2017. április 6., csütörtök

Kereszténységet a világ igazságosságáért 6. rész

Ki a rászoruló?
Baloldali nézetben akinek nincs x dollárja/nap, attitűdtől (hozzáállástól) függetlenül. Az „x” egy többé-kevésbé önkényesen, és gyakran manipulatívan, meghatározott szám. Jobboldali nézetben pedig az a rászoruló, akinek rendben van az attitűdje, és ennek ellenére nincs ésszerű dollárnyi jóléte/nap. Az „ésszerű dollárnyi jólét”-et a közvélekedés határozza meg. Ha úgy tetszik, a 'zadófizető 'zemberek döntik el, hogy egy adott ország adott régiójában egy adott évben mit jelent, éspedig nem pénzben, hanem természetbeni javakban. Aki háztáji termelő, annak értelemszerűen nincs szüksége x dollárra, hogy megvegye, amit a kertjében megtermel. Aki önellátó, annak 0 dollár/nap a jóléti szükséglete, így a rászorultságot nem okos dolog csak pénzben mérni – mondja a jobboldal.
Jelentős különbség az is, hogy a baloldali szociálpolitika „means testing”-ről (az anyagi háttér vizsgálatáról) beszél, és egy szót sem szól „attitude testing”-ről. A nyugati szociális ellátásban az attitűdnek nincs szerepe. Persze a gyakorlatban előírják, hogy munkát kell keresni, a felajánlott munkát el kell fogadni, képzésben kell részt venni, stb., vagyis kimondatlanul léteznek attitűd típusú elvárások, de mivel összességében kimondatlanok, nem akadályozzák a baloldali szociális demagógia úthengerszerű nyomulását.
A nyugati jobboldal tévesen úgy reagál, hogy – a fenti anomália miatt – nincs szükség szociális ellátásra, mindenki menjen dolgozni. A helyes válasz, hogy a szociális ellátásra mint keresztény vívmányra nagyon nagy szükség van, a megfelelő attitűddel rendelkező emberek jóléte érdekében. A nem megfelelő attitűdű (önsorsrontó) emberek szociális jólétét követelni ellenben veszélyes demagógia. Veszélyezteti nem csak a társadalom jólétét, hanem a megsegítettekét is. Nekik sem jó, ha tovább sodródnak a maguk választotta rossz úton. Nem jó a családjaiknak, a gyermekeiknek, a szeretteiknek sem! Valakinek be kell vállalnia a népszerűtlen őszinteséget: „felebarát, a te életmódoddal komoly baj van, ártasz magadnak és a szeretteidnek. Térj jó útra. Nem hagyunk éhen halni, de jóléti szintű segítségre csak akkor számíthatsz, ha együttműködsz az életed megreformálásában”. A keresztények beszéde „legyen igen-igen és nem-nem”, szociális ügyekben is.
Túlzott mértékű beavatkozás ez? Nem, hiszen az illető élete a saját hibájából tart rossz irányba, és elsősorban magának, másodsorban a szeretteinek árt – közpénzen, vagyis a köz bátorításával. A szociális ellátás csodálatos keresztény fejlesztés, célja a társadalom boldogabbá tétele. Helytelen attitűdű ellátottak esetén a cél ellenkezője valósul meg, a társadalom boldogtalanabb lesz, és ezt a jó szándékú keresztényeknek kellene finanszírozniuk? Aligha. Ez ugyanis a kemény munkával szerzett javak perverz átcsoportosítása.
Kinek van joga eldönteni, hogy mi a helyes és helytelen attitűd? Akinek a pénzéből finanszírozzák a különböző attitűdű embereket. Az adófizetőnek van joga eldönteni, hogy szerinte milyen attitűd indokol szociális segélyt. Adófizetői hajlandóság nélkül nincs semmiféle szociális ellátás, így az adófizetőtől nem célszerű megtagadni az attitűdválasztás jogát. A korrupcióhoz hasonlóan, a szociális demagógia is az adórendszer deligitimizálásához és összeomlásához vezethet, ha az adózók többsége tartósan úgy érzi, hogy a szociális ellátásra befizetett pénze méltatlan emberekhez kerül.
Milyen attitűd tesz valakit méltóvá a szociális ellátásra? Kiderül a következő részből.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése