2020. szeptember 24., csütörtök

Mi a társadalmi "haladás"?

Az előző posztban kiderült, hogy nincs független művészet, noha a "haladás"-t intuitíve ezerrel nyomató művész a függetlenség illúziójában leledzhet. E jelenséget közelebbről vizsgálva érdemes kitérni a társadalmi úgynevezett "haladás"-ra és annak hátterére.
A "haladás"narratíva lineáris történelemszemléletet tükröz. A héber Biblia (Ószövetség) szerint a világ egyenes vonalon, bár vissza-visszaesve, halad egy ideálisan igazságos, paradicsomi állapot felé. A tökéletesen igazságos állapotot a világi uralkodó Messiás eljövetelekor éri el, akinek "útját" előkészíteni minden zsidó ember szent kötelessége. Jézus színre lépése, kereszthalála és feltámadása megteremtette a vágyott igazságos állapot kereteit - mármint a Jézust Messiásnak elfogadó zsidók szerint. Az ókori zsidóság ekkor két táborra szakadt: a Messiás Jézust és a világ "megváltottságát" (az Új Szövetséget) elfogadó zsidó-őskeresztényekre és a Messiást/megváltást tovább váró zsidókra.
A világ megváltásáért (tökéletesen "igazságossá" tételéért) jelenleg dolgozók - ha következetesen gondolkodnak - csak olyan judaista hátterűek és szimpatizánsaik lehetnek, akik szerint Jézus nem jelentős tényező a világban, így a megváltást sem érhette el, immár 2000 éve. Érthető módon éles ellentétbe kerülnek a Jézus tanítása nyomán felépült, megváltástanra alapított nyugati civilizáció következetesen gondolkodó tagjaival, akik úgy tudják, hogy a világ két évezred óta már nem aktivizmussal, hanem a jézusi két fő parancs (szeresd Istent teljes erőddel; szeresd embertársadat mint önmagadat) önkéntes megvalósításával válik tökéletessé, illetve csak olyan mértékben nem tökéletes, amilyenben a két fő parancsot nem tartja be mindenki, önként, maradéktalanul.
Buddhista hasonlattal: a Jézus nyomán kirobbant zsidó-zsidó megváltásvita olyan, mint ha egyesek szerint a lét "igazságtalansága" ellen harcolva jutna el az emberiség a Nirvánába, míg mások szerint az egyéni belső tökéletesedés közösségi eredményei útján.
A történeti háttér után térjünk rá a "haladás" hittételeire: a tökéletesen "igazságos" világban nincs kizsákmányolás (ad absurdum: magántulajdon), elnyomás (pl. szülői nevelés), szabadságkorlátozás (legyen bár köztörvényes), hatalommal (akár közérdekű) visszaélés, mindenki elképzelhető szükségletei betöltetnek, legkuszább vágyai kielégíttetnek, mindenki tökéletesen egyenlő (bármit is jelentsen ez a gyakorlatban). Addig kell kíméletlenül harcolni a haladás ellenségeivel és a haladást nem értőkkel, amíg ez az állapot bekövetkezik.
Könnyen belátható, hogy a fenti elgondolások - életidegenségük okán - soha nem valósulhatnak meg, viszont minden stabil közösség szétverésére alkalmasak, így borítékolható, hogy a "haladás"-ért folytatott harc útját tönkretett társadalmak és megölt "ellenség"tömegek sírjai szegélyezik - már és majd. A létező szocializmus keleten elegendő ízelítőt adott ebből, nyugaton most kóstolgatják, milyen üdvös a "független"-"haladó" véleményterror - és ez csak a kezdet.
Az úgynevezett "haladás" meg nem gondolt ordas gondolat, nincs a logikának olyan szabálya, gyakorlati tapasztalatainknak olyan eleme, amellyel ne ütközne, így csakis érzelmi alapon, a mindenkori többség véleményét félresöpörve vallható.
Érzelmi alapon persze bármi és az ellenkezője is hangoztatható vadul, az összevisszaságba belefér a ma tapasztalt anomália is, hogy a "haladás" radikális, semmilyen erkölcsi megfontolástól nem fékezett harcosai függetlennek, az emberiség buzgó jótevőinek érzik magukat, amikor öreg néniként átlökdösnék a többséget egy olyan zebrán, amelyen az egyre határozottabban nem hajlandó átmenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése