2017. április 25., kedd

A francia elnökválasztás első fordulója

...számos tanulsággal szolgál. Mint ismeretes, az első körben egyik jelölt sem kapott 50%+1 szavazatot, így két héttel később, május 7-én második fordulót tartanak, amelyben már csak az első két jelölt mérkőzik egymással. Az élen Emmanuel Macron bal-neo-liberális elnökjelölt áll, a második Marine Le Pen szélsőjobboldali jelölt, mindössze 2% különbséggel. Ezzel együtt, Le Pen szalonképtelennek számít, a tábora protestszavazókból áll, így szinte biztos, hogy a párharcot Macron nyeri. Lássuk a tanulságokat.
1. Mintha nem sok értelme lenne előválasztást tartani. A jobboldal előválasztását François Fillon nyerte, ám a tényleges választáson mindössze harmadik lett. (Igaz, ebben a személyéhez fűződő családi korrupciós ügy is szerepet játszott.) A baloldali előválasztást nyerő Benoît Hamon pedig ötödikként kullogott be. Emmanuel Macron (aki nemrég még a mostani baloldali kormány gazdasági minisztere volt) nem nyert előválasztást, mégis rá szavazott a legtöbb baloldali. Sőt, a baloldal másik ellenjelöltje, Jean-Luc Mélenchon még mindig háromszor annyi szavazatot szerzett, mint az előválasztott Hamon... Szégyen és gyalázat – morog a baloldali vezetés, és árulást emleget. Másfelől, a hivatalos baloldali jelöltet bűnbakká tehette a népszerűtlen kormány, ez a hatás sem hanyagolható el. Macron-nak sikerült időben leválnia a kormányról, és függetlenednie tőle, így nyerhette meg az első fordulót. Akárhogy is, az előválasztásokon a jelek szerint nem sikerült megtalálni a legesélyesebb jelölteket.
2. Emmanuel Macron hangsúlyozza, hogy se nem jobb, se nem bal. Valóban elgondolkodtató, hogy a Rotschild Bank volt szakértőjeként, majd a baloldali kormány gazdasági minisztereként hová sorolható. A kötődései alapján részben baloldali, részben finánctőkés, neoliberálisként pedig jobboldali... Nagy hatalmú támogatói közé tartozik többek között az egyik vezető francia hírcsatorna tulajdonosa. Mire lesz jó a baloldali választóknak egy bal-neo-lib-tőkéspárti elnök (egy balneológus)? Majd kiderül öt év múlva. Akkor lesz a következő francia elnökválasztás. Annyi biztos, hogy ha Macron lesz az elnök, nem kell teljesen szembefordulnia a programjával – mert nem sokat árult el róla. Míg ha baleseti valószínűséggel Le Pen nyer, radikálisan szembe kellene fordulnia... önmagával. Szinte semmit sem tudna ugyanis megvalósítani abból a sok radikális elképzelésből, amit évek óta nagy hangon hirdet.
3. Emmanuel Macron figyelemreméltóan ügyes retorikával körözte le Marine Le Pent: a patrióták elnöke szeretne lenni – a nacionalizmus ellen! Európa párti, hogy Európa „megvédje” a franciákat! Ilyen mosóporszlogennek is nonszensz jelszavakkal győzte meg a választókat. Számos elemző találgatja, mitől hatottak ezek az ellentmondásos ötletek. A patriótákkal a nacionalisták ellen? Európától védelmet a franciáknak? Már elnézést kérek... Ilyen alapon azt is mondhatta volna, hogy a globalizáció megvédi a helyi közösségeket, az esőerdők irtásával pedig gondoskodunk a bolygónk jövőjéről. A baloldali választók valószínűleg nem nézték a szlogenek tartalmát, csak megörültek, hogy végre nekik is vannak a jobboldalra emlékeztető, jól hangzó jelszavaik. Mint Hiller Istvánnak, aki nemrég rájött, hogy immár nem csak magyarországi szociáldemokrata, hanem – horribile dictu – magyarnak érzi magát.
4. Az első forduló után termékeny társadalmi diskurzus kezdődött arról, hogy vajon miért kapott ki mindkét régi nagy párt; hogy mi a szocialista értékrend lényege; meg a konzervativizmusé; meg a demokráciáé; meg a protesté; és így tovább. Minden társadalomnak nagy szüksége van az ilyen ügyek hozzávetőleges tisztázására. Lassan nálunk is esedékes egy ilyen diskurzus. Nem ártana tisztázni, milyen értelemben tud demokratikus lenni egy Fidesz elleni összefogás, amely, paradox módon, kisebb népi támogatottsággal rendelkezik a Fidesznél. Azaz első blikkre mintha szembemenne a demokratikus akarattal.
5. Döbbenetes, hogy az összesen 11 elnökjelöltből 5 így-úgy kommunista, nézetei alapján a trockizmustól egészen a sztálinizmusig terjedő skálán. Hiába, a franciák lemaradtak nem csak Rákosiról, hanem Kádárról is. Fogalmuk sincs, milyen a létező szocializmus... Továbbá, a 11 jelöltből 8 köthető így-úgy a baloldalhoz, azaz 8:3 a baloldal javára. Tapasztalatom szerint a baloldaliság szorosan összefügg a védelmi képességek hiányával – minél kevésbé életképes egy társadalom katonai értelemben, annál felelőtlenebbül gondolkodik a valóságról, annál önfeledtebben baloldali. Az egyik elnökjelölt a nyerészkedő tőkés üzemek államosítását javasolta, komoly képpel. Szerencsére csak 1,5%-ot kapott. A maga javasolta rendszerben viszont könnyen kaphatna... akár 15 évet is.
6. Nem sok jót ígér egy sikertelen baloldali kormány után újra baloldali kötődésű elnököt választani. Olyan ötlet, mint 20-ra lapot kérni a 21-es nevű kártyajátékban. Már csak abban reménykedhet a francia társadalom, hogy a baloldali kötődésű elnök valójában nem baloldali programot valósít meg, azaz nem mélyíti tovább a máris elég súlyos gazdasági-belpolitikai-bevándorlási-integrációs válságot. Hamarosan kiderül – ha ő nyer május 7-én. Mint már annyiszor a történelem során, vigyázó szemeinket ismét Párizsra vethetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése