Marx szerint az embert semmire sem kell ösztönözni, mert annyira ésszerű és belátó, hogy belső meggyőződésből mindent megtesz a közösségéért.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az emberek döntő többsége csak ösztönzésre cselekszik a közössége érdekében, és nincs a földön olyan ember, aki - legyen bármilyen belátó közösségi lény - ne tartana legalábbi időnként igényt ösztönzésre, hálára, dicséretre, jutalomra, célprémiumra.
Hogy ez mennyire így van a gyakorlatban, könnyen belátható a társasházi takarítás példáján: elméletileg ki-ki önként takaríthatná a lépcsőházat, de valami miatt nem teszi. Vannak házak, ahol megállapodnak, hogy melyik héten melyik lakó takarít. A takarítás azonban sosem elég rendes mindenkinek, valaki folyton elégedetlen valaki más alaposságával. Olyan lakó is akad, aki egyáltalán nem takarít, mikor rajta a sor. A legtöbb lakóközösség eljut oda, hogy inkább megfizet egy külső takarítót, aki megfelelő pénzért megfelelő buzgalommal takarít. Elvben mehetne ez önként és dalolva, de a gyakorlatban nem megy, mert ilyen a homo sapiens.
Így van ez nagyban, össztársadalmi szinten is. Elvben mindenki beláthatná, amit be kellene látnia, de a gyakorlatban kevesen látják be, és a többiek be nem látása csakhamar elveszi az ő kedvüket is. Ezért kell a feladatot végző embert tisztességesen megfizetni, és nem építeni nem létező belátásból légvárakat.
Nem csak Marx ismerte félre az emberiséget, hanem a bal-liberálisok általában: számos bal-lib kollégám önként szabálykövető. Bármi lesz is a szabály hatása, neki szabál az szabál, pl. mindig jeggyel utazik a buszon. E felett a szint felett viszont vak, nem nézi, milyen jelenség hová vezet. Például akkor sem zavarja a piaci liberalizáció, ha tíz év múlva beleszegényedik a társadalom, és zavargások törnek ki. Az már nem a bal-liberálisok felelőssége - véli. Egy vérbeli bal-liberális elvekben és önkéntességben gondolkodik, nem nyugszik bele, hogy a homo sapiens nem ilyen.
Mivel a gyerekkorom a szocializmusban telt, jól emlékszem, milyen élénk okoskodás tört ki a teljesítménybérezés bevezetése előtt: egyesek szerint a gyengébben teljesítő emberre nézve sértő, sőt megalázó, ha a többet teljesítő többet keres. Ezt komoly képpel, hosszan bizonygatták mindenféle értelmiségiek. Szerencsére nem érvényesültek az elképesztően unpraktikus álláspontjukkal. Ma már természetesnek vesszük, hogy a bér teljesítményfüggő, és nem is értjük, hogy lehetett ezen egyáltalán vitatkozni. Pedig szocialista értelmiségi körökben nagyon is lehetett.
Egy liberális sosem fogja belátni, hogy ha a buszon egyáltalán nincs ellenőrzés, és a bliccelőket sosem büntetik meg, akkor rövid idő múlva gyakorlatilag legfeljebb a liberálisok lyukasztanak majd jegyet, senki más. Ösztönzés nélkül nem megy. Egy liberális arról is meg van győződve, hogy bűnözők márpedig nincsenek, legfeljebb a társadalom által bűnre kényszerített jó emberek vannak. Sosem lehet elmagyarázni neki, mire kell egyáltalán a rendőrség. Pedig kell, a társadalom legalább 90%-a szerint.
Marx bal-liberális logikával gondolkodott, így alakította ki a torz téveszméit. Tagadta az ösztönzés jelentőségét, elvi meggyőződésből erkölcsös emberekre építette a modelljét.
Felfogása némileg emlékeztet Immanuel Kant (1724-1804) erkölcsfilozófiájára, ám még annál is vadabb és irreálisabb. Kant ugyanis részben feltételezett belső meggyőződést, de nem tartotta elégnek a gyakorlati erkölcsös élethez. Folyt. köv.
Így van ez nagyban, össztársadalmi szinten is. Elvben mindenki beláthatná, amit be kellene látnia, de a gyakorlatban kevesen látják be, és a többiek be nem látása csakhamar elveszi az ő kedvüket is. Ezért kell a feladatot végző embert tisztességesen megfizetni, és nem építeni nem létező belátásból légvárakat.
Nem csak Marx ismerte félre az emberiséget, hanem a bal-liberálisok általában: számos bal-lib kollégám önként szabálykövető. Bármi lesz is a szabály hatása, neki szabál az szabál, pl. mindig jeggyel utazik a buszon. E felett a szint felett viszont vak, nem nézi, milyen jelenség hová vezet. Például akkor sem zavarja a piaci liberalizáció, ha tíz év múlva beleszegényedik a társadalom, és zavargások törnek ki. Az már nem a bal-liberálisok felelőssége - véli. Egy vérbeli bal-liberális elvekben és önkéntességben gondolkodik, nem nyugszik bele, hogy a homo sapiens nem ilyen.
Mivel a gyerekkorom a szocializmusban telt, jól emlékszem, milyen élénk okoskodás tört ki a teljesítménybérezés bevezetése előtt: egyesek szerint a gyengébben teljesítő emberre nézve sértő, sőt megalázó, ha a többet teljesítő többet keres. Ezt komoly képpel, hosszan bizonygatták mindenféle értelmiségiek. Szerencsére nem érvényesültek az elképesztően unpraktikus álláspontjukkal. Ma már természetesnek vesszük, hogy a bér teljesítményfüggő, és nem is értjük, hogy lehetett ezen egyáltalán vitatkozni. Pedig szocialista értelmiségi körökben nagyon is lehetett.
Egy liberális sosem fogja belátni, hogy ha a buszon egyáltalán nincs ellenőrzés, és a bliccelőket sosem büntetik meg, akkor rövid idő múlva gyakorlatilag legfeljebb a liberálisok lyukasztanak majd jegyet, senki más. Ösztönzés nélkül nem megy. Egy liberális arról is meg van győződve, hogy bűnözők márpedig nincsenek, legfeljebb a társadalom által bűnre kényszerített jó emberek vannak. Sosem lehet elmagyarázni neki, mire kell egyáltalán a rendőrség. Pedig kell, a társadalom legalább 90%-a szerint.
Marx bal-liberális logikával gondolkodott, így alakította ki a torz téveszméit. Tagadta az ösztönzés jelentőségét, elvi meggyőződésből erkölcsös emberekre építette a modelljét.
Felfogása némileg emlékeztet Immanuel Kant (1724-1804) erkölcsfilozófiájára, ám még annál is vadabb és irreálisabb. Kant ugyanis részben feltételezett belső meggyőződést, de nem tartotta elégnek a gyakorlati erkölcsös élethez. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése