A közlegelők tragédiája néven ismert játékelméleti probléma - van egy közös legelő, amelyen több gazda is legeltet néhány tehenet. Minden gazda abban érdekelt, hogy egyre több tehénből álljon a csordája, a túllegeltetés viszont fokozatosan tönkreteszi a közlegelőt. Minden plusz tehén egyéni (igaz, csökkenő) hasznot hoz, a hosszú távú (és egyre növekvő) kár ellenben közös. A lejtőn nincs megállás, mert minden gazda úgy érvel, hogy „ha én nem csapok ki még egy tehenet legelni, megteszi valaki más”, így az egyéni racionalitások eredménye kollektív irracionalitás.
Más szóval, az egyéni érdekek nem adódnak automatikusan össze közérdekké, nincs „láthatatlan kéz”, amely ezt varázsütésre elintézné.
Az a társadalom, amelyben az egyéni érdek a közérdek fölé került, csak véletlen szerencsével kerülheti el, átmenetileg, az összeomlást. Jöhet néhány bő év a közlegelőn, a szűk esztendők során bekövetkező kiszáradás előtt.
Ha a társadalom megkülönbözteti az egyéni érdektől a közérdeket, és választási feladattá emeli annak képviseletét, akkor az egyén úgy érvel, hogy tisztában van a saját érdekével, de azzal is, hogy a közösség a közérdek mentén tud előre menni, ezért a közérdeket várhatóan eredményesen képviselő politikai jelölt(ek)re szavaz, így hosszú távon nő a társadalmi jólét.
Ide kívánkozik egy rövid okfejtés a jogok és kötelességek egyensúlyáról: minden gazdának egyéni joga, hogy annyi tehenet legeltessen, amennyit akar. Kötelessége azonban figyelembe venni a közérdeket, ami tulajdonképpen a saját jóléte érdekében korlátozza őt.
A bevett libertárius gondolat, miszerint az egyén szabadságát kizárólag más egyének szabadsága korlátozhatja, nem elég a társadalmi jólét biztosítására, így választási szempontnak sem alkalmas.
Hogyan érvényesíthető a közérdek egy, az egyén jogaira fókuszáló társadalomban, amilyen a miénk? Tudatosítva, hogy a közérdek hosszú távon az egyéni jólétnek is használ, az elhanyagolása pedig rossz üzlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése