A tegnapi poszt olvasói talán azon töprengenek, mi lenne a hétköznapi ember etikája helyett okosabb és megfelelőbb mérce a nagypolitikára: ha már a 'grál lovagok morális szépségversenye' naiv illúziónak bizonyult, mi legyen a pontosabb modell? Maffiabirodalom? Pankráció?
Megoldás: a nagypolitika leginkább vízilabda bajnoksághoz hasonlít. Egyrészt, infrastruktúraigényes, hatalmas uszoda kell hozzá, amit megépíteni és fenntartani is rengetegbe kerül. Másrészt, megvan a maga vonzereje, örülni lehet a szép támadásoknak, lelkesedni a bravúros védésekért és főleg, ujjongva ünnepelni a gólokat. Harmadrészt, kiábrándító dulakodás zajlik a víz alatt, gondoljunk csak a lerántásokra, a dupla fürdőnadrágra, a vérző tépett-karmolt sebekre, nem is szólva a kényes testrészek sérüléseiről. Negyedrészt, a dulakodást néha meg is mutatják, víz alatti kamerafelvételekkel, és a nézők egy részének máris csökken a lelkesedése. Ötödrészt, a kirívó szabálytalanságokért olykor büntetés, kiállítás, eltiltás, stb. jár.
Hatodszor, az eredményes vízilabda a víz feletti stílus, a víz alatti harc és a gólok egyensúlyban tartásának művészete. Hetedszer, a nézőnek el kell hinnie, hogy akár ő is részt vehet vagy legalább, hogy jó ötlet a gyerekét vízilabdázásra biztatni. Ha ezt a hét szempontot egyszerre és azonos súllyal vesszük figyelembe, közel kerülünk a nagypolitika reális megértéséhez.
Mindegyik egyformán fontos: nem elég a víz feletti stílus, nem durvulhat a víz alatti harc sem a végtelenségig, nem lehet mindig mindent megúszni, rendszeresen gólra van szükség, az uszodát is meg kell finanszírozni a nézők pénzéből, akik ebbe nem szívesen gondolnak bele; végül, fontos elhitetni, hogy ez mindenki sportja és bárki bármikor beszállhat.
A fenti szempontok egyben az illúzióvesztésnek is gátat szabnak. Nem az a cél, hogy illúziótlanná és elidegenedetté váljunk, hanem hogy kellően reálissá a részvételi demokráciához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése