2016. november 19., szombat

Miből lehet a Nép Szabadsága?

Addig talán mindenki követte a Népszabadság történetét, hogy megszűnt, pont mielőtt egy jobboldali beállítottságú magyar cég felvásárolta volna azt a portfoliót, amelynek a Népszabadság az erősen veszteséges „ékköve" volt.

Egyesek szerint megszűnt a sajtószabadság. Mások rámutattak, hogy a Népszabadság olcsón - praktikusan ingyen - eladó, ám nincs senki a baloldalon, aki megvenné. Nem olvassák elegen, nem rentábilis. Befektetés helyett sajtószabadságot reklamálni olcsó, és népszerűséget hoz, noha irracionális (populizmus).

A tágabb családom újságíró tagjától tudom, hogy a napilapok manapság nem a vételárból, hanem a hirdetési bevételből élnek, és egyre nagyobb a fizetett kormányzati közlemények szerepe. Egyre kevesebb olvasó figyelméért egyre kevesebbet fizetnek a szabadpiaci vállalkozások, így aki talpon akar maradni, az a mindenkori kormány költségvetéséből érkező pénzekre épít jövőképet.

Kézenfekvőnek tűnik tehát, hogy a mindenkori kormány egyenlő arányban, például példányszám szerint, juttassa állami hirdetési bevételhez a napilapokat, függetlenül attól, hogy azok elvtelenül nyaliznak neki, semlegesek (amennyire ez egyáltalán lehetséges), vagy épp elvtelenül szidják. Egy ilyen megoldás hosszú távon mindenkinek jó lenne, és biztosítaná a kiegyensúlyozott médiapiacot. Viszont amikor a baloldal volt hivatalban, elfelejtett jó példát mutatni e téren, mert épp oly, vagy olyanabb részrehajló gyakorlattal hirdetett az általa kedvelt lapokban, mint amilyenért most reklamál.

Tegyük fel, ezúttal a baloldal is kezdi belátni, hogy nem kellene annyira elfogultnak lennie, mint amilyen lenni szokott, mert az általa mutatott példa hosszú távon neki sem jó. Tegyük fel, hogy a kormány és az ellenzék valamilyen formában, például szándéknyilatkozatban, megállapodik arról, hogy a mindenkori kormány mostantól egyenlő arányban és egyenlő díjakért hirdet mind a bal-, mind a jobboldali napilapokban. Tegyük fel, hogy a baloldal - akár már 2018-ban - hatalomra kerülve betartja ezt a vállalást. Érdemes mindezt feltételeznünk?

Semmi jel nem utal ugyanis arra, hogy a baloldal leülne tárgyalni ebben a témában, vagy hogy hajlandó lenne valamennyit feladni a részrehajlásából, cserébe a jobboldali részrehajlás hasonló mértékű feladásáért. Kialakul-e valamiféle szellemileg korrekt együttműködés a két egymásnak feszülő oldal között, vagy ezentúl is ott gyepálják egymást, ahol érik, bármibe is kerül ez a jólétünk, meg a tájékozottságunk szempontjából?

Ahogy én látom, a labda a bal-lib oldalon pattog, mert a médiapiacon ez az oldal van helyzetben, nála a kezdeményezés lehetősége. E téren a jobboldal hátrányban van, nem engedhet meg magának viszonzatlan gesztusokat, vagyis nem fogadhat el 2016-ban önként olyan szabályt, amit 2018-tól, illetve a hivatalba kerülését követően, a másik oldal nem tart magára nézve kötelezőnek. Legyen-e, lehet-e, lesz-e bármiféle közös szándéknyilatkozat az ellenzéki napilapok kormányzatiközlemény-finanszírozásáról? Kíváncsi vagyok, hogyan látják ezt az olvasók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése