Kereszténységet a világ igazságosságáért 4. rész

II. János Pál arra biztatta a keresztényeket, hogy „ne féljetek”. Ennek ellenére a keresztények félnek. Félnek megmutatkozni a többi ember előtt, félnek vállalni önmagukat, és főleg félnek rossz kereszténynek látszani. Meg akarnak felelni minden külső elvárásnak, még az inkorrekt, igazságtalan, képmutató, tisztességtelen, demagóg elvárásnak is.

Pedig aki igazságosabbá akarja tenni a világot (és a lélektan adatai szerint minden embernek ez a kimondott-kimondatlan célja), az be kell, hogy vállaljon némi feszültséget, némi helytelenítést, rosszallást és nyomásgyakorlást a kortársak részéről. Egy keresztény nem sodródik az árral, hanem navigál a vizen. Békésen, szeretettel, de tudatosan és határozottan. Nem lehet célja, hogy mindig mindenki szimpatikusnak találja, mert aki erre vágyik, az belesimul a közegbe, és ettől „a só elveszti az ízét”.

Sok kereszténynek újdonság az a Katolikus Kislexikonban olvasható elv, hogy a jótékonyság célja nem a vagyoni helyzet megfordítása: a saját szorgalmának köszönhetően jómódú ember ne adakozzék úgy, hogy ennek eredményeképp szegényebbé váljon a megajándékozottnál. Hogyan lehet disztingválni a fele köpenyre rászoruló, megsegítendő embertárs és az egész köpenyt magának követelő demagóg között? Kiderül a következő részekből.

Folyt. köv.