2016. december 7., szerda

Quo vadis, bal-liberalizmus? 4. rész

2. lépés – a tévedések feltárása
Miben téved a bal-liberális modell – úgy általában? Nézzük először az általános, rendszerszintű problémákat, mert azok kevésbé feltártak/vitatottak.
a. Általános ismeretelméleti probléma
Ha a valóságról nem tehetünk biztos kijelentéseket, ahogy a bal-liberálisok hangsúlyozzák, akkor sajnos a bal-liberalizmusról sem tehetünk ilyen kijelentéseket, azaz a saját mérce szerint nem mondhatjuk, hogy a bal-liberalizmus Jó. Sőt azt sem, hogy kisbetűvel jó, mert már az is nézőpont kérdése, a saját mércénk szerint. A legtöbb hagyományos modell abszolútnak tekintett hivatkozási alapra épül, így konstrukciós előnyben van. Őszintén szólva, ez az előny behozhatatlan, a bal-liberalizmus csak önmagával meghasonulva állíthatja jónak magát.
Továbbá, aki nem áll abszolútnak vett igazságok bázisán, az soha nem mondhatja érvényesen, hogy bármiben igaza lenne. A saját rendszerén belül ez érvénytelen, önmegsemmisítő állítás.
A bal-liberalizmus a fentiekből következően nem egy filozófiai érvényre törekvő gondolatrendszer, hanem életérzés, mint a Kétfarkú Kutya Párt koncepciója - ami egyébként nem akadály a politikában, de hatásosabb filozófiai érvényre törekedni, különösen, ha értelmiségi irányzatról van szó. Egy filozófiai iskola lehet értelmiségi, de egy belső ellentmondásokkal terhelt életérzés?
Most derül ki, hogy amikor az előző részben azt írtam, hogy a bal-liberális igazságoknak, ha igazságokról van szó, szavazattöbbségben és hatalomban kellene kifejeződniük, a józan ésszel szembemenve előlegeztem meg a bal-liberalizmusnak igazságokat, amelyekkel a felépítése folytán nem rendelkezhet. Ez komoly versenyhátrány az ideák piacán. A bal-liberalizmus semmivel sincs kedvezőbb közéleti helyzetben, mint a sporthorgászok, a sárkányeregetők vagy a postagalamb-tenyésztők klubja. Már most, miért zavarná a postagalamb-tenyésztőket, hogy momentán nem a postagalamb-tenyésztők vannak kormányon? Ez vajon mitől ok nemzetközi felháborodásra, ha következetesen gondolkodunk?
Korrektül érvelve, a „konzervatívnak lenni jó" kontra „bal-liberálisnak lenni jó" vita épp annyira ízlés alapján dől el, mint a sóska-spenót vita. Ahogy a sóska/spenót párt nem tarthat igényt folyamatos szavazattöbbségre és hatalomra, úgy saját mércéje szerint a bal-liberalizmus sem támaszthat hasonló igényt, még csak problémának sem tarthatja a nem bal-liberálisok választási győzelmét és hatalmát.
Vélhetnénk, hogy ez afféle elvont, értelmiségi szintű ellentmondás, amely nem érinti meg az értelmiség „alatti" rétegeket, de tévednénk. Ez az ellentmondás közérthetően megfogalmazódik: a toleranciát hirdető liberálisok intoleránsabbak azoknál, akik nem hirdetnek programszerűen toleranciát. A kritika nem csak ül, hanem üt is, és padlóra küldi a szellemileg inkorrektül képviselt bal-liberalizmust.
Megoldási javaslatom: fogalmazzunk mindenkor korrekt szellemi partnerként. Ha a mércénk szerint minden relatív, akkor fogadjuk el, hogy még ez a meglátás is relatív, vagyis csak egy a sok lehetséges meglátás közül, ráadásul súlytalanabb annál, mint hogy NEM minden relatív. Ha tényleg hisszük, hogy a bal-liberalizmus – valamilyen értelemben – kívánatosabb életérzés a többinél, akkor bízzunk abban, hogy korrektül képviselve működik. Ha ugyanis nem működik korrektül képviselve, az rossz hír, mert inkorrektül képviselve még annyira sem működik, sőt önmegsemmisítővé válik.
Használna a bal-liberalizmusnak, ha nyíltan és bevallottan egy Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló életérzéses formát öltene, és ezzel kihozná magából a szellemileg korrekt módon kihozható maximumot.
Milyen további általános tévedés terheli még a bal-liberalizmust? A következő ellentmondásból kiderül, mi ösztönözheti a bal-liberálisokat intoleranciára. Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése