyénnek (akár mert Isten képmása, akár mert csak...) értéke van.
Ebből következően Nietzsche emberéletet negligáló, szervetlen "filozófiájának" meg nincs.
10+ oldal esélyt adtam ennek a leírhatatlan nevű embernek (a továbbiakban "N"). Valamikor kb. 20-on pár éve megvettem az Ecce Homo c. esszégyűjteményét, merő sznobizmusból. Néhány éve, költözést követően tallózva a könyveim között rábukkantam, és első alkalommal beleolvastam. Mindegyik esszéből elolvastam az első oldalt, így jött ki a 10+ terjedelmű olvasmány. Ezután pedig bedobtam a kukába. Azóta sem hiányzik. Ha nem tudom, kinek a szerzeményét tartom a kezemben, simán rávágom, hogy egy önmagába belezavarodott 13-14 éves kamaszfiú handabandázását olvasom. Számomra döbbenetes, hogy N bármilyen szellemi vagy kulturális közegben egyáltalán tényezővé válhatott. Nem megjósolta, hanem visszatükrözte annak a kornak a dekadens bomlását, amely őt "naggyá" tette. Valójában egy sokadik senki volt, ahogy a graffiti is sugallja, aki a hírnevét sajnos a züllött korszellemnek köszönhette (és köszönhetjük mi is azóta).
VálaszTörlés