Ezzel szemben a valóság az, hogy a „kizsákmányolás" álprobléma, a gazdaság és a fejlődés alapja, valamilyen szinten mindig fenn fog állni.
A valódi problémákról lehet értelmesen beszélni, és lehet lépéseket tenni a megszüntetésükre. Álproblémákról nem lehet értelmesen beszélni, és nem lehet lépéseket tenni a megoldásuk érdekében. Ilyen álprobléma az úgynevezett kizsákmányolás. Akkor lenne értelme kizsákmányolásról beszélni, ha létezne a javak elosztásának olyan tökéletesen igazságos módja, amely semmilyen megközelítésben nem kritizálható. Ilyen elosztási mód azonban nem létezik. Aki kevesli a neki jutó javakat, az szívesen beszél kizsákmányolásról akkor is, ha fordított helyzetben ő sem adna többet saját magának.
A kizsákmányolás szót az emberiség egyik legkártékonyabb tévtanítója, a világi álmessiás Karl Marx alkotta, abból kiindulva, hogy alapértelmezetten minden ember egyformán részesülne a javakból. Ám azt látjuk, hogy nem egyformán részesedik. Mi lehet ennek az oka? Hát a kizsákmányolás - mondta ő. Az elgondolást értelmességi próbának alávetve ezzel szemben arra juthatunk, hogy az emberek különböző kiinduló képességekkel rendelkeznek, és különböző mértékben igyekeznek javakat szerezni, ezért nem alapértelmezett, hogy egyformán kellene részesülniük a javakból. Következésképp nem is probléma, hogy szemlátomást különböző mértékben részesülnek. A jövedelmi különbségek oka egyszerűen a képességbeli és ambícióbeli különbség. Az a normális, ha a jobb képességű és jobban iparkodó emberek többet szereznek kevésbé jó képességű és/vagy kevésbé iparkodó társaiknál. Abnormális, sőt elmebeteg téveszme ebben megoldandó problémát látni. Az „elmebeteg" minősítést valószínűleg sokan (például a volt Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szimpatizánsai) vitatják, azt azonban senki nem vitathatja, mert tapasztalati tény, hogy a jövedelemegyenlősítés tönkreteszi a jólétet.
Kizsákmányolás helyett aránytalan elosztásról lehet értelmesen beszélni, amikor egy adott helyzetben valaki kevesebbet kap, mint amit fordított helyzetben adna saját magának.
Gyakorlati példa: Zsuzsa befektetett 10 millió forintot egy vállalkozásba, és alkalmazta Pétert, aki nulla forintot fektetett be. A vállalkozásnak 1 millió forint haszna van egy Péter által értékesített termékből, és a haszonból Zsuzsa 900 ezer forintot, Péter pedig 100 ezer forintot kap. Aránytalan elosztás ez? Kiderül, ha megfordítjuk a helyzetet: Péter fektet be 10 millió forintot, Zsuzsa árul terméket, mennyit ad neki Péter? Ha többet 100 ezer forintnál, akkor panaszkodhat aránytalanságra, ám ez esetben nyitott a lehetőség, hogy fektessen be 10 millió forintot, és fordítsa meg a helyzetét.
Csakhogy Péter nincs olyan anyagi állapotban, pont azért, mert Zsuzsa keveset fizet neki, így nem tud félretenni befektetendő pénzt. Ez jogos kifogás lehet, de csak akkor ha Péter egyébként igyekezne pénzt félretenni, csak fizikailag képtelen rá, mert éhen halna. Ha Péter egyszerűen elkölti a fizetését, nem is gondol befektetésre, akkor nem tudja megítélni, mi arányos, és mi aránytalan elosztás. Nem áll olyan fokán a tudatosságnak. Kizsákmányolásra panaszkodni ilyenkor demagóg kifogás, Péter ürügye arra, hogy ne kelljen takarékoskodnia, ne kelljen vállalkoznia, befektetnie.
Ha ezt felismertük, nem dőlünk be Péter kizsákmányolásról szóló hőbörgésének. Tanuljon meg takarékoskodni, adott esetben nélkülözni, és ha komoly lemondások árán végre befektet, majd akkor derül ki, mennyit ad a haszonból az alkalmazottainak. Jó eséllyel nagyjából annyit, amennyit most Zsuzsától kap. Azaz hiába panaszkodik, nincs semmiféle kizsákmányolás, sem aránytalan elosztás.
A „kizsákmányolás"-ra hivatkozás ügyes trükk arra, hogy Zsuzsának elvegyük a kedvét a befektetéstől. Minek nélkülözne, miért mondana le a pénze rövid távú elköltéséről, ha cserébe nem kap elég hasznot ahhoz, hogy úgy érezze, megérte befektetni? A kizsákmányolás mint álprobléma így tette tönkre a szocialista gazdaságot. A „kizsákmányolás" elvi megszüntetése által nem igazságossá, hanem működésképtelenné váltak a szocialista országok, többek között Magyarország, ezért is buktak bele hosszú távon a jóléthiányba. A szomszédos Ausztria a „kizsákmányolás" elleni küzdelem helyett az iparkodást helyezte előtérbe, és ez meg is látszik az óriási GDP-előnyén.
A „kizsákmányolás" demagógiája erősen fertőző, széles társadalmi csoportok használják ürügyként, csakúgy, mint a volt gyarmatok. Jól hangzik, hogy azért fejletlenek, mert a múltban ki voltak zsákmányolva. Csakhogy több generáció óta már nem gyarmatok, és ahhoz képest nem közeledtek egykori gyarmattartóik jóléti szintjéhez, a lemaradásuk sok esetben még tovább nőtt. Ennek az a kézenfekvő magyarázata, hogy soha sem voltak kizsákmányolva, érdemeik szerint kaptak a javakból, csak sem régen nem iparkodtak, sem ma (mármint a volt gyarmattartóikhoz képest). Ezért nem tudnak felzárkózni. Gyakorlati példa: Indiában a vasutakat kizárólag britek fejlesztették, és mióta kivonultak, az indiaiak meg sem kísérelték szinten tartani a vasutat.
Tanulság: aki a „kizsákmányolás" ellen küzd, egyre szegényebb lesz. Demagógia helyett iparkodjunk, mert abból lesz a jólét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése