Nézzünk egy gyakorlati példát: boldog Batthyány-Strattmann László életrajzát elolvasva végiggondolhatjuk, mit tartunk a keresztényi /
bibliai szeretetről.
Jó keresztény ember volt ő, bibliai értelemben szerette embertársait?
Fiatalon kicsapongott, mint Janus Pannonius, csak nem publikált erről pajzán
verseket.
Haláláig megtartotta kiváltságos társadalmi címeit és nem hogy
szétosztotta volna, még növelte is a vagyonát (1915-ben hercegi címet, és vele hercegi
kastélyt, örökölt). A vagyonát azonban a szegények gyógyítására (is)
használta. Nyilván nem az egész vagyonát, hanem annak egy szerény
részét, jó esetben 1-2%-át. Mocskosul gazdag maradt élete végéig,
valószínűleg nagyobb vagyonnal, mint amekkora e blog összes eddigi olvasójának
és az ő rokonaiknak a teljes vagyona. Jó keresztény, embertársait
bibliai értelemben szerető ember volt, vagy felfuvalkodott képmutató,
szeretetlen plutokrata, rangkóros antikeresztény, esetleg e végpontok
között valami?
Míg választ keresünk, el kell döntenünk, hogy a
mechanikus szeretetpanelt (oszd szét minden vagyonodat, punktum) tartjuk-e bibliainak, vagy a vérző szívű
majomszeretetet (amid nincs, azt is add együtt érzően másoknak), vagy az embertársak helyzetén ténylegesen javító
szeretetet. Ha Batthyány-Strattmann 1 házasságon kívüli és 12 házasságon belüli gyermek
nemzése helyett szüzességi fogadalmat tesz, akkor nagyobb kereszténynek
tartanánk? Ha a gazdag ifjú esetéből okulva egyszerűen szétosztja a
vagyonát, az új tulajdonosok vajon több szegényt gyógyítottak volna
belőle? Ha lemond a címeiről, hasznosabb lehetett volna a kortársai
számára? Jobb keresztény lett volna, ha ad a környéken lakóknak, mai pénzben, fejenként húszmilliót, hogy szükség esetén abból gyógyíttassák magukat?
Milyen példát kövessünk: Batthyány-Strattmanét, és használjuk jóra a szemérmetlenül
nagy vagyonunkat, vagy egy mechanikus olvasat legyen a bibliai
szeretetideálunk? Melyik megközelítés használ többet a világnak, az üdvösségnek, az emberiségnek, és nem utolsó sorban, a keresztények világbeli megítélésének?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése