A befogadásról

Sok kereszténynek már azt is magyarázni kell, hogy az adakozás célja nem a vagyoni helyzet megfordítása. A két köntösöd egyikét odaadhatod rászoruló embertársaidnak, de a másikát már nem, mert akkor te leszel a rászoruló. Ha meg egy köntösöd van, akkor azt az egyet nem kell odaadnod senkinek. Sőt legjobb, ha megmutatod az úgynevezett rászorulóknak, hogy te milyen teljesítménnyel jutottál a köntösödhöz - teljesítsenek ők is, mindjárt nem lesznek rászorulók, és ezzel jobbá tetted a világot. A keresztény ebben a megközelítésben nem vérző szívű balek, hanem intelligens világjobbító jólétmenedzser, életmód-tanácsadó coach, mint Jézus.

Azt meg pláne magyarázni kell a keresztényeknek, hogy a befogadás célja nem a lakáshelyzet megfordítása. Nem azért engeded be úgynevezett rászoruló embertársadat, hogy attól kezdve ő bent legyen, te meg kint. Azért engeded be, hogy nálad megmelegedve és a módszereidet követve saját munkával saját hajlékot építsen magának és gyerekeinek. Ha erre nincs esély, akkor nem engeded be.

A közel-keleti úgynevezett menekültek a saját kultúrájuk kudarca elől menekülnek, csak ez nincs így kimondva. Úgy vélik, a nyugati jólétben folytathatják tovább azt, amitől összeomlott a kultúrájuk. Tévednek, és aki meghagyja őket ebben a hitben, az megtéveszti őket. Egy korábbi miniszterelnökünk szavaival: nem bontja ki számukra az igazság minden szeletét.

A nyugati liberálisok szerint minden ember egyforma, minden kultúra egyenértékű. Ez az elképzelés nem állja ki a józan ész próbáját. Ha minden kultúra egyenértékű lenne, a közel-keletiek most nem menekülnének, hanem jólétben élnének otthon. Ha minden kultúra egyenértékű lenne, akkor fel sem merülne, hogy bárki bárki mást befogadjon, hiszen definíció szerint senki sem lehet rászoruló (kivéve: tűzkár, vízkár, Oszkár). Aki definíció szerint egyenértékű kultúrában él, annak definíció szerint semmi baja. Az, hogy most mást látunk, az a modell érvénytelenségére utal.

 Szintén érdekes ellentmondás, hogy modern humanista felfogás szerint minden helyi kultúrának jogában áll nem fogadni látogatókat, megtartani a földjét, fityiszt mutatni a nagyvilágnak, sőt önvédelemből megtámadni a betolakodókat. Ebből az következne, hogy egyrészt nem lőjük mások kultúráját drónról, másrészt a nyugat mint helyi kultúra is csak azt enged be, akit akar - ám a modern humanista felfogás szerint nem, a nyugatiaknak az ellenkezőjét kell tenniük, különben szalonképtelenek, azaz politikailag inkorrektek. Nem ártana ebből a kettősségből következetes gondolkodással egységes mércét csinálni. Aki szereti embertársait, mint önmagát, az ugyanazt várja el tőlük, mint önmagától.

Mi van akkor, ha a kultúrák mégsem egyenértékűek? Akkor az van, hogy a nyugati kultúra talán magasabb értékű a többinél, ezért lehet vonzó más kultúrák számára. Az anyagi jólét, a tolerancia, a szabadság, a demokrácia mágnesként vonzza a bevándorlókat. Akik otthon is teremthetnének jólétet, toleranciát, szabadságot, demokráciát, de valami rejtélyes tényező akadályozza őket.

Pillantsunk be a rejtély fátyla alá: ők nem keresztények, ellentétben a nyugati társadalmak lakóinak többségével. Aki kereszténnyé vált, az igyekszik úgy szeretni embertársait, mint önmagát. A világ egyetlen kultúrájára sem jellemző ez a hozzáállás, csak a judaista Messiást követő kultúrára. Ha máshol is jellemző lenne, akkor máshol is anyagi jólét, tolerancia, szabadság és demokrácia lenne, és nem vándorolnának nyugatra az emberek.

A helyzet paradox, mert a közel-keletiek nem látják a kereszténység és a nyugati jólét közötti kapcsolatot, és a nyugati keresztények sem szokták ezt szóba hozni. Pedig ha szóba hoznák, jelentősen javulna az emberiség helyzete. A muszlimok nem képzelnék azt, hogy a nyugati jólét muszlimként is rájuk ragad, nem kell érte keményen tanulni és dolgozni, piacképes szakmát szerezni, felelősen kezelni a pénzügyeket, egyenlőként bánni a nőkkel, és önmagukként szeretni embertársaikat. Nem csalódnának a gyerekeik, hogy már mióta nyugaton vannak, és mégsem élnek jól. Nem esküdnének dühükben dzsihádot. Mindez azon múlik, hogy a nyugati keresztények a mainál több szeletet bontanak-e ki az igazságból.

Az igazságnak az is egy szelete, hogy a helyi kultúrák vagy helyben maradnak, és őrzik az identitást, vagy elvándorolnak, és beilleszkednek a távoli kultúrába. A kettőt nem lehet kombinálni. Sikertelen helyi kultúrát őrizni egy távoli sikeres kultúrában abszurd elképzelés, vagy eleve be sem engedik az illetőt, vagy ha tévedésből mégis, akkor önmagát rekeszti ki tartósan a fogadó kultúra sikeréből.

Melléklet: a két következetes forgatókönyv részletesen
1. A helyi kultúrák egyenértékűek és önrendelkezők, így a nyugati kultúra is azt enged be, akit akar, és nem lövöldözünk drónról.
2. A kultúrák nem egyenértékűek, a nyugati kultúra szebb, jobb, magasabb rendű, ezért beavatkozhatunk, lövöldözhetünk drónról, a kultúránkat terjesztve, befogadva és asszimilálva a menekülőket.
3. A következetlen forgatókönyv: a kultúrák elvben egyenértékűek, de kedvünk szerint beavatkozhatunk, lövöldözhetünk drónról. A kultúrák elvben maguk mondják meg, kit fogadnak be, kivéve a nyugati kultúrát. Elvben mindenki zavartalanul őrizheti az identitását, kivéve a nyugati keresztényeket. Elvben mindenki, kultúrától függetlenül, jogosult a jólétre, csak a gyakorlatban nem jut neki tanulás és szorgos munka nélkül. Az iszlám elvben békés és toleráns, csak a gyakorlatban kell megelőző jelleggel letartóztatni a dzsihád szót leíró muszlimokat, és 24 órában géppisztollyal őrizni tőlük a potenciálisan megtámadható helyeket. A társadalom többsége által vallott kereszténység elvben nem alapja a jóléti demokráciának, csak a gyakorlatban esik vele területileg egybe. :)