A hevesen folyó vita eldöntésében, miszerint hol van demokráciának álcázott diktatúra (nálunk, vagy nyugaton, vagy másutt), segít egy alapvető módszertani kérdés: hol nincs érdemi választási lehetőség?
Előzetes megfontolás: nyilván nem demokráciának álcázott diktatúra az, ahol egy vezető nyíltan diktál. Álcázott csak az a demokrácia lehet, amely látszólag rendben működik, a választásokat megtartják, vesztik-nyerik, és a győztes kerül hivatalba - ám valami mégis akadályozza az érdemi alternatívák kibontakozását. Kádár alatt, a puhuló diktatúrában világos volt a felállás: a hivatalos jelölt fog nyerni, többnyire nem is indult ellene senki, egyedül szerepelt a szavazólapon. De mi a helyzet ma, amikor számtalan jelölt indulhat és nyerhet? A fenti értelemben demokráciának álcázott diktatúra-e Magyarország?
Aki gondolkodás nélkül rávágja, hogy perszehogy, jobban teszi, ha megfontolja, pontosan mi akadályozza nálunk az érdemi alternatíva kibontakozását. Nincs esély előadni? Van. Nem jut el a választókhoz az üzenet? Bizony eljut. Meghatja a választók többségét? Nem. Ez azonban tényleg a demokrácia működési hiányosságára utal? Inkább az alternatíva megfogalmazóinak működési hiányosságára. Olyan megmosolyogtató, a hitelességet aligha növelő logikai gereblyékről nem is szólva, amikor egy ellenzéki hatalmas nyilvánosság előtt ordítja, hogy nem jut nyilvánossághoz, és nincs szava.
A demokrácia azt követeli meg, hogy legalább két érdemi alternatíva eljusson a választókhoz, de azt nem követeli meg, hogy a választók pl. felváltva hol az egyiket, hol a másikat szeressék... A demokratikus döntési mechanizmus nem garantál ilyen vagy olyan eredményt. Ha az egyik alternatíva megfogalmazói akár évtizedeken át, nullaközeli sikerrel tépik a szájukat, az nem a demokráciára vet rossz fényt.
Mi a két alapvető alternatíva? 1. a világ lényege az egyén szabadságának és jólétének folyamatos bővülése, fokozódó szociális egyenlőség mellett (jelszavakban: légy szabad, nagyobb egyenlőséget, fizessenek a gazdagok); 2. a lényeg a választói közösség érdekeinek érvényesülése, fokozódó jólét mellett (jelszavak szintjén: hazánk, nemzetünk az első, legyünk sikeresek). A két nagy narratívának számos variációja van forgalomban, valószínűleg minden olvasó többé-kevésbé, sőt gyakorta vehemensen azonosul az egyikkel vagy a másikkal. Magyarországon mindkét narratíva eljut minden választóhoz? Egyértelműen igen.
Mi a helyzet nyugaton? Az 1. alternatíva folyamatosan tarol, a 2. pedig szellemi-jogi karanténba került, gyakorlatilag föld alá szorult. Választások előtt a bal-liberális média mondja meg, kinek "kell" nyernie, és csodák csodája, általában az is nyer. Ha néha nem, rászabadul az összmédiapokol, és hamarosan újra az 1. alternatíva kerül helyzetbe. A bal-lib hegemóniát trükkös érvekkel tartják fenn: az érdemi alternatíva pl. "gyűlöletbeszéd", "toxikus", büntetendő. A látszólagos előny, legalábbis a bal-lib elit számára, hogy a 2. alternatíva teljességgel, tartósan kiszorult a fősodorból, szalonképtelenné vált. A hátrány, hogy a néha növekvő elégedetlenség így nem tud fősodorbeli módon kifejeződni, és pl. Trump lesz belőle. A démosz jobban járna, ha mindkét alternatíva fősodorban maradhatna... de hát kit érdekel egy nyugati demokráciában épp a démosz?
A magyar ellenzék diktatúrázását, miközben alaptalannak tekinthető, némileg érthetővé teszi a megrökönyödés, hogy "ha nyugaton a mi programunkkal folyton tarolnak, akkor mi miért zakózunk?!" Mo. folyamatos nemzetközi bírálatát nem teszi jogossá, csak némileg értelmezhetővé, hogy a nyugati elit nagyon nem szeretne otthon valódi kétnarratívás demokráciát, mert akkor a démosz még fogja magát, és úgy választ, ahogy a bal-lib elit szerint nem helyes, nem szabad.
Ezen a ponton érdemes felidézni, mit mondott a témában Bibó István: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a másként gondolkodástól, a más véleményűektől. Nyugaton nyilván nem olvassák Bibót, mert a közélet minden szintjén - óvodától egyetemig - félnek a másként gondolkodástól, igyekeznek köztörvényes bűncselekménnyé, elmeorvosi esetté nyilvánítani a nem bal-lib véleményt.
A fentiekből következően, a hazai és nemzetközi diktatúrázás mindaddig folytatódik, amíg a 2. alternatíva nem tér nyugaton is vissza a fősodorba, míg meg nem szokják a nyugatiak a valódi sokszínűséget, meg nem acélozzák lelküket a démosz döntéseinek elviseléséhez. Addig hosszú és szikrázóan indulatos évek várhatók, ám az első perctől világos, hogy a demokráciából hosszú távon semmilyen trükkel nem lehet kigolyózni a démoszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése