Ezzel szemben a valóság az, hogy csak azt érdemes szakemberre bízni, amihez bárki ért.
Ha tudok kertet ásni, fűtést szerelni, házat építeni, főzni, takarítani, asztaloskodni és autót szerelni, érdemes azzal foglalkoznom, ami ezek közül a legjobban, legeredményesebben megy. Tegyük fel, ez a házépítés. Jól járok, ha egyfolytában házakat építek, és arra bízom a kertásást, aki e téren érzi magát a legeredményesebbnek. Így ő is jól jár. Ez a szakosodás logikája. Kiválóan működik, mindenki előnyére, amíg nagyjából tudjuk és értjük, mit bízunk egymásra.
A mai túlszakosodott világban azonban gyakran fogalmunk sincs, mit adtunk a „szakember" kezébe, így azt sem tudjuk, vajon az illető tényleg szakember-e a kezébe került témában. Olyan szerencsés vagyok, hogy a tágabb ismeretségi körömben van keresztény befektetési bankszakember és pénzpiaci szakember is. Egyiküket megkérdeztem a svájci frankban felvett hitelekről, így értesültem, hogy a szakmában mindenki tudja, mert alaptétel, hogy a svájci frank menekülővaluta, válság idején szeszélyes kilengésekkel. Csak egy bolond köt pont ilyen valutához hosszú távú hitelt. Lehet, hogy ezt a szakmában mindenki tudja, a döntéshozók közül meg senki sem? Megkérdeztem keresztény pénzpiaci szakember ismerősömet, hogy mit gondol a Zeitgeist című propagandafilm mesterséges pénzteremtéssel kapcsolatos állításairól. Azt válaszolta, hogy a filmbeli felvetés butaságnak tűnik, ám a pénz elmélete annyira bonyolult, hogy valójában senki sem tudja, mi a pénz, hogyan keletkezik, és mi határozza meg a mennyiségét. Ahhoz képest, hogy senki sem tud felelni az alapkérdésekre, könnyedén rábízzuk a pénzügyeket úgynevezett szakértőkre, és csodálkozunk, hogy még azt is elrontják, amihez elvben mindenki ért. Harmadik élményem e téren egy neves baloldali közgazdász értékelméleti dolgozata. Az illető, aki tíz másodperc alatt több modern közgazdászt tud felsorolni a vonatkozó elméletekkel és képletekkel együtt, mint ahány rokonom neve ugyanennyi idő alatt eszembe jut, papírra vetett egy általánosnak szánt értékelméleti fejtegetést, amiből világos volt, hogy még Arisztotelészt sem olvasta a témában. Amint kilépett a „szak"közgazdaságtan szűk ketrecéből, bizonytalanná és esetlenné vált, mint a versbeli albatrosz a hajó fedélzetén. Azóta meggyőződésem, hogy mindannyiunknak foglalkoznunk kell a gazdaság és a pénzügyek alapvető összefüggéseivel, mert balgaság olyat bízni másra, amihez mi sem értünk, meg jó eséllyel ő sem, pedig papírja van róla, és nagy fizetést kap érte. Számunkra meglepő lehet, hogy az általános műveltség terén lebecsült amerikaiak mennyivel felettünk állnak gazdasági-pénzügyi műveltségben. Ez is a jóléti különbség egyik tényezője.
Az egészségügyben ismert a keleti gyógyászat egész emberre kiterjedő megközelítése, az energiaáramlás, az önszabályozó folyamatok holisztikus helyreállítása, szemben a nyugati gyógyászat szervekre, sejtekre, sejtdarabkákra, molekulákra és vegyületekre bontó megközelítésével. A különbség törvényszerű, hiszen keleten évezredek óta az élet egészében és önálló egységekben gondolkodnak, míg nyugaton évezredek óta gépekben és alkatrészekben fogalmazzuk meg a világot. Utóbbi technikai fölényhez és túlszakosodáshoz vezet, előbbi viszont jobban látja az ember mint egész értékét. Szerencsére nem kell vagy-vagy alapon választanunk a két módszer között, elég tudatosan kezelnünk, hogy hol ez, hol az eredményesebb. Ha szervizbe visszük az autónkat, eszünkbe sem jut a szakosodás lehetősége. Átadjuk a járművet az összes problémájával együtt, és egyben kérjük vissza, miután az összes problémát megoldották. Nem visszük haza második sebességfokozat nélkül. Ha emberszervizbe (kórházba) visszük magunkat, eszünkbe sem jut a holisztikus megközelítés lehetősége, engedelmesen hurcoljuk releváns szerveinket szakrendelésről szakrendelésre, és miután mondjuk, a gyomrunkat rendben tudjuk, simán hazamegyünk anélkül, hogy a tüdőnket is rendbe hozták volna. Azzal majd máskor, másik szakrendelésen foglalkoznak. Óriási különbség az autószervizhez képest, ezért érdemes felderíteni és kiaknázni a holisztikus keleti gyógyászat, valamint a homeopátia lehetőségeit. Nem kell főorvosnak lennünk ahhoz a belátáshoz, hogy minél kevesebb műanyagot eszünk meg, minél kevesebb mérget lélegzünk be, annál kevesebb vegyszerrel kell majd kezelnünk ezek ártalmait. Friss hír a BBC-től: brit kutatók arra jutottak, hogy a prosztatarákot valószínűleg eredményesebben fejleszti vissza a testmozgás, mint a kemoterápia, amely elegendő testmozgás esetén feleslegessé válik. Ez is egy holisztikus lehetőség.
Ha az erdő minden fájához szakértőt képzünk, ki lesz az erdő szakértője? Az erdész. Ha az emberi élet minden néven nevezhető területéhez szakértőt képzünk, ki lesz az emberi élet egészének szakértője? A filozófus, a teológus, az etikus - mondhatnánk elméleti alapon. Csakhogy a gyakorlatban a filozófus pont az élethez nem ért, a teológus nem foglalkozik valós emberekkel, az etikust pedig kevéssé érdeklik a tényleges cselekedetek. Ki lesz akkor a filozófia, a teológia, az etika általános szakértője? A bölcs ember. Hol képeznek bölcs embereket? Sehol. Bölcsészdiploma van, bölcsemberi diploma nincs.
Úgynevezett szakemberek helyett sürgősen sok-sok bölcs emberre van szükség. Igyekezzünk bölcs emberré válni. Menet közben kiderülhet, hogy mintegy mellékhatásként, számos kérdés szakértői is leszünk. Vagy legalább tudni fogjuk, mit bízunk szakértőre, és fel tudjuk mérni, hogy ért-e hozzá.
Ez különösen azért fontos, mert nyakunkon a gépesített jövő, amelyben robotok és automaták szolgálnak ki bennünket (ez jó), és amelyekhez, ha nem vigyázunk, csak egy szűk elit ért majd (ez rossz). Az általános jólét egyre nő, az ember általános hasznosság- és igazságosságérzete pedig egyre csökken. Több milliárd ember csak akkor nem fogja magát feleslegesnek, lötyögőnek, céltalannak, frusztráltnak és kisemmizettnek érezni ebben a jövőben, ha általános rálátást szerzünk az élet lehető legtöbb területére. Szerezzünk. Fogjunk hozzá, még ma.
Helló,
VálaszTörlésÉn asszony Bella Albert, a privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
(Bellaalbert6@gmail.com)
ALKALMAZÁSI ADATOK
1) Teljes név:
2) Ország:
3) Az a cím:
4) Állami:
5) Nem:
6) Családi állapot:
7) Foglalkozás:
8) Telefonszám:
9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
10) Havi jövedelem:
11) A hitel összege szükség:
12) Hitel időtartama:
13) célja hitel:
14) Vallás:
15) már alkalmazott előtt:
16) Születési idő:
Kösz,
Asszony Bella Albert kedves!
TörlésEz szerű nagy igazán. :)
Helló,
VálaszTörlésVan sürgősen szüksége van egy hitel?
Ön szerint a jelenlegi helyzet a baj, vagy azzal fenyeget pénzügyi kihívások? Segítünk!
Ily módon, akkor megadja a képességet, hogy egy új fejlesztés.
Mint cég, úgy érezzük, kötelességük, hogy segítsék az embereket, akik azért küzdenek, hogy adjon nekik egy esélyt.
Ha szüksége van a személyi kölcsön, azt szeretné, hogy refinanszírozni, amire szükség van egy lakáshitel,
Auto hitelek? Stb
Nincs az túl őrült számunkra, és a futamidő kölcsönös megegyezéssel meghatározzák.
Nem meglepetés, külön költségek nélkül, de csak az elfogadott összegek és a kamat 2%, és semmi mást.
Ne várjon tovább, hogy a hitel még ma belül 42hours ...... Kérem adja meg az összeget és a hitel típusa szeretne kölcsönözni, és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot az összes possibilities.CONTACT nekünk ma ..... .....
diegomartina650@gmail.com
Kedves Diégó/Martina!
TörlésHun megtanul ij lyó matyar?
Dobrý den, Jste unavení, hledám úvěrů a hypoték? jste byla odmítnuta neustále Od svých bank a jiných finančních institucí, Jste obchodní muž nebo žena? Jste v jakékoli finanční nepořádek nebo potřebujete finanční prostředky k zahájení vlastního podnikání? Potřebujete úvěr uhradit svůj dluh nebo splatit své účty, nebo začít pěkný podnikání? Máte nízké kreditní skóre? Nabízíme úvěry v rozmezí od $ 1,000.00 Minimum 10 milionů Maximální výši 2% úrokovou sazbou na zrušení. úvěry pro rozvoj podnikání konkurenční výhodu / obchodní expanzi. Jsme certifikováni, důvěryhodný, spolehlivý, efektivní, rychlý a dynamický. a spolupracují finančník pro nemovitosti a veškeré druhy financování podniku, dáme se dlouhodobý úvěr na maximálně pět až padesát let. stačí vyplnit údaje dlužníka a dostat zpátky k nám okamžitě přes evansjackloanfirm1101@gmail.com
VálaszTörlésTvé jméno:_________
Vaše adresa:______
Vaše země:______
Částka půjčky:_______
Stáří:_______________
Sex:_______________
Půjčka Doba trvání: __________
Měsíční příjem:_________
Číslo mobilního telefonu:____
prosím očekáváme vaši rychlou reagovat, je-li zájem.
Mrs.Karin Lucas