A II. világháború óta Amerika a világ csendőre, és ez általában jó. Néha azonban az amerikai közvélemény szerint lazítani kellene, befelé fordulni egy kicsit, csendőrködjön más. Például ki kellene vonulni Afganisztánból. Néha pedig az érintett társadalmak kérik, hogy Amerika hagyja már őket békén, jobban boldogulnának egyedül. Erre Irak és Szíria a példa.
Én abban látom a probléma lényegét, hogy Amerika keresztény felbuzdulásból, de bal-liberális irányítással van jelen a világszínpadon. Az amerikai társadalom 90%-a hisz Istenben, 85%-a hisz a Jézus tanítása szerinti Istenben, 70%-a vallásgyakorló keresztény. Ez az óriási többség a lehető legjobbat akarja az emberiségnek. Ehhez képest az amerikai külpolitika bal-liberális kézben van, ami valahogyan eltorzítja a többség jó szándékát, és egészen más eredményeket hoz.
Az amerikai liberálisok dogmája szerint szerint a muszlim pont olyan,
mint a keresztény vagy az ateista, definíció szerint kell neki a
liberális demokrácia, a 21. generációs emberi jogokkal, és ha nem, akkor jöhet a bombázás. Aztán ha lebombázták
az országot, menekülnek az emberek, akkor Walaky csináljon már
valamit, de az ne Amerika legyen. Tényleg?
Baj van a dogmával: egyre feltűnőbb, hogy a muszlim nem olyan, mint a keresztény, és egyikük sem olyan, mint az „ateista". Nagyon másféle társadalmi berendezkedést tartanak jónak. Ami a Jézus tanítását követők szemével jó és igazságos társadalom, az nem jó és igazságos bal-liberális szemmel, és fordítva. Ami muszlim szemmel jó társadalom, az pedig mindenki más szerint tanulatlan, erőszakos, patriarchális, elnyomó, vállalhatatlanul rossz. Lássuk be: a muszlimok szerint mi rossz társadalomban élünk, szerintünk meg ők élnek olyanban. Az alapvető emberi jogokra hivatkozva bármelyik iszlám országot meg lehetne támadni akár holnap, mert egyikben sem érvényesülnek az alapvető emberi jogok, és ha a muszlimok Mohamed tanítása szerint járnak el, akkor soha sem fognak érvényesülni. Csakhogy...
Mielőtt mások házáról lebontjuk a tetőt, meggondoljuk, hogy tudunk-e
helyette másik, szebb, jobb tetőt csinálni. Ha nem tudunk, nem bontjuk
le, mert a szerintünk ócska tető jobb, mint tető nélkül maradni. Az sem
mindegy, mennyi időn belül készül el az új tető, és addig hol húzhatják
meg magukat a ház lakói. Nem mellékes, hogy a muszlimok a jelek szerint kategorikusan nem kérnek a mi tetőnkből.
Hogy milyen legyen az új tető, azt meg szokták beszélni a tulajdonossal. Amerika nem beszélte meg. Ha a tulajdonosnak is szerepe lenne a tető építésében, azt még inkább meg kell beszélni. Amerika ezt sem beszélte meg a muszlimokkal. Ha a tulajdonosnak ki kellene tanulnia az ácsmesterséget, mert valójában az egész tető építését tőle várják, de erről nem értesítették, az beláthatatlan problémákhoz vezet.
Hogy milyen legyen az új tető, azt meg szokták beszélni a tulajdonossal. Amerika nem beszélte meg. Ha a tulajdonosnak is szerepe lenne a tető építésében, azt még inkább meg kell beszélni. Amerika ezt sem beszélte meg a muszlimokkal. Ha a tulajdonosnak ki kellene tanulnia az ácsmesterséget, mert valójában az egész tető építését tőle várják, de erről nem értesítették, az beláthatatlan problémákhoz vezet.
Amerika lebontotta a közel-keletiek házáról a tetőt, és bár
szebbet-jobbat ígért, most széttárja a kezét, nem tud helyette másik tetőt adni. Nem hogy nyugati
mérce szerintit, még keleti mérce szerintit sem. Közben élhetetlenné tette az egész
régiót. Szállást sem tud adni, ételt sem, ruhát sem, a „megsegítettek" húzzák meg magukat ott, ahol tudják. Most, hogy az ócska tetőjük helyett nincs már semmijük, boldoguljanak egyedül? Szerintem ami történt, az Amerika hibája és felelőssége. Kisebb részben a birkaként irányított keresztény többségé, nagyobb részben a birkáknak kolompoló bal-liberális véleményvezéreké. Világra szóló botrány ez, amivel a magukat
humanistának vallóknak szembe kellene nézniük. Amerika csak a keresztény többség akaratát képviselve lehet a világ csendőre, mert a bal-liberális kézbe került külpolitika árt az emberiségnek.
"Ez az óriási többség a lehető legjobbat akarja az emberiségnek."
VálaszTörlésEbben nem vagyok egészen biztos. Amerikában nagyon jól szét tudják választani a bizniszt és a magánéletet. Ott könnyen előfordul, hogy egy hithű keresztény egy környezetszennyező vállalat vagy egy erőszakosan manipulatív tevékenységet folytató marketingcég vezetője vagy felelős tisztségviselője. Vagy éppen a pornóiparból él. És ezt nyugodt lelkiismerettel megteheti, mert ugye a bizniszt nem illik firtatni. Így van ez a külpolitikával is. Az is egyfajta biznisz. Tehát nem feltétlenül csak a balliberális befolyás miatt ilyen az USA külpolitikája, menne ez az ottani keresztényeknek önerőből is.
A többivel teljesen egyetértek. A tetős hasonlat nagyon találó!
Köszönöm az észrevételt. Ami a keresztény pornófilmeket illeti: az USA filmipara kb. 7000 film/év teljesítménnyel dolgozik, ebből kb. 4000 pornó. 80-100 stúdió készíti őket. Viszont attól tartok, a keresztények szinte semmilyen filmet nem készítenek, pornót meg kb. annyira, amennyire a zsidók rasszista propagandafilmet. (Nem zárható ki, de nem is sanszos.) Én igazán örülnék, ha a keresztények beszállnának a szórakoztatóipar keresztény elvekkel is vállalható területeibe. Te komolyan gondolod, hogy pont ők nyomulnának a pornófronton? Vicces lenne.
TörlésLehet, hogy az abortuszklinikák elleni támadásokat és a Ku-Klux-Klan-t a liberálisok szervezik, a melegjogi mozgalmat meg a fundi keresztények?
Őszintén bevallom, hogy nincs konkrét adatom a keresztények pornóiparban való részvételére vonatkozóan. Egyszer olvastam valahol, hogy ott még ez a felállás is elképzelhető. De mivel a valóságalapja nem könnyen ellenőrizhető, inkább hagyjuk, visszavonom a pornós állítást.
TörlésDe maga a jelenség akkor is jellemző, és behelyettesíthető a fegyver-, gyógyszeriparral, stb.
Maradjunk annyiban, hogy az amerikai keresztények világra gyakorolt hatása enyhén szólva nem mutat a világ jobbá tétele irányába.
Oké, vettem, hogy ez a véleményed. Ha az ember így gondolkodik, akkor a fenti posztnak semmi értelme, mert egy fikcióra épít modellt.
TörlésSzerintem az amerikai szerepvállalást lehet két rétegben értelmezni úgy, hogy az több jelenségre ad magyarázatot, mint ahányra nem. E szerint a nyugati kultúra alapja a kereszténység és a belőle kinőtt demokratikus, szabadelvű emberi jogi tolerancia. Amerika nagy keresztény többsége csupa jót akar a világnak, de mivel befelé fordul, rábízza a végrehajtást a bal-liberókra. Ahogy az európai keresztények nem döntéshozók Brüsszelben, úgy az amerikai keresztények sem döntéshozók Washingtonban. Mindkét helyen a bal-liberók döntenek, akik kihagyják az egészből a kereszténységet, és ebben a formában károsítják a világot, meg az emberiséget.
Mivel azonban három ábrahámi vallás tör egyszerre világuralomra, Amerika nem teheti meg, hogy kivonul, mert akkor nála rosszabb vonul be. Nincs más megoldás, mint elismerni a világjobbító szándék keresztény gyökerét (a muszlimok úgyis látják), és keresztényként vállalni szerepet. Ha így lenne, akkor ebbe pl. nem férne bele egész régiók tönkrebombázása, míg a „humanista liberális demokráciaterjesztés"-be a jelek szerint belefér.