2016. szeptember 21., szerda

Mi járhatott Mohamed fejében?

A bevándorlásról szinte mindenkinek van véleménye, de kevés a megfontolt, kiérlelt álláspont.

A kiérlelést elősegítendő, kidolgoztam egy rövid gondolatmenetet. Krisztus után 610-ben Mohamed arra készült, hogy egy lelkigyakorlatos barlangba bevonulva lediktálja a Koránt.

Előtte több világnézeti/vallási opció is állt: ott volt a judaizmus és annak egyik ága, a kereszténység. Mohamed úgy döntött, hogy egyik sem elég jó neki, önálló hagyományt teremt, különutas módszert dolgoz ki, amelynek nem része a judaista okosság, sem a keresztényi szelídség. Félresöpri az évezredes írott forrásokat, és saját, külön bejáratú történelmet mond tollba a követőinek.

Mi vehetne rá például engem, hogy lediktáljak a híveimnek egy alternatív történelmet, amelyben a honfoglaló nem Árpád, hanem Szvatopluk, az első király nem István, hanem Koppány, és ez Isten szava, amellyel ellenkezni halálbüntetést von maga után? Elárulom: semmi, még az analfabétizmus sem vehetne rá, hogy ilyenre vetemedjek. Miféle megfontolások indíthatták Mohamedet arra, hogy kolosszálisat lódítson, és minden ésszerű ellenvetést halállal toroljon meg? Milyen beállítottság kellett ehhez? Milyen hozzáállás a történelemhez, a tényanyaghoz, a józan észhez, a demokráciához és általában az emberi tisztességhez?

Kr.u. 610-ben Mohamed nekikészült, hogy megteremtse az iszlám erőszakos analfabéta rendszerét, Izsák helyett Izmailt tegye alappá, beépítse, de egyben le is fokozza Jézust, és kialakítsa a gondolkodást tökéletesen legátló totalitárius rendszert, amelyben minden másként gondolkodónak automatikusan meg kell halnia.

Sejted-e, mi járhatott a fejében, miközben az egész emberiséget fenyegető rendszerré gyúrta össze Dzsingisz kán és Hitler legrosszabb jellemzőit?

Nem?

Akkor azt sem tudod, mi járhat Mohamed Európába érkező követőinek fejében, azaz nincs ismereted az iszlámról, így nem lehet megalapozott álláspontod a muszlim migrációról.

Nem hogy válaszokkal nem rendelkezel, még az ésszerűen felmerülő kérdésekkel sem néztél szembe.

2 megjegyzés:

  1. Kár, hogy nem a török korban éltél, ezzel a szöveggel keresztes sereget toborozhattál volna!

    VálaszTörlés
  2. A józan ész és a keresztesség között elég nagy a különbség. Gondold végig, minek kellett lezajlania Mohamed fejében, hogy megalkossa a ma iszlámnak nevezett agyrémet. A józan ész uralmához nem sereg kell, hanem gondolkodás.

    VálaszTörlés