Marx szerint tökéletesen belátó közösségi emberek alkotják a legfejlettebb (kommunista) társadalmat.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a belátó közösségi emberek minden korban kevesen vannak, nem tökéletesek, és a velük fémjelzett társadalomban nem kellemes élni. Az eddig legélhetőbbnek bizonyult társadalmi rend (kapitalista demokrácia) az egyén jogait hangsúlyozza a közösséggel szemben, az elvileg elképzelhető legkellemesebb társadalom (kapitalista meritokrácia) pedig dinamikus egyensúlyt feltételez az egyének és az általuk alkotott közösségek szempontjai között. A közösséget stabilan az egyén fölé helyező társadalmi kísérletek borzalmas földi pokolnak bizonyultak.
A kommunizmus felé vezető út állomásaként létrejött szocializmus el akarta törölni a feudális és a kapitalista osztályrendszert, helyette azonban nem jobbat, hanem egy alternatív osztályrendszert hozott létre, amelyben elvileg a munkások és parasztok irányítanak. A gyakorlatban viszont jól helyezkedő opportunisták vannak felül, akiket életveszélyes bírálni. A szocializmus utólagos meglátásunk szerint valójában oligarchikus politikai kapitalizmus volt: a jól helyezkedők lenyúlták a közösség javait, és az erőszakszervezetekkel visszaélve elfojtották a bírálatot, a tehetséget és a gondolkodást.
A szocializmus alapszabálya az volt, hogy ne lógj ki a tömegből, mert beverik a fejed. Ez finoman szólva nem támogatja a tehetség érvényesülését. Amikor Rubik Ernő feltalálta a bűvös kockát, szerette volna a szocialista magyar állam segítségével hasznosítani. Az illetékes elvtársak tíz évig szabotálták a projektet, és a bűvös kocka csak a véletlennek köszönhetően lett világsiker. Ha a szocialista eliten múlik, semmi sem lett volna belőle, mert a szocializmusban a tehetség nem érték, hanem zavaró tényező.
A szocializmus a tehetség elnyomása érdekében besúgókat (pl. házfelügyelőket) alkalmazott, akik minden gyanús mozgást jelentettek a titkos szolgálatnak. Ahol a spontán aktivitást potenciálisan rendszerellenesnek tekintik, ott logikus módon lefékeződik az élet. A középszerűek jól érzik magukat, a közepes feletti képességűek viszont pocsékul, mert nem tudnak érvényesülni. A tehetség visszaszorulása pedig hosszú távon elkerülhetetlenné teszi a szocializmus bukását.
Középtávon mégsem ez, hanem a jóléthiány buktatta meg a szocialista társadalmakat. A jóléthiány részben a tehetséghiányból adódik: a feltalálók, a kutatók és fejlesztők mind tehetséges emberek, így ahol elnyomják őket, ott nem lesznek nagy számban találmányok és fejlesztések, visszaesik a gazdaság. A másik jólétcsökkentő tényező pedig a központi tervezés: egy belátónak feltételezett embertömeg fogyasztását meg lehet tervezni fejadagok alapján. Egy nem belátó embertömeg viszont nem tervezhető, nem kiszámítható, legalábbis nem fejadagok szintjén. Ráadásul egy középszerűek által uralt gazdasági mechanizmus még a véletlenül reálisra sikeredett tervet sem tudja végrehajtani.
A gazdaságilag inkompetens Marxnak nincs mentsége: Adam Smith jóval előtte leírta, hogy a piac az önérdek révén hatékonyabban irányítja a gazdaságot, mint a központi tervezés. Marxnak csak komolyan kellett volna vennie Smith modelljét ahelyett, hogy a „kizsákmányolás" fedőnevű kártékony fikcióval nekitámad az ésszerűségnek. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése