2016. december 18., vasárnap

Quo vadis, bal-liberalizmus? 14. rész

e. Az ok-okozati viszonyok tagadásának problémája
Az ember teleologikus (előrelátó/céltudatos) lény, ami többek között azt jelenti, hogy tudja, mi mihez vezet - már amikor akarja tudni. Ha La Fontaine-i értelemben hangya, akkor szereti az ok-okozati viszonyokat, ha tücsök, akkor meg kevésbé.
A klasszikus liberalizmus maximálisan épít a teleológiára: elvárja, hogy az ember felelősen viselkedjen. Ha a hónap közepére elköltötte a keresetét, akkor ne egyen a hónap végéig. Ha egyedül vállalt gyermeket, vagy naivan hagyta lelécelni az apát, akkor nevelje is fel önerőből azt a gyereket. Nem tetszik neki a helyzet? Gondolkodott volna korábban. Ezt hívjuk szociáldarwinizmusnak - manapság nem túl népszerű irányzat.
A bal-liberalizmus szembehelyezkedik a szociáldarwinizmussal, de azon az áron, hogy tagadja az ok-okozati összefüggéseket. Egy bal-liberális szerint nem probléma hó közepére elkölteni a keresetet: a jelek szerint túl kevés a kereset, többet kell követelni. Nem probléma egyedül gyermeket vállalni: a társadalom kötelessége finanszírozni a vállalkozást. Magyarán, tessék nyugodtan felelőtlenül viselkedni, a következményekért majd felel az adófizető.
Minden társadalmi rend bizonyos mértékig felelős viselkedést vár el a tagjaitól, a konzervativizmus sem kivétel. Minden társadalmi renddel szemben népszerű lesz, aki populista/demagóg módon azt ígéri, hogy a hívei mentesülnek a rossz döntéseik következményeitől. Ezzel a pop-dem hozzáállással csinált karriert a bal-liberalizmus, és közben mellékhatásként sokkal együttérzőbbé tette a társadalmat. Rendszeresen be is nyújtja a számlát, amit a szorgalmasan dolgozó, felelősen viselkedő többségnek, a középosztálynak kell kifizetnie.
Ebből lett a gond: nem maradt igazán hihető szociális probléma, illetve amit ma elfogadhatatlannak tart a bal-liberális tábor, az a többség szerint nem jogos/finanszírozandó probléma. Például hogy a munkanélküli kevesebb segélyt kap, mint ha dolgozna - a többség szerint ez így helyes és igazságos. Vagy hogy a kórosan elhízott ember fogyjon le, hogy olcsóbbá tegye az ellátását - ez nem szociáldarwinizmus, hanem egészségfejlesztés. Vagy hogy a tehetős üzletember egykulcsosan adózzon - a vállalkozót is kell motiválni, különben tönkremegy a gazdaság, ez ésszerű gazdaságpolitika. Vagy hogy az emberek többsége ne divatszerűen válassza meg a nemi identitását - valahogy fenn kell tartani a társadalom létszámát, különben nem lesz nyugdíj, ez ésszerű népesedéspolitika.
A bal-liberalizmus kifogyott a plauzibilis problémákból, illetve amiket ma akként prezentál, azok a többség szerint nem plauzibilisek. Kézenfekvő, hogy ez kevesebb szavazathoz vezet, mint amikor még volt plauzibilis program. Ferge Zsuzsa mottója: „felháborodom, tehát vagyok". Vértes László észrevétele: „ésszerűtlen háborgással nem sok szavazatot lehet szerezni", Descartes mottója jobban beválik. Felháborodni persze továbbra is szabad, egyéni döntés, ki min bruttósítja magát.
Megoldási javaslatom: örüljünk annak, hogy a társadalom olyan szinten jólétivé és igazságossá vált, hogy nincsenek - legalábbis nem jelentős számban - plauzibilis társadalmi problémák. Ahol nincs ésszerű gondolkodással jogosnak mondható probléma, ott ne keressünk, mert nem lesz az jó nekünk. Vannak ugyanakkor nem bal-lib típusú problémák (gazdaság, nemzeti érdek, a globalizációs károk enyhítése, gaga média), érdemes azokkal is foglalkozni, mert jól láthatóan szavazatot hoznak annak, aki figyelmet szentel rájuk. A szavazatot hozó problémákról úgy értesülünk, hogy megkérdezzük a 'zembereket, szerintük mit kellene megoldani. Meg fogják mondani, mivel foglalkozzunk, ha a szavazatukat szeretnénk.
Ahogy a felháborodás a szabadság része, úgy az ésszerűtlenség is, a demokrácia azonban a nyugodt, ésszerű jólét felé tereli a tagjait. A következő témánk ezért az ésszerűség. Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése