Sokakban elhomályosult - vagy ki sem élesedett -, hogy milyen eseménysornak köszönhető a más országokban véres merényletekhez, nálunk eddig szerencsére csak heves vitákhoz vezető menekültáradat. Érdemes feleleveníteni. Nem Évától és Ádámtól indulva, de elég messziről ahhoz, hogy összeálljon a nagy kép.
A ma már minket is érintő történet Afganisztánban kezdődött, amelyet a hidegháború egyik fejezeteként megszállt a volt Szovjetunió. Az Egyesült Államok a szovjetek alóli felszabadítás érdekében számos helyi harcost képzett ki, többek között egy Oszáma bin Láden nevűt is, aki valójában szaúdi keményvonalas dzsihadista volt, de az amerikaiak ezt akkor, a kommunista-kapitalista hidegháborús forgatókönyvben, még nem látták problémának. A felszabadítás megtörtént, a Szovjetunió kivonult, ám a kiképzett a kiképzői ellen fordult, és megszervezte a szeptember 11-i terrortámadásokat. Az ok az elvilágiasodó, erkölcstelen nyugati „fertő" iszlám szemléletű elutasítása, a világ muszlimmá tételének szándéka akár erőszakkal is, arabul dzsihád.
A terrortámadás sokkolta az addig minden komoly háborúból sértetlenül kikerülő Egyesült Államokat, és válaszul megkezdődött a „terror elleni háború", amelyet diplomáciai okból nem akartak „dzsihadizmus elleni háború"-nak hívni. A cél:
Francis Fukuyama politológus jóslatának valóra váltása, miszerint a szekuláris-liberális demokrácia világméretű győzelmével „véget ér a történelem". Az amerikai liberális demokrácia alkalmasnak látszott a világméretű bevezetésre. Már csak meg kellett találni a terroristák kiképző központjait és a liberális demokrácia fő ellenségeit, a martalóc államokat (rogue states) és martalóc diktátorokat (rogue dictators). Kiképző központként az afganisztáni-pakisztáni határvidéket sikerült beazonosítani, martalóc államként Irakot, martalóc diktátorként az iraki szunnita Szaddám Huszeint. Megkezdődött Irak „felszabadítása" a martalóc diktatúra alól.
Az óriási hadi fölény győzelmet hozott, és úgy tűnt, a folyamat valóban a liberális demokrácia kiépítése felé tart. Ám Irak ekkor szétesett. Az ok: az Egyesült Államok úgy vélte, hogy a síita muszlimoknak el lehet magyarázni, hogy ne akarják leverni a szunnitákon a szunni kisebbségi diktatúra alatt elszenvedett történelmi sérelmeket. Kinevezett egy síita bábelnököt, megeskette, hogy egyformán jól, liberális demokrataként bánik majd mind síával, mind szunnival, és kezdődhetett volna az ország újjáépítése. Ehelyett a bábelnök elkezdte leverni a szunnitákon a régi sérelmeket, és kitört a káosz.
A
síita-szunnita konfliktusról dióhéjban: Mohamed halálakor azonnal összevesztek a követői, az egyik tábor szerint a mozgalom jogos örököse az ifjú Ali, Mohamed kedvenc veje lett volna (ezek a síiták, azaz Ali-párt). A másik tábor szerint a jogos örökös Mohamed idősebb veje, a vezetőként bevált Abu (ezek a szunniták, azaz hagyománypárt). A két tábor közötti feszültségek a kalifák rendszeres meggyilkolásához vezettek, és csakhamar a szunniták kerültek fölénybe. Az Ali-párt föld alatti mozgalomként tovább szervezkedett, és máig fennmaradt, 10%-os arányban. A muszlimok 90%-a szunnita. A síita-szunnita konfliktus eldönthetetlen és megnyerhetetlen, de egyik tábor sem fogadja el a status quot. Az iszlám világ összes konfliktusa síita-szunnita jellegű.
Az ország három térségre szakadt. Irak déli része síita, ott örömmel fogadták az amerikaiak által kinevezett síita bábelnököt. Irak középső része azonban szunnita, ott kategorikusan elutasították - ebből az országrészből lett a mai Iszlám Állam. A szunniták Irakban épp kisebbségben vannak, de sokkal elszántabbak, ezért az Iszlám Állam erősebb a déli síita országrésznél. A nyugati katonai hírek nem mondanak igazat az Iszlám Állam elleni sikerekről, a szunniták ugyanis ahhoz elegen vannak, hogy ne lehessen őket erőszakkal a déli síiták alá vetni. Más szóval, az Iszlám Állam mint Közép-Irak feltétlenül győzni fog. A nyugati hírforrások erősen gondolkodnak, hogyan lehetne ezt szépen prezentálni, és közben nem arcot veszteni, de még nem találták ki a megoldást. Hitler sem tudta kitalálni, hogyan lehet Sztálingrádot győzelemként eladni, a nyugatiaknak sem sikerül majd a szunnita Közép-Irak elleni kudarcot győzelemként bemutatni.
Irak északi részén viszont a kurdok vannak többségben és folyamatos konfliktusban egyrészt a szunnita irakiakkal, másrészt a törökökkel, akiknél szintén vannak kurd területek. Az Egyesült Államok úgy gondolta, hogy jó ötlet a kurdokat felfegyverezni és ráuszítani Közép-Irakra. A törökök viszont nagyon rossz ötletnek vélték ezt, mert kurd elszakadástól félnek, és a kurd szeparatisták ellen harcolnak. Fegyvereket küldenek Közép-Irakba, magyarán az Iszlám Államot támogatják, miközben látszólag Amerika szövetségesei.
A nemrégiben levert török puccskísérlet mögött radikális iszlám erők állnak, amelyekkel az elnök most leszámol. Ez nyugatról csúnyán, antidemokratikusan néz ki, de ha nem történik meg, Törökország bedőlhet, egyik pillanatról a másikra dzsihadista rémállamba mehet át, amely immár nyíltan szembefordul a nyugati országokkal, és az Iszlám Állammal (Közép-Irakkal) szövetkezik. Pillanatnyilag azért célszerű szurkolni, hogy a török elnök kemény intézkedésekkel megőrizze azt a kevés demokráciát, amennyi egy muszlim lakosságú országban egyáltalán lehetséges, és ne veszítsen a dzsihadista erőkkel szemben.
Ez a komplex helyzet magyarázza, miért húzódik el a konfliktus, amely a menekülthullám egyik részét elindította. Az eredmény valószínűleg az lesz, hogy Dél-Irak síita államként, amerikai irányítás alatt működik, Közép-Irak szunnita államként (Iszlám Állam néven?) önállóvá válik, Észak-Irak pedig Kurdisztán néven jelenik majd meg, de a török kurd területek nélkül, mert azokat nem tudja elszakítani Törökországtól. Törökország közben puha diktatúrává válik, hogy ne kerüljön dzsihadista irányítás alá. Ez azonban még évekig eltarthat, és közben áradnak a menekültek.
A menekülthullám másik forrása Afrika, amelynek északi részén az Egyesült Államok elindította az „arab tavasz" néven ismert „demokratizálódást". Ott mára elvben demokráciáknak kellene lenniük, de a diktátorok elűzése nem demokratizálódást, hanem káoszt hozott. Az ok: a muszlimok erős kezű, törzseket erővel egyesítő kalifákban, és nem fékek-ellensúlyok kifinomult rendszerében gondolkodnak. A liberális demokrata nyugatiak egyáltalán nem értik ezt a kalifaközpontú gondolkodást, újra és újra elcsodálkoznak, hogy miért nem kell a térségben élőknek a demokrácia.
A liberális demokrácia alapja dióhéjban: a liberális demokráciák észak-nyugati protestáns többségű országokban alakultak ki, sehol máshol. A kereszténység protestáns felfogása toleranciát, individuum-központú szemléletet hirdet, ez a szemlélet vezetett a ma ismert liberális demokráciákhoz. A liberális demokrácia megtűr minden világnézetet, de egyik egyeduralmát sem engedi meg, miközben azért ragaszkodik a belsőleg megélt keresztény értékrendhez. E nélkül a szemlélet nélkül liberális demokrácia nincs sehol, és szerintem nem is teremthető. Fukuyama mindössze annyiban tévedett, hogy a szekuláris-liberális demokráciát vélte exportálhatónak, szemben a nyugati keresztény alapú liberális demokráciával. Ez az apró tévedés azonban rengeteg polgári áldozathoz, emberiesség elleni bűntettekhez vezetett, és Hágába juttathatja az erőszakos szekuláris terjesztőket. Liberális demokrácia csakis nyugati keresztény alapra építhető. Az iszlámban nincs tolerancia még az Ali-Abu nézeteltérés muszlim harcosai között sem, nemhogy bármi/bárki más iránt. Az iszlám világban nyugati keresztény szemlélet nélkül sosem lesz liberális demokrácia, márpedig dzsihadistáknak nehéz lesz eladni a nyugati keresztény szemléletet, főleg mert eddig meg sem próbáltuk, csak most vettük észre, hogy előfeltétel.
Az észak-afrikai diktatúrák az arab tavasz előtt feltartóztatták a menekülthullámot, mert egyszerűen nem lehetett rajtuk megfizethető áron átutazni. A mai meggyengült államok azonban porózusak, átengedik az Afrika szegény területeiről és dzsihadista övezeteiből menekülő gazdasági migránsokat, akik viszonylag akadálytalanul eljutnak a Földközi-tenger partjára. Innentől már mi is látjuk a sorsukat.
Az Egyesült Államok az összes közel-keleti és afrikai menekültprobléma kiváltó tényezője, miközben gyakorlatilag nem fogad be menekülteket, és mással - leginkább Európával - vitetné el a balhét. A brüsszeli elit maga is hisz a fukuyamai világi-liberális demokráciajóslatban, ezért vállalkozott rá, hogy a menekülteket letelepíti Európában, mondván, hogy nem számít a vallás, nem számít a világnézet, nem számít az értékrendbeli különbség, ez mind megoldódik a boldog fukuyamai távlatban. Csakhogy a brüsszeli elit elfelejtette megbeszélni az európai emberekkel, hogy ők mit gondolnak erről.
A magyar kormány válaszul megkérdezi az általa elérhető európai embereket, hogy mi a véleményük. Eljutottunk a heves belpolitikai vitákat kiváltó pillanatnyi helyzethez, amely láthatóan nem kezelhető a rég megásott népi-urbánus lövészárkokból, mivel túlmutat a provinciánkon. A felismerés, hogy
- ismét - beáldozhatóként kezelt gyalogok vagyunk egy világméretű sakkjátszmában, így a számunkra hátrányos helyzetet csak a játszmát irányító vezérkarnál lehet értelmesen felpanaszolni, lehűtheti az indulatokat, és egységes üzenet megfogalmazására ösztönözhet.