2021. augusztus 13., péntek

Az ateisták megértése felé 3. rész

A célhiány tünetei – frusztráltság a köbön
Cél: ha x dolog szándékunk szerint y-hoz vezet, akkor x célja y. Ha elmegyek a boltba, hogy tartós tejet vegyek, akkor a boltba menetelemnek célja van. Ha a boltba érve eltöprengek, miért is jöttem, és tanácstalanul, üres kézzel kifordulok, akkor nincs célja. Célnak elég, hogy y ne legyen azonos x-szel. A célok nem láncolódnak: ha elmentem a boltba, megvettem a tartós tejet, a cél érvényes és megvalósult; nem vizsgálom, vajon elég hosszan élek-e, hogy el is fogyasszam. Ha nem élnék addig, az utólag nem érvényteleníti célt.
Hasznos ezt a hétköznapi gondolatmenetet megfontolni, hogy ne essünk a "végső soron minden hiábavaló, tehát nincs érvényes cél" túlzásába, elégedjünk meg annyival, hogy x célja túl kell mutasson x-en. Már az óvodában arra nevelnek érzelmileg, hogy a cselekedeteinknek legyen céljuk, mert az úgy helyes. Akinek nincs célja, keressen egyet, vagy maradjon veszteg. Aki cselekszik, mindenkor tudjon felmutatni egy célt.
Nem foglalunk állást az óvodai érzelmi nevelés érvényéről, ha belátjuk, hogy az emberi működés lényegéhez tartozik a célirányos cselekvés, és hogy cél nélkül az ember frusztrált lesz, feleslegesnek érzi magát, illetve a ténykedését. Ha tehát arra a meggyőződésre jut, hogy a világban nincs érvényes átfogó cél, az komoly lelki teher, és stresszmagatartáshoz/pótcselekvéshez vezet.
A keresztény ember szerint a világnak és a földi életnek van önmagán túlmutató célja: minden embernek Isten terve szerint jobb állapotba kell hoznia a világot, mint amilyenben átvette, és e feladatot elvégezve visszatérni Istenhez, az örök boldogságba.
Az ateisták sokféleképpen gondolkodnak, de közös bennük, hogy a világot személytelen, öncélú mechanikának látják, amelynek nincs a működésen túlmutató célja. Így az emberi létnek sincs. Élünk, hogy éljünk. Csupán a vak véletlen eredménye, hogy ideig-óráig létezünk a földön. Általános Cél nincs, legfeljebb magunk elé tűzhetünk valamilyen egyéni célt, mint a Mount Everest meghódítása, átkelés kajakkal az óceánon, vagy a "kizsákmányolás" megszüntetése – utóbbinál azonban figyelembe véve, hogy az egyéni célok nem rendelkeznek magasabb szintű érvénnyel, legitimációval; egy önreflexióra hellyel-közzel rávehető ateista számára a "kizsákmányolás megszüntetése" semmivel sem érvényesebb cél a bélyeggyűjtésnél. Ez mérhetetlenül pesszimista és frusztráló látásmód... lenne, ha az ateista "a" után "b"-t és "c"-t is mondana... de szerencsére nem támasztják alá a rendelkezésünkre álló adatok.
Bármilyen céltalanságot feltételeznénk is az ősidőkről, az evolúcióból a Darwin által fellelt állapotban már sugárzik a céltudat és optimizmus: minden élőlény táplálkozni és szaporodni igyekszik. A környezet változására nem csüggedéssel reagál, hanem fokozza az erőfeszítéseit. Ma már azt is tudjuk, hogy a "táplálkozz", "sokasodj", "törekedj" hármas utasítás minden egyes sejt DNS-ébe be van kódolva – ha belegondolunk, ez a céltudatos optimizmus fokozhatatlan kvintesszenciája. Amikor az ateista céltalanságot (a pesszimizmus kvintesszenciája) vetít vissza a világ kezdetéig, adós marad a céltalanság –> kódolt célrendszer kvantumugrás magyarázatával.
Példa: ha a Hamletet olvasva úgy véljük, a betűk nyilván véletlenül pottyantak így egymás mellé a nyomdában, az kissé kontraintuitív. Aztán ha tapasztaljuk, hogy a Hamlet minden este elő akar adódni, minden nap lemásolja önmagát, folyamatosan alkalmazkodik a közönség változó ízléséhez, mindezt anyagába kódolódott utasításra teszi, és magyarázatként továbbra is ragaszkodunk a vak véletlenhez, az hatványozottan kontraintuitív. Ennek megállapításával nem foglalunk állást a lényeggel kapcsolatban, ám beláthatjuk, hogy aki hatványozottan kontraintuitíve gondolkodik a világról, annak a magatartása is hatványozottan kontraintuitívvá válhat. Például úgy, hogy Isten-pótlékként piedesztálra emel egy elvet, és a továbbiakban arra összpontosítva szűri a tényeket, hogy az elv ne cáfolódhassék.
Amikor az ateista céltalanságot feltételez a világban, nem csak az optimistákkal, hanem kb. 50 milliárd sejtjének DNS-ével is ellentétbe kerül, két lábon járó öncáfolattá válik. Csoda, ha frusztrált és ellentmondásos, mint a spájzban kolbászt majszolva rajtakapott "fényevő"?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése