Elvben keveseket. A gyakorlatban viszont tömegeket foglalkoztat, abból ítélve, hogy sok körben "el lehet adni" a témát. Legfrissebben a bevallottan meleg Ungár Péter kommentálja azt, hogy a heteró nagycsaládos Márki-Zay Péter nyilatkozik a Fidesz vélt melegarányáról. Úgy tűnik, az olvasók nem ismerik önmagukat, hiszen ha a nemi orientáció érdektelen magánügy lenne, nem lehetne kattintáscsaliként használni. Ismerjük meg egy kicsit jobban a működésünket!
Nem önmagában az orientáció tart tömegérdeklődésre számot, hanem úgy általában a szex: sikermagazinok követik nyomon a sztárok párkapcsolatait, életmódoldalak hódítanak lepedőbajnok témákkal, monokinis címlaplányok növelik a bulvárlapok eladási adatait - igazolva a klasszikus marketingokosságot, miszerint "Sex sells." (A szexet veszik./Szexszel bármit el lehet adni.)
Az irányultság is ebben a háttérben lett jól eladható téma, miközben logikai következetlenségbe hajszolja a nyilatkozót, a riportert, az olvasót és az átlagelemzőt.
Kezdjük az olvasóval: elvileg nem érdekli a szex mint közéleti téma (magánéleti ügyként annál inkább, így aztán észrevétlenül átfordítja a köz-t magánba, és onnantól tobzódhat).
A nyilatkozó: egy kis figyelmet szeretne, és az odamondás kényelmesebb pl. a kötéltáncnál vagy a kardnyelésnél. Öncáfolatba bonyolódik, mivel mások orientációjáról szemlátomást csak az nyilatkozik, aki szerint mindenféle orientáció egyenértékű. Párhuzam: ha tényleg azt akarod közölni, hogy a bőrszín mellékes, nem beszélhetsz róla reggeltől estig. Mértéket kell tartanod, különben az üzenet ellenkezője megy át.
A riporter: csak olyan újságíró karolja fel a témát, aki szerint "nincs ott semmi látnivaló", ami szintén öncáfolat. Esetleg agyonbeszéléssel akarja unalmassá tenni a dolgot? Ha igen, akkor ez nem válik be. Nem unják meg.
Az átlagelemző: a két megközelítés egyikébe gabalyodik bele. 1. bal-libként abba, hogy ne legyünk képmutató heterók, ha sok köztünk a meleg; ami olyan butaság, mint hogy ne legyünk képmutató adózók, miközben sok köztünk az adóelkerülő (hellyel-közzel mindenki bliccel itt vagy ott) - mégis képmutató adózók akarunk maradni, és ha belegondolunk, erre jó okaink vannak! 2. konziként abba, hogy tehát a témával egyáltalán nem kell foglalkozni, miközben a közvélemény ki van rá éhezve, milliónyi klikkelő várja az új epizódokat.
Az adóelkerülés/bliccelés párhuzamán bemutatható a melegség komplexitása: miközben igaz, hogy gyakorlatilag mindenki bliccel így vagy úgy, mégis érvényesnek tartjuk a becsületes közteherviselés normáját. Ha naphosszat a blicceléssel foglalkoznánk, azzal terjesztenénk (lásd: propaganda), ötleteket adnánk; ha hallgatnánk róla, azzal meg homokba dugnánk a fejünket, valóságtagadóvá válnánk. Úgy kell tehát foglalkozni a témával, hogy létezik a bliccelés mint jelenség, amiről megoszlanak a vélemények, és a vélemény-sokszínűség rendben is van, ám a jelenség léte nem írja át a normát, hiszen a társadalom szempontjából hasznos és fontos, hogy az adók minél nagyobb része be legyen fizetve. Ha ez valamilyen szinten/értelemben "képmutatóvá" tesz bennünket, akkor ilyen mértékben vállaljuk a képmutatást.
Így célszerű kezelni a melegség kontra heteró norma témát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése