2016. december 10., szombat

Quo vadis, bal-liberalizmus? 7. rész

d. Szakadék az elmélet és a gyakorlat között
A bal-liberalizmus következő általános problémája, hogy fő szabályként elméletben akar működni, és csak akkor térne rá a gyakorlatra, amikor a kettő közötti ellentét már fáj neki - ez azonban „túl kevés, túl későn". Nézzük, mi a gond az elméleti működéssel.
Kedvenc paradoxonom szerint „Az elmélet és a gyakorlat között az a különbség, hogy elméletben nincs különbség, a gyakorlatban viszont annál nagyobb". Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmélet és a gyakorlat közötti különbség fel sem tűnik, ha fő szabályként elmélettel foglalkozunk. Elméletben ugyanis nincs különbség. A gyakorlatorientáltak szerint meg nagy a különbség, de ezt csak ők látják így. Egy elefántcsonttoronyban élő emberrel nem lehet megértetni, hogy fontos a gyakorlat, mert szerinte a gyakorlat egy az egyben adódik az elméletből, így a gyakorlattal definíció szerint nincs, mert nem is lehet, semmiféle probléma.
A bal-liberálisoknak nem tűnik fel az előző részben bemutatott saját kettős mércéjük, mert szerintük elég elméletben deklarálni, hogy a mérce legyen egységes, és a mérce ettől már definíció szerint egységes. Hogy a gyakorlatban is egységes legyen, ahhoz gyakorlatorientálttá kellene válniuk, ám ez sok energiát, és egészen más szemléletmódot igényel. Online kapcsolatot kellene hozzá kialakítani a valósággal.
A bal-liberalizmus az ellentmondásai elől hajlamos az elmélet világába menekülni. Példa: a Népszabadság egyszerűen azért szűnt meg, mert nem olvasták elegen. Igaz, később szűnt volna meg, ha kormányhirdetésekkel életben tartják, ahogy a kormányközeli lapokat szokás. Hogy minden lapnak egyformán jusson kormányhirdetés, ahhoz társadalmi/többpárti egyetértés kellene, és láthatóan nincs ilyen egyetértés. Ráadásul amikor a bal-liberális oldal volt kormányon, a kisujját sem mozdította a jobboldali lapokért: hulljon a férgesük, tartsák el őket az olvasóik. Most, amikor ez a hozzáállás a Népszabadságnak fáj, azt mondja a bal-liberális oldal, hogy nem a múlt gyakorlata számít, hanem a jelen elmélete. A jelen elmélete szerint pedig a mindenkori kormány hirdessen mindenhol egyformán. Viszont ha netán újra bal-liberális kormány jön 2018-ban, akkor a jövő elmélete válik misztikus módon gyakorlattá, és egyáltalán nem biztos, hogy ez egyenletesen elosztott sajtóhirdetésekhez vezet. Ahhoz egységes mércével kellene gondolkodni, és erre a bal-liberális oldalon csekély gyakorlati hajlandóság mutatkozik. A bal-liberális stiklik bumeránggá váltak, de még nem ütnek akkorát, hogy az elit korrekt szellemi partnerként kezdjen viselkedni.
A bal-liberális zöm nem alkot necces elméleteket, csak elfogadja őket az elittől. Lélektanilag érthető ez a magatartás: az elmélet elviszi az energiát, nem marad a gyakorlatra. Mint amikor teletankoljuk a kocsit, majd nem állunk meg az út szélén ötpercenként, hogy a motorháztetőt felnyitva ellenőrizzük a hengerek helyes gyakorlati működését. Az a gond, hogy a közélet egyelőre nem működik jól konstruált, azaz összmérnöki egyetértéssel megépített autóként. Még a hengerek számáról és elrendezéséről sem sikerült megállapodnunk. A „liberális minimum" a konzervatívok számára elfogadhatatlan, a „nemzeti minimum" meg a bal-liberálisok számára vállalhatatlan - nincs egyetértés, még csak nem is körvonalazódik. A mérnökök vitatkoznak, hogy a motor benzinnel vagy gázolajjal menjen-e. Hiába tankoljuk tele a közéletet elmélettel/ideákkal, a motor folyamatos ellenőrzést igényel, sehogy sem akar egyenletesen járni. Oda kell figyelnünk az ideák alatti szintre, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket.
A legtöbb általam ismert bal-liberális az ideák egész töltőállomását húzza maga után. Becsületes a kisebb jelentőségű szabályok szintjén, pl. nem utazik jegy nélkül a buszon, és magából kiindulva úgy véli, ahogy ő nem gyilkol, úgy a gyilkos sem, tehát legfeljebb félreértésről lehet szó. Hogy a gyakorlatban mintha léteznének belső indíttatásból normaszegő emberek, akiket pl. nyereségvágy vagy szexéhség motivál elkövetésre, az a bal-liberalizmus felől nézve elhanyagolható gyakorlati kivétel az elméleti szabály alól, némi kormos lerakódás az ideákkal működő motorban. Így alakul ki a paradox helyzet, hogy a buszon mindig jeggyel utazó, kis dolgokban becsületes elvi emberek rászabadítják a társadalomra a nem rehabilitált, bűnismétlő gyilkosokat, és közben büszkék magukra, hogy az ideák szintjén milyen aranyosak és jó fejek, mennyire szeretik embertársaikat.
Az elmélet-gyakorlat ellentét széles kihatású: ha a bűnöző alapvetően a társadalom áldozata, és hogy egy konkrét bűntényben neki magának lett vétlen áldozata, az másodlagos, akkor fő szabályként a bűnözőt kell védeni, a többi esetleges. Ahogy esik, úgy puffan. Mi lesz az áldozattal? Elméletileg ő is érdemel védelmet, de ha a gyakorlatban nem jut neki, akkor... hát, így járt. A bal-liberalizmus arra sem érzékeny, hogy a gyakorlatban esetleg növeli a bűnözést, amikor kedvezőbb körülményeket teremt a normaszegésre hajlamosak számára.
Ha bal-liberális vitapartnereimnek elmondom a fenti bekezdést, azt felelik, hogy először be kellene bizonyítani, hogy a bűnözés ténylegesen nő, továbbá hogy azért nő, mert ők kedvezőbb feltételeket teremtenek a normaszegésre hajlamosak számára. Ezt pedig lehetetlen úgy bizonyítani, hogy az bal-liberális szempontból méltánylandó bizonyítás legyen. Tudom, mert megpróbáltam. A vitapartnerek maguk sem tudják megmondani, hogy mit tekintenének érvényes bizonyításnak - ami Karl Poppernek köszönhetően ma már logikai problémának számít.
Havas Henrik is megpróbálta a „cigánybűnözés" témában, nem hatott a bal-liberálisokra. Van panelválasz arra, hogy Havas szerint a börtönben lévők túlnyomó többsége cigány: egyrészt, erről nincs hivatalos adat, mert nem gyűjthető, tehát Havas nem tudhatja, amit látni/tudni vél; másrészt, a rendőri előítélet okoz ekkora túlsúlyt, és nem a tényleges bűnözés; harmadrészt, a bűnöző alapvetően áldozat, ezért ha történetesen cigány és elkövető, akkor is áldozatként kell kezelni. Akit ez az elmélet nagyjából megnyugtat, az esélyt sem ad magának, hogy kapcsolatba kerüljön a valósággal.
Karl Popper méltán híres tudományelméleti modellje szerint olyan kijelentésekkel érdemes tudományos alapon foglalkozni, amelyek hamissága reálisan kiderülhet. A bal-liberális elmélet hamissága pl. cigánybűnözés témában soha, semmilyen körülmények között nem tud kiderülni, mert ha ténylegesen sok a börtönben a cigány, akkor az egy bal-liberális szemében semmit sem bizonyít a feltevéseivel kapcsolatban. A feltevések úgy vannak konstruálva, hogy nem érzékenyek a cáfoló adatokra. Karl Popper modelljéből kiindulva, a bal-liberalizmus állításaival tudományos értelemben nincs mit kezdeni, mert a tudományos gondolkodás szintjén nem bírnak jelentőséggel. Azaz komolytalanok. Összeesküvés-elméletként működnek, mint a következő: meggyőződésem, hogy a szomszédom meg akar mérgezni, és hogy egyáltalán nincs nála méreg, nem cáfolja, hanem erősíti a meggyőződésemet; arra mutat, hogy a szomszéd ügyesen álcázza a mérgezési szándékát. Ez az elmélet reális ellenvetésekkel nem cáfolható - tudja jól a kezelő orvos. Figyeljük meg, hogy a bal-liberalizmus világképe tele van olyan feltevésekkel, amelyek nincsenek adatokkal alátámasztva, és reális ellenvetésekkel nem cáfolhatók. Az elmélet nem nyitott a gyakorlati cáfolatra. Egy bal-liberális nem látja ezt problémának, mert az ideák világában mozog, ahonnan nézve az elmélet és a gyakorlat között nincs különbség, legfeljebb annyi tűnik fel, hogy az elméleti igazságból valami - csúnya populista összeesküvés? - miatt nem lesz szavazattöbbség.
Megoldási javaslatom: vagy soha ne érdekeljen minket a gyakorlat, vagy mindig érdekeljen. Egy liberális megnyugodhatna, hogy elméletben neki van igaza, tehát fejben/elméletileg az ő tábora van hatalmon, és kit érdekel a gyakorlat. Vagy ha mégis érdekli a hatalom és a pénz gyakorlata, akkor igazítsa ehhez az elméletet, és ne keverje a buszon jeggyel utazást a visszaeső gyilkosok rehabilitációjával, mert a gyakorlatban nem egy súlycsoportba tartoznak. Ha a bal-liberálisok megfogadják ezt a tanácsot, esélyt adnak maguknak, hogy kommunikálni tudjanak az utca emberével, és nem kell attól tartaniuk, hogy a következő tízezer év választásain soha nem kapnak 50,01%-ot.
Az észérvek azért tudnak leperegni a bal-liberálisokról, mert bár önállóan gondolkodó, szuverén elméknek tartják magukat, valójában inkább az agytrösztjeik útmutatását követik, viszonylag kritikátlanul. Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése