Aki filozófiának tekinti, és következetességet keresve vizsgálja egy-egy ateista nézeteit, csalódni fog. Nem talál nála ilyet. Érthetőbbé válik az "ateizmus", ha a buddhista kis út analógiájára próbáljuk értelmezni. Ateista: aki szerint nincs Isten, bármi (és/vagy az ellenkezője) következzék ebből. Buddhista kis út: akit nem hoz lázba a megvilágosodás felé vezető nagy út, az Sziddhárta szerint a kis úton botorkál, ami rendben is van, az évmilliók körforgásában megélt szenvedés (szamszara) egyszer majd meghozza a kedvét, hogy a nagy útra lépjen; addig meg körforog a gyarló világi élet(ei)ben, és botorkálása értelemszerűen nem feltételez következetességet.
Ízelítő az "ateisták" apróbb-nagyobb következetlenségeiből: aki szerint nincs Isten, az nem emlegeti káromkodva, sem csodálkozva, sem fájdalmában, sem szófordulatként; nem akarja megfejteni, "miért tűri a szenvedést a világban" (ha egyszer nincs, ugyebár); nincs vele haragban sem (kivel is?); zuhanó repülőn sem gondol Rá reménykedve; és nem szembesíti Vele a szerinte "nem igazi" keresztényeket, stb. Ezek a kis útra utaló jelek (mondom ugyan, hogy szerintem Isten nincs, ám ezzel nem alkotok alternatív modellt, csupán a meglévőtől veszek fel némi távolságot).
Ha az ateistát érdekelné a gondolati következetesség, akkor keresné a nagy utat, illetve a magáét tartaná annak, végiggondolva és életre váltva a következményeket. Az "ateizmus"-ként emlegetett jelenségcsoport megértéséhez ezért a nagy út iránti érdektelenség, sőt gyakran ellenszenv hátterét vizsgálva kerülhetünk közelebb.
Ebben a sorozatban tematikus csoportosításban elemezzük, miről mit gondol egy keresztény (nagy út), és azzal szemben (vagy ahhoz képest) miket a sokféle ateisták (kis út). Hátha sikerül átlátnunk, mi mozgatja az Isten létét elvi alapon kizárókat, és ebből miként adódnak természetes módon a nyugati civilizáció anomáliái, hanyatlásjelenségei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése