Az ateisták megértése felé 10. rész

A párbeszédhiány tünetei - hideg polgárháború

Az eddig olvasottakat tesztelendő, állapítsuk meg, melyik csoporthoz tartoznak az alábbi nézetek.
1. A világ végső céllal és értelemmel rendelkező, emberbarát és alapvetően igazságos hely. (keresztény vagy ateista?)
2. A világ céltalan, értelmetlen, rideg hely, amit az egyénnek kell belehelnie és puhábbra bélelnie. (k/a)
3. A társadalom a végső célt és értelmet leképező, alapvetően igazságos szerkezetű közösség. (k/a)
4. A társadalom alapvetően rossz és igazságtalan, elnyomó struktúra. (k/a)
5. A világjobbító nézzen magába és szolgálja a közösségét, azzal használ. (k/a)
6. A világjobbító menjen ki az utcára, hangoztassa az igazát, ha kell, csináljon forradalmat. (k/a)
7. Minden döntésnek költsége vagy hozadéka lesz a dolgok nagy rendjében. (k/a)
8. A szabadság ára nem lehet akkora, hogy ne akarjunk maradéktalanul szabadok lenni. (k/a)
9. Ha pillanatnyilag nem éri is meg erényesnek lenni, előbb-utóbb kiderül, hogy megérte. (k/a)
10. Az erény társadalmi konstrukció, béklyójából szabadulva tiszteljük inkább a magunk és mások szabadságát. (k/a)

Az emberek egyik csoportja, a világképéből adódóan, lényegében elégedett és közösségszolgáló, a másik csoportja alapvetően elégedetlen és rendszerkritikus. A figyelmes olvasó számára egyrészt talán nyilvánvaló, hogy melyik melyik, másrészt feltűnhet, mennyire különbözik a két csoport magatartása és hozzáállása. Meglepő lenne, ha zökkenőmentesen kijönnének egymással.

Keresztények és ateisták olyannyira nem beszélik egymás nyelvét és idegenkednek egymás gondolkodásától, hogy az már fizikai konfliktussal fenyeget: a hideg polgárháború akár valódivá is fajulhat.

Szerencsére nem lehetetlen a közeledés. Az ateista megfontolhatja, hogy bár a keresztények a legtöbb szabály forrásaként Istenre hivatkoznak, ez nem jelent olcsó kiutat. Civilizációnk hagyományos szabályainak többsége transzcendens háttér nélkül is észszerű és praktikus (lásd: természetjog). Megszegni nem elsősorban túlvilági poklot, hanem evilági önbüntetést eredményez.

Lopni vagy pláne ölni akkor sem célszerű, ha nem félünk az életvégi ítélettől (lásd Kant ide vágó logikai levezetéseit). Erkölcsi ügyekben egy ateista számára nem az a kérdés, hogy hiszek-e Istenben, hanem hogy a vonatkozó szabályt egyetemessé téve jó vagy rossz eredményt kapok-e a saját eszem szerint. Ha a betartásából jó eredmény jön ki, ne zavarjon, hogy a keresztények Istenre hivatkoznak forrásként, a szabály Nélküle is érvényes.

A keresztény pedig megfontolhatja, hogy egy ateista számára a szabadság és az együttérzés az irányadó. Ha sikerül erre a két fogalomra lefordítani számára a mondanivalót, barátságosan is meggyőzhető, vagy legalább értelmes vitába vonható. Például, egy keresztény szerint előbb az áldozattal kell együttérezni, és csak utána, jóval kisebb mértékben az elkövetővel. Az együttérzés azonban mindkét irányba jelen van, csak ez gyakorta elsikkad, így a vitázók elbeszélnek egymás mellett. Ha kiderül, hogy nem az együttérzés megléte vagy hiánya közöttük a különbség, hanem annak konkrét helyzetbeni elosztása, máris elkerülték a parttalanságot.

Könnyebb a párbeszéd, ha mindkét oldalon irányadó a következetesség, de türelmes logikázással az érzelmi alapú világnézet elvei is felderíthetők és elismertethetők: aki megértően viszonyul a "megélhetési bűnözés" felé, vajon egy foglyát kivégezni készülő náci láttán utóbbi nehéz gyermekkorát szeretné elsőként megérteni, vagy előbbit megmenteni? Miért, milyen elv miatt? Ez az elv lesz nála az elkövetők megértésének határvonala. Szinte mindenki lelkesedik a szabadságért, azonban egy szélsőséges szabadságpárti sem gondolja, hogy legyen szabad zsúfolt kereszteződésen piros jelzés mellett áthajtani. Pontosan miért nem? Ez az elv lesz a szabadság általános fékje és ellensúlya.

A keményebb témák úgy vitathatók meg, hogy az üzleti élet nyelvére fordítjuk le őket: 10 ezer forintot tettél a bankba, 5 ezret elköltöttél belőle, mennyi marad a számládon? Ki tehet arról, hogy nem több? (Te.) Ki tehet azért, hogy több legyen? (Szintén te.) Érdekel valakit, hogy a családod ellenezte a takarékoskodást? (Sajnos nem, te döntöttél.) Ugyanez a logika érvényes arra, hogy mire vitted az életben, pl. takarító lettél, és nem főorvos vagy vezérigazgató. (A saját döntéseid eredménye.) Kérhetsz a döntéseidért kárpótlást valakitől? (Nem.) Elérhető, hogy a takarító férfi ugyanannyit keressen, mint a vezérigazgató nő, s ezáltal – sajátos módon – megszűnjön a nők és férfiak közötti bérkülönbség? (Nem. Neked kell olyan szakmai döntéseket hoznod, hogy elégedett légy a kereseteddel.) Mit érsz el a társadalmat vádolva? (Azt, hogy még a gyerekeidet is akadályozod a tanulság levonásában és a sorsukat jobbá tevő döntések meghozatalában.)

A legkeményebb témák is feldolgozhatók üzleti alapon: ha autóbalesetet okozol, jogosan emelkedik a kötelező felelősségbiztosításod díja? (Igen.) Mit tehetsz azért, hogy lejjebb menjen? (Sokáig nem okozol balesetet.) Ha nem fizetted be a kötelező biztosítás díját, és megszűnt a fedezeted, ki fogja megtéríteni az általad okozott balesetek költségét? (Te.) A nemváltoztatásra biztatott kamaszok egy része nagyon elégedetlen lesz a döntésével, ezért néhány éven belül kártérítési perek tömege várható, óriási (sok ezer milliárd dollár) követeléssel. Van erre az esetre felelősségbiztosításod? (Ha van is, nem ekkora fedezettel.) Mit csinálsz, ha az utókor nem csak az erkölcsi, hanem az anyagi felelősségedet is vizsgálja az általad szorgalmazott nemváltoztatások kapcsán? Off-shore bolygóra menekülsz? Érdemes előre megfontolnod, mi mihez vezethet, hogy csak kezelhető kockázatú forgatókönyvek megvalósításához csatlakozz. Mielőtt beszállsz egy projektbe, mérlegeld az esetleges későbbi kárfelelősségedet és a rendelkezésre álló fedezetedet.

A hidegháború végével eldőlt, hogy a kapitalizmus világméretekben egyeduralkodóvá válik, következésképp minden elképzelhető sőt ma még elképzelhetetlen dolog is hamarosan lefordítódik a pénz egyetemes nyelvére. Jó döntéseket hozni sok-sok pénzt ér, rosszakat hozni pedig rengetegbe kerül - és egyre inkább az egyénnek. (A demokráciában élő, autonóm embernek felelőssége van.) Mi ösztönözhetne ennél erősebben az észszerűségre? A hideg polgárháború kimenetele várhatóan az észszerűség – és ezen belül az észszerűségi érvekkel alátámasztható etika – világméretű győzelme lesz. Aki a győztesek oldalán szeretne állni, már ma megfontolhatja, vajon mennyiben különbözik majd az észszerűségi érvekkel alátámasztható etika a hagyományostól.

-- vége --