Az értelemhiány tünetei – pótértelmek keresése
Értelem: ha tejért megyek a boltba, és tejjel térek haza, a boltba menetelemnek van értelme. Ha nem kapok tejet, akkor nincs értelme. Ha abban a tudatban megyek a cipőboltba tejért, hogy ott úgysem fogok kapni, de a létem addig sem céltalan, és demonstrálom, hogy igenis van célom, akkor a boltba menetelemnek igazából nincs érvényes célja, sem értelme, és mást demonstrálok, mint amit szerettem volna – az ellentmondásosságomat. Nem mindegy, hogy tételezünk-e valódi értelmet a világban, vagy pótértelmeket konstruálva botorkálunk át az életen.
A keresztény ember szerint a lét értelme, hogy Isten szabályait – akár gyarló módon – életre váltva jobb állapotba hozzuk a világot, mint amilyenben átvettük. Ha ez bármily csekély mértékben sikerült, a földi létünknek volt értelme. A "jobb" jelző természetesen csak nagybetűs Mércével értelmes, a nélkül nincs viszonyítási alap. A földi élet igazságtalanságai az öröklétben orvosoltatnak, így erényes életet élni is értelmes. Erény: lemondani vonzó, de hosszabb távon káros dolgokról, és megtenni kényelmetlen, ám hosszabb távon hasznos dolgokat. Egy keresztény számára erkölcsösnek lenni olyan, mint pénzt tenni kamatos kamatra egy bankba, amely garantáltan nem megy csődbe.
Egy ateista az embertársak emlékezetében reménykedhet: néhányan emlékeznek egy ideig, hogy szerintük "erkölcsös" életet élt (bármi legyen is az, Mérce híján). Egy ateista szempontjából erkölcsös életet élni olyan, mint pénzt tenni egy bankba, amely az inflációnál alacsonyabb kamatot ígér, majd egy idő múlva csődbe megy. Nem igazán ösztönző – ráadásul az "erkölcs" sem az, amit a keresztények annak tartanak. Nem véletlenül olyan hevesek e téren a viták.
Ahhoz képest, hogy szerintük nincs Mérce, az ateisták bővelkednek összehasonlításokban: 1. ha kevesebb ember lesz Európában, miközben Afrikában és Ázsiában egyre több, az szerintük "jobb", mint ha Európa legalább szinten marad; 2. ha Svédországban feleannyi vízzel öblítenek vécét, mint tavaly, az szerintük "jobb" a szaharai szomjazók szempontjából (feltéve, hogy mágikus módon ott tör fel); 3. ha egy angol nem dobja ki a kenyeret, az "jobb" lesz az etióp éhezőknek (amennyiben ott ugrik elő az interkontinentális csőpostából); 4. ha a brazilok nem bánnak úgy az erdeikkel, ahogy anno az európaiak, az "jobb" lesz, mint ha az európaiak ültetnek maguknak elég erdőt; 5. ha az indiaiak nem ülnek autóba úgy, ahogy a nyugatiak, az "jobb" lesz, mint ha a nyugatiak ülnek kevesebbet autóba, és megmutatják, hogy kell ezt csinálni; 6. ha egy kisfiú szabadon lánnyá operáltathatja magát, de a szülei erről börtönbüntetés terhe mellett nem mondhatják el a véleményüket, az "jobb", mint ha a kisfiúkat és kislányokat arra neveljük, hogy lehetőleg a testi adottságaikkal összhangban teljesedjenek ki; 7. ha mindenki egyformán mélyszegény és elnyomott, az "jobb", mint ha a különböző adottságok és erőfeszítések szabadon különböző jövedelmeket eredményeznek; 8. ha az elkövetők jogai fontosabbak az áldozataik jogainál, az "jobb", mint ha az áldozatokat eredményesen védve tartunk rendet. A bohókás, majd egyre veszélyesebb ötleteknek se szeri, se száma, és elfogadott Mérce híján akár az is állítható, hogy 50 dollár több, mint 100. Belátható, miért szükséges és hasznos egy elfogadott Mérce, ami viszont az emberek által meg nem kérdőjelezett forrást feltételez.
Miközben az ateista lesajnálja a keresztények erkölcsi elképzeléseit (különösen a nemiség kereteit kijelölő szabályokat), szereti hangsúlyozni, hogy a maga barkácsszabályainak betartása terén ugyanolyan jól, vagy még jobban teljesít – elfeledve, hogy voltaképpen tagadja az összehasonlítást lehetővé tevő Mércét. Ha azt mondaná, hogy "jobban biciklizek, mint ahogy te gitározol", annak sem lenne kevesebb értelme. Az egyéni sufnierkölcs szabályai definíció szerint nem azonosak a keresztények számára irányadó erkölcsi szabályokkal, hiszen azok pótlékaként készültek, hogy az ateistának is legyen valamiféle "erkölcse" (az Isten-viták keretében ugyanis gyakori érv volt anno, hogy Isten nélkül nincs erkölcs).
A keresztény ember a szabályokat adottságnak tekinti, és igyekszik azok összességéhez alkalmazkodni, megkülönböztetve fő és alszabályokat, az ateista ezzel szemben kiemel néhány saját készítésű szabályt, és gombostűhegyre tűzve úgy mutatja fel, mint ha azokkal váltaná meg a világot, a többi meg nem számítana. Ez kirívó aránytévesztéshez vezethet: megannyi ateista fillérre befizeti a fehérgallérosan optimalizált adóját, sosem bliccel a buszon, erkölcsösnek, tiszteletre méltónak és decensnek tartja magát, de a kommunista rezsimek által megölt milliókat figyelmen kívül hagyva újra kipróbálná a "szép" eszmét, azaz előkészületi szakban lévő potenciális tömeggyilkos. És ebben nem lát aránytalanságot, erkölcsi magaslatról oktatja az eszme kritikusait. (A teljesség kedvéért: a fasizmussal is kokettálnak néhányan, azonban nem tartják magukat decensnek, simán bliccelnek, vállalják az erkölcsi mélységet, ahol a Mérce szerint vannak, és nem különösebben büszkék az ateizmusukra.)
Figyeljük meg, hogy az ateisták sufnierkölcse nem azonos a keresztény erkölccsel, a Mércét tagadva aligha lehet vele példálózni, és ahogy az adóügyi szabálykövetés nem jogosít fel nemváltó kezelések népszerűsítésére, úgy a jeggyel utazás sem erkölcsi alap tömeggyilkos rezsimek restaurálásához. A keresztényeknek a Mérce mondja meg, mi merre hány méter, az ateisták e téren útmutatásra szorulnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése