Mint az előző részben láttuk, a marxista tanok illetve a bal-liberális oldal által tematizált közéletben bármiféle haladás szükségképpen a kommunizmus felé történhet. Mivel ezt nyílt programként nem támogatná a többség, a kommunizmus felé vezető második kerülő út a jogait piedesztálra emelő egyén érzékenyítése szociális témákra (mélyszegénység, kirekesztés, előítéletek, diszkrimináció). Mindegyik téma mögött van némi valóságtartalom (sanyarú sors, nehéz élethelyzet), amire lehet hivatkozni. Ám ha minden esetnél megnézzük, mire ment volna hátrányos helyzetben lévő embertársunk észszerű, felelős döntéseket hozva a jóléte érdekében, akkor az érzékenyítő témák pillanatok alatt elolvadnak, mint a júniusi hó.
Az észszerűségi, jóléti érvekre (miszerint: tanulni, dolgozni kell, szorgalmasnak kell lenni, jólétre kell törekedni) az a bevett bal-liberális ellenérv, hogy 1. tilos, de minimum ótvarbunkóparasztfasiszta dolog az áldozatot hibáztatni; 2. a társadalmi helyzet meghatározza az egyén viselkedését (tehát nem önszántából iszik, cigarettázik, stb., hanem erre mintegy a társadalmi helyzete kényszeríti).
A 2025 utáni jóléti érvelő ellenvetheti, hogy a fenti hittételekkel szemben, ha áldozatot nem szabadna hibáztatni, akkor bűnmegelőzés nem létezne, ugyanis – a rendőrség, bank, biztosító, hivatal és bíróság szerint – minden kárvallott köteles volt mindent megtenni kárvallottá válása ellen, a potenciális áldozatok pedig okuljanak az esetéből. (Vagyis a hétköznapi valóságban szabad hibáztatni az áldozatot.) Továbbá, a társadalmi helyzet Marx szerint ugyan meghatározó, de az adataink szerint? Ha meghatározó lenne, nem létezne társadalmi mobilitás, hanem indiai jellegű kasztokban vegetálnánk, sőt életreform programok sem működhetnének. (Vagyis a hétköznapi valóságban nem tartjuk meghatározónak a társadalmi helyzetet.) Ilyen kritikai felülvizsgálat után hány érvényes érzékenyítő téma marad? Próbálja ki az olvasó.
Miért érdemes bevállalni a bal-liberális panelekkel szembemenő ótvarbunkóparasztfasisztaság kockázatát? A jólétünk és a jövőnk miatt, ugyanis a hidegháborút egyszer már megnyerték a keleti kommunisták szemében ótvarbunkóparasztfasiszta-imperialista-plutokrata-finánctőkés-szutyoknyugatiak, és 2025 után is ez lesz, csak immár égtáji kötöttség nélkül. A szociálisan érzékenyek vesztenek, az észszerű jólétiek győznek, ez a történelmi tények által alátámasztott forgatókönyv.
Hogyan kerüljük el a szociáldarwinista (hulljon-a-férgese) csapdát? Tudatosítva, hogy a nehéz élethelyzetben lévő embertársnak hathatós segítséget és támogatást is kell kapnia a kilábaláshoz. Az észszerűségi-jóléti megközelítés nem az emberek magukra hagyásáról szól, hanem arról, hogy elvárjuk a konstruktív együttműködést, és még annak hiányában is biztosítunk természetbeni alapellátást.
Itt vetődik fel egy ritkán említett szempont, a gyakorlatiasság. A közéleti vitákban különböző elméletek szoktak ütközni egymással, működőképes gyakorlati megoldások igénye nélkül. Célszerű tudatosítani, hogy hiába az észszerű jóléti elmélet, ha a hétköznapi részletekben elveszünk – az ugyanis azt jelenti, hogy az érzékenyítő témák jogosak lesznek, és kritikai felülvizsgálatuk igazságossági garanciává válik. Mindaddig, amíg a kritikai felülvizsgálat azt tárja fel, hogy – rendszerszintű problémák vagy egyéb működési anomáliák miatt – bizony igaza van az érzékenyítőnek, addig nem következik be a jóléti fordulat, csupán iszapbirkózást folytatunk a rosszlét dágványában.
Mindazok örömére, akiknek a – gondosan karbantartott – „mélyszegénység” és társai csupán legitimációs alapot jelentenek a hatalmon maradáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése