Húsz liberális humanista téveszme 12. rész

Újévben új lendülettel


12. téveszme: A világ megérthető és javítható formalista panelekkel

Ezzel szemben a valóság az, hogy a világ csak a tartalomra figyelve érthető meg és javítható.

A formalizmus előnye az egyszerűség, a hátránya viszont, hogy rengeteg problémát okoz a világban. A „helyes" formákban gondolkodó ember sablonokat alkot/alkalmaz, amelyeket ráerőltet a valóságra, akár passzolnak, akár nem. Képletesen: fog egy kalapácsot, és attól kezdve mindent szögnek lát maga körül.

Formalista gondolkodást tükröz például az emberi „jogok" rendszere, a jogállamiság, a szólásszabadság, a „szabad" piac, az egyenlő bérek elképzelése, és még annyi más házgyári panel a világról. Közelebbről megvizsgálva mindig kiderül, hogy ezek a sablonok fiktív konstrukciók, amelyek eredetileg tartalmi előnnyel jártak, ám az eredeti kontextusukból kiemelve eltorzulnak (vulgarizálódnak), és haszontalanná, sőt károssá válnak. Az úgynevezett emberi jogokról évekig lehetne parttalanul vitatkozni, e rövid írás céljára olyan formalista rendszert választottam, amelyről egy perc alatt belátható, hogy elvileg működhetne, csak gyakorlatilag nem működik.

A logikai következtetések, pontosabban a téves érvelések modelljén fogom illusztrálni a formalizmus kudarcát. A szakirodalom húsz-harminc elterjedt érvelési hibát tart számon. Például amikor értelem helyett az érzelmekre apellálunk, a következtetésből vezetjük le a kiinduló állítást, egymásból nem következő érvekkel jutunk álkövetkezetésre, elfogadottnak vesszük a kritikailag vizsgálandó következtetést, meghamisítjuk mások érvelését, és a hamisítványt cáfoljuk, stb. Közéleti vitákban nagy örömmel szokás lecsapni ezekre a vélt vagy valós érvelési hibákra. Miért is? Azért, mert a formalisták úgy vélik, hogy a következtetés akkor, és csak akkor, helyes, ha formailag helyesen értük el. Tévednek.

Egy gondolatmenet végpontja mindig önmagában (is) vizsgálandó. A formailag hibásan elért következtetés nem automatikusan hibás. Vagy helyes, vagy helytelen, ám ezt nem a levezetés formája, hanem a valóságismeretünk alapján tudjuk véleményezni. A formai hibával elért következtetés helytelenségét adottnak venni maga is logikai hiba, angol neve: the fallacist's fallacy (az érvelési hibára hivatkozás mint érvelési hiba). 

Ha a logika zárt rendszer lenne, akkor helyes érvelési formákkal helyes következtetésekre jutnánk vele, helytelen érvelési formákkal meg helytelen következtetéseket vonnánk le. Ez azonban nincs így. Példa: Lajos, aki unszimpantikus, és sokat hazudik, azt állítja, hogy ma reggel felhős volt az ég, tehát kettő meg kettő négy. Helyes vagy helytelen ez a kétes úton elért, és szintén kétes úton vitatott következtetés? A következtetés helyességéről csak a tartalmat (2+2= ?) megfontolva tudunk véleményt formálni. Beláthatjuk, hogy semmiféle formai megfelelésre törekvés nem helyettesíti a tartalom érdemi vizsgálatát. Ez nem csak a logikára, hanem az élet minden területére érvényes.

Néhány aktuális példa

1. Irakban jogállami demokráciára van szükség ahhoz, hogy az ország újra élhetővé váljon? A jogállam és a demokrácia üres formája aligha oldja meg a tartalmi problémákat. Mivel Irakban hiányzik a jogállamiság és a demokrácia tartalma iránti elkötelezettség, a formákkal visszaélnek, és a jövőben is vissza fognak élni. Okosabb lenne az elérendő tartalomra koncentrálni, és belátni, hogy Szaddam idejében Irak nem volt jó hely, mégis jogállamibb és demokratikusabb volt a mai állapotnál. Ugyanez a helyzet Szíriában és Afganisztánban. Minél nagyobb a nyugati nyomás a jogállami demokratikus formák bevezetése érdekében, annál távolabb kerülnek ezek az országok a jogállami demokrácia tartalmától.

2. Magyarországon a szabad piacgazdaság kiépítése hozna gazdasági fellendülést? A szabad piacgazdaság formája akkor használ, ha van hazai tőke és gazdaságfejlesztési elkötelezettség. Ha ezek valamelyike hiányzik, akkor a forma nem vezet tartalomhoz, hanem a tőkeerős gazdasági csoportoktól való függést alakít ki. A szabad piacgazdaság helyett gazdasági rabság lesz az eredmény, amit a tartalomra figyelve aligha szeretnénk. Amennyiben a magyar állampolgárok lehető legszélesebb rétege számára előnyös gazdasági fellendülés a célunk, a hazai tőkeerőt és vállalkozó szellemet kell erősítenünk akkor is, ha ez formálisan bírálható, sőt felszínesen helytelennek tűnik. Ésszerű megközelítésben nem a forma, hanem a tartalom számít.

3. Magyarországon növelni kellene a sajtószabadságot? Formálisan talán igen, hiszen nemzetközi szervezetek, jelentések, mutatók és rangsorok követelik ezt. Tartalmilag viszont aligha, mivel még a mai állapot is a bal-liberális oldalnak kedvez. Ha engednénk a formális követeléseknek, az nem valódi sajtószabadságot eredményezne, hanem bal-liberális hegemóniát. Franciaország és Németország esete mutatja, hogy ez mit jelent: jobboldalinak lenni nyugaton párialét. Bármit is gondol erről az utca embere, a csendes választói többség, sajnos nem tudja elmondani. Jobboldali véleményt kifejteni nyugaton ciki, szalonképtelen, kipellengérezendő. A formális sajtószabadság eredménye véleménydiktatúra az egyik oldal számára, véleményrabszolgaság a másik oldal számára. Ha tartalmi sajtószabadságot szeretnénk, akkor hosszú távon ellen kell állnunk akár az összes nemzetközi szervezet, jelentés, mutató és rangsor nyomásának.

4. Minden demokráciában be kellene vezetni a melegházasságot, akár a többség tiltakozása ellenére? Formális megközelítésben: minden ember összeházasodhat a jogilag cselekvőképes szerelmével. A melegek tartalmi boldogsága érdekében ez mégsem tűnik célszerűnek. A nyugati országok jelentős részében már bevezették a melegházasságot - tiltakozik is ellene az ottani társadalom közel fele, és egyre nő a melegügyben kőkonzervatív álláspontú bevándorlók aránya. Néhány éven belül a többség a melegházasság ellen fordul, és nincs az a médiadiktatúra, amelyik tartósan el tudná nyomni a csendes többség hangját. A létező problémákat letagadó véleménydiktatúra csak a szélsőjobbot erősíti. A melegházasságot számos országban el fogják törölni. Egy-két helyen talán mutatóba megmarad, hogy aki melegházasságot akar, ott megkaphassa. Ha  minden demokráciában bevezetnénk, akkor ehhez antidemokratikusan el kellene nyomni a többséget, és egyrészt milyen alapon, másrészt minek, ha a melegházasságnak úgysem lesz jövője? A melegházasság mindenhol kőkonzervatív bevándorlók befogadásával jár együtt, ami önsorsrontó kettős hiba: 1. a főhatást hamar elnyomja a mellékhatás; 2. a főhatás átmeneti, míg a mellékhatás tartós. Hamarosan nem lesz melegházasság, ám marad a konfliktus a kultúridegen bevándorlókkal. Ha a tartalmi jólétre, így a melegekére is, figyelünk, ez nem kívánatos megoldás.

Összefoglalva: a formális sablonokat erőltetve esélyünk sincs megérteni a világot, amely így rosszabbá válik általunk. Ha jobbá szeretnénk tenni, a tartalomra kell figyelnünk.

Újévi fogadalom

Hamarosan 2016 lesz, itt a fogadalmak ideje.

Fogadjuk meg, hogy jövőre teljes erőnkkel javítjuk a világot, és kijövünk a világrontó téveszmékből. 

A liberális humanista téveszméket bemutató sorozatom hamarosan folytatódik.

BÚÉK minden olvasómnak!

Keresztényként a világban

Nincs egyszerű recept a keresztények és a világ kapcsolatára, illetve ami egyszerű, az nem működik. Háromféle forgatókönyvet fogok elemezni, a köntös témájára.

Abból a tanításból indulok ki, hogy akinek két köntöse van, az egyiket adja annak, akinek egy sincs. (Lukács 3, 10-11) Ez eredetileg alámerítő János szociális tanítása, de Jézus is ugyanígy gondolkodott, ilyen alapon került be a javak megosztása elvárásként az evangéliumba. Lássuk a három forgatókönyvet.

1. forgatókönyv: a keresztények mindenben a világ szerint élnek. Ez aligha tartható recept, hiszen Jézus a javak halmozása, az evés-ivás és a kicsapongó életmód ellen beszél. Ha a kezed/szemed rosszra vinne, vágd le, szúrd ki - mondja keleties túlzással. Világos, hogy a világi életmódhoz képest egy keresztény köteles a tíz parancsolatnak megfelelő önmérsékletre törekedni, azaz NEM tenni egy sor olyan dolgot, amelyet a földi (és csak a földi) világban élő ember ösztönösen megtesz, és nem tart helytelennek. Aki zabolázatlan ösztönből él, annak vagy száz köntöse lesz, mert embertársaival nem törődve halmozza a javakat, vagy nulla köntöse lesz, és a jólelkű embertársaktól remél majd köntöst kapni. Jézus tanítása kizárja ezt a forgatókönyvet.

2. forgatókönyv: a keresztények a világgal szöges ellentétben élnek. Ez már valódi lehetőség. A keresztény ember megteheti, hogy teljesen elfordul a világtól, és úgy él, mintha máris a másvilágon, praktikusan fél lábbal a sírban, lenne. Javakat nem gyűjt, mindenét elosztja, és példásan önmegtartóztató életet él. Ezzel három komoly gond van: alkatilag kevés ember alkalmas rá; nem vonzó példa, ezért kihalásra van ítélve; és nem eredményez elosztható köntöst. Ki szeretne a nászéjszakáján példásan önmegtartóztatni? Ki szeretne minden ünnepen gyomorbajos arccal üldögélni, nehogy túlzásba essék? Aki alkatilag nem fakír, az csak képmutatással tudná fenntartani a fakírság látszatát. Ki szeretne szorgalmasan dolgozni azért, hogy sose maradjon két köntöse - illetve ki szeretne ilyen férjet / feleséget / apát / anyát? Az embertársak túlszeretése szeretetlenség a szerettek felé. A fakír keresztények gyerekei hitehagyók lesznek. Ez az első pillantásra vonzó forgatókönyv Jézus legalább két tanításával is szembemegy: így nem lesz minden nép Jézus tanítványa, és aki így él, az nem szereti úgy embertársait, mint önmagát, mert önmagát nem szereti úgy, mint embertársait. Harmadsorban, elássa a tálentumait, ami szintén probléma lehet.

3. forgatókönyv: a keresztények önmagukat embertársaikkal azonos mértékben szeretve élnek a világban. Nem vetik meg a földi örömöket, de nem is feledkeznek bele a földi örömökbe. Nem utálják a földi javakat, de nem élnek kizárólag a földi javaknak. Kamatoztatják a tálentumaikat, de a kamatot (és a kamatoztatás módszertanát) másokkal is megosztják. Szorgalmasan dolgoznak, és nagy önfegyelemmel NEM osztják szét a javaiknak azt a részét, amelyet meg kell tartaniuk ahhoz, hogy az életmódjuk vonzó példává váljon. Hol köntöst, hol halat, hol meg hálót és halásztanfolyamot osztanak. Vegyünk példát boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról, aki nem osztotta szét bután, hanem okosan jóra használta a vagyonát. Ezzel a forgatókönyvvel a kereszténység globálisan követendő mintává válik, Jézus, a judaista Messiás tanítása szerint.

Mit ünneplünk karácsonykor?

Az ókoriak a fényt ünnepelték ekkor. Karácsony az év legrövidebb napja, innentől egyre nő a világos percek száma. Mintegy megújul a világ.

Ben Stein amerikai műsorvezető szerint a karácsony a szeretet és megbocsátás ünnepe. Nem keresztény szempontból valóban felfogható így, különösen egy döntően keresztényekből álló kultúrában, ahol célszerű, illő és üdvös együttműködni a többségi társadalommal. Mindenkinek használ, ha szeretettel és megbocsátással fordul embertársai felé. Ahogy mindenkinek jót tesz egy tavaszi böjtkúra nagyböjti időben, bár túlzás lenne ezt húsvétra hangolódásnak nevezni.

Keresztényként a judaista Messiás világunkba érkezését ünnepeljük. Judaizmusértelmezés kérdése, hogy mit látunk a Messiásban: lelki vigasztalót a siralomvölgyben, vagy jóléti világuralkodót, a földi társadalmak igazságosságának forrását. A blog olvasói számára nem újdonság, hogy én az utóbbit látom benne. A jóléti világuralkodó Messiás érkezését ünneplem. Nem várom, mivel 2000 éve megjött, hanem örvendek a régi-új örömhírnek: a világ judaista Ura elhozta számunkra az új, igazságos, jóléti és békés földi rendet, amely két évezrede szabadon választható, és nem múlik el, amíg föld és ég el nem múlnak.

Áldott karácsonyt az emberiségnek!

Nagyanyáink bölcsességéről

Egyszer már írtam hasonló című posztot, most ismét aktuálisnak érzem ezt a témát.

Saját döntéseim miatt, a sors kegyéből, és csodálatos feleségemnek köszönhetően olyan szerencsés vagyok, hogy felnőtt lányokkal és fiakkal is büszkélkedhetem.

Lányaim panaszkodnak, hogy miközben a biológiai óra ketyeg, a mai fiúk nem komolyak, nem akarnak elköteleződni. És a fiaimon látom, hogy ez tényleg így lehet.

Az a helyzet, hogy nagyapáink sem akartak elköteleződni, nagyanyáink azonban sok évezredes stratégiával, taktikával, technikákkal, praktikákkal, fifikával, jellemmel, kellemmel, szellemmel, bájjal és csáberővel elkötelezték őket. Tudták, hogyan lehet komolytalan fiúkból komoly, odaadó családapákat varázsolni.

E hajdani komolytalan fiúkból lettek a nagyapáink. Köszönet érte nagyanyáinknak! Nem kell könyvből olvasni, iskolában tanulni, minden nőben megvan az ösztönös varázsló képesség.

2016-ra készülve újítsuk meg párkapcsolatainkat, térjünk vissza az évezredes bölcsesség ősi forrásához.

Szülni kötelesség?

Igen, de csak statisztikailag reprezentatív léptékben az. Kövér Ákos sokakat felpaprikázó megnyilvánulásai engem olyannyira nem háborítanak fel, hogy arra gondoltam, dobok még egy kis chilit a paprikás közhangulatba. 

Helyesnek és hasznosnak tartom, ha egy fogyóban lévő populáció közéleti alakjai őszintén beszélnek a mindenkit érintő problémákról. Ne dugjuk homokba a fejünket: a világ szegény régióiban nő a népesség, a jómódú régiókban pedig csökken. Utóbbiak nem magyarázhatják azzal a bizonyítványt, hogy „úgyis sokan vagyunk", mert a régiójukban konkrétan nincsenek sokan. Egyre tovább élnek az emberek, elöregszik a lakosság, összeomlóban a nyugdíjrendszer, hamarosan az egészségügy is összeomlóban lesz. 

Ha bevándorlókkal pótolják a létszámot, az olyan etno-kulturális-vallási konfliktushoz vezet, amely hosszú távon nem megoldja, hanem fokozza a kiinduló problémát. Tetszik vagy sem, az őshonos lakosságnak kell gyermeket vállalnia. Esetünkben: magyar földön hajszálgyökeres magyar anyáknak kell szülniük, egyenesen bele a honi rögvalóba. Néhány rövid és vérigbosszantó okfejtéssel teszem világossá az elgondolást.

Nincs kifogás-nyafogás

Nem járt még minden fiatal pár Honoluluban, legalábbis nem évente négyszer. Nem engedheti meg magának mindenki, hogy telente síeljen - Arábiában. Még nincs minden háztartásban három terepjáró. Ez azonban nem indokolja a gyermekvállalás elhalasztását akkorra, amikor a „feltételek" teljesülnek. Ha a gyermekvállalásnak jóléti alapja lenne, akkor nem a viszonylag szegény társadalmak létszáma nőne. Fordított az összefüggés. A növekvő jövedelmek növekvő ambíciókat hoznak, és önkiteljesedés közben valahogy elfelejtődik a gyerek. Úristen, hol a kölyök?! Kevin!!!!!! Nos, gyermeket nem jóléti, kényelmi, „már-mindent-megoldottunk-csak-a-kicsi-hiányzik" alapon kell vállalni, hanem statisztikailag megfelelő, átlagemberenként 2,1 alapon. Ha megvan az átlag, nem piszkáljuk a gyermekteleneket és az egykéseket, nem erőltetjük az egyenfazont. Ha nincs meg az átlag, megzuhan az egzisztenciánk, mindenkit piszkálunk, mindenki ideges, mindenki rosszkedvű. (És ténylegesen feljön a szélsőjobb, amely ellen hiába szájkaratézunk.)

Nincsenek jogok

Egy jövőtlen társadalomban nincsenek jogok, illetve illuzórikusak. Nem lehetnek valódiak, mert nincs fedezetük. Ha nincs létszám, ne hivatkozz az önkiteljesedési jogaidra, teljesítsd előbb az emberi, biológiai, állapotbeli kötelességeidet. Önkiteljesedési jogaid legközelebb akkor lesznek, amikor össznépességi szinten megvan a létszám.

Nem csak az apát szabad noszogatni

Egy apával szemben elvárás, hogy dolgozzon, keressen, tartsa el a gyerekeit. Ez nem puha elvárás, a törvény és az egész államapparátus üldözőbe veszi a renitenseket. Aki apaként ki akar bújni a gyermektartás alól, az közmegítélés szerint szemétláda. Egy fogyóban lévő, halálra ítélt társadalomban nem lesz okunk másként gondolkodni a gyermekvállalás alól kibújó, a jövőnket felélő nőkről sem. Remélhetőleg nem durvul idáig a helyzet, a megelőzés legjobb módszere: legyünk belátóak, vállaljunk önként gyermeket.

Az egyén végső fokon a közösség alá van rendelve

Kellemetlen a téma, nem szeretünk róla beszélni, de háborús helyzetben vagy szükségállapot esetén azonnal kiderül, hogy így van. Ne várjuk meg a szükségállapotot, mert nem lesz az jó nekünk. Vállaljunk most megfelelő számban gyermeket, amikor ez egyszerű belátás és elhatározás kérdése.

Műszaki-logikai önérvényesítés

A barlangi ember óta halmozódó tapasztalati adatokra hivatkozva kijelenthetjük, hogy nagy létszámban, megbecsült módon jól keresni csak műszaki-logikai értelmiségiként lehet. Viszonylag sok pénz más tevékenységekből is kihozható, de megbecsültség már nem lesz belőle! Megbecsültség más szakmákban is elérhető, de magas jövedelem már nem. Vannak elszórt kivételek, azokból viszont nem lesz széles körben alkalmazható megoldás. Ne hasonlítsuk össze a szakképzetlen takarítónő fizetését a fejlesztő mérnökével, mert abból nem jön ki értelmes következtetés.  Nézzünk szembe a hajszálgyökeres rögvalóval: a nők nem szeretnek reálértelmiségivé válni, ennek megfelelően kevesebbet is keresnek, mint a reálértelmiségi pályán érvényesülő férfiak. Erről nem a férfiak, hanem a téves női döntések tehetnek. Gyermekvállalás előtt az önérvényesítő nő tanuljon reálértelmiségi szakmát, gyermekvállalás közben és után érvényesüljön reálértelmiségiként, éljen jól, férfias jövedelmi szinten, statisztikailag 2,1 gyerekkel, a jövedelmi határ a csillagos ég.

Remélem, sikerült minden szülő- és nemzőképes korú, 2,1-nél kevesebb gyermekkel rendelkező, olvasómat gyermekvállaló önkiteljesedésre lelkesítenem.

This is a German problem?

Napok óta ingázok a német-francia határ két oldala között. Reggel-este átkelek a Rajna felett átívelő Európa-hídon, gyalog. Felszállhatnék a buszra is, de úgy lassabban érnék át, mert újra bevezették a határellenőrzést. A híd francia oldalán francia rendőrök, a német oldalán pedig német rendőrök lassítják le a forgalmat. A vállukon géppisztoly lóg. Figyelem, kiket állítanak meg. A fehérnél barnább bőrűekre, a szakállasokra, a szemlátomást közel-keletiekre, a feketékre utaznak. Mindenkire, aki nem néz ki több évszázados németnek/franciának. Este elemlámpával világítanak az autóban utazók arcába, úgy állapítják meg a genetikai hovatartozásukat. Félreállítják őket, és átkutatják az autójukat.  Aki nem kellően árja, frank vagy gall megjelenésű, az átvizsgálásra számíthat a nemrég még légies határon. Egy éve világraszóló rasszizmusbotrány kerekedett volna egy ilyen intézkedésből, ma viszont megnyugtatónak találja a lakosság, és örül, hogy vigyáznak a biztonságára. Egy év alatt nagyot zuhant a német és a francia társadalom...

amely azonban továbbra is nyitottnak és befogadónak tartja magát. Nézem a phoenix német adót, tele van optimista menekültügyi hírekkel (sikerülni fog, keresztényi kötelesség a lehető legtöbb embert befogadni, a bevándorlók beilleszkednek, nincs veszély, indokolatlan minden aggodalom, különösen ha szélsőjobboldali), valamint pesszimista kelet-európai hírekkel (a lengyeleknél újra szélsőjobboldali kormány van hatalmon, Magyarországon pedig diktatúra épül, lábbal tiporják az állampolgári szabadságjogokat). A renitens magyar miniszterelnöktől rendszeresen idéznek két, nemzetközileg érthető angol mondatot: „This is not a European problem. This is a German problem." Elgondolkodom azon, hogy ha fél éve Németország elfogadja a menekültek rendezett beléptetésére vonatkozó magyar javaslatot, akkor most nem kellene rasszista szelekciót folytatnia. Egy időben megtett ésszerű lépéssel meg lehetett volna előzni a mai pánikintézkedéseket.

Újabb tapasztalati adatok gyűlnek a liberális humanizmus téveszméiről írott sorozatomhoz.

Ha megkérdeznénk a magyar utca borúlátó emberét, hogy szerinte 1 millió magyar bevándorlóból hányat találnának együttélésre alkalmasnak a tüchtig németek, és hány magyar tudna hosszú távon beilleszkedni a szabál-az-szabál jellegű kultúrába, akkor alighanem 50% alatti becsléseket kapnánk. A magyarok kevesebb, mint fele tudná teljesíteni a német elvárásokat, és a normáknak megfelelők kevesebb, mint fele találná hosszú távon kellemesnek az ottani életet. Egymillió magyar bevándorlónak talán 20-25%-a maradna Németországban kölcsönös megelégedettségre. Ha viszont arról kérdeznénk a magyar utca emberét, hogy 1 millió közel-keleti bevándorlóból hányan felelnének meg a német elvárásoknak, és hányuknak felelne meg a német kultúra, politikai odaltól függően vagy 0%, vagy 100% körüli válaszokat kapnánk. A németek hivatalosan úgy hiszik, hogy a bevándorlók közel 100%-a megfelel, beilleszkedik, és jól érzi majd magát. Nem hivatalosan nem tudjuk, mit hisznek, mert erről nem számol be a német média. Néha sejteni engedi, hogy a közvélemény nem egészen hurrá-optimista, és hogy ez nagyon helytelen gondolkodás.

Szintén elgondolkodtató, hogy a befogadás fő szószólója a kormányon lévő CDU (Keresztény Demokrata Unió). Fordított helyzetben el tudjuk képzelni, hogy mondjuk, a török iszlám párt több millió európai keresztény befogadását és letelepítését szorgalmazza? Az az iszlám párt, amely a muszlim kurdokkal sem tud mit kezdeni?

Furcsa, hogy a nyugat-európai közvélemény többsége szerint a feljövőben lévő szélsőjobb (pl. Front National, Pegida Mozgalom) veszélyes, és aktívan védekezni kell ellene, a szélsőjobbnál jóval szélsőségesebb, vadabb nézeteket valló muszlimok százezrei viszont ugyanezen közvélemény többsége szerint semmiféle veszélyt nem jelentenek, velük kapcsolatban bármilyen óvintézkedés szigorúan tilos.

Az állítólag diktatórikus Magyarországon boldog békeidő és mozgásszabadság van, míg az állítólag nyitott és befogadó nyugat-európai országokban háborús készültség és rasszista mozgáskorlátozás, a közvélemény lelkes támogatásával. Észre sem veszik a kognitív disszonanciát. Valóban úgy tűnik, hogy „this is a German problem", sőt „this is a French problem".

Hová lett a német és francia politikusok józan esze? Hová vezetik a népüket? Quo vadis, Europa?

Mit tekintsünk számnak?

Kitartó kommentelőimnek, szeretettel

„A végtelen aktualitása

A végtelen tizedestörtekkel való számolás definíciója felveti a végtelen aktualitásának kérdését. Ez egy bonyolult metamatematikai kérdés, ami azt feszegeti, hogy a végtelen sok lépésben megkonstruált matematikai objektumok valóban létezőknek tekinthetők-e, vagy csak a konstrukciójuk létezik. Általában az axiómák aktuálisnak veszik a végtelent, de vannak alternatív matematikai rendszerek, amik másként állnak ehhez a kérdéshez. Azonban, amennyiben nem tekintjük aktuálisnak a végtelent, nemcsak hogy nem aktuálisak a műveletek, hanem maguk a végtelen tizedestörtek sem azok." Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tizedestört#A_v.C3.A9gtelen_aktualit.C3.A1sa

Elöljáróban leszögezem, hogy írásom inkább intuitív problémafelvetés, mint módszeres problémamegoldás. Nem lennék képes a bevezető idézetben említett alternatív matematikai rendszer megalkotására, de a számkoncepció alapjairól elgondolkodva képes vagyok jelezni a következő ellentmondást. Jó ideje tudjuk, hogy a szín nem a tárgyak elsődleges tulajdonsága. Amennyiben a Higgs-bozon  néven számon tartott jelenségkör adatait sikerül feldolgozni, hamarosan kiderülhet, hogy a tömeg sem elsődleges tulajdonsága az anyagnak. Miért gondolnánk akkor, hogy a számosság elválaszthatatlan a valóságtól? Miért beszélnénk „irracionális számok halmazáról" úgy, mint ha nem a fejünkben, hanem a csillagközi térben várná valahol, hogy szemügyre vegyük és leltározzuk a tagjait? Több száz éve tudjuk, hogy a számok a gondolkodásunk termékei, és nem tőlünk függetlenül létező objektumok. Ideje ezt a réges régi ismeretet átvezetni a köztudatba, és megfelelő módon korszerűsíteni a matematikáról mint az agyunk termékéről való gondolkodásunkat.

Hogyan keletkeznek a fejünkben a számok? Kant megállapítása, hogy egyes dolgokat bizonyítás nélkül nyilvánvalóként, azaz a priori elfogadunk. Ilyen a priori belátás, hogy 1+1=2. Ha az agyunk másképp működne, és nem látnánk be ezt a priori alapon, akkor semmiféle módon nem tudnánk bebizonyítani. A valóságban nincs két olyan tárgy, amely azonosnak tekinthető. A különbségektől való szándékos elvonatkoztatás nélkül nem találunk két olyan valamit, amelyre igaz lenne, hogy 1+1=2. A különbségektől való szándékos elvonatkoztatás képessége többé-kevésbé minden emberre jellemző, így strukturáljuk a valóságot. Számok azért keletkeznek, mert akarjuk, hogy legyenek. A számkoncepcióink azért működnek, mert akarjuk, hogy működjenek.  A közös a priori agyi struktúráink hasonlóan gondolkodóvá tesznek bennünket, de nem adnak végső érvényt a belátásainknak. Aki biológiailag képes színeket érzékelni, nyilvánvalóként belátja, hogy a tárgyak különböző színűek, ám ettől még nem válik végső igazsággá, hogy a tárgyak különböző színűek. Az 1+1=2 a priori elfogadása nem teszi végső igazsággá, hogy a tárgyak számossággal rendelkeznek, illetve hogy közöttük logikai összefüggések lennének. Sőt a gondolkodásunkra reflektálva könnyen beláthatjuk, hogy valójában az agyunk tulajdonít számosságot a tárgyaknak, a gondolkodásunk vetít  logikai összefüggéseket a strukturálatlan valóságra.

Szóhasználati kérdés, hogy mit tekintünk számnak. A klasszikus görög felfogásból ihletet merítve javaslom, hogy számnak kizárólag a nullánál nagyobb pozitív egész számokat tekintsük. Azokat tudjuk ugyanis közvetlenül alkalmazni almára, birkára, korsó serre. A többi „szám"-hoz már lábjegyzetet kell fűznünk, az alábbiak szerint.

1. Negatív „számok": értelmezést igényelnek. -1000 jelentheti azt, hogy ennyivel tartozom a banknak, viszont pozitívan is kifejezhető úgy, hogy 1000-et követel tőlem a bank. -1000 ugyancsak jelentheti, hogy ennyit vonok le majd egy jövőbeni számból, ha az legalább 1000.

2. Nulla: a semmi megfelelője, szokatlanul viselkedő fogalom, sokáig nem is tekintették számnak. Nem nyilvánvaló a vele való szorzás és hatványozás eredménye, osztani pedig nem lehet vele, illetve nem értelmezzük ezt a lehetőséget, mert belső ellentmondáshoz vezet.

3. Természetes törtek (pl. 3/7): valójában egy tárolt eljárásról van szó, a műveletet nem végezzük el előre, hanem megmondjuk, hogyan fogjuk elvégezni akkor, amikor a törtet alkalmazni próbáljuk. A hét napjaira például könnyedén alkalmazhatjuk ezt a természetes törtet, a hét háromhetede pontosan 3 nap. Egy autóra már nehezebben tudjuk alkalmazni, például az alkatrészeinek értéke/tömege/térfogata szerint próbálkozhatunk vele.

4. Tizedes törtek (pl. 2,18): szintén tárolt eljárás, tízes számrendszerbe tartozó nevezővel, amely leírja, hogy milyen műveletet végzünk majd el az alkalmazás pillanatában, ha az alkalmazás tárgya ezt lehetővé teszi. A pénzre például kiválóan alkalmazhatók a tizedes törtek, a pénzegységek és váltópénzek úgy vannak kitalálva, hogy könnyű legyen rajtuk tizes számrendszerbeli számokkal műveleteket végezni.

5. Végtelen szakaszos tizedes törtek (pl. 0,428571428571...): mindig felírhatók természetes törtként. A 3/7 például azért tűnik végtelen tizedes törtnek, mert 10 nem osztható 7-tel. Ne akarjuk elosztani csak azért, hogy véges tört helyett egy végtelent kapjunk. Fontoljuk meg, hogy egyes véges tizedes törtek is átírhatók lennének végtelen törtté mondjuk a hármas, hetes vagy kilences számrendszerben, ha ily módon szeretnénk magunknak fejfájást okozni.

6. Nem szakaszos végtelen tizedes törtek (pl. négyzetgyök 2, pi): ezek a számítás módszere miatt végtelen hosszúak és folyton változó számjegyűek. A négyzetgyök 2 egy fogalom, amely nem írható le véges számú számjeggyel, ám a gyakorlatban sokféle haszna van, ezért tartjuk nyilván, ezért alkalmazzuk. Jobban belegondolva, nincs okunk adottnak tekinteni, hogy amennyiben 9-nek van számjegyekkel leírható négyzetgyöke, akkor minden számnak, így a 2-nek is kell, hogy legyen számként kezelendő négyzetgyöke. Valójában akkor lenne okunk erről így gondolkodni, ha bármilyen szám négyzetgyökét pontosan le tudnánk írni véges számjegyek formájában. A pi (π) nevű fogalom pedig azért áll nem szakaszosan változó számjegyekből, mert a kör háromszögesítésével / négyszögesítésével / sokszögesítésével számítjuk, és az egyre kisebb síkidomok használata eredményezi a nem szakaszos végtelen számsort. Ám belátható, hogy a kört nem lehet kirakni egyenes oldalú síkidomokból, így ezzel a módszerrel megközelíthetjük, de sosem érhetjük el a pi értékét. A pi-nek szintén sokféle gyakorlati haszna van, ezért használjuk a helyzetfüggő hosszúságú közelítő értékeit.

Ez a gondolatmenet nem érvényteleníti a matematika gyakorlati hasznossággal bíró rendszerét, mindössze rálátást ad a számokról való gondolkodásunkra. Régi példával: nem kell cipésznek lennem ahhoz, hogy véleményezzem a lábamon lévő cipőt. Nem szükséges a gojzervarrás okleveles szakértőjévé válnom ahhoz, hogy a cipő funkciójáról elmélkedve megállapítsam: a cipő értelme, hogy kényelmesen tudjunk benne járni. Érdemes felfigyelni arra, hogy a valóság számosságára nincs bizonyítékunk, sőt alaposan megfontolva a számkoncepciót, minden adatunk az ellenkezőjére mutat. Számok, számféle fogalmak, összefüggések csak a fejünkben léteznek, a valóság elsődleges tulajdonságának vélt struktúrát és összefüggésrendszert valójában mi, földi jólétre törekvő homo sapiensek látjuk bele akaratlagosan a világba.

Húsz liberális humanista téveszme 11b. rész

A közlegelők tragédiájának leírása alapján beláthatjuk, hogy a játékelméleti katasztrófa a szokásos emberi magatartással elkerülhetetlen. A magánember a közérdek tekintetében csak korlátozottan belátó. Ha kiirtják, akkor sem lesz belőle mindenoldalú homo sovieticus. Nincs olyan humanista érv, amellyel az egyén meggyőzhető lenne, hogy önkorlátozóan vesse alá magát a közérdeknek, és közben boldognak mondja magát. Sőt, a humanista érvelésekből épp az következik, hogy az egyén ne törődjön a közérdekkel, mert megérdemli, hogy kiteljesedjen. Ő egyedül, akár mindenki más rovására!

Funkcionális megközelítésben azért van szükség Istenre, hogy elkerülhessük a közlegelőink tragédiáját, és közben egyénként a lehető legjobban kiteljesedjünk itt, a földön. Isten jellemzői szükségszerűek: nem lehet személytelen mechanizmus, mert azt kijátszaná az emberiség, ahogy a társadalombiztosítást is kijátssza. Isten szükségszerűen személyes létező lény. Ez azonban nem elég, Istennek igazságosnak, szeretőnek, jutalmazónak és büntetőnek is kell lennie. Egy igazságtalan és/vagy szeretetlen személyes istent szintén igyekezne kijátszani az emberiség - és még igaza is lenne! Isten tehát szükségképpen igazságos és szerető. Jutalmazónak kell lennie, hogy az önkorlátozó egyén örömteli várakozásban legyen jó. Büntetőnek kell lennie, hogy az önkorlátozó egyén ne akarja mindjárt itt, a földön megbüntetni a kevésbé önkorlátozó, és a köznek ártó társait. Isten a szeretetből adódóan megbocsátó is, ám nem lehet annyira megbocsátó, hogy az önkorlátozó embernek egyáltalán ne érje meg önkorlátozni, a közérdek ellen vétőnek pedig semmitől se kelljen tartania - mert ez az istenkép már nem működne. A létező személyes Isten szükségképpen úgy igazságos, szerető, jutalmazó és büntető, hogy pedagógiailag eredményes mértékig megbocsátó is.

A funkcionális istenképünk a közlegelők működőképességére épül, szintetikus emberi alkotás. Azonban meglepő mértékben hasonlít a Bibliában leírt Istenre. Ne tévesszük szem elől a tényt, hogy amint háromszögekből kirakott sokszöggel a kör megközelíthető, de tökéletesen nem modellezhető, Isten a közlegelő-fenntartói funkció alapján szintén megközelíthető, de teljesen el nem érhető. Egy százezermilliárd egyenlő oldalú sokszög eléggé körszerű, szinte elhanyagolható mértékben szögletes, ám mégsem kör. Egy teljes logikai apparátusunkkal közlegelő-védelemre tuningolt istenkép eléggé istenszerű, szinte elhanyagolható mértékben antropomorf, ám mégsem tökéletesen Isten. Istenre egyébként a saját kinyilatkoztatásai alapján jellemző mindaz, ami a közlegelők fenntartásához szükséges, ám útjai végső fokon kifürkészhetetlenek, lényének közlegelőinken túlmutató tökéletessége számunkra misztérium marad.

Mi következik ebből? Először, hogy Istennek a közélet középpontjában kell maradnia, különben oda lesz a közlegelőnk! Másodszor, hogy akinek komoly vitája van a közérdek szerint konstruált istenképpel, annak valójában a közérdekkel van vitája. Harmadszor, hogy aki egy közérdektől függetlenített istenképet dédelget magában, az átgondolatlanul cselekszik, hit helyett lelki folklórral foglalkozik. Negyedszer, mivel a melegházasság stb. legjobb tudásunk szerint vagy közlegelőt érintő kérdés, vagy nem, a közlegelőt igyekezzünk lehetőleg erőszakmentesen, Istenre hangolódva és pozitívan gondolkodva működőképes állapotban tartani. Ötödször, a funkcionális konstrukció sosem veheti át a tényleges szuverén Isten helyét, ahogy a pi legjobb tizedes törtes megközelítése sem léphet a pi helyébe; a világ ura nem a közlegelőt védő ember, hanem a magát közlegelőink védőjének kinyilatkoztató Isten.

Így értendő az a mondat, hogy Isten humanizmussal nem, csakis Istennel helyettesíthető.

Húsz liberális humanista téveszme 11a. rész

11. téveszme: Isten helyettesíthető a humanizmussal

A valóság ezzel szemben az, hogy Isten csak Istennel helyettesíthető. A személyes, élő, szerető és jutalmazó Isten helyett közelítéssel konstruálhatunk egy funkcionális Istent, amely/aki azonban a közelítés elképzelt végén épp olyan lesz, mint a személyes, élő, szerető és jutalmazó Isten.

Ezt a pi (π) és a közlegelők tragédiája alapján láthatjuk be.

A pi a kör kerületének és átmérőjének arányszáma... lenne, ha két egész szám arányaként meg tudnánk határozni. Nem tudjuk két egész szám hányadosaként kiszámítani, csak megközelíteni. A pi haszna világos (a kerület/átmérő temérdek célra kell nekünk), ám a számítás módszeréből belátható, hogy a pi-t azzal a módszerrel speciel lehetetlen kiszámítani. Nézzük meg közelebbről a módszert: a kört egyenlő szárú háromszögekre osztjuk, a kerület így szögletessé válik, de háromszögekkel legalább jól tudunk számolni. Minél több háromszögből rakjuk ki a kört, annál jobban megközelítjük a kerület vonalát, annál pontosabban modellezzük a kört. A modell azonban csak akkor válna teljesen pontossá, ha végtelen sok háromszöggel dolgoznánk, azaz pontokból raknánk ki a kerületet. Ekkor a középpontból húzott egyeneseket (sugarakat) kapnánk, és azok vastagságából számíthatnánk ki a kerületet - csakhogy az egyenesnek nincs vastagsága. A teljességet képzeletben elérve a semmibe hullunk. Belátható, hogy a kört képtelenek vagyunk pontos számításra alkalmas modellel leképezni. A pi-t megközelíthetjük, de el nem érhetjük. Az agyunk különösebb gond nélkül befogadja mint hasznos fogalmat, a gyakorlatban pedig 3,14-re kerekítve, vagy szükség esetén több tizedesjeggyel használjuk, és nem különösebben zavar bennünket a pontos meghatározás lehetetlensége. Ha azonban valaki ragaszkodna hozzá, hogy ami nem írható le két egész szám hányadosaként, az nem szám, akkor csak dogmatikusan tudnánk bizonygatni, hogy de, de... Leibniz nem véletlenül nevezte el a pi-szerű számítási kategória elképzelt eredményeit transzcendens számoknak. A pi haszna és funkciója világos, a számjegyekkel való leírhatósága viszont problémás, ahogy Isten földi/emberi jelzőkkel való leírhatósága is az.

Ám világos-e Isten funkciója/haszna, amelyből kiindulva megkezdhetjük a közcélú és közhasznú konstrukció kidolgozását? Szerintem igen, ha körültekintően összegyűjtjük erről a gondolatainkat, és a szokásos magáncélú panelek (életnehézségek, halál, túlvilág, büntetés-jutalom) mellett figyelembe vesszük a közlegelők tragédiáját. Nem írom le ezt a játékelméleti modellt, hanem elvárom az olvasótól, hogy továbblépés előtt -  kellő időt szánva a problémára - tanulmányozza, értse meg és gondolja végig a közlegelők tragédiáját: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja

-

-

-

Egy-két nap szünet után innen folytatjuk a közös gondolkodást.

Húsz liberális humanista téveszme 10. rész

10. téveszme: minden igazság relatív

Ezzel szemben a valóság az, hogy az „igazság" minden ember számára külön-külön abszolút Igazság. Senki sem dolgozik relatív igazságokkal, mert azokkal nem tudná elérni a céljait. Amikor egy liberális humanista minden igazság relativitásáról beszél, magában hozzáteszi: „kivéve az én abszolút és megkérdőjelezhetetlen Igazságomat". Legalább két abszolút Igazságról beszélhetünk, az Igazságra törekvés az első közülük.

Az Igazság funkciója, hogy legitimálja a közös cselekvést. Egy relatív igazság erre nem alkalmas. Az ember tevékeny és szövetségkötő lény, szükségét érzi hitrendszerek alkotásának, amelyekkel társakra tesz szert közös ügyekért. Hinni csak Igazságban lehet, cselekedni és együttműködni csakis Igazság alapján tudunk.

Hogy ki mennyire tekinti szentnek az ügyeit, az nem az ügyek tényleges szentségétől, hanem vérmérséklettől függ. A szentség funkciója, hogy megkérdőjelezhetetlenné teszi a szentté nyilvánított dolgot, kivonja azt a kritikai gondolkodás hatálya alól.

Egy liberális humanistával el lehet odáig jutni, hogy elismeri az emberi jogok relativitását, de rögtön hozzáteszi: „azért mi, ugye, mind egyetértünk az emberi jogokban". Egy liberális humanista számára megfejthetetlen rejtély, hogyan lett az embert piedesztálra emelő 20. századi rendszerekből totális jogtiprás és népirtással kombinált tömegkatasztrófa. Meg van róla győződve, hogy a liberális humanizmus szent ügye semmiképp sem lehet ok, ezért aztán bármiféle formális magyarázatra nyitott, kivéve az egy nyilvánvaló magyarázatot. Miszerint az embert piedesztálra emelő liberális humanizmus téveszmés világlátása, elhibázott embermodellje az ok.

Ha azt mondjuk, hogy az ember alapértelmezetten Jó, akkor nem veszünk tudomást a helyzettől függően aktiválódó jellemhibákról, amelyek törvényszerűen népirtással kombinált tömegkatasztrófához vezetnek. A csimpánzokról nem jelentenénk ki magabiztosan, hogy Jók. Állatok önérdekű törekvésekkel, jóra és rosszra egyaránt képessé tevő hajlamokkal. Az ember annyiban több a csimpánznál, hogy önérdekűen reflektál a saját cselekedeteire. Ha önmérsékletre és lelkiismeret-vizsgálatra neveljük, akkor közösségi szempontból nagyjából jó ember lesz belőle, és egyénileg is kiteljesedik. Ha leneveljük az önmérsékletről és a lelkiismeret-vizsgálatról, akkor meg szinte biztosan Rossz ember lesz belőle, rontani fogja maga körül a világ állapotát. Minél inkább kiteljesedik egyénileg, annál több szenvedést okoz másoknak. Ez a megfontolás gondolati tabu a liberális humanisták számára.

A „minden igazság relatív" állítás szónoki trükk, amely lehetővé teszi, hogy a liberális humanista eladja a maga abszolútnak, megkérdőjelezhetetlennek, szentnek tartott Igazságát. Miszerint az ember Jó, belső meggyőződésből jellemes és közösségi alkat, nem szorul külső mentorálásra. Arra meg pláne nem, hogy Isten legyen felette.

Ez a téveszme vezetett a 20. század tömeggyilkos rendszereihez. A tapasztalatok fényében ma már világos, hogy az ember képlékeny, és az igazságok állítólagos relativitása rosszá teszi. Legalábbis kellő arányban rosszá a tömegmészárláshoz. A bevezetőben említettem, hogy minimum két abszolút Igazság létezik. 1. Az embernek Igazság kell ahhoz, hogy ember maradjon. 2. Minden embernek szüksége van maga felettiként elfogadott mércére, amely nem lehet más, mint Isten. Vagy egy minden szempontból Istennek látszó lény. Ahogy a Romeo és Júliát Shakespeare írta, vagy valaki más, akit a kortársai minden szempontból Shakespeare-nek hittek.

Hány óra van Nyugaton?

Nézőpont kérdése: aki Rómával lát párhuzamot, az úgy véli, erősen délután van, sőt naplemente, mindjárt jön az este. Szerintem pedig délelőtt 11 múlt, hamarosan dél lesz. Úgy látom, hogy a nyugati civilizáció nem hanyatlik, hanem felívelőben van. Az én szememben ezt támasztják alá az utóbbi idők eseményei.

1. A jereváni rádió szerint Norvégiában leszedetik a templomokról a keresztet, nehogy sértse a környék muszlimjainak az érzékenységét. Valójában arról van szó, hogy a norvég kormány a menekültek egy részét templomokban szállásolja el, és jó ötletnek látta, hogy a vallássemlegesség jegyében takarják le a keresztet. Erről azonban nem konzultált a lakossággal. Az eredmény: népfelháborodás, a kormány lemondott az ötletről, nem fogják letakarni a kereszteket. http://www.breitbart.com/london/2015/12/01/norway-doubles-back-plans-remove-crosses-churches-please-migrants-backlash/

2. A jereváni rádió szerint a párizsi Notre Dame előtt idén nem lesz karácsonyfa, hogy ne bántsák meg vele a muszlimokat. Valójában a terrorveszély miatt nem állítanak karácsonyfát, nagyon sokba kerülne éjjel-nappal őrizni. A templomban felállított betlehemmel készülnek az ünnepre. A terrorveszély múltával vélhetően újra lesz óriás karácsonyfa a Notre Dame előtt. http://www.lefigaro.fr/flash-actu/2015/12/02/97001-20151202FILWWW00375-paris-pas-de-sapin-de-noel-devant-notre-dame.php

3. A jereváni rádió szerint a franciák támogatják a melegházasságot. Valójában arról van szó, hogy a franciák többsége szeretné, ha mindenki boldog lehetne a maga módján, így a melegek is. Amióta azonban a baloldali kormány törvényt hozott a melegházasságról, tüntetések kezdődtek, a francia közélet lejtmenetben van a baloldallal és a hagyományos jobbközéppel együtt, a szélsőjobb pedig feljövőben. Ez olyan átalakulásokat jelez, amelyek végén a melegházasság megszűnik. A heteró családmodell védelmére indított alternatív jobbközép mozgalom ma már önálló párt. A nyugati demokráciák rendelkeznek azokkal az önjavító mechanizmusokkal, amelyek révén a csendes, toleráns keresztény többség szükség esetén pályamódosítást hajthat végre. http://www.lefigaro.fr/vox/politique/2015/04/27/31001-20150427ARTFIG00205-pourquoi-la-manif-pour-tous-est-elle-devenue-un-parti-politique.php

Mi a különbség az ókori Róma és a mai Nyugat között? Róma rabszolgatartó volt, a Nyugat nem az. Róma nem bírta ki a kereszténység terjedésével járó igazságos társadalommá válást. A Nyugat viszony épp a keresztény értékrend szerint, azzal összhangban jött létre. Rómában a birodalom lakóinak kisebb része volt tényleges római állampolgár, Nyugaton gyakorlatilag mindenki állampolgár, nincs belső elit állampolgári klub. Róma nem tudott a meritokrácia felé haladni, a Nyugat viszont tud, és halad is a meritokrácia felé. Róma a jóléti eredményei ellenére nem vált világmodellé, a Nyugat viszont azzá vált. Rómát többek között az erkölcsi dekadencia gyengítette meg, és a pogány alapokhoz nem tudott volna visszatérni, mert a pogány alapok maguk is erkölcsileg dekadensek voltak. A Nyugatot szintén meggyengíti az erkölcsi dekadencia, de mivel keresztény alapokon áll, a dekadenciának mindig van szilárd alternatívája, ellenpontja. Van mihez visszatérni.

A lényegi különbség: Róma Jézus tanításának idején már elavult, bukásra ítélt konstrukció volt, míg a Nyugat Jézus tanítása alapján jött létre és érte el a mai állapotát. Jézus, a judaista Messiás tanítása pedig olyan állékonyságot ad, amilyet egyetlen más vallási-erkölcsi-világnézeti rendszer sem adott a történelem folyamán. Ez teszi világmodellé a nyugati toleráns jóléti demokráciát. Délidő közeleg.

Akkor mi magyarázza a látszólag ezzel ellentétes válságjelenségeket? Álláspontom szerint nem a nyugati civilizáció, hanem a nyugati jólét által kiváltott jóléti dekadencia mint ciklikus jelenség hanyatlik éppen. A dekadencia balga emberek homokra épített tákolmánya, amely a szemünk előtt válik romhalmazzá, míg a nyugati civilizáció nagy rendszere másra épült: szakad a zápor, ömlik az ár, süvít a szél, nekizúdul a háznak, ám az nem omlik össze, mert szikla az alapja.

Húsz liberális humanista téveszme 9. rész

9. téveszme: a liberális humanizmus erénye, hogy egységes mércét alkalmaz

Ezzel szemben a valóság az, hogy a liberális humanizmus legtöbbször kettős vagy többszörös mércét használ. Ahol pedig mechanikusan egységes mércével mérne, ott a mércéje káros, árt a világnak. Az egyetlen értelmes és hasznos mércét a kereszténység alkalmazza, a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancs formájában.

Először nézzünk néhány példát a liberális humanizmus kettős mércés szemléletére:
- ha jobboldali sajtó jobboldali kormányt támogat, az világbotrány, a sajtószabadság lábbal tiprása; ellenben ha baloldali sajtó támogat baloldali kormányt, az a világ legtermészetesebb dolga és a sajtószabadság maximuma, minden rendes ember baloldali
- ha a jobboldali gazdasági szereplők összefonódnak, az a korrupció csúcsa, szétlopják az országot; ha a baloldali gazdasági szereplők fonódnak össze, az üzleti szakemberek szabad piaci együttműködése
- ha egy magyar szereti a hazáját, az gyanús nacionalizmus; ha egy zsidó szereti Izraelt, az természetes és dicséretes
- ha egy magyar szidja a magyarokat, az a szellemi egészség jele; ha egy zsidó szidja a zsidókat, az a szellemi betegség jele
- ha egy keresztény kritizálja a judaizmust, az veszélyes antiszemita megnyilvánulás; ha egy zsidó / muszlim / vallásellenes kritizálja a kereszténységet, akkor definíció szerint igaza van, a kritikája alapértelmezetten jogos és üdvözlendő
- ha egy keresztény zokon veszi, hogy Jézust szidják, szélsőséges fundamentalista, és nincs igaza; ha egy judaista vagy egy muszlim veszi zokon, hogy a szent kiválasztottságát, illetve Mohamedet szidják, az jogos érzékenység, igaza van
- ha a többségi társadalom férfitagja macsó, akkor szégyen, ahogy gondolkodik; ha egy judaista vagy egy muszlim férfi macsó, akkor örüljünk a másságának, ő a multikulturális sokszínűség része
- ha egy középosztálybeli szülő felpofozza a gyerekét, az az ő hibája, be kell avatkozni; ha egy alsó osztálybeli pofozza fel a gyerekét, az a társadalom hibája, meg kell emelni a szociális támogatását
- ha a jobboldali kormány népszerű a választók körében, az a populizmus eredménye; ha a baloldali kormány népszerű a választóknál, az a szakértelem eredménye
- ha a tévében szex és erőszak megy, azt akarja a közönség, az hoz nézettséget, azt kell adni; ha a tévében a bevándorlók integrációs problémáiról és a „másság"-ként azonosítható csoportok által elkövetett bűntényekről van szó, azt csak ne akarja a közönség, rossz nézettséget hoz, nem szabad adni.

Belátható, hogy a liberális humanizmus fő szabályként kettős mércét használ. Ahol mechanikusan egységesen mérne, ott pedig rontja a világ állapotát. A liberális humanisták szerint:
- a nő akkor is legyen vezérigazgató, ha inkább „kvótanő", mint alkalmas
- a férfi akkor is maradjon otthon a kicsi gyerekével, ha ezzel mind a gyerek, mind az apa, mind az anya rosszul jár
- a középiskolából akkor se lehessen kimaradni, ha az ott maradásnak már garantáltan semmi értelme, sőt hátráltatja a munkavégzést, a jövedelemszerzést
- aki tudna dolgozni, de nem akar, annak is joga van jól élni a dolgozók adójából
- a romák akkor is járjanak nem roma iskolákba, ha ezt sem ők, sem a többiek nem szeretnék
- ha egy takarító nő kevesebbet keres egy mérnök férfinél, az megszüntetendő jövedelemkülönbség
- ha egy férfi megcsalhatja a feleségét, akkor ne őt győzzük meg a párkapcsolati hűség előnyeiről, hanem a feleséget győzzük meg, hogy neki is joga van megcsalni a férjét.

Belátható, hogy a liberális humanisták nem az elképzeléseik gyakorlati hasznát nézik, hanem ráerőszakolják az ideológiájukat a világra, és nem törődnek a hátrányos következményekkel.

A következő lépésben azt igyekszem bemutatni, hogy nincs olyan mechanikusan egységes mérce amelyik értelmes lenne: aki tízszer akkora hasznos teljesítményt mutat fel, az egyféle elv szerint keressen tízszer annyit; egy másik elv szerint meg legyen szolidáris, adózás formájában mondjon le a jövedelmi előnyéről. Önmagában egyik elv sem igazságos. Ahol romák és nem romák élnek egy településen, ott az egyik elv szerint mindenki oda járjon iskolába, ahová akar. A másik elv szerint meg minden iskola tükrözze vissza az etnikai arányokat. Önmagában egyik elv sem igazságos.

A megoldás a kereszténység által tanított egységes mérce: szeresd embertársadat, mint önmagadat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kemény és határozott szeretetet, mint azt az alábbi kérdések megfontolásával beláthatjuk.

Mikor szereted úgy a hajléktalant, mint önmagadat? Ha meleg ruhát, forralt bort viszel neki, és belenyugszol, hogy négy éven belül szinte bizonyosan meg fog halni; vagy ha beavatkozol a magánszférájába, és kikényszeríted a hajléktalanságból? 

Mikor szereted úgy a közel-keleti muszlim menekülteket, mint önmagadat? Ha szerető szavakkal lelkesedsz azért, hogy a saját civilizációjuk lepusztítása után a tiédet is lepusztítsák; vagy ha megsérted őket azzal, hogy elmondod nekik, mi a jóléti civilizációd házirendje, amelyet kötelesek betartani? 

Mikor szereted úgy a judaistákat, mint önmagadat? Ha 100% esélyt adsz nekik a gazdaságban, hogy cserébe 0% esélyt adjanak neked, ellenben 100% ösztönzést a szélsőjobbnak; vagy ha rámenősen letárgyalsz velük egy fair esélymegosztást, leépíted a szélsőjobbot, közben pedig tűröd, hogy hálából rád akasztják az antiszemitizmus és a numerus clausus vádját? 

Mikor szereted úgy a liberális humanistákat, mint önmagadat? Ha hagyod őket téveszmékben tajtékozva világot rongálni, világjobbítási díjakat osztani egymásnak, és még tapsolsz is hozzá; vagy ha rávilágítasz a téveszmés világrongálásukra, és valódi világjobbításra biztatod őket?

Tanulság: a liberális humanizmus vagy kettős mércét alkalmaz, vagy amikor mechanikusan egységes mércével mérne, bár ne tenné! Ezzel szemben Jézus, a judaista Messiás egységes mércéje jobbá teszi a világot. Nem biztosít kényelmes életet, sok munkát és konstruktív konfliktust eredményez, továbbá árnyalt, összetett, tabumentes gondolkodást igényel. De megéri. Gondolkodjunk Jézus egységes mércéje szerint a világ jobbá tételéről.

Tégy az AIDS ellen - monogám heteró párkapcsolattal

Ma van az AIDS világnapja, és bár a Társaság a Szabadságjogokért úgy véli, nem is a HIV vírus, hanem a stigma öl, orvosi szempontból ez azért nem egészen átgondolt álláspont.

A világnap alkalmából én is javasolok megelőzési módszert: válasszuk minél többen a monogám heteroszexuális párkapcsolati opciót. Lám, a Biblia sok-az-egyben eszközként az AIDS megelőzése terén is eredményes. Leírja az egyéni és közösségi jólétre vezető magatartási szabályokat, egyebek mellett hogy a párkapcsolatok boldogító módja 1 férfi + 1 nő holtomiglan-holtodiglan. Tudatosítsuk, hogy ez a szociális és népegészségügyi alternatívák egyike, nem is akármilyen! Nem az egyetlen, nem a legkönnyebb, nem a legnépszerűbb, ám létező és eredményes alternatíva. Népszerűsítsük ilyenként.

Legyünk reálisak, miszerint úgysem megy? A társadalom jelentős részének még mindig megy. Ne felejtkezzünk meg erről a társadalmi részről, ismerjük fel a benne rejlő AIDS-prevenciós potenciált. Aki pedig hiába próbálja, semmiképp nem jön neki össze a heteró monogámia, az értelemszerűen ne vélje tévesen, hogy biztonságban van. Figyeljen erősen a nem monogám/nem heteró párkapcsolatok esetén követendő utasításokra, és tartsa be őket fegyelmezetten.

Apropó, szifilisz világnapot mikor rendeztünk utoljára? Tegyünk együtt azért, hogy évről évre zsugorodó okunk legyen megtartani az AIDS világnapját.