Amelyben tisztázzuk a balhé okát
Az úgy kezdődött, hogy... 1505-ben II. Gyula pápa gigantikus beruházásba kezdett. Elhatározta, hogy lebontatja a régi Szent Péter Bazilikát, és egy sokkal nagyobb újat építtet a helyébe. 1513-tól utódja, X. Leó folytatta a projektet. Mainz és Magdeburg érseke, Albrecht bűnbocsátó cédulákat kezdett árusítani, hogy a bevétellel hozzájáruljon az építkezés költségeihez. (Ugyanis komoly összeggel tartozott a pápának, és ebben a formában szeretett volna törleszteni.) A bűnbocsátó cédulák óriási felháborodást váltottak ki, mert a Johann Tetzel domonkosrendi szerzetes vezette sales-es csapat azt állította, hogy a cédula megvásárlása garantált eredményt hoz a tisztítótűzben, lerövidíti az ott töltendő időt. A háborgók egyike egy bizonyos Martin Luther nevű wittenbergi pap-szerzetes volt, aki 1517-ben hosszú panaszlevelet írt Albrecht érseknek. Albrecht csak legyintett a fogyasztóvédelmi reklamációra, és ezzel elintézettnek tekintette az ügyet. Luther azonban nem. Szóval, így kezdődött.
A dolgok lényegét nézve, a Szent Péter Bazilika építése erősen emlékeztet a Tádzs Mahal projektre (1632-1647), amely az indiai tartományok megsarcolásához és éhséglázadásokhoz vezetett. A Bazilika gigantikus emléket állít II. Gyulának. A Tádzs Mahal gigantikus emléket állít Sáh Dzsahán mogul sah gyermekszülésben meghalt kedvenc feleségének, a több száz közül. Mindkét építkezés felzaklatta a korabeli kedélyeket. A Bazilika a kereszténység ikonikus temploma lett. A Tádzs Mahal pedig India ikonikus mauzóleuma. Mindkét projekt sokszorosan megtérült a látogatói bevételekből. Az utókor még hálás is mindkettőért, ami zárójelbe teszi a kortársak dühét és lázadását.
Luthernek volt némi naiv igazsága a maga rövid távú szemszögéből: a Bazilika építése vitatható ötlet volt – ma sem akar mindenki olimpiát rendezni, holott ha sikerül, utólag büszkék lehetnénk rá. Ráadásul amit Martin félreértett Albrecht finanszírozási módszerével kapcsolatban, azt tényleg felháborítónak találhatta. Lássuk be, gyalázatos dolog bűnbocsátó cédulákat árusítani azzal az ígérettel, hogy lerövidítik a tisztítótüzet. Minél több cédulát veszel, annál jobban...
Viszont Luthernek nem volt igaza hosszabb távon, és főleg teológiailag: a Bazilika sikerprojekt lett, a bűnbocsátó cédulákat pedig megtévesztésre alkalmas marketinggel árusították, de nem volt velük elméleti probléma. (Nem garantáltak semmit a tisztítótűzben, kizárólag imaszándékot vállaltak, nem konkrét eredményt. Tetszettek volna elolvasni az apró betűs részt.) Martin Luther tiltakozása kb. olyan téves volt, mintha egy, a svájcifrankos hiteleken feldühödött pénzügyes megtámadná a svájci követséget, és ott magát elbarikádozva a frank azonnal megszüntetését követelné: keveri a szezont a fazonnal.
Érdemes elolvasni a híres 95 pontot, amely valójában egyetlen pontban foglalható össze: ne legyenek bűnbocsátó cédulák! Kicsit túlzás erről a mini témáról csaknem száz pontban értekezni. Nagy túlzás teológiai perpatvart köríteni egy olyan problémához, ami teológiailag nem is létezik. Luther azt hitte, hogy a pápa nem átall távmegbocsátást gyakorolni Isten helyett, „téglajegyekért” cserébe. Ezzel szemben a pápa annyit ígért, hogy az egyház majd imádkozik, hogy Isten bocsássa meg a téglajegyesek bűneit. Szó sem volt róla, hogy a pápa bármiféle jogot alaptalanul magához ragadott volna, vagy hogy értékpapír alapon távszentpéterkedne.
Még nagyobb túlzás a nem létező problémára hivatkozva egyházszakadást provokálni akkor, amikor a bűnbocsátó cédulák eltörléséről már Luther életében döntés született a Tridenti Zsinaton. (Amely Luther halálakor nem ért ugyan véget, de a bűnbocsátó cédulák megszüntetéséről szóló döntést már menet közben publikálta.) Az egyház is belátta, hogy „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”.
Martin Luther mintha a jereváni rádió közvetítésében hallgatta volna az egyházi híreket: elhitte, hogy a moszkvai Vörös téren fehér Mercedeseket osztogatnak, körömszakadtáig tiltakozott ez ellen az „égbekiáltó gazság” ellen, majd amikor kiderült, hogy valójában fekete Volgákat fosztogatnak, de már azt is abbahagyták, töretlenül folytatta a tiltakozást, mint aki a l'art pour l'art protestben végre rátalált az élete értelmére.
Martin Luthert a történelmi adatok fényében nehéz ép eszű embernek tekinteni. Ha ő normális volt, akkor minden negyedrangú szájtépő politikus géniusz. És ez még nem a Luther-kritika vége.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése