Új év, új elhatározás. Igazából régi-új: utolérni az osztrák GDP-t.
Aki elég nyarat látott már, emlékezhet, hogy a rendszerváltás idején, 1990 táján tömegek rohanták meg a Bécs melletti Shopping City Süd-öt, olcsó árakat, addig még soha nem látott választékot remélve. És találva. Zsákmányoltak többek között Milka csokit, Fa szappant és dezodort, gumicukrot kilószám, szupermenő dobozos sört a lakótelepi szekrénysorra, "nyugati" színestévét minden szobába, és hűtőládát a Trabant tetején.
A rendszerváltásig (ne szőrözzünk már azon, hogy "változás", "változtatás", stb.) nyugati útlevélhez is nehéz volt jutni, nem hogy nagybevásárlásra elegendő devizához. Mindez egy csapásra megváltozott, és akkor lelkesen úgy hittük, néhány év, mondjuk 5, de nagyon pesszimistán sem több 10-nél, és behozzuk Ausztriát fejlettségben, jólétben, életszínvonalban.
Ez az ígéret lebegett a rendszerváltó levegőben. Aztán letelt a nagyon pesszimistán 10 év, majd további 20, és mit látunk? Hogy a hátrányunk csökkent (1991-ben 7-szeres volt az osztrák GDP, 2021-ben már "csak" 2,8-szoros, vásárlóerő paritásra korrigálva pedig másfélszeres), de érthetetlen és megindokolhatatlan, kimagyarázhatatlan rés tátong továbbra is közöttünk és "sógorék" között.
Az okokat keresve, világos, hogy a cseheknek évszázados iparuk van, a horvátoknak tengerpartjuk, a szlovéneknek meg mindkettő - logikusan magasabb a GDP-jük a miénknél. Az már nem logikus, hogy ők sem érték utol Ausztriát, csak jóval közelebb kerültek hozzá. (Ja, a horvátok GDP-je még csak nem is magasabb, egyelőre.)
Tágítva a horizontot, a szakadék innnenső oldalán nem vagyunk egyedül, nagyjából egy csoportban fejlődünk Lengyelországgal, Szlovákiával és Romániával. Velünk együtt mintegy 70 millió ember zárkózna felfelé, de nem igazán tud.
Nem jó érv, hogy sógoréknál sok a hegy, mert tótéknál, Lengyelországban és Romániában is. Nem jó érv, hogy erős az ipar, mert nem erős. Nem jó érv, hogy a gyarmatokról rabolták a sífelvonót meg az elektromos biciklit, mert erről szó sincs. Az sem magyarázat, hogy mennyi támogatást kaptak a második világháború után, mert a mi régiónk is kap rengeteget, immár 20 éve. (Ezen belül az sem jó érv, hogy rajtunk kívül bezzeg mindenki milyen jól hasznosítja, mert az adatok alapján a többiek is nagyjából olyan eredménnyel hasznosítják.) Végül, az sem jó érv, hogy "oda születni kell", mert az Unió lényege, hogy ez nincs így.
Tanulság 1: sokféle csacskaságon vitázunk idehaza ahelyett, hogy az osztrák GDP titkát lepleznénk le és implementálnánk itthon. A sokféle csacskaság helyett elég lenne ezt az egy értelmes célt megvalósítani.
Tanulság 2: a Pl-Sl-Ro-Hu csoport bel-, kül-, gazdaság- és egyéb politikája sok tekintetben teljesen különböző, felejtsük el tehát, hogy a lemaradás valami hungaricum, hiszen láthatóan nem az. Sírvavigadó köldöknézés helyett vizsgáljuk meg, mi miatt marad le a csoport egésze, az Unió lakosságának 14%-át képező csekély 70 millió fő, és arra találjunk ellenszert.
A belpolitikai vitának réges-régen az osztrák GDP-ről kellene szólnia, kormány és ellenzék egymásra licitálva versenghetne, hogy "5 év alatt behozzuk", "mi meg 3 év alatt, bibibí, ha ránk szavazol". Eddig nem erről szólt a belpolitika, 2023 január 1-étől szóljon végre erről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése