2017. április 1., szombat

Kereszténységet a világ igazságosságáért 5. rész

Miért kellene egyénileg jótékonykodni?
A Szókratész / Platón által leírt kritikai gondolkodás jegyében tegyük fel magunknak a fenti alapkérdést, és vegyük észre, hogy míg Jézus idején a jövedelmek 10-20%-át központosították, és ebben a háttérben buzdítottak egyéni jótékonykodásra, addig ma a jövedelmek kb. 50%-át központosítják, és úgy buzdítanak egyéni jótékonykodásra. Minek? Miért? Milyen alapon?
Már rég el van véve a jótékonykodásra fordítandó összeg. (ÁFA, benzinadó, stb. formájában, és kevésbé klasszikus „adó”-ként.) Nincs az egyén zsebében a saját pénze, amiből jótékonykodhatna. Ha nincs benne, nem várható el tőle, hogy odaadja. Aki soha egy huncut garast sem adakozik senki javára, az is jó keresztény, mivel a szociális ellátás koncepciója jó keresztényi, és nem igényel egyéni hozzájárulást.
A keresztény alapú nyugati társadalom nem bízza az egyén jó szívére a szociális ügyeket, hanem becsatornázta, és központilag szervezi a karitászt. Igazságos azt válaszolni a kéregetőnek, hogy „menj, felebarát, a szociális hivatalba, én oda fizettem be a karitatív pénzemet; ha rászoruló vagy, ott majd ellátnak”. És nem jogos ellenvetés, hogy „a szociális ellátás nem működik”, ugyanis irtózatos pénzekkel dobálózik az adófizetők költségére; azért tartjuk, hogy hatékonyan, célzottan és eredményesen használja fel a befizetéseinket.
Az egyén számára fontos kérdés, hogyan szóljon bele a központilag szervezett jótékonykodásba, azaz a szociális védőháló merítésébe. Hogyan optimalizálja a jó keresztényi koncepció igazságosságát? A cél, hogy mindenki kapjon támogatást, aki rászorul, és senki ne kapjon, aki nem szorul rá. Az ideált többnyire nem lehet elérni, de hasznos rá törekedni. Ha választanunk kell, melyik oldal alakuljon szuboptimálisan, akkor az tűnik célszerűnek, hogy minden rászoruló kapjon támogatást, még azon az áron is, hogy néhány nem rászoruló jogosulatlan támogatáshoz jut. Ez jobb, mint ha a rendszer fordítva tévedne, és egyes rászorulóknak nem jutna támogatás.
A szociális ellátások finomhangolásakor azt a pontot keressük, amelyen már minden rászorulónak jut, és mellékhatásként néhány nem rászorulónak is, de még nem felháborító mértékben.
Ki mitől rászoruló? Nincs egyetértés: a baloldal szerint a társadalom tele van segélyre szoruló emberekkel, a jobboldal szerint meg jólétteremtési potenciállal van tele. Ahol a baloldal osztogatási szükségletet lát, ott a jobboldal hasznosítható munkaerőt fedez fel. Kinek van (inkább) igaza? Kiderül a rászorultság fogalmának tüzetesebb vizsgálatából.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése