A közügyek logikája 14. rész

Szexinek látszani

A hatalmon lévők jó esetben ideig-óráig szexuális varázst bocsátanak a vezetettekre. Ettől szeretik őket, és nem attól, hogy tökéletesek. Rossz esetben technokrataként unalmassá teszik magukat, és hiába haladnak a tökéletesség felé, ez hidegen hagyja a választókat.

Szexivé úgy válik a vezető, hogy büszkén vállalja a hibáit, sőt mesterséges hibákat is bevet, hogy vonzóvá tegye magát. Például stadiont építtet, amikor technokrata szempontból erre semmi szükség. Felköltözik a várba, amikor – technokrata megközelítésben – Kőbányáról is kormányozhatna. Dunára néző erkélyt terveztet magának a kastély tetejére. De Gaulle is ezt tette volna, és még jobban imádnák érte a franciák. Vagy: rózsadombi villájából érez együtt a szegényekkel. Gyáriparosként felveszi a pár százmilliós osztalékát, majd ünnepi beszédben elmondja, ő aztán érti, milyen kora reggel felkelni és minimálbérért dolgozni. Menekülteket fogad be a sok négyzetméteres nappalijába, hogy sajtófotózás után mielőbb eltakaríttassa őket. Táncos videót tölt fel magáról a közösségi hálóra, majd szolgálati autóval leviteti magát, sportosan kocogni a Margit-szigetre. Minden megmozdulása nyomán tucatnyi szerelmes levelet írnak hozzá véleményformáló szerzők a mértékadó lapokban. Ilyen és hasonló bátor-szexi húzások révén lesz az emberből legenda. Figyeljük meg, hogy eközben vannak szerényen, hatékonyan dolgozó technokrata politikusok, akik nem építtetnek stadiont, nem integetnek rózsadombi villából a rászorulóknak – és ennek megfelelően nem is foglalkozik velük senki.

A politikai éleslátás része, hogy a vezető érezze, meddig szexi, és honnantól pojáca. E téren nem érvényesek a technokrata szabályok, a közvélemény – rejtélyes megfontolások alapján – dönt, és nincs fellebbezés. A politikusi karrier íve és hossza egyenes arányban áll a rejtélyes megfontolásokra ráérző képességgel.

A közügyek logikája 13. rész

A jó kormányzás mint csodafegyver

Az ellenzéket ideig-óráig taktikázással is távol lehet tartani a hatalomtól, de ez a módszer rövid távú és bizonytalan. A következő választáson a szavazók megbüntethetik érte a kormányt.

Van viszont csodafegyver: jól kell kormányozni, azaz úgy, hogy a választók többsége szemében jobbnak tűnjön az alternatíváknál. A közvélemény egy idő múlva persze elkerülhetetlenül ráun a kormányra, de jó(nak látott) kormányzás esetén ez sokkal később következik be.

A „jó kormányzás" nem egy elméleti ideál, hanem az előző kormány(ok)hoz és az aktuális ellenzéki pártokhoz képesti gyakorlati érzet. Érdemes minél sűrűbben bevetni ezt csodafegyvert.

A közügyek logikája 12. rész

Mennyire szabad a véleménynyilvánítás?

Nyugaton nagyjából, de nem teljesen. Különböző társadalmak a toleranciájuktól és vérmérsékletüktől függően szabályozzák ezt a területet, ám sehol nincs korlátlan szabadság e téren.

Az Egyesült Államokban például akár még tudatosan hazudni is szabad közéleti véleménynyilvánítás keretében, mert az amerikaiak bíznak benne, hogy valaki más majd elmondja az igazat, és a közvélemény józan belátás alapján úgyis az igazságnak ad hitelt. Másrészt, a tudatos hazugság megakadályozására hivatott törvények több kárt okoznának, mint hasznot - véli az amerikaiak többsége. Harmadrészt, a tudatos hazugság kimerítheti a rágalmazás/hírnévrontás tényállását, amiért már perelhető az elkövető, és adott esetben hatalmas kártérítésre kötelezhető. Amerikában tehát bárkiről bármiféle szemenszedett hazugságot szabad fennhangon hirdetni, de pervesztés esetén ez sokba kerülhet a rágalmazónak. Elvben azonban semmi sem zárja ki, hogy bárki tetszése szerint tagadja a holokausztot, vagy hogy újságcikkben tudatosan hamisan vádoljon valakit bűncselekménnyel. Két korlátot ismer az amerikai társadalom: 1. tilos közveszélyt okozni: egy zsúfolt moziban senki nem kiálthat fel, hogy véleménye szerint tűz van, sem minisztériumba nem telefonálhat azzal, hogy meglátása szerint bomba van az épületben; 2. tilos közvetlen bűncselekményre biztatni: egy adott népcsoport ellen szabad akár folyamatosan indulatokat kelteni, de nem szabad ellene pogromot hirdetni. A kép akkor teljes, ha hozzátesszük, hogy az amerikai társadalom nem jogszabályi-hatósági, hanem egyéni és közösségi szinten védekezik a tisztességtelen magatartás ellen: aki nem szalonképes (politikailag korrekt), az közösségi értelemben ellehetetlenül.

Az európai felfogás kevésbé szabadelvű, és inkább a hatóságokra bízza a védekezést: számos országban bűncselekmény mind a holokauszttagadás, mind a hamis vád. Az európaiak kevésbé bíznak abban, hogy a közvélemény józan belátás alapján különbséget tesz igazság és hazugság között. Furcsa ellentmondás, hogy az amerikaiak szerint alapvetően mindenki igazat mond, az európaiak szerint pedig mindenki elég gyakran hazudik - ennek ellenére az amerikaiak tudják jobban megkülönböztetni a tényszerű állításokat a tényszerűtlenektől.

A világ többi táján pedig NINCS véleménynyilvánítási szabadság, nem létezik ilyen jog. Vagy ha nyugati nyomásra, kereskedelmi megfontolásból bevezetnek valami annak nevezettet, akkor az legfeljebb látszatra emlékeztet a nyugati tényleges véleménynyilvánítási szabadságra. A nyugati régió az egyetlen a világon, ahol a jogok önmagukban és önmagukért betartandók, mindenhol máshol a „jogok" olyan, fontosabbnak tartott szempontok alá rendelődnek, mint az államérdek, a hagyomány, a vallási rendelkezések, a közerkölcs, a jó ízlés vagy az uralkodó szeszélye.

A közügyek logikája 11. rész

Kifogni az indulatot a vitorlákból

Ha a kormány az ellenzék minden értelmes követelését teljesíti, akkor az ellenzéknek nem terem babér. Ki van fogva a szél a vitorlájából.

Ha az ellenzék a kormány minden értelmes intézkedését helyesli, akkor a kormány nem támaszkodhat a közvélemény indulataira. Kénytelen szakszerűen kormányozni és elfogadni, hogy ennek alapján ítélik meg.

Ha a közvélemény a kormány és az ellenzék minden értelmes megnyilvánulását helyesli, akkor sem a kormány, sem az ellenzék tud belőle birkanépet csinálni. Ez néhány éven belül óriási jólétnövekedést okoz.

Egy mesterember esetében logikusnak találjuk, hogy akkor dolgozik jól, ha nem csapkod össze-vissza a szerszámaival, hanem szakszerűen használja őket. A közvélemény esetében is logikus, hogy akkor dolgozik jól, amikor indulatoskodás helyett szakszerűen gondolkodik és szavaz.

A boltok vasárnapi nyitva tartásának engedélyezése jó példa arra, hogy a kormány teljesíti az ellenzék követelését; az ellenzék népszavazást szeretett volna, ehelyett most kénytelen lenyelni, hogy teljesült az igénye. Az átlagember gondolkodhat: örüljön-e annak, hogy a boltok úgy tartanak nyitva, ahogy szeretné, vagy bosszankodjon ezen. A magyar közélet most épp a szakszerűség felé halad, kövessük és elemezzük a fejleményeket.

Mit mondanék bevándorlásügyben?

Fontolgatom, hogy valamit mondanék, de mit is? Ilyesmit:

A közel-keleti bevándorlók identitása világos, büszkeségük a csúcson, lelkiismeretük tiszta, önbizalmuk töretlen, jövőképük egyértelmű, harci kedvük erős, békevágyuk nulla. Nem látnak semmi problémát az értékrendjükben, a társadalmaikban, a civilizációs eredményeikben, a magatartásukban, az erkölcsi szabályaikban, a munkához való hozzáállásukban, a tanulási hajlandóságukban, az alkalmazkodó készségükben. Pedig lenne mit végiggondolkodni.

A befogadó európai társadalmak identitása zavaros, büszkeségük mélyponton, lelkiismeretük furdalásos, önbizalmuk törött, jövőképük nincs, harci kedvük nulla, békevágyuk löttyedt. Nem látnak terjesztendő példát az értékrendjükben, a társadalmaikban, a civilizációs eredményeikben, a magatartásukban, az erkölcsi szabályaikban, a munkához való hozzáállásukban, a tanulási hajlandóságukban, az alkalmazkodó készségükben.

Ebből így csak konfliktus lehet, amelynek az lesz az eredménye, hogy az európaiak identitása világossá válik, a büszkeségük emelkedik, a lelkiismeretük tisztul, az önbizalmuk helyreáll, a jövőképük világosodik, a harci kedvük egyensúlyba kerül a békevágyukkal, és meglátják a terjesztendő példát az értékrendjükben. Ez várható a következő években. 

Minél előbb lezajlik a folyamat, annál kevesebb negatív hatással kell számolnunk.

A közélet logikája 10. rész

A demokráciára leselkedő veszélyek

A demokráciát három fő veszély fenyegeti: 1. a jóléthiány; 2. az erkölcsromboló jólét; 3. az irracionalitás.

A jóléthiány juttatja hatalomra a diktátorokat. Amikor a lét alapjai megrendülnek, a többség úgy érzi, hogy szükséghelyzetben most már elég a szép szavakból, jöjjenek a tettek, akár erőszakos formában is. A demokrácia ettől rövid úton összeomlik, de a felelősség nem az evolúciós reflexeket követő többségé, hanem azé, aki miatt a lét alapjai megrendültek. Az 1930-as évek gazdasági világválsága juttatta hatalomra Hitlert, de ezért nem a német nép, hanem a válság kirobbantói felelnek. A jóléthiányból ugyanis mindig radikalizmus lesz, ezen a ponton a folyamat már nem befolyásolható. A valódi döntési lehetőség a jóléti válság kirobbantása előtt van: ne okozz jóléti válságot, és nem lesz radikalizmus. Vagy: ne áraszd el Európát más kultúrából jövő, alkalmazkodni nem hajlandó menekültekkel, és Európa nem fog jobbra tolódni.

A jólét időről időre eléri azt a szintet, amikor az egyén úgy érzi, hogy jó dolgában neki már mindent – és bármit – szabad. Elkezd az egyre rafináltabb jogaira hivatkozni, a kötelességeit elhanyagolja, és ebből szintén rövid úton összeomlás lesz. A közösség fenntartása ugyanis mindig némi lemondást és önmérsékletet igényel az egyén részéről, ezt nevezhetjük kötelességnek vagy erkölcsnek is. Ahol az egyén semmilyen rövid távú érdekéről nem hajlandó lemondani, ott nem alakulhat ki közösség, vagy ha már kialakult, akkor összeomlik. Az erkölcs rövid távon sosem indokolható, nem nyilvánvaló az értelme, hosszú távon viszont közösségi jóléthez vezet, és áttételesen egyéni jólétet, boldogságot, kiteljesedést okoz. Az úgynevezett egyéni jogokat ezért mindig egyensúlyban kell tartani a kötelességekkel.

A harmadik veszély az irracionalitás, amely két formában tör a jóléti társadalmakra. Egyrészt a közéleti alkuk keretében, másrészt véleménymanipulációként. A kormányon lévő többség sosem mondja, hogy 2+2=4, e helyett vagy 3-at, vagy 5-öt mond. Az ellenzék sosem mond 4-et, hanem szintén 3-at vagy 5-öt helyez ezzel szembe. A 4-es eredmény nem „szexi", nem izgalmas, nem lelkesít. Olyat, hogy 2+2=4 bárki tud, de tömegekkel elhitetni, hogy 3 vagy 5, csak a karizmatikus politikus képes. Tény, hogy a kétszerkettő józanságára appelláló párt még soha nem lett sikeres. A logikai középúthoz képest ennyi torzulás elkerülhetetlennek tűnik. Akkor válik problémává, ha a kormány és az ellenzék egymásra licitálva növeli a torzítást: például az egyik 16. havi nyugdíjat ígér, a másik meg 18. havit. Ebből is összeomlás lesz, mert a helyes intézkedések a logikai középút felé mutatnak. Az irracionalitás másik formája a véleménymanipuláció: az emberek maguktól meglehetősen tisztában vannak az egyéni és közösségi érdekeikkel. A józan (paraszti) eszüket használják. Ha azonban a média híranyagát fogyasztják, eltorzul a látásmódjuk, pontosabban, szűrt, elferdített információkkal eltorzítják a látásmódjukat, és ilyenkor gyakran a saját érdekeik ellen szavaznak. A politikai korrektség például elfedi a józan ésszel még nyilvánvaló érdekeket. Bizonyos dolgokat nem illik kimondani, bizonyos vélemények szalonképtelenek, bizonyos álláspontok az intenzív érzelmi nyomás miatt vállalhatatlanná válnak, az ésszerű érdekek átmenetileg háttérbe szorulnak. Öt évvel később aztán senki sem érti, hogyan születtek meg azok a rossz döntések, amelyek a pillanat érzelmi nyomása alatt még nagyon jónak tűntek. Minél előbb kijózanodik a választó, annál jobb. A demokrácia jó működése azt feltételezi, hogy az emberek hosszú távon a józan paraszti eszük és a jól megfontolt érdekeik szerint szavaznak.

A fentiekből úgy tűnhet, hogy a demokráciának több oka van összeomlani, mint tartósan fennállni, de a látszat ezúttal csal: a rendszeres választások képesek semlegesíteni a veszélyforrásokat, és stabilizálni a vészes kilengéseket. A demokrácia legfontosabb féke és ellensúlya nem holmi intézményi garanciarendszer, hanem maga a választói többség. Ez a többség úgy leng jobbra és balra, hogy a rendszer egésze nagyjából középen marad.

A közügyek logikája 9. rész

Egy demokráciában tényleg a többségnek van igaza? Igen, pont.

Tegyük fel, a többség megszavazza, hogy 2+2=5. Akkor 5 lesz? Igen. A politikában attól kezdve 2+2=5, egészen addig, amíg a többség másként nem dönt. A demokratikusan gondolkodó ember bízik a többség hosszú távú ésszerűségében. Furcsának tűnhet, hogy az ellenzék általában azt követeli ilyenkor, hogy 2+2 eredménye legyen 3. A közélet nem annyira logikai eljárások rendszere, mint az egymásnak feszülő erők alkudozása.

Tegyük fel, a többség megszavazza, hogy a kisebbséget durván el lehet nyomni. Igaza lesz? Nem, mert egy demokráciában senkit nem lehet durván elnyomni, az már szétfeszíti a demokratikus kereteket. A kisebbséget durván elnyomó rendszer nem demokrácia, hanem diktatúra, és egy diktatúrában a vezetésnek már nincs automatikusan igaza. A kisebbség fellázad, kitör a polgárháború. Aztán az erőviszonyoktól függően valahogyan stabilizálódik a helyzet, és újrakezdhető a demokrácia – amelyben újra a többségnek lesz igaza.

Ennek fényében hogyan értelmezhetjük a híres mondást, miszerint a demokrácia nem lehet a többség zsarnoksága? Úgy, hogy a többség jól teszi, ha egy kicsit visszafogja magát, és nem nyomja el olyan mértékben a kisebbséget, hogy abból polgárháború legyen. A többséget e téren kizárólag a józan ész motiválja: elvben senki sem érdekelt egy, a jólétet tönkretevő polgárháborúban. A józan ész önmérsékletre inti mind a többséget, mind a kisebbséget. Ha a többség valóban rosszul kormányoz, néhány éven belül (a következő választások eredményeként) kisebbségbe kerül, és fordul a kocka. A kisebbség pedig többségben találja magát, ezért érdemes tűrnie, hogy néhány évig a maga nézőpontjából „vérlázító" döntések szülessenek.

Mi van akkor, ha a többség egy zsarnokra szavaz, akitől aztán nem lehet megszabadulni? Pl. Hitlert is a demokratikus többség juttatta hatalomra? Ez városi legenda: Hitler soha nem nyert választást. A gazdasági világválság miatt kialakult szükségállapot, vagyis a jólét összeomlása és a demokratikus többség cselekvésképtelensége juttatta hatalomra. Jóléti demokráciában egy zsarnoknak nincs esélye.

Mennyire reális tehát a veszély, hogy a demokrácia a többségi döntések által egyszer csak, mintegy észrevétlenül, átmegy zsarnokságba? Elhanyagolható. A demokrácia létét valójában az irracionális viselkedés fenyegeti. Például ha a többség szerint 2+2=7, az ellenzék szerint meg 2+2=1.