Az antropomorf narratíva hiánytünete – otthontalanul és frusztráltan a világban
A keresztény ember szerint Isten teremtette a világot, s benne az embert a maga képére és hasonlatosságára. Isten a világot jónak, emberi léptékűnek, az ember javára szolgálónak teremtette. A világ tehát Isten akarata szerint (megkérdőjelezhetetlenül) jó és emberbarát.
Az ateista nem hisz semmilyen antropomorf narratívában. Szerinte a világ űrből, gázból, ásványokból és céltalan véletlenekből áll. Tehát nem emberi léptékű, nem emberbarát, nem jó (nem is rossz, hanem semleges mechanika). Az ateista világképe olyan, mint a kismajmok életét tönkretevő drótanya. A kísérlet tanulsága, hogy a majom (és az ember) számára elengedhetetlenül fontos az otthonos, meleg, testközeli/antropomorf környezet. Ennek megfelelően, az ateista "gyárilag" (világnézeti eszmélése pillanatától) frusztrált, a lelke legmélyén érzelmileg kielégületlen.
Belső frusztráltsága nagy erővel ösztökéli, hogy valamiféle saját barkácsnarratívával bélelje a drótkeretét, mivel azonban definíció szerint a saját narratíváiban sem hihet, ettől még frusztráltabb (örökkön kereső) lesz, vagy jellegzetes bántalmazotti stratégiát alkalmazva kizárja a tudatából az alapvető önellentmondásait.
Nem véletlenül találunk annyi ateistát a társadalmi aktivisták között: az aktivizmushoz sok energia kell, és a valóság nem tételezhető eleve jónak (elveszne a hajtóerő), ám a világ önerőből megváltása sem hihető (ha végső soron minden antropomorf narratíva hamis), így az aktivista egyben rezignált és cinikus is. Pörög, pörög, látja és mondja, hogy céltalanul (a világban igazából nincs cél), lényegében eredménytelenül (a "büdös parasztok" / fasiszták / kispolgárok nem értik a "küzdelem" lényegét), ugyanakkor kényszeresen (ez az egyetlen lehetőség az "emberi" életre).
A nyugati civilizáció megtelt l'art pour l'art aktivistákkal, akik pörgésbe oldják a frusztráltságukat, és nem nyitottak a az aktivizmus természetéről / eredményéről folytatandó önreflexióra. Ismerjük fel a nagy hangú aktivistában a saját drótvilágképe által frusztrált ateistát.
Megjegyzés: a fentiek belátása nem szükségképpen jelent azonosulást az antropomorf narratívával, ahogy a kismajom számára sem lényeges, pontosan milyen puhaságba kapaszkodik – csak ne drót legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése